Problémamegoldás | Önmegvalósítás.hu

Problémamegoldás

Másfél hét után van személyazonosító számom és rezidens vagyok Spanyolföldön, vízen, levegőben - egy újabb csoda - és ami a legfontosabb, hogy már nem kapok frászt, amikor hozzám szólnak. Aki ismer, az tudja, hogy ez a leggyengébb láncszemem.

Este 9-re értem a szállásomra, amit még Magyarországon foglaltam az interneten. Összesen 4 éjszakát, így tulajdonképpen volt 3 napom, hogy a kijelentkezésig otthont találjak magamnak. De nem akarok ennyire előreszaladni, hiszen még csak most értem a szigetre és enni- innivalót kell szereznem, meg aztán szeretnék időben rendben haladni.

alom_szerelem.jpg

Itt járt nálam egy tanítványom a napokban (Éva) és meséli, hogy a munkahelyén a kolléganője már többször is szóvá tette, hogy ugyan miért elégedetlenkedik a párkapcsolatával, hiszen másnak se jobb! Nézzen csak körül és láthatja, hogy mindenki ilyen sz.. kapcsolatban él. Ez van, ezt kell elviselni!

Ezzel persze Éva nem értett egyet és elmondta, hogy szerinte léteznek sokkal jobb kapcsolatok, és Ő hisz benne, hogy azokat el fogja érni! Erre a kolléganő csak ezt mondta:

Problémák megoldására szinte naponta van szükség, ezért jól fog jönni ez a néhány problémamegoldó gyakorlat, melyeket éveken keresztül teszteltem és állíthatom, nagyon hatékonyak!

Némelyikkel már-már a csoda határát súrolva sikerült megoldani helyzeteket, de vannak közöttük egyszerűbb, "hétköznapibb" felhasználásúak is. Megértve a világ működését, meglehetősen könnyen tudunk hatással lenni bármire, csak tudjuk, hogy mit is akarunk igazán!

A gyerekkori lelki sérülések feldolgozása az egyik legtöbbet használt alapgyakorlat, amelyet itt teljes mélységben megtanulhatsz.

Képzelt telefonos tanácsadás:

- Arra van módszered, hogy ha valamelyik hozzátartozó "keseríti" az életed ?
- Nagy ívben elkerülöm.
- Na de ez az anyám! : D
- Nem baj.

Két kérdésem van:

  1. Van-e olyan működő módszer, amivel véglegesen meg lehet változtatni az emberek hozzáállását, beállítottságát, személyiségét, az Ő tudtukon kívül?
  2. Vajon erkölcsileg megengedett-e fehér mágiát használni a világ megváltoztatására?

A mágia használói - rajongói szerint vannak olyan mágikus tettek, amelyeket szabad használnunk, ha az a jót szolgálja. Mások megkérdőjelezik ezt az álláspontot, és van aki szerint minden beavatkozás káros, így nincs számukra fehér mágia sem!

matrix.jpg

Mennyire biztonságos a jelszavad?
Az első lépés, amit online adataid védelmében megtehetsz, hogy létrehozol egy biztonságos jelszót, egy olyat, amelyet egy számítógépes program, vagy egy kitartó egyén, nem tud kitalálni!

A biztonságos jelszó létrehozásához

A buszon himbálózva azon gondolkodtam, hogy mennyire fontos számomra ennek a weboldalnak a felállítása, megvalósítása és ez miatt az elszenvedett kudarcok, sikertelenség mennyiszer frusztrál, rendszeresen rossz érzéseket kelt bennem. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha elengedném ezt a tervemet és csak úgy élnék a nagyvilágba!

Tartalom átvétel