Kit vonzunk be?
Kit vonzunk be az életünkbe?
Szal. arról van szó, hogy a társam vonzza magához azokat a nőket, akiknek segítségre van szüksége, pátyolgatásra, megerősítésre, tanácsra. De miért mindig ilyeneket? Még véletlen sem egy normális és kiegyensúlyozott nő az ismerőse, hanem törött szárnyú madárkák. Persze nem marad el a hölgyek részéről a segítségért az örök hála, persze csak szavakban.
Lehet hogy nem kellene engem ennek zavarni, de zavar. Zavar ha más nők a jó tanácsokért a társamat félistennek nézik, nem embernek..
Egy kapcsolatban úgy gondolom a legjobb ha a két fél egész ember. Na de ha az egyik nem egész, hanem fél ember, sok kis fél emberkét fog vonzani magához, hogy kiegészüljön.
Ez olyan dolog, mintha elmegy egy pár különféle szórakozóhelyekre, és a férfi minden pincérnőnek beszól valami vicceset, jópofát, hogy sikere legyen. Mindig figyelmet igényel, mert rosszul van, ha nem veszik észre.
Megmondom őszintén,engem zavar.
Itthon mi ketten mindent megbeszélünk, tehát nem vagyunk függőségi viszonyban egymással, de mégis, honnan ez a kifelé áradó igény? Pont olyannak tűnik, mintha arról lenne szó, hogy szereti mégis ha védtelenek függenek tőle, mert akkor erősnek érezheti magát.De ez nem fér bele egy párkapcsolatba szerintem.
Várom a válaszokat, üdv, Égilény
Hozzászólások
12 hozzászólásAbból amit leírsz nekem valami olyasmi jön át, hogy nagyon nagy lehet benne a segítő szándék és figyel a segítségre szorulókra.
Önmagának tud segítséget nyújtani? Vagy önmagának tud-e segítséget kérni?
Az önértékelése a helyén van-e, vagy inkább alulértékeli magát (s a segítségre szorulók azt bizonyítják esetleg a számára, hogy más sincsen teljesen a "top"-on?
Mekkora benne az igény arra, hogy gondoskodjon másokról (bárkiről, bármiért)? Mert az is lehetésges, hogy egy irreálisan nagy gondoskodási igény (ami talán nincs is tudatosítva) okozza ezt a fajta bevonzást.
Amikor megismerkedtetek, akkor is hasonlóképpen voltak ezek a dolgok?
Lehet-e hogy akkor Neked ezért volt (többek között) szimpatikus, most pedig ugyanez már más érzéseket vált ki belőled? (van ilyen néha, sajnos)
Változott-e valami ezzel kapcsolatban, amióta megismerted (jobb-e, rosszabb-e)?
Az meg hogy mi fér bele egy párkapcsolatba, az a Te tűréshatárodon múlik. Ugyanis sok minden bele tud férni, amíg Te azt helyénvalónak érzed/gondolod. De egyből gondot is okozhat, - sajnos - ha úgy érzed, hogy nem fér bele.
vagyis viszonzás nélküli segítségnyújtás nagyon gyakran elhárítási mechanizmus. Egó védelmi eszköz.
Az oka az, hogy van valami, amivel a saját életében nem tud szembenézni. Ennek a feszültségét hárítja és bevonzza a szerencsétleneket, mert az ő bajukat meg tudja esetlegesen oldani.
Ha benne meg van az igény az őszinte önvizsgálatra, fel lehet tárni a valódi okot. Munkahelyi problémát, egyéb komplexusokat.
De ha ő nem hajlandó erre, akkor Te vagy tolerálod, vagy kilépsz a kapcsolatból.
A másik ok az, hogy a szüleitől kapott minta ez a viselkedés. Ha a szülő gyenge, elesett, segítségre szoruló, bekódolhat egy ilyen viselkedési mintát. Ennek a kioldása is a párod feladata.
