Dimenziók?
Ha teszem azt az Abszolút Őssemmi 1 üres papírlap, akkor a legelső, ami megnyílvánulhat, az 1 pont lesz. (1.dimenzió) Ahhoz, hogy megjeleníts 2. dimenziós képet rajta, tovább kell húznod a tollad, vonalakat rajzolhatsz. Pl.: Menő-manó. Hopp, már ott dúdolja a rá jellemző dallamot. Nos, mit kell tenni, hogy a Menő-manónk "belépjen" a 3. dimenzióba?
2 út van, vagy le (de minek, hisz ott már voltál) vagy pedig felfelé a lapra merőlegesen (vagy bármilyen más szögben, lényeg KIEMELKEDVE (vagy a MÉLYSÉGEKBE LEMERÜLVE) a lap fölött található légüres térbe kellene rajzolnod.
Megtudod csinálni? Tegyük fel igen, így létrejön a 3. dimenzió. A mi "valós" világunk.
Mi is van jelen a 3. Dimenzióban?
Jelen van a tér, az Idő, Menő-Manó teljes életnagyságban, de benne van 2. dimenziós formájában, benne van vonalként is, amit tanultunk, hogy pontok halmaza, tehát az 1. dimenzió is szerves része. Valamint ott a lehetőség a dimenziók közötti váltásra is, le-fel egyaránt.
De ha Menő-Manó úgy dönt, nem áll fel a 3. dimenziót elérni, hanem jó neki úgy hanyatfekve, oldalazva lépcsőket megmászni, de mégis furdalná a kíváncsiság, vajon milyen lehet a 3. dimenziós Lét? Te mit mondanál? Van-e rá szó, amit a 2. Dimenziós Lény megérthet, hogy kifejestd neki a tér nem csak a papírlap sík felületén helyezkedik el? Ha egyszer az ő világában nincs ilyen? Hasonló dolog már történt a történelemben, amikor még azt hittük, a Föld lapos, nem tojásdad alakú.
De félre a tréfával, én valahogy így képzelem el. Világvége? Megrendülés? Ki tudja, annyi bizonyos, Benne van a pakliban. Sőt ha azt vesszük alapul, hogy az emberi tudat fejlődésének alappillére a katarzis. Minden új születését először pusztulás előz meg, de az is benne van, hogy a Kollektív tudatnak köszönhetően, mint az atombomba fénysugárzásához hasonló megvilágosodási élmény söpör át a világon, mindenféle külső összeomlás nélkül. Én inkább az utóbbira szavazok, ha ér valamit. Ez lehet magyarázat a 2012-es dátumra is, hiszen ehhez szükség van megfelelő számú tudatos Létezőre, aki ezt az energia-generátort manifesztálja, majd átdolgozza önön magában olyan formában, hogy a ne árts törvényt szem előtt tartva ne okozzon spontán égést, vagy fagyást a "fejletlenebb" tudatoknak. Elvégre maradnia kell itt "valaminek", hogy ezt megtapasztalja, vagy létrejön a végső ellobbanás? Nem tudom.
De az előzőek ismeretében (tér, idő, Univerzum, Isten) szerintem minden pillanatban adott a lehetőség ennek megélésében, "fejlettebb" tudatú Létező, akár a Mostban is átlépheti a kaput. Szerintem már rég többen is átlépték.
Miért kell nekünk ezzel foglalkozni? Kell-e ezzel foglalkozni?
Bekerültem tavaly 1 hasonló csoportba, ahol vallják ezeket a nézeteket, most csak név-nélkül említem.
Számomra óriási sokk (!!!!!!!!!!) volt hallani, hogy átlépve más dimenzióba, szeretteink hamvai maradnak hátra, vagy valami ilyesmi. Nem is haláluk, hanem feltételezett hiányuk fájt nagyon. Hiába, a ragaszkodás köt még a Szamszarába. Semmit nem tudtam tenni, lebénultam. Most így utólag belátom, sokat tanultam ebből is. Kellett. Átadtam magam a gyásznak (pedig még meg sem éltem), céltalan zombiként támolyogtam.
-ó, ugyan mindegy mit teszek, mikor néhány év múlva vége mindennek. Gyorsan kiszámoltam, a hitelem pont lejár, így legalább Anyámékat nem terheli elvállásunkkor az adóság (figyelem, ez nem vicc). Aztán kell-e ez nekem? Még a haverokkal, szülőkkel szomszédokkal oké, de eszembe jutott a Keresztlányom. Puff, végem volt. Közben ami fontos lenne, pont nem érdekelt. A jelen megélése. A fájdalmam nagyobb volt. Megálltam a spiri fejlődésben, és nem ÉRDEKELT! Elég sok idő eltelt, mindegy, elmúlt, a "Mesterem" képe összetőrt előttem, megláttam, ő sem akar ártani, sem nem jó, sem nem gonosz, hanem csak téziseit tanítja.
Mit szül ez az élmény? Kelthet tömeg pánikot is, vagy megtorpanást, vagy hozhatja a megváltó katarzist, de ha majd ott állsz a kapuban és felteszik a kérdést: - Miért vagy itt? Mit felelsz?
-Ó, hát ijeszgetett a Piri, meg a Józsi, meg hát izé...
Az én megtapasztalásom annyi: felesleges ezen rágódni, mivel még nincs ITT. Félelemből csak megtorpanunk, kiesünk a Mostból, ez biztos nem az igaz út. Amúgy miért ne bízzuk Istenre a dolgok. Bízznunk kell abban, hogy a kellő időben és helyen megkapjuk a számunkra legmegfelelőbb tanítást, és bízznunk kell magunkban, hogy helytállunk. A többi legyen az "ÚR" gondja.
Addig nem más, mint rémhír keltés, ködös jóslatok, halmaza. Üres fecsegés.
Ami a lényeg: tanulok, dolgozom magamon és a többit Istenre bízom, alázattal, elfogadással, sorsommal bátran szembenézek.
Válljék hasznára minden létezőnek
BÉKE