Haladok én egyáltalán?
Mostanában egyre több tapasztalt önmegvalósítótól kapom azt a kérdést, hogy halad Ő egyáltalán valamit az útján? Nem feleslegesen gyakorol ennyit?
Elbizonytalanodásuknak rendre az az oka, hogy ugyan évek óta dolgoznak a legnagyobb problémájuk megoldásán, de az még mindig nincs megoldva, nem működik úgy, ahogyan szeretnék. Például még mindig nincs csodás párkapcsolatuk, még nem állt be az anyagi bőség, vagy nem világosodtak meg, pedig annyit foglalkoztak Önmagukkal!
Vizsgáljuk most meg ezt a kérdést részletesebben:
Ha valaki nem halad az útján, annak a következő okai lehetnek:
- Nem is az a cél.
- Nem hatékony a módszer.
- Nem megfelelő a hozzáállása.
- Halad, csak nem látja!
Még egy tapasztalt önmegvalósító is olykor elvétheti a célt. Megcélozzuk a sikeres párkapcsolatot, vagy az ideális munkahelyet, de ugyan mi számít sikeresnek és ideálisnak? Vajon Neked is ezekre a minőségekre van szükséged, vagy ezek csak az egod nagyságát, kényelmét, biztonságát szolgálnák?
Ha úgy fogalmazod meg a célodat, hogy a nekem való párkapcsolatot, megélhetést, körülményeket szeretném elérni, akkor ez már jobban Rólad szól!
Módszer rengetegféle létezik, de szerintem a személyiség szintjén rendet tenni elsősorban önismereti módszerrel lehet! A spirituális technikák nem erre az énedre hatnak (ITT és MOST kilőve!), az ezoterikus praktikák nagy része pedig a mágikus beavatkozásokhoz esik közelebb, így azok karmikus visszahatásokkal tűzdelve többet ártanak, mint használnak! (Titok, vizualizáció, önszuggesztió elvérzett)
Ami hatékony és szelíd, az az önfejlesztésen, a belső rend elérésén keresztül az életedre ható önismereti módszerek, amelyek megoldásokat és feldolgozásokat is tartalmaznak.
A hozzáállásunkról sokszor hisszük azt, hogy minden rendben van, de a mélyebb önvizsgálat során észrevesszük, hogy bizony kerülgettük a megoldást, mint macska a forró kását! Ott vagyunk már rég a beteljesüléstől, kánaántól egy lépésre, de mégsem merjük azt bevállalni, mert valamitől még félünk!
Mitől? Tedd fel a kérdést mély meditációban és megtudod!
A teljességtől, szeretettől, kinyílástól, boldogságtól éppen úgy tudunk félni, mint ahogyan rettegünk a magánytól, hiánytól, szenvedéstől. Ezeket a félelmeket is fel kell dolgozni, hogy a végére érhessünk küzdelmes utunknak!
Halad, csak nem látja!
Ha mindezeket megvizsgáltad és mindet rendben találtad, akkor még megeshet az is, amit úgy gondolok, hogy a tapasztaltabbak körében az egyik leggyakoribb probléma:
Nem látják a haladás apró lépéseit, vagy nem értékelik azt kellően, mert sokkal gyorsabb fejlődésre, nagyobb eredményekre számítottak.
Amikor még kezdők voltunk, akkor azt tapasztaltuk, hogy ugyan nehéz elindulni, de aztán igen gyorsan, igen nagy változásokat tudunk elérni az életünkben! Később is ezt a tempót várjuk ennyi munkától, így az elvárásunkhoz képest bizony nagyot csalódhatunk.
Tapasztalatom alapján állíthatom, olyan ez, mint amikor rendet kell raknunk egy buli után: Az első tíz percben összeszedjük a szanaszét heverő poharakat, tányérokat és behordjuk a mosogatóba, majd visszaigazítjuk a szőnyeget, székeket, csillárt. Látszólag már rend van, de valójában most következik a fél órás mosogatás, majd a több órás törölgetés, porszívózás, felmosás.
A rendrakás, takarítás utolsó része tart a legtovább és adja a legkisebb változást - látszólag! Azonban az igazi rend csak ez után áll be, tehát ha gyökeres változásra számítasz az életedben, akkor el kell jutnod a teljes megtisztulásig, az út legvégére!
