Kedves Mindannyian!

(Előre is elnézést kérek azért, hogy még magam is keresgélem, amiről írok. De borzasztóan foglalkoztat a dolog, nem tudom letenni, örülök minden hozzászólásnak, és egyben sok előzőre igyekszem itt válaszolni, egyben!)

Megnyitom ezt az új témát, mert bár kapcsolódik a karma-témához, mégsem úgy, hogy a karmák állnak a központban. Ellenkezőleg. Azt a kérdést veti fel: leheltséges-e, hogy létezik egy olyan erő, képesség, tudás, a tudat ereje, amit olykor hit-nek is nevezünk, amely jelenlétében és használatából adódóan más módon vetkőzzük le, győzzük, le vagy épp oldjuk meg a karmáinkat, mint a terápiák útján.

Fontos megjegyezni, hogy lehetőleg NE lovagoljunk a hit kifejezésen. Ezt a szót sok mindenre használják, sok gyökere és eltorzított magyarázata létezik, én most arra az erőre gondolok, amikor ezt a szót használom, amely mint egy "varázslat" működik. Nem tudok tudományos ok fejteni erről az energiáról, de azt bátran állíthatom, hogy tapasztaltam a működését, sokszor az életemben. Mégsem jutottam el még a tudatosítás olyan fokára, hogy igazán jól le tudnám írni, mit is tapasztaltam, vagy hogyan is működik. Itt, ha valaki ebben okosabb, akár írjon erről, nekem is hasznomra válik.

Panka és Látogató kérdéseire is szeretnék itt válaszolni, és még valakiére, aki "vakmerőn" felvetette, hogy talán karmák egyáltalán nincsenek is. :)

Az a krízis, ami "bontakozik" sok összetevőből áll, bonyolult és felesleges is lenne részletezni. De egyik rész azt hiszem az, hogy új módszert keresek magamban a tudatosság útján. Azt is pszichológiai tapasztalataimból tudom, hogy a krízis mindig valami új születését jelenti, egy olyan határ küszöbén, amit éppen meghaladunk. Tehát volt egy eszköztárunk, ami eddig elég volt a problémáink kezelésében úgy, ahogy, és mint a hipnózisban, az életben is előbb utóbb szépen felszínre tör a tudatalattiból az addig ott várakozó "probléma" ami élethelyzeteket, embereket fog bevonzani, hogy manifesztálja, lefordítsa magát, és ezzel rákényszerítsen minket a megoldás keresésére. Amire mindig magunkban lelhetünk.

Volt már, hogy tudatosan sikerült krízist megtapasztalnom, átélnem, segítséget keresnem és megoldásokat találnom és gyakorolnom. Ilyenkor az élet "továbbenged", és egy ideig élvezi az ember az új tudás gyümölcseit. Olyan, mintha tesztelve lennénk, és a teszteken szépen sorban átmegyünk az új tudást használva és eközben észrevétlenül beépítve. De a jelenlegi krízisem párhuzamosan azt is érzem, hogy ez a krízis olyan módszerek megszületését vonja majd maga után, amelyek minőségileg is különböznek az eddigiektől. Ezen a télen gyakran felmerült a hit kérdésköre bennem és életemben. Folyamatos tisztázás alatt áll nálam, h ez mit is jelent, miért, és mikor hiányzik nekem, és mi minden épül rá. Most erről külön nem írok, mert nagyon hosszú lenne. Beszélgethetünk róla. Én sok felfedezést tettem ezzel kapcsolatban

Ahogy figyelem, a krízisben úgy bontakoznak ki lépésről lépésre a dolgok, mint egy kép részletei, majd egyszer csak összeáll. Ezért nem tudok még kompletten nyilatkozni a dologról, de szerintem nem is ez itt az érdekes. majd ha ott tartok, megteszem, ha még érdekel valakit. Most ezek a palánták jelentek meg: a hit kérdése és szerepe, a minőségi váltás az eszköztárban, a csecsemőkori traumám és következményivel való bánásmódhoz. Nem tudok erről többet írni. Iszonyú erősen érzem, de még nem tudok ennél jobban. Majd alakul, ahogy előbújik.

Eltűnődtem, vajon a karma dologra miért haraptam rá és jutottam valamire: lehetséges, hogy a minőségi váltás valami ilyesmi: egy tudatszint-váltás. Karmák szintje = elme szintje. Épp arra irányulnak a terápiák, hogy az elme szintjéről elvigyenek a szívére, ahol egy pillanatra oldódik a blokk, és máris "új elme" áll elő, egy olyan, ami már a blokk nélkül gondolkodik.

