idő | Önmegvalósítás.hu

idő

2009 március 7gyak 116 rohanó vonat.jpg

Nem tudom beszélhetek-e többes számban, de talán sok emberre igaz, hogy az évek múltával úgy érezzük, hogy felgyorsul az idő.
Én legalábbis egyértelműen azt érzem, hogy míg gyerekként egy év elég nagy időtávlatnak tűnt, addig ma szinte egyik napról a másikra elrepül.
Van ennek spirituális magyarázata?

Köszi, Virág

Ui: Remélem nem gond, ha egy korábbi témából kiemelek egy részt és külön blogot nyitok neki. Mivel a korábbi blog nem volt túl populáris, úgy gondoltam ez a kiragadott rész önmagában is megállja a helyét.

scheduler.jpg

Úgy érzem egy ideje elkezdtem harcolni magammal. Van egy tervezgetős, agyalós személyiségem, de egyre inkább kezdem felismerni, hogy ez nem jó. Tolle-t olvasva, hallgatva teljesen meg vagyok győzve, hogy ezzel le kéne állni, nem lehet a múltban és a jövőben élni.

Próbálom rajta kapni magam, de kemény küzdelemnek tűnik.

szellemutazás.jpg

Van, hogy az ember elindul egy úton, és út közben tetszik meg neki az utazás. A cél bár láthatatlan, s az utazás lényege sem a célba érés, hiszen a céllal, véget ér, lezárul mind az, ami addig mozgatott. Jó-e meghatározni előre az utazás célját, ha tudjuk, hogy véget ér akkor. Életutunk célja sem annak a vége. Az élet értelme hát, az élet megélése, a tudás megszerzése, és a megszerzett tudás gyarapítása. Minden növekszik gyarapszik, Ha célt határozunk meg, annak a dolognak a halála pillanatát jelöltük hát ki.

Hogy lehet több szabadidőt bevonzani?

A TERMÉSZET lenyűgöző csodája, hogy az IDŐ is képes feloldani a haragot.

„Idővel rendeződik a helyzet!” – halljuk sokszor.

Igen ám, de amíg a harag állapotában vagyunk, önkéntelen ötletbörzét hozunk össze a fejünkben, hogy hogyan bűnhődjön a másik.

Ez rendben is lenne, mert ezzel csillapodik a fájdalmunk, de ami nincs rendben, hogy, amíg ezen gondolkodunk, nem vagyunk képesek az igazi, minket támogató céljainkon tartani a figyelmünket, ami örömet, boldogságot, elégedettség érzést adna.

Dimenziók?
Ha teszem azt az Abszolút Őssemmi 1 üres papírlap, akkor a legelső, ami megnyílvánulhat, az 1 pont lesz. (1.dimenzió) Ahhoz, hogy megjeleníts 2. dimenziós képet rajta, tovább kell húznod a tollad, vonalakat rajzolhatsz. Pl.: Menő-manó. Hopp, már ott dúdolja a rá jellemző dallamot. Nos, mit kell tenni, hogy a Menő-manónk "belépjen" a 3. dimenzióba?

Képzeld el, hogy megtudod: Már csak egy napod maradt hátra az életedből! Mit csinálnál az utolsó 24 órában?

A napokban egy önismeret után érdeklődő azt kérdezte tőlem, hogy mennyi időbe kerül, mire rendbe rakja a magánéletét, mennyit kell ehhez tanulnia? Mondtam neki, hogy ha intenzíven tanul, gyakorol, akkor kb. 4-5 év alatt elsajátíthatja a legfontosabb alapokat és a legtöbb problémáját ezekkel meg is tudja oldani.
Erre Ő meglepődött: „Olyan sok idő?? Nekem erre nincs ennyi időm!
Már annyit szenvedtem, hogy nem érek rá ennyit várni a megoldásokra!"

Tartalom átvétel