Neked viszont azt kellene megvizsgálni, mennyire alapvető az a mintázat az életedben hogy jogtalanul, esetleg játszmák áldozataként a háttérbe szorulsz? Háttérbe szorító gyerekkori minta lehet ha az anya domináns, vagy ha a testvér vagy testvérek vannak dicsérve, elismerve. Ezt viszont neked kell kioldani. Helyes önértékelés kialakításával.
Nagyon fontos hogy felismerjétek, minden szituációban mindkét félnek meg van az oka, amiért abba belekerült.
Jól látjátok a dolgokat.
Nem szülői minta alapján van szerintem, hanem mint elvált szülők gyereke, nem kapott elég figyelmet.
Talán ebből indul ki a mások segítésére az igény..
Nem az a baj, nincs ezzel semmi bajom. Ti is segítetek itt egymásnak, válaszoltok a kérdésekre, véleményt írtok. Én is szeretek ilyesmivel foglalkozni.
Engem az zavar, hogy a dologból egy idő után érzelmi kötődés indul be a másik félnél (feleknél).
Így arra következtetek, hogy a segítség nem csak a problémára korlátozódik, hanem érzelmi kötődéssé alakul, ami kóros. Nem kötődhetek mindenkihez akinek segítek, pedig szívből teszem én is, emberségből, felebaráti szeretetből, mint Ti. Önzetlenül.
Az érzelmi belevonással van probléma, amikor másokban ébred ezért érzelmi kötődés iránta. Ez zavar. Mert gyanakszom, hogy talán eltúlzott a segítség, vagy túl közvetlen a stílusa a páromnak, és ezáltal félreérthető lesz a dolog.
Amikor megismertem ugyanilyen volt. Azóta pedig visszavett magából, de még mindig gyanakszom időnként.
Az a baj, sok az egyedülálló nő, tele problémákkal, aztán ott egy intelligens férfi akivel lelkizni lehet, és mindjárt rá akarnak mászni.
Köszönöm a válaszaitokat. :)
Szia! Együtt-érzek veled. Sajnos nem biztos, h túl sok segítséggel tudok szolgálni, mert az írásod és a válaszok olvasás közben döbbentem rá, h még én sem oldottam fel ugyanezt a dolgot, ami a volt párom mellett évekig tudatlanul ért, ennek megfelelően jó sok elfojtott érzelmet váltott ki belőlem, ami úgy tűnik, még mindig ott van, dacára annak, hogy valamennyire feltártam a szitut.
Nagyon bizarrnak, olykor megalázónak éreztem azokat a helyzeteket, ahol ez a fajta viselkedés a részéről előtört, sokszor arcátlanul a társaságomban, figyelmen kívül hagyva, mint valami utánfutót, ami úgyis ott vár, amíg befejezi az enyelgést. Az én volt párom mér ráadásul rá is játszott az egészre, láthatóan élvezte, hogy imádják, és bele is esett egy két nő könnyes-szerelemes "csapdájába" (persze inkább a sajátjába.)De elég intelligens volt ahhoz is, hogy elhitesse a környezetével, velem és a többi csajjal is, hogy mindez a legtisztább szellemi cselekedet :)) És persze elsősorban önmagával. Én meg bevettem a szöveget, hogy ez a "segítségadás"/ "gyógyítás". Valójában egy jó nagy adag önbecsapás, egy céllal: energiaszerzés.
Szerintem is személyiségprobléma áll a dolog mögött, méghozzá súlyos, érdekes volt olvasni Katalin írását, szerintem tök igaza van. És a női oldalban is. Én mondjuk egy irányító anya, és elnyomott, és elfojtott (önmagát is elfojtó) agresszív apa hatásai alatt nőttem fel, és a pasijaim kivétel nélkül vagy agresszíven, vagy passzívan elnyomók voltak, a legkülönbözőbb módszerekkel élve (persze a saját drámájukat játszva). Most már értem, h az én tanulásom vonzotta be őket, hogy megtanuljam magam becsülni, partnernek lenni egy kapcsolatban és ez nem csak nyitottságot jelent, kooperációra való hajlandóságot, hanem azt is hogy tudni kell nemet mondani arra, amikor a másik nem az. :)
Tudatosnak tűnsz a problémádban, nekem az a meglátásom, hogy egy ilyen dolog annyira tudat alatt van (legalábbis a volt pasimnál ez volt a helyzet), hogy hiába tud, vagy beszél róla a párod, lehet, hogy csak abból tanul, ha nemet mondasz arra, amit csinál, megmondod őszintén, hogy ezzel nem tudsz és nem akarsz együtt élni. Ez szerintem egy passzív elnyomó technika, és egyben egy nagyon rafinált, több oldalról is energiát szerző technika egyben.
