Egy ideje visszatérő kép meditációban az, hogy meghal a gyerekem, és én nem tudok segíteni neki. Hétvégén a Pénztudatosság tanfolyamon, amikor belemerültem abba a félelmembe, hogy elfogy a pénz, és nincs, akkor újra beugrott ez a kép, ahogy fekszem a földön, a gyerek haldoklik, nyújtja a kezét felém, és én nem tudok segíteni. A pénz elfogyása igazából azt a félelmet erősíti fel bennem, hogy nem tudok megfelelni a szeretteim elvárásainak, nem tudom megvenni neki, amire szüksége lenne, nem tudok örömet okozni neki, szomorú lesz, örömtelen az élete, csalódik bennem, és boldogtalan. Ahogy nyújtja a kezét, én nem tudok segíteni.
Nagyon fájdalmas volt az élmény, nagyon hosszú ideje nem tudok belemerülni ebbe a félelembe.

Az egóm mindig kihátrál valami jó kifogással. Most viszont bennem volt a vágy, hogy végre járjunk a végére ennek.

A program után transzlégzés következett. Ez most nagyon jól jött.
Azzal a szándékkal kezdtem hozzá, hogy belemegyek ebbe a félelembe. Ott aztán ordíthattam a fájdalomtól, amit meg is tettem. Azért is volt szuper, mert abban az emlékben harcosok támadtak ránk, és ahogy ordítottak körülöttem a többiek, éppen olyan volt, mint az a helyzet. Belelélegeztem abba az érzésbe.
Most csináltam ezt először, mondhatom, nagyon intenzív a hatása. Nehéz lenne megfogalmazni, de a megfelelő helyen próbálkoztam, hatásos volt.
A lényeg, hogy ahogy átéltem azt a fájdalmat, egyszer csak megszűnt. Elmúlt. Csend lett, és a gyerek, aki meghalt felnőtt, felállt, odajött hozzám, és eggyé vált velem.
A környezet fölé nőttem, és egyetlen csapással megállítottam a körülöttem harcoló embereket. Legyőztem őket. Szuper érzés volt.

Valamiért összekötődött bennem a „nincs pénz” és a „meghal az a részem, aki képes fölé emelkedni a problémáknak”. Bár így utólag annyira nem meglepő. Szuper érzés, ahogy rágondolok, és emlékszem, milyen volt előtte (valami gyomorszorító érzés), és most nem olyan. Nehéz megfogalmazni.

Este a fiam, akit abban a képben láttam, odabújt mellém, és hosszan nézett a szemembe. Mintha tudta volna, hogy egész nap „velem volt”. Ahogy néztem rá, már nem akartam ellenőrizni, irányítani, befolyásolni, vezetni, akarni. Elmúlt az érzés, hogy féltem, vezetem, irányítani akarom. Hihetetlen érzés.

Ja, másnap kiderült a munkahelyemen, hogy prémiumot kapunk és fizetésemelést. Na jó, a fizetésemelést már tudtam korábban is, a másikat nem. Az meglepi volt.