Tamara...hol vagyok én?
Hogy hol vagyok én ebben a történetben, ezt kérdezte Katalin.
Tamarával a napokban elolvastattam a történetet, a hozzászólásokat és szomorúan azt mondta, nagyon rideg megfogalmazása ez annak, ahogyan ő megéli, érzelmesen, szerelmesen, nagyon rideg megfogalmazása ez a valóságnak.
Az ő valóságának.
Én ott vagyok a történetben, a ridegségében, mert nem tudom szkepticizmus nélkül hallgatni amit mesél, olyan mintha elfelejtené mi van a háttérben, vagy mintha elfogadná, én nem ilyen vagyok, már rákényszerítettem volna az igazság bevallására Patrikot.
Mindig ott motoszkál a fejemben, mikor látom őt mesélés közben mosolyogni, rózsaszín köd játszik a szemében, mennyire fog ez később fájni neki, meddig fogja elhitetni magával, hogy ez így most jó neki.
Ugyanakkor kíváncsi vagyok arra is mi az igazság, mert csak az egyik oldalról ismerjük a történetet, mit mondana Patrik?
Hatalmas empátiámmal sokszor próbálom elképzelni, miért alakult így az élete.
Ki volt tűzve az eskövő időpontja, amikor megismerte Tamarát.
Könnyű kis levelezésnek indult, ahogyan ez lenni szokott, majd találkozás és heti három találkozás, amit Patrik akart, eleinte ő akart ilyen gyakran találkozni.
Talán a rokonok miatt, talán az ara miatt, már nem mert , vagy még nem merte felvállalni a botrányt, azt sem tudhatta mi fog kialakulni köztük, csak hagyta magát sodorni az árral.
Azt is csak később tudta meg, miután megtapasztalta, hogy testileg is lehet annyira összhangban az ember egy másik emberrel, ahogyan Ő és Tamara, mert elmondása szerint ilyet még nem élt át.
-Mielőtt megvádolnátok, hogy én vagyok Tamara, elmondom, azért tudom ilyen hűen leírni mindezt, mert átéltem hasonlót és mert némi írói vénával vagyok megáldva.
Testi és lelki összhang , de ha csak az egyik összetevő van meg, már önmagában is elég a szerelemhez.
Együtt pedig nagyon erőssé tudja tenni az érzéseket.
Hosszú évek óta ismerem Tamarát, voltak kapcsolatai, nem esik könnyen szerelembe, nem ilyennek ismertem, ilyen erős érzelmi kötődést még asszisztáltam mellette :)
Inkább a férfiak szenvedtek, akik körülötte voltak.
Ezért is fordult egy sorselemzőhöz, hogy megtudja mi vár rá.
Nos én ezt is szkeptikusan fogadom, túlságosan materiális vagyok.
Nem vonom kétségbe, de nem esem túlzásokba, leginkább az jellemzi hozzáállásomat, amit az előbb leírtam, materialista vagyok.
Sorselemző azt ajánlotta, ne mondja meg Patriknak amit megtudott, mert akkor rögtön elveszíti őt.
Erre Tamara még nincs kész.
Hozzászólások
23 hozzászólásAz emberi játszmák általános jellemzői, hogy energia szerzés a céljuk. A játszmát indító a játszmát illetően nem tudatos. A felszínen valamilyen pozitívnak beállított szerepbe bújik, a felszín alatt viszont a célja az, hogy az egóját a másik ember fölé emelje.
A játszma hajtóereje, hogy az illető egója a múltban energiát vesztett, negatív érzéseket kellett volna befogadni és feldolgozni, ezek az életesemények feldolgozatlanok maradtak.
Margarett átélte a múltban a csalódott szerelmes esetét, ahol kevésnek bizonyult. Ezt minden ember átéli, ha sikerül feldolgozza.
Ahelyett, hogy az önértékelését a helyére tenné, feldolgozná a múltat, bezárul, mert a megnyílás fájdalmával nem tud mit kezdeni. A felszínen valóban úgy tűnik, feldolgozta, a valóságban viszont elfojtotta a fájdalom nagyobbik részét.
