Épp visszafelé repültem. Általában innivalót és valami kis nasit mindig adnak a gépen. Lehet választani édes és sós nasi között. Általában megkérdezik sósat vagy édeset kérek, és azt adják, amit kérek. Most a tálcán mindkettő rajta volt. Néztem egy darabig, melyiket is válasszam, aztán végülis a sós mellett döntöttem. A légiutaskísérő bizonyára látta rajtam a bizonytalanságot és felajánlotta, hogy vegyek az édesből is. Mondtam, köszönöm szépen nem kérek.

A furcsa az volt, hogy úgy éreztem tényleg nem kérek, de volt egy hátsó gondolatom is, amiért elutasítottam, még pedig az, hogy mit fog gondolni rólam, ha veszek egy édeset is. Micsoda? Miért merült fel bennem ez a gondolat? Mi az, hogy, mit fog gondolni rólam, hiszen Ő kínálta fel a lehetőséget. Egy gyerek biztosan boldogan vette volna el az édeset is, hol érdekli őt, hogy mit fognak gondolni róla. Felajánlották neki vegyen egy másikat is, és már el is vette. Én meg itt el vagyok a gondolataimmal, hogy mit fognak rólam gondolni. Az úton a sósat sem ettem meg, vagyis talán tényleg nem volt szükségem az édesre sem. A gondolat akkor is zavart, hogy a mögöttes gondolat, amiért nem nyúltam rögtön az édesért, az az volt, hogy mit fognak gondolni rólam. Úgy tűnik, kell egy kis idő, míg megtanulom, hogyan fogadjam el a felkínált lehetőségeket, amit az ISTENI kínál nekem, főleg akkor ha azt más embereken keresztül szeretné eljuttatni hozzám.

Talán a nasinak itt nincs is nagy jelentősége, ami fontos számomra, hogy talán tényleg nehezen fogadok el dolgokat. Miért kínálja fel? Esetleg szeretne majd valamit cserébe? Ahelyett, hogy örömmel elfogadnám a felkínált lehetőségeket, elemzem, hogy most elfogadhatom vagy sem? El akarom én fogadni vagy sem? Az ÉLET pedig fogja hozni nekem a lehetőségeket, csak meg kell engednem és örömmel el kell fogadnom.