Isten karjaiban
Milyen sötét lett hirtelen. Felhők tornyosulnak az égen, s hallom, halk cseppekben elered az eső. Az ágyon ülve mérgelődök. Az a fránya nyelvvizsga! Annyit készültem rá, lelkiismeretesen megtettem MINDENT, erre kapunk egy olyan tesztet, ami köszönőviszonyban sincs a tankönyvekben és interneten szereplőkkel. Az egész csoport a hasára csapva tippelt csak. Micsoda dolog az, hogy mindent megteszek, és tőlem független okok miatt mégsem érem el a célom?! Mi ez a sokadik eset, hogy nem csak tőlem függ?
Micsoda elviselhetetlen érzés más emberek kénye-kedvétől függeni! Vajon mit kéne nekem ebből megtanulnom????
Fuldoklom: a nyakamhoz kapok. Mi ez?! Kép felvillanása: kezem hátrakötve, visznek akasztani. Igazságtalanul, ártatlanul! Hát tudja ezt az Isten! Valamit kitalál, biztosan kitalál, ez nem történhet meg velem! Közeledek a bitófához. Majd most: biztosan történik valami! Várom, hogy kinyúljon egy kéz a tömegből. Hogy megragadjon engem, és vigyen, vigyen árkon-bokron át, el innen ezektől az emberektől, akik a vesztemet akarják! ...De nem történik semmi sem.
"Tovább nem ámítom magam,
nincsen, aki megsegítsen.
Nem vált meg semmi szenvedés,
nem véd meg semmi isten."
/Pilinszky/
Élettelen test himbálózik a kötélen. Én vagyok. A tömeg elment, vége a műsornak. Elmém, akaratom romokban hever. A földön, apró darabokra összetiporva.
Ám a romok fölött egyszercsak érzem, valami új érzés ébredezik a lelkemben. A kiégett földön újra megjelenik az élet, szárbaszökken egy pici, zöld növény.
Elfogadok. Alázattal, mindent elfogadok. Úgy, ahogy kaptam. Nem harcolok többé, nincs, aki harcoljon többé.
Elfogytak a könnyeim. Most érzem csak: egyenes gerincem meggörnyedve, homlokom a térdeimen. Felnézek: nicsak, süt a nap! Nem tudom, mennyi idő telt el közben, de most nagyon érzem: mosolyog rám az Isten.
Egy senki vagyok, Isten karjaiban.
Már nem félek semmitől.
- csaesz blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
3 hozzászólás18. KEGYELEM 2009-02-26 18:18
Először sírsz,
Aztán átkozódsz
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék - erőd.
Akarsz, egetromboló akarattal-
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Aztán elalélsz
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótlanul, gondolattalanul.
Mondod magadnak: mindegy,
mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság.
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen nincsen menekvés!
S akkor- magától- megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra,imára
Erő,akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat - hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed a tenyeredbe hull.
Akkor - magától - szűnik a vihar,
Akkor - magától - minden elcsitul,
Akkor - magától - éled a remény.
Álom fáidnak minden arany ágán
Csakúgy magától - friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a kegyelem.
Valami furcsa összehangolódás,
Valami ritka rend -
Széthúzó erők ritka egyensúlya,
Mély belső bizonyosság idebent -
Bizonyosság arról, hogy élni jó,
Szenvedni elkerülhetetlen,
Szeretni tisztán, megistenülés.
Meghalni szép -
S a kifejezést meglelni mindezekhez
Megtalálni a felséges Igét:
Az Igét mindezekhez :
A BÉKE ez.
Orkán ordíthat aztán odakünn
Robbanhat ezer bomba:
Kárba ment,
De kárt nem okozott.
Bent :
Csend.
A Béke itt kezdődik.
Bent.
Csend.
Isten hozott
/Reményik Sándor: Kegyelem/
ISTEN KARJAIBAN
Az ölelés az egyik legmelegebb emberi megnyilvá-nulás. Kifejezi szeretetünket a másik iránt, együttér-zést, vigasztalást jelent. A kisgyermek számára szüleiölelő karja ad védelmet és biztonságot.Isten ilyen közelsége azonban félelmetes is lehetszámunkra.
