Köszi Viki!
Most "cetlizni" fogok. Ez azt jelenti nálam, hogy felírom egy kis papírra azt a mondatodat, amit én még nem tanultam meg (még nem alkalmazom rutinosan) és beteszem a zsebembe. A nap folyamán többször elolvasom. Az első cetli: "alkalmazni a tudást" -amit eddig megtanultam.
Most megyek egy kicsit "angyalozni", aztán meg tanulnom kell, mert szombaton vizsgázom.
"Célozd meg a Holdat, s ha nem találod el, akkor is a csillagok közé jutsz!"
Szeretettel:
Marcsi

Nagyon tetszik az itt leírt blogod.

Szeretném, ha gyakorlatiasan, áthelyezve a gyakorlatba a megélésben bővítenéd blogodat. Tudod a tipikus hogyanok. Sokan szivesen tanulnánk belőlük úgy érzem.

Üdv, Buddhanita

- Soha ne halogass! A halogatással abba a hitbe ringatod magad, hogy nyerésben vagy. De ez nem igaz. A vezetői szerepünk forog kockán, mert a halogatás lesz az irányadó, mi pedig a gyámoltalan áldozatok.

Egyetértek a tétellel, a magyarázattal már kevésbé, ugyanis nem az az érdekes, hogy vezetők vagyunk-e vagy sem, hanem az, hogy önmagunk vagyunk-e vagy a szerepeinkkel azonosulunk, mint például a vezetőjé.

- Arra is rájöttem, hogy az emberek azért halogatnak, mert félnek. De minden ember fél. Minden embernek félnie kell. Csupán az különbözteti meg a sikeres embert a sikertelentől, hogy a sikeres a félelmei ellenére is cselekszik. A sikeres ember mindig azt csinálja először, amit utál.
Rájöttem, hogy azok az emberek, akik a szemünkben bátornak tűnnek, elnyomják a félelmeiket. A félelem nélküli ember elfogadja a félelmeit.

Az emberek halogatnak kényelemből is, mert a jelenlegi rendszer pontosan kiszámítható és előre tudható, pont attól nem kell félni, ami van, azt ismerjük. Az ember a változástól fél, ami persze akár sokkal jobb is lehet, mint a mostani, de a későbbiekben említett kockázat belejátszik.
A sikeres ember azt tudja, hogy mi éppen a legfontosabb és azzal foglalkozik, se nem azzal amit útál, sem nem azzal, amit szeret, se nem azzal, amit tud, azzal, amivel kell, mert azon van a sor, hogy eredményesen, sikeresen elvégezze a dolgát.

- Megtanultam, hogy az igazi jó ember, az igazi vezető úgy bánik az emberekkel, ahogy szeretné, hogy vele is bánjanak, és úgy van hatással másokra, hogy az emberek saját akaratukból akarják követni őt.

Megtanultam, hogy nincsenek igazi jó emberek és igazi vezetők. Minden ember úgy bánik másokkal és önmagával, ahogy tud. A tudatos ember nem úgy bánik másokkal, ahogy azt szeretné, hogy vele bánjanak, hanem úgy, ahogy szüksége van arra, hogy motivált legyen.

- Megtanultam, hogy az ember egyetlen egy dolog miatt szenvedhet csupán. Ez pedig az, hogy nem ért egyet az életével.

Szerintem a szenvedés ennél színesebb témakör, van, aki imád szenvedni, nagyjából fél-negyed Magyarország, és a szenvedés érdekében mindig előállítja azokat a helyzeteket, amelyekben ezeket meg tudja élni. Az csak a látszat, hogy szenved, valójában így tud élni.

- Kedvenc íróm, Richard Bach mondta, hogy : "Amit a hernyó világvégének tekint, azt a mester pillangónak nevezi". Úgy gondolom, a mi életünk is hasonlít ehhez az állapothoz. Nekünk is pillangóvá kell válnunk. Nem a kifogásokat kell keresnünk, hanem merni változtatni. Az, hogy Te mikor leszel sikeres, egy dologtól függ: Hogy azokat az illúziókat, amiket magad köré építettél 20-30-50 év alatt, mikorra rombolod le, mikor mersz Te is pillangóvá válni...

A kedvenc íróm Rejtő Jenő és, ha az életet a fonákjáról akarjuk szemlélni, nála nevetve tehetjük meg.