Ezért a kisebbrendűségi érzést belebújtatja a következő köntösbe:
" hatalmas empátiám "
" némi írói vénával vagyok megáldva "
A bizalmas barátnő itt már nem a felnőtt/felnőtt aspektusából kezeli a helyzetet, hanem szülő/gyerek helyzetet hoz létre, ki az itt, aki tudja mi a helyzet, ő szembesítette anno a pasiját, bezzeg a barátnő nem képes tisztán látni, nem képes teherbe esni, nem képes szakítani, nem képes az igazság mellé kiállni, nem képes, nem képes...
Mire képes Tamara? Szeretni és szeretve lenni, ha így, akkor így.
Tamara jobban szereti Patrikot, mint a barátnőt, na már megint az a fránya 2. hely...
Még írhatsz Margarett akár 12 új blogot, az eredeti hiány nem lesz betöltve ezzel a játszmával...Kívül maradsz, ez az alavető drive-od. A gyökér ok ott van a gyerekkorodban.
A játszmád neve: én olyan szuper vagyok és ti is olyan szuperek vagytok ( " Ez a blog oldal tetszik, mert kapok aktív és hasznos hozzászólásokat " )
Bővebben Eric Berne-től az időtöltések elemzése
http://vitaminbank.hu/eric-berne-emberi-jatszmak-i-resz-jatszmaelemzes.p...
Önmegvalósítás és spiritualitás szempontjából a szerelem és a szex megtapasztalása, a párkapcsolati énünk tudatosítása, a női férfi szerepeink kiteljesítése az egyik spirituális ösvény, a neve tantra. Lényege a tapasztalat teljes mértékű befogadása, a lelki megélése. Megismerni magam, kiteljesíteni, meghaladni az egót a végén pedig eggyé válni az eggyel.
A lélek szükséglete az, hogy szeretve és elfogadva legyen. Az egó a félelmeit, a kényelmét ez fölé a szükséglet fölé emeli. Az önismeret a félelem feloldásával, az egó meghaladásával képessé teszi az embert a spirituális élmények megtapasztalására.
A veszteségek megélése, bevállalása a legkeményebb dió az ember létben, a kötődések elengedése. Ha minden vágyat megéltünk, ha minden kötődést elengedtünk, felébredünk. Ha bezárulunk az egó csapdájába, elzárkózva a tapasztalatok megélésétől a folyamat megreked, újra és újra ugyanazok a körök, pótlékok, függések, játszmák, na még egy blogot dobjunk össze Tamaráról...
Ennek a fényében, ismét kérdem, ugye látod, hogy hol vagy a történetben, Margarett?
Sanyit idézném, aki azt írta a "te is belelátsz a jövőbe?" blogjában, hogy az a lényeg, hogy "megmozgat, gondolkodásra, elmélyülésre, önmegismerésre késztet" és akinek nem inge az úgysem veszi magára....
valahogy én is így érzem, az oldalon megjelenő írások van, hogy elindítanak bennem valamit, van, hogy csak kíváncsi vagyok, vagy épp felteszem a kérdést miért épp ez az írás talált rám....figyelem magamat, hogy mit érzek olvasás közben, én mit válaszolnék legszívesebben, vagy mit gondolok a történetről....
Katalin és Margarett kapcsolata elindított bennem valamit, kérdéseket...
Vajon Katalin tudja, hogy Ő hol van ebben a Tamara-Margarett sztoriban?
Miért annyira fontos Katalinnak, hogy Margarett hol van ebben a történetben?
Margarett egy barátnőjéről ír, és? Nekem teljesen mindegy, viszont Katalinnak ez fontos, vajon miért?
A nagy kérdés pedig, hogy Én hol vagyok ebben a történetben?
Katalin stílusában, írásaiban egy kicsit megláttam Önmagamat....Önmagam egy tulajdonságát.
Úgyhogy most mosolygok a sztorin, Katalinon és Katalinon keresztül magamon....
Elméletben én is nagyon jó vagyok, hogy a világ tükör, meg minden belülről indul, meg sok-sok okosság, amit olvasok, hallok, látok és elhiszek....a gyakorlaton van a lényeg. Egy dolog, hogy tudom, hogy a másik csak engem tükröz, az élmény sokkal nagyobb, amikor fel is ismerem, hogy miben tükröz engem a másik ember....most úgy érzem Katalinban egy kicsit megláttam Önmagamat....aztán meglátom mihez kezdek ezzel a tükörképpel....