De ezzel az úttal van egy alapvető problémám (és ezzel egyáltalán nem vagyok egyedül), nevezetesen, hogy hosszú ideje úgy látom, ez is egy "feneketlen kút", amibe végtelenségig lehet megigézve bámulni, elfelejtve a továbblépést.... Nem vagyok tudós, de régóta érzem, hogy az ego "problematika-körei" és ennek kutatása ugyanúgy végeérhetetlen a maga módján, mint a szeretet végtelensége és az abban való létezés. (Ez egy régi nagy krízisem megtapasztalásának eredménye, most erről sem írnék többet, de hatalmas katarzis kísérte, ez volt az egyik dolog, ami alapjában megváltoztatott, és 180 fokot fordított rajtam és az életemen, és ami miatt, elkezdtem meggyógyulni, pszichológiával foglalkozni, felelősséget vállalni és végül a következmények eredményeképpen ott tartok, ahol. Látni kell, hogy ahonnan indultam az ahhoz a hétköznapi élethez a hétköznapi gondokkal semmilyen szinten nem hasonlítható. Azt mondanám: a mínusz 50 emeletről, elértem az elsőt. :) Ez egy egész életnek is sok munka, de én kaptam még egyet, hogy tovább-haladhassak, emlékezve mindarra, amit eddig éltem és és lelkileg elértem.

Szóval nekem valahogy úgy tűnik, hogy a terápiák átmeneti segítségek. A karmák és a terápiák egy szinten mozognak: az elme szintjén. Globálisan ez a tudatszint a Szamszara, illetve az elmében való bennmaradás okozza a Szamszara végtelenségét. Egy guru egyszer az mondta: nem szabad magunkat azzal áltatni, hogy megválthatjuk ezt a világot. Ez a világ MINDIG IS ILYEN VOLT, LÉNYEGÉBEN SEMMIT SEM VÁLTOZOTT.

Erre nézzünk rá. Én belegondoltam ebbe a tételbe és igaznak tartom. Csak magamat tisztíthatom meg, és akkor viszont lehet, hogy NEM IS BAJ, hogy ez a világ mindig is ilyen volt és ilyen is lesz. A szeretet ettől sem függ, és az én szeretet-képességem, valamint az, hogy ebben hová jutok, sem. Szóval, ha a Szamszara és az elme egy és ugyanaz a tudatszint, akkor, amíg az elméből nem lépünk ki, addig a Szamszara foglyai maradunk. És a tudományok, a beszéd, az írás, a művészet, sőt még a meditáció, rituális formában is ide tartozik. Olyan, mint valami díszek a Szamszara arcán a rossz és csúnya dolgokkal (az elme által annak ítélt dolgokkal) szemben. Gondoljunk bele: milyen szép: művészet, ének, tánc, kedvesség, édesség. stb. De a Szamszara (az elme) egy pillanat alatt kiegyenlíti a dolgot, ugyanis különben nem létezne ez a világ. Saját érdeke kiegyenlíteni, egyébként nem lenne dualitás. Ezért a jó és rossz kettőssége, ezért a gyilkosság és a megbocsátás kettőssége.....stb. ÉS ENNEK SOHA NEM LESZ VÉGE, MERT UNIVERZÁLIS TÖRVÉNY A KIEGYENLÍTŐDÉS MINDEN SZINTEN - kivéve a szeretet tudatszintjét.

Ez itt a lényeg. A szeretet (természetesen az isteni szeretet tudatszintjére, az egység megélésére utalok ezzel a szóval) nem logikus, nem megítélhető, teljességgel egyéni átélés, amelyet legfeljebb érzékelni lehet. Gondoljunk bele: eddig bármit próbáltak dogmatizálni, a szeretetből, mind eltorzult, mert a szeretet nem ezért van, és nem erre való. Nem lehet szabályokba rögzíteni, leírni, kifejezni. Semmi nem fog rajta, amit az elme állít elő. Legfeljebb csak utalni lehet rá az elme képességeivel, mindennel, amit a duális világban (teremtett) cselekedni gondolni vagy érezni lehet (ezt csinálják a művészetek), illetve MEGCSELEKEDNI ÉS ÁTÉLNI. A szeretet egy másik tudatszint természete, mint az elme és a duális világ. Adott esetben teljesen felboríthatja azt. Ezért léteznek "csodák". Ezen a tudatszinten NINCSENEK SZABÁLYOK. Mégis, ez a legkeményebb TÖRVÉNY, ami a legnehezebben megtalálható és betartható. Semmi, ami tudományos nem igaz a szeretet szintjén, legfeljebb csak részigazság. Nincs globális igazság, nincs globális látásmód a szeretet szintjén. A szeretet csak egyénileg egy egy emberben tud megszületve lenni és hatni.