- Megtanultam, hogy a próbatételeket nem azért kapjuk, hogy elviseljük, nem azért, hogy szenvedjünk, hanem azért, hogy megoldjuk őket. Sőt, arra is rájöttem, hogy ezeket a nehéz időszakokat a nyugodt időszakoknál is sokkal jobban kell becsülni, mert 1-1 ilyen nehéz, megoldott feladat után egyre közelebb kerülök a célomhoz.

A próbatételeket valóban azért kapjuk, hogy megoldjuk az abban lévő, nekünk szóló leckét, de a legfőbb feladatunk, hogy találjuk meg a tevékenység és elcsendesedés és sok más faktor egyensúlyát az életünkben. Polcz Alaintől tanultam, hogy ideje van halálnak és ideje van születésnek is, mint ahogy minden másnak is. Az igazán nagy művészet, hogy mindig azt tegyük, aminek ideje van.

- Megtanultam, hogy az kockáztat a legnagyobbat, aki nem mer kockáztatni. Aki nem kockáztat, nem tud előre haladni. Aki pedig nem halad előre, visszafele lépdel. Egyhelyben ugyanis nem állhatunk.

A világunkban a kockázatok látszólagosak, a karmikus körökben kikövezett úton járunk, az igazi kockázat, ha kilépünk a karma útjáról és kreatív teremtőkké válunk.

- Megtanultam, hogy a szenvedésnek semmi köze az eredményekhez. Annak viszont van, hogy hogyan állunk hozzá a szenvedésekhez.

Valóban nagy a felelősségünk abban, hogyan éljük meg az életünket, szenvedésként élünk-e meg valamit vagy sem. Egy olyan országban, ahol a himnuszban a szenvedés alapmotívum, ott lényegi átalakítani valók vannak az érzésvilággal és a világ megélésével.

- Megtanultam tisztelni az embereket. Nem kritizálok, hanem a saját példámon keresztül tanítom őket. Bár azt vallom, hogy nem tanítunk senkit, ők azok, akik tanulnak. De semmiképpen nem akarok senkit megváltoztatni, mint régen.

Egyetértek a tisztelettel, számomra mégis nehéz meghagyni abban a helyzetben az embereket, amiben vannak, különösen, ha ők maguk is rossznak ítélik meg helyzetüket.

- Megtanultam, hogy az élet egy tükör nekünk...

De még milyen pontos és kristálytiszta tükör, csak meg kell tanulni olvasni benne.

- Megtanultam, hogy SOHA nem szabad feladni semmit, és az embernek mindig be kell tartania, amit ígér. Ugyanis az emberek ez alapján fogják megítélni.

Nincs olyan, hogy soha, vannak döntéseink, amelyeket nem úgy hozunk meg, ami nekünk vagy másoknak üdvös, van, amit heccből, hiúságból, csakazértisből ígérünk meg. Meg kell tanulni belátni tévedéseinket még az ígéretek területén is. Ha beismerjük a tévedésünket, az emberek elfogadják. Persze komoly érdeksérelmek is lehetnek ebben és akkor kár azt várni, hogy elfogadják, viszont mi magunk tiszta lelkiismerettel állhatunk magunk előtt. Nem érdekel miként ítélnek meg.

- Megtanultam, hogy nem az a legokosabb, akinek a legnagyobb tudása van, hanem aki a legtöbb emberrel tudja megtanítani, amit ő tud.

Az emberek nem úgy tanulnak, hogy megtanítjuk őket valamire. Ez a közkeletű illúziók egyike.

- Megtanultam, hogy ne csak prédikáljunk, hanem alkalmazzuk a tudást. Amíg csak prédikálunk, addig élhetünk egy más életet, de jobbat semmiképpen. A cél pedig nem az, hogy színészkedjünk, hanem az, hogy valóban változzunk.

Az megélt tudás az egyetlen, ami tanít.

- Megtanultam, hogy fontos, hogy az ember szeresse, amit csinál. Életünket muszájból nem lehet felépíteni.

Életünket teljesen símán lehet muszájokra építeni, a jelenlegi társadalmi és gazdasági berendezkedésünk pont erre az illúzióra épül. Az emberek beveszik és eszerint cselekednek, minden hatalmat az energiák felett átadnak valaki másnak. Hol ennek, hol annak.

- Megtanultam, hogy nem érdemes túl mélyre ásni magamban, mert nem biztos, hogy ott találni fogok valamit...

Ez az üresség és értéktelenség félelme, az önértékelés hiányának csapdája. Bármilyen mélyre ásol, mindenütt csak magadat találhatod. A legmélyebben is.

- Megtanultam, hogy nem kell mindent megérteni, de mindenkivel megértőnek kell lenni.

