Már gyermekkorukban sokan elképzelik, hogy az ő házasságuk milyen tartalmas és romantikus lesz. Aztán eljön a pillanat, megérkezik az igazi, elhangzik az igen, és elkezdődnek a hétköznapok.

Egyszer csak arra ébrednek, hogy valami nem stimmel, már nem olyan, mint amikor megismerkedtek. A párjuknak reggelente szájszaga van, karikásak a szemei, nem mindig szalonképes, türelmetlen, nem mindig lehet rá számítani, túlóráznia kell hétvégén, fáradt a szexhez, lyukas a zoknija, szétszórt, anyagi gondjai akadnak, már nem járnak étterembe vacsorázni. Pedig az elején úgy tekintettek kapcsolatukra, mint egy mesebeli kincses szigetre, ahol minden vágyuk teljesülhet. Itt lesz biztonság, szeretet, érzéki öröm, bensőséges kapcsolat. De mi történhetett? Rossz helyre érkeztek? Eltévesztették az irányt?

A " kincses sziget" titka egyszerűen az, hogy mindenkinek vinnie kell magával valamit. Csak így lehet kényelmessé, komfortossá tenni. „Úgy cselekedjetek az emberekkel, ahogyan szeretnétek, hogy veletek is cselekedjenek”. Ha szeretetre vágysz, adj szeretetet. Ha romantikára vágysz, vigyél magaddal romantikát. Szeretnéd, ha megdicsérne a párod? Dicsérd meg te is.

A párkapcsolat nem olyan "sziget", ahol csak lakmározni lehet egy "terülj-terülj asztalkámról", hanem pl. a lemondás, a tanulás, a szolgálat helye is egyben. Ha valaki többet vesz el, mint amit magával vitt, az egyensúly felborul.

A posztmodern ember nem szeret adakozni, szolgálni, lemondani, alázattal tanulni másoktól. Ő a mindenkitől független életmód híve. Nem ismeri a Te és a Mi szavakat. Csak ő van, az ő érzései, gondolatai, saját világképe. Ezért korunk nagy kihívása, hogy a párok akarnak-e magukkal vinni szeretet, örömöt, békességet, béketűrést, szívességet, jóságot, hűséget, lemondást, önzetlenséget, vagy elvenni, kifosztani akarják azt, amit ajándékba kaptak, a párjukat és az ő kis "kincses szigetünket"?!