A tapasztalataim alapján fogalmam sincs, hogy egyáltalán ki tudnak e ezek a pasik ebből gyógyulni. Nálam hiába volt a beszélgetés, a vita, a tükrözés, rengeteg levél, meg energia ami arra irányult, hogy közöljem vele, amit látok, és azt, ami nekem nem esik jól, illetve nem működik egy felnőtt kapcsolatban., hiába volt az elengedés, a nemet mondás, a türelem. Mégis azt az utat választotta végül, hogy tovább menekül. (Neki ez a technika egyben egy menekülési útvonalat is jelentett az aktuális tartós kapcsolataiból, amikben egy csecsemőkori sérülése miatt sosem tudott megmaradni). Szerintem ezzel a fajta sérüléssel nagyon nehéz szembenézni, megváltoztatni.
Bocsánat, h nem tudtam vigasztalóbb lenni. :(
Namaszte
Kedves Aditi!
Eléggé hasonlít a helyzetünk.
Szerintem is a gyermekkorból is eldulhatott a dolog. Vagyis a lélek mélyén abba született bele.
Nálam is lehet valami defekt, az én gyermekkoromban a passzív elnyomás megvolt a szülők részéről.
Milyen igaz, így kiegészítjük egymást. A kapcsolataimban mindig ez volt a probléma. A nyílt vagy rejtett irányítás. Nagyon észnél kell lennem, hogy az önbecsülésem helyre kerüljön, és figyelnem kell, hogy ne tudjanak irányítani.
A másik, utána olvastam, vannak Casanova típusu férfiak. Nekik meg folyamatosan ismerkedési kényszerük van, közvetlenek, barátkozósak, lelkiznek, intelligensek.
Azon fog múlni a dolog, milyen vastag a cérna? :) Nálam.
Tanmese
(hátha valaki nem ismeri)
Öreg bölcs üldögélt a Korinthusba vezető út szélén. A városba igyekvő idegen rövid pihenőt tartva beszédbe elegyedett vele:
- Milyenek itt az emberek? - tudakolta.
- Hová valósi vagy? - kérdezett vissza az öreg bölcs.
- Athéni vagyok.
- És felétek milyen nép lakik? - kérdezett tovább az öreg.
- Hát tudod, rettenetes társaság! Mind csaló, lézengő, lusta és önző. Ezért is jöttem el onnan.
- Nincs szerencséd! Korinthusban sem jobb a helyzet. Itt is csupa csalóval és lézengővel, lusta és önző emberrel fogsz találkozni. - mondta az öreg.
A vándor búsan folytatta útját.
Nem sokkal később újabb idegen állt meg az öreg bölcs előtt. Őt is az érdekelte, hogy milyen emberek laknak Korinthusban. A véletlen úgy hozta, hogy ő is Athénből jött. Neki is feltette az öreg bölcs a kérdést, hogy ott milyenek az emberek.
- Nagyszerű emberek élnek ott! Barátságosak, segítőkészek és nagyon becsületesek! - válaszolta nem kis büszkeséggel az utas.
- Nagy szerencséd van! Korinthusban is ugyanilyen nagyszerű emberekre találsz majd! - mondta az öreg bölcs.
A vándor vidáman fütyörészve folytatta útját a város felé.
A két beszélgetést végighallgatta egy fiatalember, aki gyakran időzött az öreg bölcs társaságában. Felháborodottan jegyezte meg:
- Nagyot csalódtam benned! Sose hittem volna, hogy te is ennyire kétszínű vagy!