Kedves Oneness!
Szerencsére vannak olyan emberek, akik mosolygáson túl komolyan veszik a válaszaimat. Nem írnak blogokat az oldalra, sőt kommenteket sem. De ezen a weboldalon keresztül találnak meg.
Az oldalt használom arra, hogy megismerjenek, ehhez meg kell tudnom mutatni a tudásom legjavát. Mit tudok adni mint lelki segítő.
A saját önismereti munkámról kérlek olvasd el, mit írt a Huszti Sanyi
http://onmegvalositas.hu/comment/47358#comment-47358
Köszönöm :-)
Tanítók, lelki segítők nagy félelme ez, ha nagyon azonosulnak ezen szerepekkel.
Látom viszont, hogy túl lehet lépni azon a félelmen, amikor az Élet nyilvánosan, a tanítványok, kliensek előtt tanítja egy másik emberen keresztül a Segítőt. Hisz csak szerepjátékok ezek: amikor Te segítesz másoknak: Te vagy az, aki az energiát adja, ezáltal lehetsz Nagy. A másik szerepjáték, amikor az Élet bármilyen megnyilvánulásától el tudod fogadni a tanítást - tehát nem szelektálsz- olyankor lehetsz Kicsi is. Amíg az egyiktől félünk, addig a másikat csak vágyjuk. Mert egyik nincs meg a másik nélkül.
azt a hozzászólásomat, amiben leírtam, nekem miben mutat tükröt ez a történet... Az az érzésem, hogy nem.
"Mindez tökéletesen kimeríti a játszmázás egyik kategóriájának fogalmát – amikor az egóm kisebbedik egy szituációban, és szeretném elkerülni az energiavesztést, akkor öntudatlan kitámadásból szerzett energiával hozom helyre a romló tudatállapotomat. Itt jön be a nagy álcázás, amikor jellemző módon azzal vádolom a számomra elfogadhatatlan “igazság” képviselőjét, hogy ő játszmázik velem és manipulálni próbál (lehet, hogy tényleg úgy érzem kellő önismeret híján) – amit végül is éppen én magam követek el vele szemben a saját egóm védelmezésével.
És ha a másik tárgyilagos hangon megpróbál erre rávilágítani, azt az egóm elleni, mindenki által látható támadásnak kiáltom ki. Azt mondom, hogy biztosan az általam felé tartott tükörképtől ideges, ezért kötözködik velem… Rávetítem a saját frusztrációmat, kívülre helyezem magamból, mert így másra lehet haragudni, kevesebb energia kell a belső disszonancia feloldásához. Az önigazolás így meg van oldva… “Visszatükrözéssel” voltam elfoglalva önvizsgálat helyett. A saját tükörképemet vetítettem vissza – “az úgy kezdődött, hogy a másik visszaütött…”
Kedves Katalin! Kérlek e fenti idézetet fogadd el egy véleménynek.
Véleményem megegyezik a Tieddel. Az oda vissza tükrözést jól ismerem.
Bővebben
http://www.akivagyok.hu/2010/09/01/onismereti-jatszma-tukrokkel/
A tükröt fel kell használni arra, hogy a diszharmóniát a személyiségünkből kidolgozzuk. Ha zavar a másik véleménye, dolgom van vele.
Számomra a leghasznosabb tanulsága a Margarett által mutatott tükörnek az volt, hogy ha nincs empátia, hasztalan az igyekezet.
Van egy bölcs mondás
ne magyarázkodj, a rosszakaróidat nem hatod meg, akik jól ismernek, akik a barátaid, azoknak pedig erre nincs szükségük...
...de ott vannak még a tudatlanok és a bizonytalanok is, akiknek segíthetsz, hogy megértsék a tetteid mögött meghúzódó szándékot.
Persze nem mindegy, hogy magyarázkodás vagy magyarázat?!
