A jó dolgok, nem rosszak. Nem is érdemes foglalkozni velük | Önmegvalósítás.hu

A jó dolgok, nem rosszak. Nem is érdemes foglalkozni velük

Méghogy én nagy manipulátor? Dehogy, csak érdekes módon, az emberek többsége, napi tevékenységében, valamiért hajlamosabb a rossz, botrányos dolgokkal foglalkozni s a jókat háttérbe szorítani. Érdekes elgondolásom támadt ezzel kapcsolatban, az tudniillik, hogy a tanulás és fejlődés mellett, az is programozott feladatunk, amely küldetéstudatunk alapja, hogy a rossz dolgokat kijavítsuk földi pályafutásunk alatt, mint a szervezet öngyógyító mechanizmusa is. Nem kéri meg külön senki, de ha seb keletkezik az élet szövetén, automatikusan beindul a gyógyítás és a gyógyulás is jó esetben.

Borzasztóan haragszok a médiára, amiért szinte csak a gyalázatot közli a világgal, csak a halál, kegyetlenkedés, gyilkolás, halál hátán is halál.
De ha érzelmileg eltudunk szakadni a borzalmak világától és egy magasabb nézőpontból tekintünk le a média világára, azt látjuk, hogy nem mutat be egyebet, mint a világ sebeit, a gyógyításra váró betegségeket.

Az emberiség pedig mint alvó immunrendszer, ahelyett, hogy elvégezné küldetését, magát átadván a borzalmaknak, komfortját leli benne nagy élvezettel őrjöngve a pusztítás és pusztulás újabb „sikerein”.

Mint a cirkuszi mutatványra idomított sólyom, mely vadászni már nem jár, megelégszik gazdája által benne kiépített reflexek kényelmével, és az ügyes trükk bemutatásáért járó jutalom falattal, nem törődve azzal sem, hogy szemét újból lekötve kalitkában tartják a következő mutatványig.

Én is beszállok az ezo-businessbe. Végül is üzlet a világ, annyian csinálják. Ezred éves tapasztalat egybegyűjtve közkézen forog, nem kell tennem egyebet, mint a jósoltató neve mellé írott számok jelentését egy könyvtári könyvből kiírom, és mint fő mágus mester, jósló Nostradamus leszármazottja, legalább is lelkileg, a mutatványt, a hivatásos mutatványost megszégyenítve elétek tárom.

Jóslást vállalok:

Szerelmi kötés-oldás, képességek, lelki gyengeségek,
erre menj, arra fordítsd arcod, ha rám hallgatsz,
megnyered a harcod.

Gyere el holnap ismét, kedvezmény is kapsz,
nem bánod ha ma alázod magad
s nem vagy pimasz.

Nyereményed jogosan várhatod.
Üzlet a világ te se tegyél másként,
sorsod komfortja legyen biztosítékként.

Csiribí csiribá, szól az öreg varázsló,
aki te leszel ma, egy lóvá tett szamár-ló
jövőd így magad is láthatod,

irányod szamárvára istáló

nyugalmad helye az.
hol a gazda szavára friss szalmát kapsz
s kedvedre tovább lustálkodhatsz.

Beküldte: | 2010. máj.. 30. vasárnap - 12:41

Hozzászólások

114 hozzászólás
Mondd Klára ,hogy tettél szert erre a Bölcsesség Halmazra ,amit
2010. május 31. hétfő, 13:52 | Éva.   Előzmény

Mondd Klára ,hogy tettél szert erre a Bölcsesség Halmazra ,amit itt minden írásodból sugárzik ?

és egyben elmennék hozzád kisinasnak....

HajduM képe
Igen. Ezt el is mentettem magamnak. Mindenki fél tehát, hiszen a
2010. május 31. hétfő, 13:59 | HajduM   Előzmény

Igen. Ezt el is mentettem magamnak.

Mindenki fél tehát, hiszen az egész földi pályafutásunk félelemre épül. Logikusan is meg láthatjuk, hogy tehát ha a menny az Isteni teljesség felé próbálunk haladni, ami a szeretet maga és tőle távol tartózkodva, félelemlétben vagyunk.

Talán erre mondta Buddha: Hozz egy mustármagot olyan házból, ahol nincs félelem..

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Claryssza képe
Az igazság nem mondatokban rejlik,hanem a torzítatlan létezésben
2010. május 31. hétfő, 11:28 | Claryssza   Előzmény

Weöres Sándor: Szembe-fordított tükrök

Örömöm sokszorozódjék a te örömödben.
Hiányosságom váljék jósággá benned.
Egyetlen parancs van, a többi csak tanács: igyekezz úgy érezni, gondolkozni, cselekedni, hogy mindennek javára legyél.
Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.
Az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben...