Az öreg bölcs mosolyogva csillapította:
- Tévedsz, fiatal barátom. Tudod, a világ a szívünkben tükröződik. Akinek a szíve gyanúval van tele, az mindenhol csalókkal fog találkozni. De akinek a szívét jóindulat tölti el, az a világon mindenhol jóindulattal találkozik.
:))
Jó kérdés, miért kerültünk ebbe a szituba.?? :) Erre még nincs válasz.
"Szal. arról van szó, hogy a társam vonzza magához azokat a nőket, akiknek segítségre van szüksége, pátyolgatásra, megerősítésre, tanácsra. "
...nem gondolod? :)))
Azért mert Te is másoktól várod el a válasz, másoktól vársz segítséget. Itt a fórumon, ez pusztán ténymegállapítás, véleményem szerint jó helyen vagy és jól teszed.
Viszont amikor ezt a "törött szárnyú madárkák" teszik, az már idegesít. Mert zavar, hogy egyedül nem boldogulsz :-)
Meg kell tanulnod önmagadban megtalálni a válaszokat, erre a legjobb a meditáció. Lehet hogy felfedezed, arra van szükséged, hogy valaki(k) foglalkozzanak veled, lehetségesnek tartom, hogy nem az bánt, hogy a párod mással foglakozik, hanem az bánt hogy nem veled :-)
Itt a tanítás, ha Te egyedül tudsz egész lenni, akkor ennek a tükre a világban már nem irritál tovább :-)
Minden egyes dolog, amit a világban észreveszek és negatívan érint, megmutat egy részt saját magamból, amit nem fogadtam el. Amit magamban el tudok fogadni pontosan azt tudom a másik emberben szeretni. Amire pedig vágyok, azt csodálom a másik emberben.
Ezen gondolkozz el, ez sokat segít önismeretben. A tükör módszer azokra az elutasított részeinkre mutatnak rá, amik nem tudatosak, de pontosan most van itt az ideje, hogy elfogadásra kerüljenek.
tehát már belekötődve ismerném fel , akkor feltennék egy pár kérdést magamnak : Mennyire zavar ez engem ? Együtt tudok - e így élni vele ? Érdemes - e próbálkoznom , hogy a viselkedése által bennem keltett érzelmeket elé tárjam ? Melyik az a legerősebb eszköz ,amivel még élni vagyok hajlandó , hogy hangsúlyozzam azt ,hogy számomra ez a viselkedés mennyire kellemetlen (feltéve ha lesöpri a normál hangnemet ) ? Ha látszólag együttműködik , akkor meddig kap határidőt a változásra ? Én miben vagyok hajlandó cserébe módosítani a viselkedésemen ? Hiszek - e az ilyen kierőszakolt változás tartósságában ? Mi utalt erre a viselkedésformájára a kapcsolatunk elején ? Ez vonzott , vagy észre sem vettem , vagy múló malőrnek tekintettem ? Ha vonzott , akkor most miért zavar? Ha nem vettem észre ,akkor elkezdeném figyelni a nekem tetsző férfiakat / nőket , hogy hasonló viselkedésre hajlamosak - e , hogy esetleges következő partneremnek ne ugyanerre az ellenszenves tulajdonságára faragjak rá , hanem másfajtával örvendeztessen meg . (Varietas delectat ) Üdvözlettel : felacso
Kedves Égilény!
Nagyon is értem, és átérzem, amit írsz, de ha ezt a helyzetet meg szeretnéd oldani, sőt jól megoldani, akkor önmagadat is meg kell erősítened.
Sokkal több bizalomra, önbizalomra, önbecsülésre, és hitre kell szert tenned, amely megerősít bármit is tapasztalj a pároddal kapcsolatban (akár valós, akár csak sejtett dolgokat).
Amit írsz az érzelmi kötődéssel kapcsolatban, az teljesen valós, de ez egy egészséges mértékig teljesen természetes.