A magyarázkodás mögött lehet rejtett bűntudat, zavar, idegesség, félelem, stb. Aki emiatt sodródik magyarázkodásba, annak szavain keresztül süt, hogy mennyire fél a bűnösségtől, a vádaktól, ezért tűnik hiteltelennek, amit mond.
Pedig lehet, hogy igazat mond, csak hát az egonk jobban hisz a másik egonak, mint a megérzésnek.
Amikor azt látjuk, hogy a másik ember fél, akkor azt gondoljuk: biztos joggal!
Amikor azt halljuk, hogy a másik ember tart a vádaskodástól, azt gondoljuk: biztos van rá oka!
Úgyhogy mielőtt magyarázkodásba vagy magyarázatba fogunk, ne csak azt vizsgáljuk meg, kinek tesszük ezt, hanem azt is, hogy mi van bennünk mindezek mögött!
"Számomra a leghasznosabb tanulsága a Margarett által mutatott tükörnek az volt, hogy ha nincs empátia, hasztalan az igyekezet. "
Hiszen minden szavadban engem boncolgatsz, anélkül, hogy feltételeznéd, igazat írok és nem " szerepjátszom".
Ugyanakkor nem találom a szavaidban hogy önmagadnak tartanál tükröt a történetem által.
Nagyon ellenséges kisugárzása van a szavaidnak.
Azt kérte a barátnőm, hogy töröljem ezt a blogot, mert érzi a hozzászólásokból áradó ellenszenvet.
Sajnálom, hogy ellenségesnek érzitek a válaszaimat. Valóban hiányzik belőlük az empátia. Eldöntöttem, a jövőben akkor adok tanácsot, választ, ha empátiával tudom ezt tenni.
Azokat a belső történéseket pedig, amiket megélek, eszemben sincs megosztani.
Hátha hamarosan hideg-rideg materialista stílusban egy másik weboldalon lenne tálalva.
Hiánypótló , amiket leírsz , és elég átfogó , személyreszabott , és Rád is jellemző .
A Te értékeid mérője nem a hozzászólásaid tetszési indexe .
Címzettjének joga van ellenségesnek érezni a jóindulatú kommentedet is , és ne keress több empátiát Magadban ,mint amennyi magától jön , mert izzadságszagúvá válik az eredménye .
Ne engedd más által befolyásolni segítő szándékod megvalósítását!
Én büszke , és sértődékeny vagyok (mindenkinek joga van ilyennek lenni ),de Te legyél jobbá ennél : meditálj rá ezekre a tulajdonságokra ( persze csak ,ha Te is úgy gondolod , akkor.)
Üdvözlettel : felacso
Kedves Margarett! A blogodhoz kapcsolódóan mindenki leírta amit gondol. Miből érzed azt hogy árad az ellenszenv? Te leírod a barátnőd történetét amit ő érez és ezzel igenis játszmázol, ha belátod ha nem. A történetben benne vagy te is és a te érzéseid is, hiába mesélőként próbálod belehelyezni magad. Én a barátnőm érzéseiről és bánatáról vagy boldogságáról nem tudnék blogot vezetni mert úgy érezném, hogy nem vagyok méltó arra hogy a barátja legyek. Saját magam a tükörben ebben az esetben, egy pletykás vénasszonynak látnám aki kikürtölte a "barátja" érzéseit, de innentől nem tudnám azt mondani hogy én tényleg az ő barátja vagyok. Ez az én véleményem és ebben semmi rosszindulat nincs csak az amit én érzek igazságnak. Szerintem 1 oka van hogy elindítottad a blogot van egy véleményed hogy a barátnőd sajnos porul fog járni és a válaszokkal próbáltad volna igazolni neki, hogy "ha a rózsaszín köd elmúlik nagyon fog fájni ". Ez szerintem nem jött be és én nem érzek az írásokban "áradó ellenszenvet". Bár bevallom érdekel a történet hiszen elolvasom amit írsz. Egyébként a mesélő olyan mint mondjuk a film producer a saját lelki világát elgondolását jeleníti meg az adott történetre vonatkozóan. Lehet nem jól gondolom majd a hozzászólok leírják a véleményüket az én írásomról . :)
Hiszen épp ezért próbáltam tárgyilagos lenni, belátom, nem mindig sikerült. Ahogy egyre többet olvasgatom az írásaitokat, lassan értem miért van ez a honlap, a te hozzászólásod kapcsán az jutott eszembe, miért ezt váltotta ki belőled az írásom?