Néha szükségünk van arra, hogy nagyságát, hatalmát megmutatva odatereljen, odaszorítsonmagához; hogy lezárjon minden kijáratot azért, hogyráébredjünk: nincs más út, csak Ő.
Karjait falaknak isérezhetjük, amelyek akadályt jelentenek a saját akara-tunk teljesülésében. Előle nem menekülhetünk: előbb-utóbb szembesülnünk kellszent és igaz voltával – de Jézus Krisztusban kegyelmével és szeretetével is.
Isten azt szeretné, ha feladva terveinket, visszatérő elveszett fiúként végre belesi-mulnánk atyai ölelésébe. S a gyermek bizalmával élnénk napról-napra az Ő tenye-rén, tudva, hogy nála semmi bajunk nem eshet. Semmi rossz nem férhet hozzánk,mert kezében tartja az egész életünket, annak minden körülményét. Ő a mi ottho-nunk, Isten a mi erős várunk.Vegyük észre, hogy Isten jelen van az életünkben, és örüljünk ennek! Ha rábízzukmagunkat, erős ölelése nem rabságot fog jelenteni számunkra, hanem szabadságot,védelmet és elrejtettséget. Ne riasztó, hanem örömöt adó legyen számunkra az Őígérete!
Ady így élte át azt, hogy Isten lehajolt hozzá: „Mikor elhagytak, mikor a lelkemroskadozva vittem, csöndesen és váratlanul átölelt az Isten.” (Az Úr érkezése).
Istenközel van hozzánk, ha szükségünk van rá.
Ez a bizonyosság kísérjen minket végig avakáció hónapjaiban, és mindennapjainkban.
(Adámi Mária teológus)
Esik...sírnak az angyalok - mondják-,igen sírnak;örömükben-bánatukban.Őket megtanította Isten,hogy rosszban is meglássák a jót,jóban a rosszat... Új életre vágyni = Isten karjaiba vágyni.Így kaphatunk lehetőséget az újjászületésre.Vegyük ezt a legszebb ajándéknak,hisz ha Júdásként távozunk,az Úr akarata szerint elszakadhat áruló testünk súlyától a kötél,s megszülethetünk Jánosként,Józsefként,szárnyaló sólyomként,de akár egy virágként is,mely ha egyszerű gyomnak is tűnhet mások szemében,a Teremtő szemében csoda,gyógyír,lélek-könnyeikkel öntözik az angyalok...
Uram!
Uram!
A sebek karomon nem vad éjszakák
Jelei, de mutatják
Rémes álmomat, s véresre járt utam.
A szálka szememben nem önnön
Hibám egyetlen darabja, csupán
Gondolat-ösvényeim egy tüskéje.
Uram!
Karcot bír e tüske minden szíven,
S ha rozsdával színezett szeg lenne az,
Már nem remélne vérző szívem,
S nem zaklatna mindig sziklába
Vájt hitem.
Uram!
Ártatlanságom stigmái már lehajtott
Fejem szemüregeibe égtek;
S amit ki ne próbáltam volna
Nincs ma oly bűn, vétek.
Uram!
Ha elhagysz, elhagynak lépteim,
S újra barázdát mar szívembe a
Magány, ha bűneimet eladhatom,
Mondd meg kinek, s ne legyek
Kárhozott Uram! Bocsásd meg e hitet!
Uram!
Adj erőt újra felállni a bérc
Jégbe fagyot meredekén,
Mert nem akarok ennél bűnösebb lenni,
Az átkozott mélységbe lecsúszni én.
Uram!
Szívem kapuján mások
Gyenge szíve ne dörömböljön,
S ne legyen könnyem, ha
Szemükbe nézek, mert
Gyengeséget látok, ha
Sós víz mossa arcukat,
Ha nem lépnek hozzám.
Uram!
Ne én kínlódjak mégsem,
Mert tudom én szörnyű
Kínok között, hogy a
Magány a Szerelemmel rég
Egymásra talált és összeköltözött.
Uram!
Csak Te rakd rám fájó terheidet,
Lelked súlyos köveit.
Cipelném boldogan érted, melletted
Veled Uram.
Uram!
Teremts belőlem fát,
gyökeret,levelet,
vagy csak apró esőcseppeket,
de
Uram!
Kérlek, fogadj magadba!