Lehet, hogy a kicsi haladást-változást már nem is értékeled annyira, mert azt már megszoktad, vagy attól sokkal nagyobbra vársz. Várhatsz, elvárhatsz bármit, de attól a megoldás még nem fog hamarabb eljönni! Amennyit dolgoznod kell magadon, az nem lesz kevesebb az elvárásoddal!
Lásd be, hogy valószínűleg az elvárásod téves!
Azt javaslom, tedd fel a következő kérdéseket:
- Valóban nem jutottam semmire sem?
- Ennyi munkából többre kellett volna jutnom?
- Mennyit kell még dolgozzak, hogy elérjem a megoldást?
Az ezekre kapott válaszokból elég jól helyreigazíthatod a téves elvárásaidat.
Igen, olyanok vagyunk, mint a gyerekek, akik azt hiszik, hogy autót vezetni annyi, hogy beülünk az autóba és forgatjuk a kormányt, meg brümmögünk hozzá. Aztán amikor vezetni tanulunk, akkor jövünk rá, hogy több hónapnyi elméleti oktatás és gyakorlás után is még csak tanuló vezetők vagyunk. Ahhoz, hogy az autóvezetés profi módon, immár rutinból menjen, sok évnyi gyakorlásra, önfejlesztésre van szükség!
Hozzászólások
3 hozzászólásaz utunk, viszont vannak szakaszok, amikor az elakadások és a megoldások hasonlóak.
Kétféle krízissel volt dolgom, ami rendesen szétzilálta az addig elért harmóniát. Áttevődött természetesen mind a három szintre, adva anyagi nehézségeket, lelki megborulást és szellemi zavart, káoszt.
Az egyik a mélységével érte ezt el. Abszolút logikus, hogy a lelki fejlődés során a nagy falatokat a már gyakorlottak kapják meg, mivel kezdőként esélytelen lenne a bevállalása. Ken Wilber hasonlatával élve, a spirituális krízis olyan, mint amikor át kell építened egy vasútállomást, de közben járnia kell a vonatoknak! Vagyis működnie kell valahogy a munkádnak, állj helyt mint szülő, építsd a párkapcsolatodat vagy lépj ki belőle, ha az a feladat és persze fejlődj szakmailag, úgy hogy közben szétbombázod "melllékesen" az egódat. A mély krízisből való kijövetel leghatásosabb gyakorlata a gyökér ok meditáció, amiből a Sanyi javaslata szerint a heti egy elviselhető. Tehát adott a legoptimálisabb ütem. A végleges megoldást az adja, amikor rádöbbenünk, melyik az az életterületet, amit át tudunk adni a Belső Bölcsességünknek, magyarán kiütjük az egót olyan szinten, hogy képes legyen az adott területet feladni. Azért mély maga a krízis, mert meg kell haladni az addigi probléma megoldási módszereket, magasabb szintre hozni, amihez a tudást a legmélyebb szétcsúszásban kell elsajátítani.
A másik típusú krízis elhúzódó, millió apró-cseprő feladattal, sziszifuszi, a nagy áttörések eufóriáját nélkülöző munka. Erről a mostani leckéről nekem is a takarításos hasonlat jutott eszembe. Képzeld el, hogy a személyiséged egy ház. A nappaliban rend van, ott tanyázol és oda engeded be a vendégeket. Mindent, ami kényelmetlen, félelmetes, fájó, azt valahová betuszkolkolod, de egyszer padlás, pince, spájz, szekrény minden tele lesz, semmit sem találsz, egyszer csak ebből eleged lesz, mert már szinte semmi helyed nem marad élni. Nekiláthatsz a nagy rendrakásnak, ami azt jelenti, kiszórsz mindent magadtól vagy jön a tornádó és helyetted teszi ezt. Kénytelen van nekilátni az aprólékos munkának, szétválogatni mit dobsz ki, mi marad, hol a helye, ami segít az a kitartás, a szorgalom és az elfogadása annak ahol tartasz. Ha vendég jön és csak a nappalit látja, kuplerájt fog látni, természetes :-) Hiszen az a pár polc, szekrény, ahol már rend van semmi ahhoz, amit elővettél, hogy rendet rakj. Az életterületed beszűkül, ha a feladataidat hárítva mindent begyömöszölsz valahová, viszont amikor már az egész ház tiszta, tágas, rendezett, megsokszorozódik az élettered.
