Kedves Oneness!
Én 2 eltérő korú és temperamentumú gyerekkel azt javasolnám, hogy légy óvatos azért ebben. Meg kell tanulniuk a konfrontációt, azt hogy mi sok és mi kevés, hogy védjék meg önmagukat, hogy álljanak ki magukért, hogy tudják érvényesíteni az akaratukat. Sok mindent tanítanak a veszekedések is, tiszteletet a másik iránt, elfogadást stb. Családon belül ez könnyebb, hiszen ott a szeretet, később idegenekkel már nehezebb lehet. Ők, testvérekként egymásnak kiváló gyakorlópartnerek! Na meg a szülőkkel is :)
Ha ilyen nyitottak és okosak és érdeklődőek, akkor azt domborítsd nekik szerintem, hogy nem baj, ha összevesznek, csak utána nézzenek bele a dologba, próbálják megérteni és elfogadni a másik álláspontját, kérjenek bocsánatot egymástól, szívből és bocsássanak is meg egymásnak még akkor is ha nem tudnak egyetérteni, mert azt nem is kell. Ha ezeket tudják, akkor jöhet akármilyen vita, vagy összeveszés, ez a legfontosabb, ebből érhető el egy érettebb állapot.
Akkor tanulják meg legjobban, ha ezt látják tőletek és megható amikor látod, hogy másnak is megtanítják, aki nem tudja!

Négy részből álló videó tréning van fent a youtube-on.

Beilleszteni nem tudom, youtube keresőbe írd be

Az erőszakmentes kommunikáció alapjai - első rész. Magyar felirat bekapcsolható.

Könyvben is megveheted, letöltheted:

http://www.libri.hu/konyv/marshall_b_rosenberg.a-szavak-ablakok-vagy-fal...

Én itthon különbontva kezelem.

A vitát rájuk hagyom, abba nem szólok bele, és szépen meg is oldják, megbeszélik a különböző nézőpontokat és lecsitul. Elcsitulás után, ha úgy érzem, nincs még a helyén valami bennük, csak abbahagyták a vitát, beszélgetek velük erről. Kérdezem, kinek miért az az álláspontja, ami és próbálok segíteni abban, hogy megértsék önmagukat és a másikat. Mert még ha továbbra sem értenek egyet, ha ellentétes erők mozgatják az álláspontjaikat, akkor is csak a másik megértésével lehet közelebb kerülni egymás elfogadásához.

Harag: az a tapasztalatom, hogy általában tökmás kiváltó ok húzódik mögötte, mint amin épp kirobbant konkrétan. Számomra a harag azt jelenti, hogy van bennük egymás iránt egy mélyebben, tudatalattiban fekvő harag érzés, ami alig várja, hogy valami okot találjon magának és a felszínre kerüljön. Itt ezt a valódi okot kéne tudatosítani, átbeszélni, de ez rendszerint a múltból fakad. Amit a saját gyerekkoromból és a gyerekeim kapcsolatából leszűrtem: egyrészt oka lehet a nagyobbik gyermekben az, amikor megszületett a kistesó és ő kikerült a pikszisből, már nemcsak rá figyeltek a szülők,nem ő volt a család közepe. Előtte minél jobban ő volt, ez annál nagyobb traumát jelent. A szüleire emiatt nem tud haragudni, hisz legtöbb esetben ők még olyankor istenkirályok a szemében, ezért az összes haragját a tesóra zúdítaná, viszont ő meg kicsi, gyenge, védtelen, vigyázni kell rá és szeretni, szóval inkább elfojtja. Aztán később, amikor a kicsi példaképének tekintve a nagyobbikat, őt utánozza, azzal és azt akar játszani, amit ő, és a nagyobbnak engedni kell. Ezek a rég elfojtott haragok generálnak aztán rengeteg veszekedést, bántást a testvérek között a későbbiekben. Harag lehet aztán a kisebbikben is, aki úgy érzi, őt mindig jogtalanul bántják, igazságtalan és gonosz vele a nagyobbik, ezért ő is bezárul.
A másik amit észrevettem, hogy nincs figyelembe véve a születési sorrend közöttük. Ez nálunk sem volt egy ideig, aztán hallottam, hogy kéne, és kipróbáltam. Hatalmas változást generált kettőjük kapcsolatában. Megszűnt a versengés közöttük, a kisebbik nem akarta folyton a nagyobbhoz mérni a saját jogait, erejét, képességeit... Nálunk előtte ilyenekből volt vita, hogy azt nézték, egyformán kapnak-e a számukra finom ennivalóból. Hogy kinek merek előbb a levesből. Ilyenek ha vannak, ha versengést veszel észre, vagy hogy árgus szemekkel nézik, a másik mit, mennyit kap, akkor érdemes elmagyarázni, hogy a nagy született előbb, ő a rangidős, az ő pocakja a nagyobb, ezért neki merek először, ő kap kicsit többet, míg a kötelessége is neki több, hisz ő már több dolgot meg tud önállóan csinálni, mint a kicsi. Számomra is teljesen hihetetlen módon a kicsi pillanatok alatt elfogadta ezt, és szó szerint megnyugodott attól, hogy ki lett jelölve az ő biztos helye a családban, nem volt többé bizonytalansága ebben. És a nagynak is rendkívül jól esett, hogy az ő helyét nem akarja bitorolni senki, nincs veszélyben, nem kell védeni többé. Érdekes volt látni, hogy ez tényleg mennyire fontos mindkettőjüknek. Azóta persze nem ügyelek arra, hogy fizikai szinten folyton megnyilvánuljon ez a sorrend (pl hogy mindig a nagy kapjon előbb bármit, meg hogy ő mindig többet kapjon), de amióta egyszer ezt a fejekben helyre tettem, azóta ők sem foglalkoznak ilyenekkel.

Nagyon szépen köszönöm a hozzászólásaitokat...... segítenek abban, hogy összerakjam azt, hogy én mit és hogyan csináljak.....

a harag nem is a legjobb szó.... testvéri-civakodás.... néha 5 perc múlva el is van felejtve.... néha sírás a vége, és kicsit tovább tart a durci közöttük.....

még keresem a helyem ebben a "mozaikcsalád"-ban..... és így többször vagyok "megfigyelő" állásban.... figyelem a gyerekeket, és apát is.... szerencsére apával nagyon szép a kapcsolatunk, így mindenről őszintén beszélgetünk..... erről is.....

mégegyszer köszönet.....