Az áradó ellenszenv, érdekes módon nem az én érzésem, ahogyan ezt már leírtam, nekem az volt zavaró, hogy Katalin alapvetően azt feltételezte, hogy én álcázom magam, mintha az saját történetemet mesélném és ezt nem merem bevallani. Nem a szituációt próbálta értelmezni, hanem az én lényemet, feltételezve, hogy hazugsággal indítok egy történetet.
Érdekes egyébként, hogy ha nem olvastam volna el minden sort a hozzászólásokból, akkor a szavaidtól most ideges lennék, de már nem, mert megértem, itt nem a kötekedésről van szó, hanem annál sokkal mélyebb értékelésről.
Kedves Margarett!
Látom, még nem tudtad túltenni magad. Vajon miért?
Ha nincs igazam, tévedtem. Emberi dolog.
Ha segítségnek fogod fel, akkor viszont megtalálhatod azt a mélyebb zavart, sérülést, ami miatt még mindig fenn vagy rajta akadva. Ez pedig a múltban keresendő.
Keress a gyerekkorban olyan eseményt ahol igazságtalanul vádoltak, büntettek. Ha ezt feldolgozod, megérted, az emberek tévednek, megbotlanak, emberből vannak. Pláne, ha bevállalod, Te is tévedtél, voltál igazságtalan és hazudtál már. Erről szól az empátia.
Mindenkinek ajánlom etalonként
http://youtu.be/e8pWGUt4Gwk
Kedves Kata!
Már túltettem magam, nincs semmi probléma :)
Igaz, már le is írtam, hogy én is csaltam, engem is csaltak, hazudtam is, néha ma is megteszem,néha tudatosan, néha csak később döbbenek rá, hogy rosszul tettem....
Az előttem íródott hozzászólásra reagáltam úgy, hogy fel kellett idéznem a szavaidat.
Viszont a gyerekkoromat nem egyszerű feldolgozni....sokszor érzem, ha gyerek elleni bántalmazásról, családon belüli erőszakról van szó, hogy olyan szinten elkap a harci ideg, hogy meglepődöm én magam is...
külső konfliktusokat eredményezve. A gyerekkorunkba bele van írva a feladat, amit leszületés előtt bevállaltunk. A feldolgozás nehéz, viszont bármennyit elvégzel a munkából, biztos lehetsz benne, annyival kevesebb van vissza.
Örülök, hogy kezdesz rákapni az önismeretre :-)
Kedves Katalin,
már átnéztem párszor az oldalt, de valamiért az az írásod, hogy neked mit tükröz ez a történet elkerült engem....
kíváncsi vagyok a hozzászólásodra...
remélem hamarosan megtalálom és elolvasom...
Köszönet érte, amiért megosztottad velem(velünk)
üdvözlettel,
Oneness
http://onmegvalositas.hu/comment/47852#comment-47852
Most sorban csinálom az elfogadás gyakorlatokat azokra a tulajdonságokra, amit nem szeretnék, ha leírnának rólam :-)
Mert ha elfogadom, az a minőség is bennem volt/van, ahogy minden, onnantól kezdve nem zavar, mit mondanak a többiek rólam.
Kedves Katalin,
Köszönöm szépen, elolvasom...
Egyébként írtam Neked egy másik hozzászólást is, épp pár perce...épp az utolsó ellenőrző olvasást csináltam, amikor kitt-katt a gépen és hopp eltűnt.....
először azt hittem létrejött a hozzászólás, de szerintem kimaradt....
talán így kellett lennie....elfogadom...
üdvözlettel,
Oneness
Amíg nem vagy Buddha, bármikor megcsúszhatsz! : )
...de hisz pont ebből tanulunk! Miért kellene akkor azt játszanunk, hogy Buddhák vagyunk?
Na, ez nem könnyű. Állandó szembesülés a hibáiddal, alázat, alázat, alázat.