Az elhúzódó krízis során a következő gyakorlatok voltak/vannak a segítségemre:
- őszinteség növelés, szinte minden második nap. Alap gyakorlat, amikor felteszed a kérdést, fogalmam sincs, mi dolgom van ezzel. Dehogynem tudod! Csak éppen őszintén be kell vállalni :-)
- belső középpont megtalálása gyakorlat, szintén alap, bármilyen kicsúszott állapotot szeretnénk a helyére billenteni. Az eredeti gyakorlatban az energiatest, a személyiség és a lélek középpontba, harmóniába hozása a gyakorlat lényege, ezt kibővítettem a testsúlyra, az időbeosztásra, az anyagi helyzetre vonatkozó gyakorlatokkal.
- félelem oldás, hát ez a leggyakrabban hárított gyakorlat
- elfogadás és a személyiség szeretete, múlt feldolgozása, újra és újra
- kötődések elengedésre, amit kívülről várok el, megadom saját magamnak, felszabadulva a függések alól
- tisztító, energetizáló gyakorlatok, amik a zaklatott álmok miatti kiesett energiát pótolni tudják.
A buddhisták jól tudják már pár ezer éve, elveszni a krízisben, milyen is ez :-) Ezért javasolják, végy menedéket!
Ez a menedék háromféle, az ajánlásuk szerint, amivel mélyen egyetértek.
1. A módszer, a praxis. Válaszd ki az utad és menj rajta.
2. A gyakorlók közössége. Olyan emberek, akik értik, mi van veled és emelni, megtartani tudnak, amit visszaadsz, ha rajtad a sor. Együtt könnyebb, kérj segítséget!
3. Buddha maga. Isten kegyelme, amit megtart. A legsötétebb percben is veled van, még ha átéled, minden elveszett.
... és ami kimaradt, a mozgás, a szabad tánc és a futás... :-)
Érdekes téma ez a haladás :)
Szerintem egy "gyakorlott" kereső onnan ismerhető fel pont, hogy egyre kevesebbet foglalkozik azzal, hogy "haladt-e egyáltalán". Egy gyakorlott kereső pillanatról pillanatra halad.
Ahhoz ugyebár, hogy megtudd, haladtál-e egyáltalán, össze-vissza kell viszonyítgatni. Egyrészt ugye minden relatív, tehát még abban sem lehetünk biztosak, hogy mi "haladás" és mi "visszaesés", másrészt ezzel pont megszakítunk minden nemű egységet, mert amint bármit bármivel összehasonlítasz (többnyire a múltat a jelennel), azzal már kettévágtad az egészt, és valamilyen szisztéma alapján bírálod az így keletkezett darabokat. Nem beszélve arról, hogy ez mennyi időt emészt fel fölöslegesen :)
Szerintem a "haladtam-e egyáltalán" kérdésre egyetlen olyan választ tudsz magadnak adni, amiből biztosan tudhatod, hogy haladsz, és az egy őszinte, megjátszatlan, nyugodt mosoly. Bármi más gondolat, monológ, dialóg, kifogás, magyarázat merül fel benned, az annak a jele, hogy egy helyben állsz.
Amikor a haladás érdekében napi több órát gyakorol a "gyakorlott" kereső, akkor ehhez jelentős motiváció kell! Egy darabig eldolgozgat magán az ember hitből (hisz benne, hogy hatni fog), de aztán az egónak megcáfolhatatlan eredmények kellenek.
Azonban úgy vélem, nem csak az egónak kellenek az eredmények, hanem a józan ítélőképességünknek is, hiszen ezek nélkül az ego becsaphatja magát, úgy tehet, mint aki dolgozik a változáson, azonban valójában nem mer változni.
Ezért szerintem a legjobb, ha a fentebb leírt módon tisztán látjuk a nagy és a kis lépéseinket, eredményeinket is és ez ad motivációt, kitartást a tovább gyakorláshoz.