Erről jut eszembe,mi az ascendensed? Mert az legalább olyan
2010. május 31. hétfő, 0:04 | Éva.   Előzmény

Erről jut eszembe,mi az ascendensed?
Mert az legalább olyan fontos,mint a jegyed,a vízöntő.
Gyanítom ,az tüzes jegy lesz.

Felszálló,leszálló holdcsomópont? /milyen jegyben van? / Akkor
2010. május 31. hétfő, 0:08 | Éva.   Előzmény

Felszálló,leszálló holdcsomópont? /milyen jegyben van? /
Akkor még kiderülne a Sorsfeladatod is...

Valld be ,kezdesz izgatott lenni...

HajduM képe
:DDD Főleg ha megtudom, hogy mi az egyáltalán
2010. május 31. hétfő, 0:10 | HajduM   Előzmény

:DDD

Főleg ha megtudom, hogy mi az egyáltalán :)))

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Miki
2010. május 31. hétfő, 8:22 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Túl misztifikálodd magad. Én ezt figyeltem meg.

Meg sikerült-e figyelnem?

Igen, megfigyeltem pl.: unlucky13-mal hogy bántál. Pont elég volt ahhoz, hogy lássam, szépen kúszó szavaid mögött nem ezt éled.

Ott még csak nem is figyeltél, csak ösztönből reagáltál, nem is akárhogyan.

Önismeretről : itt megfigyelted már a régiek beszélgetését? Van egy probléma, valaki feldobja, azt megbeszéljük. Ennyi. Már többször leirtam , nem itt lenne  a baj. Tanulás ez a javából.

amire viszont Te vágysz, elméleti tudás. Szomjas vagy a Tudásra, csak azzal a mélyre kell merülni.

Te viszont nem mersz, dacos gyerekként állsz az érzéseidhez (sajátodhoz) , ezért nem birod, ha más az érzelmeivel foglalkozik (mert gyenge). Pedig nem az. Erő kell ahhoz, hogy mindent feldolgozz. Gyengeség az, mikor saját magam elől menekülök. A Férfi, ha túl van ezen a félelmén, gyerekkorban kialakitott programjain (egy kis fiú nem sir), az nem misztifikálja a lelke magányát. Nagyon sokszor én is féltem, kemény lettem, mert nem akartam gyenge lenni. Mit értem el vele? Sivár lettem, elméleti tudással. Na azzal sokra megyek :D.

Tudom, hogy engem nem akarsz bántani, ahhoz már elég jól elbeszélgettünk priviben is. Megismertük mi már a másik szándékát. Nekem, ha irsz, érzem is, hogy vigyázol közben mit irsz, hogy fogalmazol. Csak terjeszd ki másra is, lássa meg más is azt, amit én láttam meg benned. Most sem lett kevesebb ezzel a férfi oldalad, nem igaz? 

Ha velem képes vagy rá (holott csak felszinesen ismerjük még egymást), mással miért nem? Nem tűnik el az egyediséged;).

Én meg Ikrek vagyok, Nyilas ascendenssel. Na hidd el, ez sem semmi ;). Van egy levegős, könnyed énem, van a tűz mellé, az eszmék felé. Több énje van az embernek, remélem Noa ráér, és elkésziti nekem az elemzést. Ha akarod, majd elküldöm, hogy lásd, én sem azért szólok, mert tökéletes vagyok, hanem azért, mert mindenkinek megvan a maga defektje, és lépjünk át ezen a szemüvegen ;)

HajduM képe
Jól csinálod, jó tanítvány lennél. Taktikai alapvetés, hogy ha
2010. május 31. hétfő, 9:05 | HajduM   Előzmény

Jól csinálod, jó tanítvány lennél.
Taktikai alapvetés, hogy ha nem akarsz beszélni valamiről, akkor ne beszélj róla. A látszatot tartsd meg azáltal, hogy nem a mondanivalójával foglalkozol a másiknak, hanem a személyével. Így végül is témánál maradtál :))) De legalább is az adott személy érájában.

Ha megfigyeltél és ismerni vélsz akkor azt is megfigyelted, hogy nem igen mondok igen egy-egy megállapításra. Ez egy nyilvános fórum, az ember nem adja ki magát, ahogyan itt senki sem. Néhány emberrel beszélgettem priviben, meg találkoztam is párral, és látom a két féleséget. Miért lenne jogos elvárás éppen tőlem, hogy most aztán nagy főhajtások közepette, megengedjem magamnak azt a luxust, hogy további támadhatóságomat biztosítsam a számotokra.