Nem mindenkinek van arról tapasztalata, hogy mennyire nehéz egyszer "osztani az észt", tanítani, segíteni másokat, máskor pedig alászállni és elfogadni, hogy tévedhetek, hibás, defektes vagyok. Ez az állandó libikóka - egyszer fent, aztán lent - szükséges ahhoz, hogy tovább fejlődj és közben adj is a világnak.
Mennyivel könnyebb annak a dolga, aki mindig csak az egyik oldalon ül:
Vagy csak mindig tanítvány, úton járó, aki befogadó állapotában van, nyitott a hibái felismerésére és beismerésére - de emiatt mindig a "kicsi vagyok" szerepben csücsül.
Vagy mindig a Tanítót, Segítőt játssza, és onnan fentről néz le a tudatlan halandókra, - de eme szerepét fenntartva bemerevedik, mert soha nem mutatkozhat tökéletlennek, tudatlannak, gyengének és esendőnek.
Mindkét szerep tévedés és megrekedés, ha közben nem engedjük a változást úgy, ahogyan az élet hozza.
Azonban míg a szerepekben hosszan időzve lehet egy stabil (de hamis) énképe az embernek, addig a változásban lévő folyamatban mindig elveszítjük szerepeinket, énképünket, így ebben sokkal kevesebb stabilitás marad, de az legalább igaz.
Én ismerem Katit, tudom mire képes Önmagával, őszinteséggel kapcsolatban. Hiszek benne, hogy még ha bele is fut olykor a Tanító szerep önhittségébe, vagy később veszi észre az indulatát, mint aki kívülről látja (ez mindig könnyebb) Őt, azért mindig vállalja a szembesülést és idővel feloldja magában a zavart.
Nem szégyen belátni, hogy tévedünk, sőt "önismereti körökben" talán erre lehetnénk büszkék - már ha megengednénk magunknak ezt a luxust!
Most pedig nézzünk mind magunkba és valljuk be, hogy minket miért érintett meg itt bármelyik hozzászólás!
Értékelés:
...aki most nem kezd neki ennek a gyakorlatnak, az pontosan ennyire mer szembenézni magával: gyáva!
Tükör-tükör-tükör.
Mindenki mindenkinek tükröt tart,de minden cselekedetünk, gondolatunk és érzésünk is egy tükör Önmagunknak és másoknak is.
Talán igaza van Katinak abban, hogy Margarett valamit magából nem él meg, azért foglalkozik ennyit a barátnőjével.
Abban is látok igazságot, hogy Katit zavarják a játszmázós, hazug emberek - gondolom ilyennek látja Margarettet.
Te is találtál Katiban valamit, ami magadra emlékeztet.
Engem meg megkért Kati, olvassak már bele ebbe a blogba, amit eddig módszeresen elkerültem. Beleolvastam és együttérzést éreztem-érzek Kati és magam felé, hiszen én sem szeretnék azzal szembesülni, hogy nem vagyok jó tanító!
Brrrrrr! Még a hideg is kiráz tőle!
Pedig mennyiszer mondták már egy finomított változatát, hogy "nem vagyok annyira jó"! Már az is elég rosszul esett, nehezen elfogadható volt. Ez meg aztán...
El is kezdem befogadni, elfogadni, hogy holnapra már ne féljek ettől az igazságtól.
Mert való igaz, nem vagyok olyan jó tanító, mint amilyen szeretnék lenni. Sokkal jobbak is vannak tőlem!
„Csak egy módszer létezik a bírálat megelőzésére. Légy senki és ne tegyél semmit! Ez az eszköz segít.
De ne alakítsuk az életünket azoknak a piszkálódóknak a kedvéért, akik jobban viselik saját boldogtalanságukat, ha másokat is boldogtalanná tehetnek.
/Bodo Schäfer/”
Ugyanakkor!: ,,Nem zörög a haraszt ,ha a szél nem fújja":)))
Egy ,,közszereplőnek" szerintem tudnia kéne, hogy nem tetszhet mindenkinek,és kritikát is kaphat. Ezért nem szabadna ,hogy ez érzelmileg érintse.