???? Szerintem nem kell mindent megérteni, de mindent és mindenkit el kell fogadni olyannak, amilyen. Ez a megértés előfeltétele.

- Megtanultam, hogy a legfontosabb az életünkben az, hogy folyamatosan tanuljunk, életintelligenciát szerezzünk.

A tanulás ebben a kontextusban egy hiányjelenség, ami az önértékelési probléma szimptómája. Nem azért érdemes tanulni, hogy megszerezzünk valamit, ami most nincs, hanem azért érdemes tanulni, mert tanulni jó.

- Megtanultam, hogy soha senkivel nem szabad vitatkozni, alázatot kell tanulni.

Azzal érdemes vitatkozni, akivel vitatkozunk, mert minden vita egy tükör. A vitát abba is lehet hagyni és rögzíteni lehet a nézetkülönbségeket, és lehet tisztelni a másik nézőpontját. Az alázat teljesen más fogalomrendszerhez tartozik.

- Megtanultam azt is, hogy nem feltétlenül az a sas, aki annak hiszi magát.

Csak az lehet a sas, aki sasnak tudja magát.

- Megtanultam, hogy ne próbáljak a legokosabbnak tűnni, de gyűjtsem magam köré a legokosabbakat, hogy tanulhassak tőlük.

Az okosság témaköre önértékelési problémák gyújtópontja. Nem okosnak érdemes lenni, hanem teljesnek és az tökéletesen független az okosságtól.

- Megtanultam, hogy a tudatos emberektől a világ egy sokkal élhetőbb helynek látszik.

Az élhetőség és a tudatosság nem feltétlenül kapcsolódik össze. A tudatosság fontos, ám önmagában nem érdekes, csak akkor az, ha a megélt világban manifesztálódik. Ettől nem élhetőbb lesz, hanem tudatosan megélt lesz a világ. A tudatosságtól többnyire rettenetesen kényelmetlen lesz a világ, hiszen csupa olyasmivel kell leszámolni, ami bevett és társadalmi rutinokban támogatott program.

Van, akinek akkor élhetőbb hely a világ, ha kényelmesebb, és minden más faktor lényegtelen. Ez nem nagyon tudatos álláspont, de a világ zöme ma így gondolja. Ezért önpusztító, ám nagyon kényelmes az életünk.

- Megtanultam, hogy azzal segítünk a legtöbbet, ha jövőképet adunk az emberek kezébe, és segítünk, hogy elhiggyék, ők is lehetnek sikeresek.

Minden vallás jövőképet ad és ennek nevében évente milliókat kiiratanak a Földön. Veszélyes ezt összehozni így.

- Az emberek soha nem helyzeteket, soha nem elképzeléseket, hanem mindig, kizárólag vezetőket követnek.

Az emberek nem feltétlenül vezetőket követnek, sokkal inkább rutinokat. Mindennapi, tudatalatti rutinokat, nem gondolkodnak az emberek, hogy mit tesznek, csak teszik, amiről úgy gondolják, hogy most tenniük kell.

Azt tudom tanácsolni Neked, lépj minél előbb a saját vezetővé válásod útjára, akármilyen rögös az út. Bárcsak azt mondhatnám Neked, hogy könnyű lesz. Bárcsak azt mondhatnám Neked, hogy minden kérdésre tudni fogod a választ. Ezt nem tehetem.
Viszont egyet tudok. Ha elindulsz, és egyszer visszatekintesz, azt fogod mondani, hogy ez volt az az időszak, mikor megtaláltad igazi önmagad, és ez volt az az időszak, mikor elindultál egy olyan úton, amely Téged elvezetett a boldogsághoz.

Nem az a kérdés, hogy önmagunk vezetői vagyunk-e vagy sem, hiszen önmagunkat igen jól félre is vezethetjük, éppúgy mint mások. Csak az a nehéz, amit annak élünk meg. Az pedig illúzió, hogy a folyamat végén vár a boldogság. A boldogság alapérzés, ami bennünk van, éppúgy, mint minden más. Nem rajtunk kívül és nem máshol van és nem máskor van, hanem most, függetlenül attól, hogy mennyire vagyunk tudatosak, okosak, szépek, erősek, ügyesek, sikeresek, betegek, gazdagok vagy csórók, vékonyak vagy kövérek, vagy akármilyenek vagyunk. Itt és most velünk van.

Lépj túl a dichotóm bölcsességeken, és a polaritás világán keresztülnézve vedd észre az egész-séged vagy teljességed. Most.

:)