Hogy jön ide a hit? Szerintem úgy, hogy hit nélkül nincs szeretet. És lehet, hogy itt kapcsolódok a karmák-ügyhöz. A hit ugyebár egy olyan képesség, amely összeköt önmagunkkal akkor is, ha nem TUDUNK. Ez egy fontos kérdés. A hitnek nem csak az eltorzított, vak formája létezik melyet főleg az eltorzult és rosszul értelmezett keresztény felfogás öröksége miatt ismerhetünk. A hit egy élő dolog, ezt megtapasztaltam, valójában ezért élhetek, Mert amikor nem tudtam eléggé hinni önmagam erejében, és nem volt messze elég tudásom ahhoz, hogy átéljem és túléljem egy hatalmas karmikus feladatom, elmondtam egy imát. (megint csak egy ima, figyeljetek!). És jött valaki, akiben tudtam hinni. Az élet furcsa és fájdalmas fintora, hogy kiderült, nem jó hinni másban, és nem jó, hosszútávon nem kifizetődő másba helyezni önmagam és az életem: de addigra megmenekültem, és szó szerint áthidalódott az életemben az a szakasza, amibe a kétségbeesésem miatt belehaltam volna. És a legtöbb tudásom is ennek köszönhetem, amit ma tudok - az önismeret, a filozófia, a spiritualitás, az élet művészete terén.

Vissza a karmákhoz: ha nincs tudásunk, de tud lenni hitünk, talán áthidalhatjuk azt az űrt, amit karmának is nevezünk. A hit az, amelyik átéli, hogy egészséges vagyok, hogy valamit meg tudok csinálni, a szeretet az, amely elfogad és a lelki próbákban hozzásegít a síráshoz és az átéléshez és ez által a tudatosításhoz. És nem kell meditálnom, rituálisan és szándékosan gyógyító jelleggel, és nem kell ok-fejtenem, és nem kell törni az agyam, és még csak terápiára sem kell mennem. Csak" elfogadnom kell tudni, és hinni tudni abban, nagyon erősen, amit akarok, vagy éppen azt, hogy soha, semmi nincsen ok nélkül, és végső soron értem van - még ha kellemetlennek is tűnik. Ha van hitem egyszerűen nem kell más, a dolog magától működik, sokkal kisebb erőfeszítéssel, mint bármelyik másik úton. Béke van bennem, mert elhiszem, hogy nem kell mindent értenem, az élet akkor is értelmes, sőt, sokkal értelmesebb és bonyolultabb, minthogy azt nekem folyton át kellene akarnom látni. Lehet, hogy semmiben nem kell vakon hinni, de lehetségesnek tartom, hogy ha vakon tudunk hinni az életünkben, a szellemünkben, az isteni dimenziónkban, azt mégiscsak üdvös dolog lehet megtenni tudni. És lehet, hogy ez a következő lépcső az új tudatszinthez. Megtanulni feltétlen nélkül bízni a saját isteni lényünkben és abban, hogy minden amit bevonzunk, értünk van. Ebben az esetben nem szükséges megtalálni a a Szamszara bonyolult szövevényében az okokat, amelyek akár több generációra, vagy előző életekre is visszanyúlhatnak, mert ha elég erősen tudunk hinni, képesek vagyunk elfogadni az elménk által "sorscsapásoknak" ítélt helyzeteket is - vagyis meg tud születni bennünk a feltétel nélküli szeretet, a hála - ami a terápiák célja is.

Azt hiszem valami olyasmire akarok kilyukadni, hogy a hajunknál fogva nem tudjuk végleg kihúzni magunkat a mocsárból: az elme, bármilyen ügyes, egyszerűen nem képesek olyan módszert, vagy csodaszert gyártani, ami véglegesen megszabadítana bennünket azoktól a blokkoktól, és karmáktól, amiket évezredeken keresztül gyűjtögettünk, valamint nem biztos, hogy egyetlen életünk elegendő lehet. És közben ki tudja hány új karmát gyárthatunk úgy, hogy észre sem vesszük.... Ha kihagyjuk a gondolkodás és a tudomány fázisait, és helyette az elfogadás és a hiten keresztül igyekszünk megnyitni a szívünket, akkor a nélkül, hogy értenénk, kellene, egyszerűen átsiklunk a szakadék felett, mint egy láthatatlan hídon a karmáink mocsara felett. Mert a szív világába lépünk - egyből, az elméé helyett. és ott, más törvények uralkodnak.

Érzem, hogy még mindig nem tudtam igazán jól írni erről, de talán érthetőbb voltam. Köszönöm a hozzászólásokat: a szeretet-elme abszolút talált. Talán épp ez a feladatom, hogy ezt tudatosítsam, melyik út is vagyok. És ilyen értelemben igen, azt kell mondanom, lehet, hogy NINCSENEK IS KARMÁK. mert ezen a tudatszinten ELTŰNNEK, mintha sosem lettek volna.

Látogató kérdéseire még annyit válaszolnék, hogy ez az egész fejlődés egy folyamat. Én már hosszú utat jártam be, ennek az eredménye ahol tartok, és szerintem épp azért is van most minőségi váltásra szükségem, mert azok a szintekhez, amik majd ezután következnek valószínűleg egy idő múlva már majd nem lesz elég a terápia. Mint ahogy ha megyünk a hegyre felfelé, egyre fogy a levegő és egyre hidegebb van. Először elég a csizma, majd később a vastalpú bakancs kell, hogy továbbhaladhassunk, és vastagabb ruha, és még sok minden más, újabb dolgok.

Köszönöm a hozzászólásaitokat, nagyon inspirálóak voltak!!

Namaste