Intuíció | Önmegvalósítás.hu

Intuíció

Hiszem hogy mindennek van értelme.
Persze a minden megértése az az út amit végig kell járnunk . Ami biztos számomra hogy mindenkinek feladata van és cseppet sem felesleges fizikai életünk minden darabja. Mindannyian más ritmusba haladunk egy célt követve a saját általunk megítélt jó-rossz úton tapogatózva hogy egyensúlyt teremtsünk. Az erre való törekvés ott van mindenkiben és minél közelebb érünk ennek megértéséhez úgy fogadjuk be hogy nincsenek is véges ellentétek. Határaink addig lesznek amig nem kezdjük tapasztalni azt ami az EGÉSZ.

Kedves Tas,

Már meséltem Neked szóban, de mivel kértél konkrét intuíciós történeteket, ezért most leírom:

Az intuíciós tanfolyamod után sokat gyakoroltam a hétköznapi életben, és nyomozói munkám során is. Meglepő tapasztalataim lettek, de most csak egyet részleteznék röviden.

Nem régen történt, hogy egy személyt kerestünk, aki körözés alatt volt. A III. kerületben egy lakóparkban volt bejelentve, de ahogy közelítettünk, éreztem, hogy nem a bejelentett címen lesz, hanem valahol a közelben.

Egy intuíciós történet:

Szia Tas!

Többször olvastam, hogy kérnél történeteket megérzésekről a blogodra. Az enyém igen friss, és sokkoló volt számomra.

Megéreztem, hogy a párom, akivel gyermeket terveztünk, fogamzásgátlót szed :(

Konkrétan két napja hasított belém az érzés, éreztem a mellkasomat is. Reggel, ébredéskor. Nem is tudtam elhinni. Kérdezte, mi a baj, és mondtam, hogy majd máskor beszéljük meg. Nem akartam felesleges veszekedést, mivel egyáltalán nem szeretek veszekedni, de főleg felkeléskor nem.

Egy tanítvány üzenete:

Kedves Tas!

Köszönöm, hogy az intuíciós tanfolyammal felnyitottad a "szemem", pontosabban, ahogy foglamaztál, te csak szemüveget adsz a gyengén látóknak, mint egy látszerész :) Ezt örökre megjegyzem :)

Gyakorlok minden nap többször nepálit, hatos fogatot stb...és csak egyszerűen megnézem mikor mit csinálok. Eszméletlen, hogy eddig mennyire nem néztem meg mit csinálok, és minek mi lesz a következménye.

Kicsit tisztábban látok, és ezt mérhetetlenül köszönöm, mert nem csak az üzleti életben, de az élet minden területén látom (mondom: LÁTOM) a hasznát :)

Szia Tas!

Talán nem emlékszel rám, mert sokan járnak hozzád intuíciós tanfolyamra, és már talán 9-10 éve voltam az egyik csoportodban.

A tanfolyamon tanultakat folyamatosan gyakorlom és alkalmazom a praxisomban. Több terápiával/elemzéssel foglalkozom: tarot, kineziológia, asztrológia, családállítás stb....immáron 20 éve.

Egy régi tanítvány visszajelzése:

Kedves Tas!

Gábor vagyok, talán nem emlékszel rám, nagyon rég voltam a tanfolyamodon, és gyakorlom is az intuíciót minden nap, meglepő sikerekkel, azonban ezt a történetet szeretném elmesélni, mert még friss.

Elöljáróban annyit, hogy talán az intuícióval negatív dolgokat is megláthatunk, de ezt én hasznos dolognak tartom, hiszen az életben hasznos látni, hogy ne vakon kóvályogjunk.

Az történt, hogy megéreztem a párkapcsolatom széthullását, és a megcsalásokat pontosan akkor, amikor történtek.

Egy tanítvány nagyon szép visszajelzése:

„Elég hihetetlennek tűnik a történetem, de igaz!

Sokszor álmodtam egy olyan sráccal, aki tényleg álompasi: csendes, vidám, intelligens, jóképű. A tudatos álmodás tanfolyam után természetesen az első dolgom volt, hogy vele álmodjak gyakrabban, bármilyen ciki is, de ilyen a plátói szerelem, ám ez az álomszerelem valósággá is vált!

Sziasztok!

Nincs magyarázatom arra hogy meditációm után mi vezetett ide hozzátok.
Abban biztos vagyok hogy válaszokat kapok azokra amiben Hitem még erősebbé válik.

Kislányként már érdeklődtem a spiritualitás felé. Nagy kérdések foglalkoztattak amikre csillapithatatlan volt a tudásvágyam. Nem tudtam pontosítani ezeket azonnal viszont éreztem hogy rossz nem lehet. Kerestem valamit úgy hogy az irány se volt épp tiszta elöttem. Hittem valamiben amit érezem hogy VAN de még nem tudok azonosulni vele. Ellenben elengedni se akartam az ismeretlent vagy babákra cserélni.

Sziasztok!

Furcsa dolgok léptek be az Életembe. Tapasztalások. Ezek számok , egybeesések, jelek, kombinációk. Most a legfrissebbnek futnék neki. Járni tanulok benne. Telis-tele számokkal egy ideje nem rég , látok számokat. A mai nap túl ment mindenen.

111, 333, 888, 999, 555, 444, 18:18 , ezek többször kicsi utakon nem sokat közlekedem. Állok ott és nézem őket, váratlanul jönnek. Nem keresem, nem lesem őket.

Az órák is támadnak már, ott is látom a számokat, mindig azonosak. A tripla azonos az valami vakmerő mennyiségben.

Kedves Tas,

Már meséltem Neked szóban, de mivel kértél konkrét intuíciós történeteket, ezért most leírom:

Az intuíciós tanfolyamod után sokat gyakoroltam a hétköznapi életben, és nyomozói munkám során is. Meglepő tapasztalataim lettek, de most csak egyet részleteznék röviden.

Nem régen történt, hogy egy személyt kerestünk, aki körözés alatt volt. A III. kerületben egy lakóparkban volt bejelentve, de ahogy közelítettünk, éreztem, hogy nem a bejelentett címen lesz, hanem valahol a közelben.

Tartalom átvétel