Mert lássuk be, hogy aki egyszer megadja magát egy tanácsadónak, az a tanácstalan ember skatulyájába kerül, és elengedhetetlenül el kell szenvednie, hogy mások ellenállhatatlan késztetést éreznek, hogy őt pusztán szeretetből persze folytonosan tanácsokkal lássák el. Ez viszont együtt jár egy állandó alárendelt szereppel, hiszen aki tanácstalan, az folytonos segítségre szorúl, semmit nem csinál jól, majd a megmondó emberek megmondják.

NE ENGEM AKARJ MEGVÁLTOZTATNI. Fejtsd ki a véleményed az adott dologról, és engedj változni. Segíts azáltal, hogy példát mutatsz. A direkt változtatás csak egy plasztikai sebésznek sikerülhet. De az ember lelkét nem lehet megműteni.

Rengeteget változtam, folyamatosan változok, de a saját tempómban, ahogy biztonságosnak érzem. Nem kérek tanácsot, de megfigyelek minden más utat, hozzáállást, logikát, gondolatot és majd én beépítem, integrálom magamban amit jónak látok.

Nem életszerű, hogy én, vagy bárki más önállótlanságra kárhoztatva, mindig mások bölcsességét megfogadva kell, hogy éljen. Aki mégis a maga eszméjét akarja erőltetni a másikra, nem értette meg az önállóság és az egység fogalmát. Hogy az egység felé mindenkinek önállóan kell eljutni, és nem 20 tanácsadóval a nyakába.

És ahogy látom, a tanácsadók a legtanácstalanabbak általában. Szoktam mondogatni, hogy olyan szegény még nem voltam, hogy tanácsot adni ne tudnék valakinek.
De a saját problémám közben tornyosulnak a nyakamon, és amíg nem látok ki a problémából, lelkiből és fizikaiból, addig nem tudom mások problémáit a nyakamba venni. Mások sem tudják az enyémet a nyakukba venni
Senki nem tudja a másik problémáját a nyakába venni, mert nem is ismeri a valós problémát.

Mindenkinek magának kell megbirkóznia az életével, feladatával. neked is nekem is. Hiába mondom el, hogy mi a gondom, nem tudod megoldani. A tanácsadó ugyanis az ő saját életét éli, nem az enyémet. Teljességgel értelmetlen dolog megpróbálni belelátni, és beleavatkozni egy másik ember életébe, amikor azt még önmaga sem látja át részleteiben.

Azt amit ti elvártok tőlem, ti magatok sem teljesítitek. Ahhoz olyan őszinteség kellene,amit ember nem is hiszem, hogy képes megtenni, hiszen már a földi létezése hazugság, mikor magát azonosítja, és e két világ, amiről nem sokat tudunk, és a testi, amit szintén csak felületesen ismerünk keveredik.

Irányokat mutathatunk, módszereket adhatunk a másiknak, ahhoz, hogy maga jusson el valahova.
Semmi nincs véletlen és minden jól van úgy ahogy van. Ha megakarod változtatni a világot, kezd magaddal, tartja a mondás. És valóban. Ha sikerült letisztulnod, mutass példát, legyél fény, világítsd be mások számára az utat, de ne ülj a nyakára még plusz súlynak. Nem segítesz vele semmit.

Ha nem akarsz csalódni, a legjobb ha nincsenek elvárásaid, mert az nem megy, hogy a másikat a saját ízlésedre formálod.

Olyan nincs.

Nem misztifikálom magam, hanem ti misztifikáltok. Nem én vagyok kemény, hanem ti nem tudtok áttörni rajtam. És soha nem is fogom megengedni senkinek, hogy formálgatni próbáljon. Nem vagyok szobrászalapanyag. Én is magammal foglalkozok, mindenki más is magával foglalkozik. Így a jó.

Nincs itt semmi misztika

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

És a differenciált substancia abszolút értékének
2010. május 30. vasárnap, 21:28 | bodza (útkereső)   Előzmény

Miki!

