Sokáig agyaltam rajta, hogy miért érzem azt, hogy a spiritualitásban valami hiányzik? Nem érzem teljesnek legtöbb tanítást, de nem állt össze a kép, hogy miért.

Aztán beugrott.

A legtöbb tanító sokat beszél a pozitív dolgokról, a szeretetről, de alig esik szó arról, hogy veszélyes emberek és helyzetekkel szemben mi lenne a teendő. Pl. Ha valakit megtámadnak, vagy bántanak. Ha valakit meg kéne védeni, ha harcba keveredik valaki...stb.
Olyan helyzetekről van szó ami a legtávolabb állanak a spiritualitás által megidealizált világképtől. A tanításokban a pozitív érzelmekről van szó, de mi van ha az embert a világ az erőszakos oldaláról támadja meg?

Egy spirituális mester mit tesz ilyenkor? Tud egyáltalán tenni valamit?
Mit tehet az ember, ha egy olyan valakit kell felébreszteni, aki már nyakig benne van a sötétségben? Önkéntes tanítványokkal még könnyű, de a többiekkel? Ha valakiknél, hát náluk lenne ez a legfontosabb. Sok szent ember lett ilyen dolgok áldozata és valahogy nekem az jut erről eszembe, hogy maguk se tudták megfelelően kezelni ezeket a helyzeteket. Persze bele lehet magyarázni, hogy ez volt a céljuk, hogy nekik az élet nem számít, meg az önfeláldozás, de egy hétköznapi ember számára ez aligha hasznos tanács.

Meg persze ilyenkor mindig jönnek a sztereotípiák, meg spirituális sablonok a jelenlét erejéről, meg a vonzás törvényéről, a probléma ezekkel az, hogy ekkor egyáltalán nem segítenek. A helyzetben csak üres prédikációk, és nem ér velük az ember semmit.

Személy szerint én nem riadnék vissza az erőszaktól ha védekeznem kéne, vagy védeni kéne valakit. És azt, hogy mennyire hoznám ezt előtérbe attól függne, hogy az támadóm mennyire agresszív. Alapjáraton nem akarnék ártani neki, de ha "kierőszakolja" és szép szóval nem megy, akkor magára vessen.