Főként nem mérhet ellencsapást/ebből kifolyólag/ a kritizálójára. Ellenben,higgadtan megvizsgálhatja magában,hogy jogos e az a kritika?,/és akkor építő jellegű volt/,vagy csak emberi gyengeség,irígység,egyebek motiválták a kritizálót. Ez esetben pedig nincs dolga vele,csak a kritikusnak lenne sajátmagával. /Neki kéne magába néznie /
Tapasztalatom szerint,ha az ember érzelmeket ad egy ilyen ,,eseménynek",akkor e miatt elveszíti a stabilitását,és onnantól sorra halmozza a hibákat.
Például:-visszavág,
-védekezik, /ami még rosszabb másokkal védekezik /
-elbizonytalnodik,
-vitába bonyolódik
-ettől kifárad,és elmegy a kedve/időlegesen/ a tevékenységétől,mert megrendül
az önbizalma /Persze itt alapjában a helyes önértékeléssel van a probléma,mint tudjuk.../
Vagyis meglátásom szerint a kritikának soha nem szabad kimozdítania az embert a stabilításából ,középpontjából"/mert ha elköveti fenti hibákat,azzal a hitelességét ássa alá.
Egy ,,közszereplőnek" az egyik legfontosabb feladata,hogy fel legyen készülve,hogy bármikor kritika érheti,és arra ,hogy ezt megfelően kezelje.
Aztán el lehet gondolkodni erről a ,,segítő" ,,tanító" titulusokról is...
Szerintem sokkal okosabb dolog az embernek nevén nevezni a tevékenységét,az senkinek sem fogja csípni a szemét:)
Gondoljuk meg ,a ,,tanító" címet Jézusra,Buddhára ,és bölcs,szent emberekre értik igazán. /Főleg a spirituális tanító címet./
Esetleg lehetnénk talán kicsit szerényebbek:)
Coach,tréner,terapeuta,stb, a megfelelő jelzővel...,és akkor értelmét veszti rögtön az a kérdés,hogy jó ,,tanító" vagyok,avagy sem?:)
Szerintem itt alapjában azzal van a gond,ha valaki komolyan azt képzeli,hogy ő ez vagy az. ,,Tanító,segítő"stb,vagy bárki más...Ez szerintem identítás zavar,mert az ember nem azonosítjhatja magát azzal,amivel foglakozik:) Az a munkája,hivatása,nem ő maga.
Ha az ember rendbeteszi magában ezeket a dolgokat,akkor soha nem érzi magát ,,kellemetlenül",ha megjegyzést tesznek a ,,tanítóságára",hiszen ő soha nem is gondolta ,hogy ő az lenne. /Egyenlő lenne a tanítóságával:)/
Ha az ember ezt komolyan gondolja,és el hiszi,hogy ő ez vagy az,akkor szerintem szerepben van. Hiszen igazából semmi más nem lehet,mint önmaga. És ez az ,,ömaga" nyilvánulhat meg aztán ilyen vagy olyan formában...
A véleményem nem Neked szól személy szerint,csak ehhez a hozzászóláshoz tudtam kapcsolódni. Viszont azt megkérdezném Tőled,hogy hogyan értették azt a kritikát,hogy:,,nem vagy annyira jó"?:))) Mégis ,mihez,kihez képest? Ez vicces egy kicsit:) Egyébiránt meg teljesen egyéni a ,,tanításod",módszered,tehát még hasonlítani sem lehetne mihez,kihez:)...Na ,ez az a tipikus eset,amikor a kritizálónak kéne magába néznie:)
ember volt, hogy nem tapasztalta meg azt,hogy azért is lehet kritikát kapni ,ha nem vagy semmilyen , és nem teszel semmit .Aki a valamilyenséged ,és a tetteid minősítésének pórázán akar rángatni, annak ez nagyon fájó.
Másrészt a kritika akkor sebez , ha érzelmileg azonosulunk a tetteinkkel , és azzal,hogy milyennek látnak , vagy látom ezzel összefüggésben magam .Ha a tulajdonságaim nem tekintem önmagamnak ,akkor olyan szinten tudok csevegni a hülyeségeimről , mintha az időjárás szeszélyeiről társalognánk. Ha nincs elvárásom a másikkal , magammal kapcsolatban , akkor viseli bőröm egyformán vidáman a napsütést , vagy a jégesőt . Üdvözlettel : felacso