Bármi ami iránt akár csak szimpla együttérzés ébred bennünk, az már érzelmileg is megmozgat bennünket.
Amíg ismeretlen számomra, addig semleges, ha már együttérzek, akkor bevontam az érzelmeimet is, akár tudatosodik, akár nem.
Ez valahogy a lelkiséghez, a szeretni tudásunkhoz is hozzátartozik, úgy vélem.
Az, hogy a kelleténél jobban és mélyebben ne vonódjak be az pedig nálam hol az önfegyelmen múlik (ez átmeneti, gyors megoldás), hol pedig azon, hogy mennyire engedtem közel magamhoz azt az érzést. Az hogy közel engedjem magamhoz, teljesen átéljem nálam nyugodtan, félrevonult magányomban - éberen, vagy meditációban - tud megtörténni. Ha átengedtem magamon magát az érzést, akkor legközelebb már csak normál mértékig hat rám.
Amíg ez nem történik meg, addig csak félek tőle és még jobban a hatása alá kerülök.
Olyan ez mintha teljes mélységében, hatásában és erejében meg kellene ismernem, hogy kikerüljek az erős - ismeretlennek/félelmetesnek tartott hatás alól.
Bennem még felmerül az is, hogy nem véletlenül kerültetek össze, hanem lehetséges, hogy a párodtól kellene megtanulnod a "túl közvetlennek tűnő" stílusát? Erről mit gondolsz?
Kedves Égilény,
Már többször leírták itt is, miért kerültél ilyen szituációba. És Te is leírtad.
Azért, hogy megtanulj valamit önmagadról...
Ismerem én is ezt az érzést, valamelyik exem hasonlóképp nyitott, empatikus, mindenki bajával önzetlenül foglalkozó...-nak tüntette fel magát, és nincs kétségem hogy megvannak benne ezek a remek tulajdonságok!
Ellenben amire használja őket, amit megpróbál elkendőzni, azt is leírták már, és ez a saját megoldhatatlannak tűnő belső gondja. Valami, amire rá se mer nézni, mint valami bűzölgő kelés.
Aki igazán önzetlenül, odafigyelve segít embertársain annak a társaságában nem érezheted magadat rosszul, hiszen a kisugárzása, a könnyed aurája mindenkit egyaránt simogat, és nem elvesz, inkább erősít.
Én már ez alapján szűröm ki azt, ki csinálja őszintén, ki pedig - nem biztos hogy tudatosan - valamilyen pótcselekvésként.
Ha szóvá tettem hogy ez engem zavar, sokszor megkaptam milyen önző vagyok, és a figyelmet csak magamnak akarom! Pedig egyszerűen csak éreztem a visszásságot, és a manipulációt.
Nyilvánvaló, hogy akkor tudjuk ezt - egy ilyen ember mellett - kivédeni, ha magunk is jól érezzük magunkat EGYedül is. Viszont ez a másiknak már nem felelne meg. Mivel akkor elvesztene egy igen értékes energiaforrást.
Nem tetszene neki hogy megváltoztunk, és itt már le is buktatja magát nyíltan.
Kifinomult kis játszma ez, de ugyanúgy játszma mint a többi.
Emellett lehetnek - sőt sokuk kifejezetten az - jó emberek, csak épp nincsenek - vagy nem akarnak - tisztában azzal pontosan mi is megy végbe ilyenkor.
Ha bírsz ezzel együtt élni, ha nem böki annyira a csőröd, akkor valahogy megoldod úgyis.
Ha viszont taszít, és rossz érzéseket hoz ki belőled, amellett hogy talán tükröz téged is valamennyire, mégse egészséges ha bennemaradsz egy ilyen kapcsolatban.
Első helyen Te magad legyél, mindig, minden esetben.
Lehet ezerféleképp magyarázni, ezoterikusan is, de a lényeg nagyon egyszerű, azt tedd ami igazán jó NEKED.
Tényleg NEKED. És ehhez mélyre kell ásni… de talán már meg is oldottad, mire írok, így április végén.
szeretettel,
Niki