A második vizes transzlégzés | Önmegvalósítás.hu

A második vizes transzlégzés

Vasárnap reggelire nem ettem semmit sem, tanulva a szombati vizes holotróp légzés tapasztalatából, így erőteljesebben is indult a transz folyamata. Kellett ugyan pár perc, amíg belemerültem, de azután úgy kibontakozott, hogy még a szárazföldi transzlégzésekkor sem szokott ennyi minden és ennyire mély tartalom feltörni. Megpróbálom dióhéjban összefoglalni:

Energiaszint növelése 

Kezdtem az elején az energiaszintem növelésével, ugyanis előző nap pont feljött, hogy már évek óta valamiért egy alacsonyabb energiaszinten tartom magam, mint ami kellemes és egészséges lenne. Sokszor érzem, hogy ellenállok az energiának, direkt gyenge akarok maradni.
Meditációimban erről az jött, hogy félek tőle, hogy ha lenne elég energiám, akkor az erőmmel visszaélnék és túlzottan irányítanék másokat, sőt bántalmaznék is!

Ez igaz nem csak a testi bántalmazásra, hanem a lelkire is, amire egyébként is elég fejlett a képességem, de talán még nem ad megfelelő kontrollt a belső erkölcsöm. Ha ebben sikerülne helyemre kerülnöm, akkor fel merném szabadítani az energiáimat és a külső erőt is be tudnám fogadni.

Ahogy fokozatosan nyíltam meg az energiának, úgy éreztem, hogy beárad valamennyi és pár perc múlva már zsibbadtak is a végtagjaim a sok energiától. Igyekeztem a légzésemen keresztül beszívni a pránát és azzal feltölteni a fizikai és energia testemet. Olyan energiadúsulást éltem meg transzban, amilyet utoljára tíz évvel ezelőtt az első transzlégzések idejében.

Intelligencia növelése 

Utána figyeltem az intelligenciám növelésére, mert ez a téma is a felszínen volt a napokban. Próbáltam megtalálni ennek a belső technikáját és azt hiszem rá is jöttem. Viszonylag könnyen ment, hiszen korábban már foglalkoztam az intelligencia növelhetőségével, és kb 20 percet csak ezzel a gyakorlattal töltöttem. Persze közben folyamatosan lélegeztem és mély transzállapotban voltam.

Olyan jól sikerült ez a gyakorlat, hogy azt gondoltam, érdemes lenne ezt a módszert megtanítani másoknak is! Milyen klassz lenne egy intelligencia növelő tanfolyam, ahol a résztvevők pár hét alatt növelnék az értelmi, felfogó, logikai, stb. képességeiket. Persze az eredményességét IQ tesztekkel kellene ellenőrizni, korrektül dokumentálni.

Weboldalfejlesztés 

Mindeközben sok ötlet és megoldások is felmerültek ezen weboldal szerkesztésével, programozásával kapcsolatban: domainnév, szerkesztői felület, fordítás, kategórizálás, nemzetközi változat, programajánló, a feliratkozás módjai, a menü megjelenése.

Transz zene 

Figyelgettem a zenéket, amik a háttérben mennek és erre is jött inspirációm, hogy hogyan kellene jobb zenéket összeállítani, mint amilyeneket hallok vagy én is szoktam használni. Mindenképpen fontosnak éreztem, hogy legalább 3-5 perc hosszú, monoton dallamok legyenek, kellemes és néha különleges hangszínekkel.
A hangszín az, ami különbözü típusú tudattartalmakat képes megérinteni és felerősíteni bennünk. Ezért nem érdemes végig hasonló dobos zenéket adni a holotróp légzőknek, mert egy idő után kimerül a felhozható tudattartalmak lehetősége. Ezért érdemes 2-3 zeneszámonként változtatni rajtuk.

A dallam, ritmus pedig abban segít, hogy sikerüljön elmélyülni, és egyre mélyebb, belsőbb tudatállapotokat elérni. Ehhez kezdetben egy erősebb, határozott ritmus szükséges, majd időnként lassú, máskor meg gyors, hogy mindenki megtalálja benne a neki szükséges tempójú zenét.
Jó, ha egy zeneszámon belül nem nagyon váltakozik a zene ritmusa, dallama, hiszen itt nem élvezni kell a zenét, hanem ezt használjuk a külső zajok és a belsőgondolatok elnyomására, figyelemelterelésre.
Ezért a legjobb, ha a zene kiegyensúlyozott és monoton végig.

Valamint nagyon fontos még, hogy nem csak szöveg mentesnek kell lennie a zeneszámoknak, hanem még állati vagy emberi hangokat sem szabad tartalmaznia! Megfigyeltem ugyanis, hogy az állat zajokra vagy az emberi üvöltésekre, dúdolásokra is kifigyeltem és ezzel elfordultam a belső világomtól.

Megszoktuk, hogy a ha valami értelmezhető zajt hallunk, akkor arra a saját biztonságunk érdekében figyeljünk oda. Az őserdei állathangok, vagy az emberi üvöltések kifejezetten óvatosságra intenek és az ezzel megjelenő félelemek már el is terelhetik a figyelmünket az éppen aktuális belső élménytől.
Persze időnként akár inspirálhatnak is ezek a külső zajok, ezért ezt még saját kísérletekkel fogom megvizsgálni!

Pénzmágnes 

Foglalkoztam egy kicsit a megélhetési gondjaim, pénzproblémám oldásával is. Haladtam vele, de még sokat kell tudatosítanom!
Milyen klassz lenne egy Pénzmágnes tanfolyam, amire én is összeszedném a megélhetés, pénz, gazdagság-szegénység, birtoklás és vagyon témaköréhez tartozó önismereti és képességfejlesztő gyakorlatokat!
Azt hiszem, most kell elkezdenem megszervezni a tanfolyamot, aztán mire összegyűlnek az érdeklődők, addigra a tudásom is rendszereződni fog.

Angol tanulás

Beleláttam a jövőmbe és tudtam, hogy nemsokára folyékonyan kell angolul beszélnem. Ez a munkámhoz és a kiteljesedésemhez is szükséges lesz, ezért már mostanában el kell kezdenem a tanulást!
Szerencsére van is hozzá kedvem és érzékem is. Iskolás koromban a matek mellett az angol volt az a tantárgy, amire szinte sosem kellett készülnöm és mégis lazán 5-ös voltam belőle. A kiejtést és a nyelvtant valahogy belülről érzem, így csak a szavakat kell egy begyakorolnom.

Spirituális Központ

Valamint voltak vízióim egy Spirituális Központról is, de azt éreztem, hogy ennek a megvalósulása még nem dőlt el. Úgymond az kaphatja meg a jogot a megvalósítására, aki eléri a megvilágosodást! Bővebben a cikkben írok még erről.


Nagyjából ezekről szólt a vizes holotróp élménysorozatom. Mély volt, dinamikus és nagyon sok megoldást, jövőképet hozott az életembe, ami újabb lendületet ad a változásnak!

Ha Te is szívesen kipróbálnál egy ilyen vizes transzot, akkor itt jelezd az érdeklődésedet: Vízes holotróp légzés program.

Beküldte: | 2008. ápr. 21. hétfő - 12:00

Hozzászólások

1 comment posted
Ho-hó!
2009. szeptember 02. szerda, 11:49 | csaesz

Ezt most találtam! Nagyon tetszik benne a meditációs zenékről szóló felismerés! : DD