Feltöltödő szakadék | Önmegvalósítás.hu

Feltöltödő szakadék

Szépfiúmmal megint volt egy beszélgetésünk és megint sok felgyűlt dolog kibuggyant belőlem.
Elmondtam neki, hogy azt hiszem, a Karácsonyt egyedül szeretném tölteni és nem megyek vele a szüleihez. Ilyenkor persze kirobban belőlem minden, legalábbis amit érzek és ez sajnos gyakran fájdalmat okoz neki. A beszélgetés után bezárkózik, amit megértek, mert szüksége van megemészteni a dolgokat, amiket mondtam neki.

Ilyenkor megfagy a levegő közöttünk és ma reggel megtudtam fogalmazni, hogy úgy érzem egy szakadék tátong közöttünk ... valamiért. Úgy érzem, hogy az idő múlásával erre a szakadékra építünk egy hidat és így közelebb vagyunk egymáshoz... de valahogy a szakadék újra feltűnik egy-egy beszélgetés alkalmával ..... most újra érzem ... és talán most éreztem azt is, hogy meg kellene néznem mi ez a szakadék közöttünk ... Mert nem jó az, hogy mindig befedjük ezt a szakadékot és aztán újra ott tátong közöttünk

Az is lehet, hogy minden beszélgetés alkalmával ez a szakadék feltöltődik magától.. ugyanis kimondásra kerülnek olyan dolgok, amelyek ott vannak a felszín alatt és legalább ki lettek mondva ... Ugyanakkor azt is érzem, hogy ezek a "kimondások" először fájdalmat okoznak, viszont ha kifájták magukat, akkor utána sokkal jobb lesz, mint előtte volt. Valahogy megtisztul, kitisztul valami a közöttünk levő energiamezőben. Ki lett mondva valami, ami ott van, csak nem merem(merjük) kimondani ... és igen, az őszinte kimondásoknak vannak következményei, soha nem tudhatjuk, hogy mit vált ki a másikban és mi lesz a következménye az őszinteségünknek, milyen események fognak elindulni.

Ma reggel arra is gondoltam, hogy Szépfiú és én, azon dolgozunk kollektíven, hogy a mozaikcsaládok élete jobb legyen, őszintébb, szeretett-teljesebb. Ha nekünk sikerül megoldani és megtudjuk csinálni, akkor kollektíven hozzájárulunk ahhoz, hogy ez a lehetőség elérhető legyen mások számára is. Amennyiben nem sikerül "megoldanunk" és elválnak útjaik….akkor bizony az energiamezőbe ezt adjuk bele. Azt, hogy eljutottunk egy darabig az úton, javítottunk valamit a mozaikcsaládok életén, mert próbáltuk jól, szépen, szeretettel élni…..és az úton eddig jutottunk. Majd valaki más ezt a kibocsátott energiát átveszi ...és lehet, hogy nekik sikerül még tovább jutni az úton ... és boldogan együtt élni mozaikcsaládban ... és így teremtjük együtt, közösen a "világunkat". Amit nekünk sikerül feldolgoznunk, megszépítenünk, az elérhetővé válik mások számára is. Így veszem fel én is az energiamezőből azt, ahol épp tartok az úton.... amire épp rárezgek ... azt hiszem, ezt a mezőt hívják kvantummezőnek, vagy Akashának ... szerintem.

Beküldte: | 2016. jan. 09. szombat - 21:37

Hozzászólások

0 hozzászólás