És a differenciált substancia abszolút értékének diszkriminánsát megtaláltad-e már??? :)))

HajduM képe
Azt még nem. Az nagyon bonyolult
2010. május 30. vasárnap, 22:30 | HajduM   Előzmény

Azt még nem. Az nagyon bonyolult :DDDDDDDDDDDDDDDDD

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Claryssza képe
:) Miénk ez a cirkusz
2010. május 30. vasárnap, 15:45 | Claryssza

LGT: Miénk ez a cirkusz

Lehetsz fent, és lehetsz lent,
fentről lent van baj, és lentről pedig fent.
Ó, az óriás vállán törpe áll, és büszkén trombitál:
"De nagyra nőttem már!"
Tudod jól, számíthatsz rám,
nálam mindig van egy újabb mutatvány.
Ó, s ha ketrec nélkül morgok kicsit, ne izgasd magad;
tudod, itt senki nem harap.
Míg a törpe ordibál,
míg az óriás félreáll,
míg az őrült körbejár,
miénk ez a cirkusz,
itt mindenkire szerep vár.
Szól a fej: "Hajtani kell!"
De a jó bringákra mások szálltak fel.
És én a görkorcsolyás álmok mögött gyalog maradtam,
de nincs egy rossz szavam.
Állj mögém, szurkolj nekem,
és ha együtt nyerünk, hajolj meg velem.
Ó, a páholyból majd éljenzés és virág száll felénk;
nekem ez épp elég.
Míg a törpe ordibál,
mert az óriás vállán áll,
míg az óriás félreáll,
mert a törpe ordibál,
míg az őrült körbejár,
miénk ez a cirkusz,
itt mindenkire szerep vár.
Mindenkire szerep vár.
Ha én vagyok én, és te vagy te,
ki a bohóc, én vagy te?
Ha én vagyok én, és te vagy te,
ki megy ki, és ki jön be?
Ha én vagyok én, és te vagy te,
ki megy fel, és ki jön le?
Ha én vagyok én, és te vagy te,
ki a bohóc? Én meg te.
Míg a törpe ordibál,
mert az óriás vállán áll,
míg az óriás félreáll,
mert a törpe ordibál,
míg az őrült körbejár,
miénk ez a cirkusz,
itt mindenkire szerep vár.
Kússzunk fel, a lépcső vár,
kár, hogy néhány csúszda megfordítva áll.
És lenn a háló kissé elszakadt, de így izgalmasabb,
s van, aki nézi csak.
Tudnod kell, fontos szabály:
ha a legkisebb a legtetőre áll,
ő mindenkinél ügyesebb, és fentről mindent lát;
figyeld az ő szavát.
Míg a törpe ordibál,
mert az óriás vállán áll,
míg az óriás félreáll,
mert a törpe ordibál,
míg az őrült körbejár,
miénk ez a cirkusz,
itt mindenkire szerep vár.
Miénk ez a cirkusz.
Mindenkire szerep vár.
Miénk ez a cirkusz.
Mindenkire szerep vár.
Mindenkire szerep vár.

Mondd Szeges barátom,Te csak ennyire szereted a zenét,hogy
2010. május 30. vasárnap, 16:24 | Éva.   Előzmény

Mondd Szeges barátom,Te csak ennyire szereted a zenét,hogy naprakészen otthon vagy benne,
vagy ez volt /vagy most is / a hivatásod ?

Hogy egy pillanat alatt ott a megfelelő link mindig.
Hogy csinálod ezt?

szeges képe
Szeretem...
2010. május 30. vasárnap, 16:28 | szeges   Előzmény

Szeretem...

Claryssza képe
???
2010. május 30. vasárnap, 16:28 | Claryssza   Előzmény

Háááát ezt én most nem értem igazán. Mármint ezt a "tessék számot". Nyilván a köztünk lévő feltételezhető 10-20 évnyi korkülönbség is lehet az oka/ szóval én már inkább "néni" vagyok a szám szerinti gondolatkőrben:)
( ez az LGT-Kispál és a Borz időeltolódása is).

Szóval leragadtam ebben a kanyarban. Mit is üzenne ez nekem a témához ?

A gyengébbek és a MAGAM kedvéért a szöveget megkerestem:

Fényben ülés
És széltolás
A széléig
Merészkedés
Napfelkelés
Parton futás
Elbotolás
Fényben ülés

De szeretnék én is hej jó sokáig élni
Nézni ,hogy lesz lánykából nõ aztán meg néni
És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt
Elindulok fölfelé de lerúg egy angyaltalp

Ez bolondozás
Szárnnyal futás
Ikarusszal
De nem buszozás
Fényben ülés és széltolás a széléig merészkedés
Napfelkelés, parton futás, elbotolás, hanyatt dõlés
Elaluvás felébredés kertben ülés növénynövés
Hátradõlés napnyugovás fényben ülés hunyorítás

De szeretnék én is hej jó sokáig élni
Nézni , hogy lesz lánykákból nõ aztán meg néni
És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt
Elindulok fölfelé de lerúg egy angyaltalp

De szeretnék én is hej jó sokáig élni
Nézni , hogy lesz fiúból legény aztán férfi
És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt
Elindulok fölfelé de lerúg egy angyaltalp

De szeretnék én is hej jó sokáig élni
Nézni , hogy lesz lánykából nõ aztán meg néni
És amikor öreg leszek s iszonyú tapasztalt
Elindulok fölfelé de lerúg egy angyaltalp

szeges képe
És én inkább bácsi...;)
2010. május 30. vasárnap, 16:49 | szeges   Előzmény

Ne vedd magadra Drága Claryssza!

Oda irányult ahová a Tiéd is érkezett.

A blognyitóhoz...

A keret belső széle jelzi a célt...

Nekem mindkét verzió: az ÉLET bár lehet,hogy én furcsán
2010. május 30. vasárnap, 16:55 | Éva.   Előzmény

Nekem mindkét verzió: az ÉLET
bár lehet,hogy én furcsán értelmezem,de nekem mindkettő arról beszél.

szeges képe
Persze!
2010. május 30. vasárnap, 17:00 | szeges   Előzmény

Mint minden más is...

Claryssza képe
Köszönöm.
2010. május 30. vasárnap, 17:56 | Claryssza   Előzmény

A válaszra adott válasz kerete(IS) szűkül, a blognyitóéra adott tágul:) -de legalábbis megőrzi a méretét:)
A keret szó ugyan nincs a szótáramban,talán ezért se figyeltem rá eddig se..
Nem gondoltam 1pillanatra sem, hogy nekem válaszoltad(a nénit csak poénnak szántam) ha azonosultam volna vele, akkor valamilyen szinten legalább értettem volna..
Az ÉLETtel sincs/volt/van gondom, nyilván csak ez a szám nem talált utat hozzám, illetve én hozzá meg a témához.
De nehogy magadra vedd, bár ezt most Neked válaszoltam..ez is rólam szól:)

HajduM képe
És a soha vissza nem térő
2010. május 31. hétfő, 12:39 | HajduM

És a soha vissza nem térő alkalom

http://onmegvalositas.hu/blog/hajdu_m/aldozat

Nézzétek, írjátok
szedjétek ízekre
kíméletnek jelét ne lássam
igaz szívetekre mondjátok el
mit láttok.

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Biztos hogy ezt akarod?
2010. május 31. hétfő, 14:33 | Kassay Noémi   Előzmény

Biztos hogy ezt akarod?
Mert amíg nem tudsz valamit, addig gondod sincs vele, de ha elmondom mit látok, akkor az már elkísér egész életeden át.
Nem tudod letenni, és a döntéseidben is mindig ott lesz. Még akkor is ha ez nem is tudatos.
A biblia fontos része volt eddigi életednek és tudod hogy több helyen is szó van a csillagok jelentéséről, illetve arról hogy nincs szükség ezek tudására.
Szabad döntéseket nem befolyásolhatunk jóslásokkal (ezért tiltja a biblia), így aztán tőlem jóslást nem is igen hallasz,de azért egy elemzés után te magad is fogsz tudni következtetni dolgokat.
Noa

Na ez korrekt válasz így gondolkodik az olyan ember ,aki átlátja
2010. május 31. hétfő, 14:43 | Éva.   Előzmény

Na ez korrekt válasz

így gondolkodik az olyan ember ,aki átlátja a dolgokat

nekem nagyon tetszik,ha ez számít valamit

HajduM képe
Tudom, hogy végig kísér. A megtérésemkor a kis gyülekezetben is
2010. május 31. hétfő, 16:26 | HajduM   Előzmény

Tudom, hogy végig kísér. A megtérésemkor a kis gyülekezetben is (nem hit) mondtak egy jóslatot. Azóta is együtt jár velem. Bár még meg nem valósult, de mindig körül leng a lehetősége, csak valahogy nem sikerült jól hozzányúlnom a dologhoz.

Szerintem ha belefér az idődbe és kedved is van hozzá, tedd közzé az elemzésed eredményét.

Azt hadd kérjem, hogy nekem külön küldd el légyszíves e-mail-ben is: hajdu_m@c2.hu
És tedd be ide is, nyugodtan.

Majd legfeljebb zaklatlak privibe a kérdéseimmel :))

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Oké, csak egy kicsit légy türelemmel,
2010. május 31. hétfő, 17:16 | Kassay Noémi   Előzmény

Oké, csak egy kicsit légy türelemmel, de ide nem rakom be.
Te ha akarod majd meg teszed, de (és ezt most mindenkinek írom), a születési dátummal nem szabad ilyen könnyelműen bánni.
Itt sokan olvashatják, kezdők is, akik még nem látják át az egészet.
Elég közöttük egy rosszakaró és.....