Amikor először öntudatára ébredtem a dolgoknak, amik körül vesznek, már nagyon benne voltam az Élet sűrűjében. Legtöbbször hirtelen felindulásból követtem el sok-sok baromságot és volt és van a mai napig is sok jó dolog is az életemben, amit nem bántam meg.
Tudom, sokszor saját magamnak is köszönhetek dolgokat, amik nem voltak túl happy-k, a saját ostobaságom miatt lettem idővel emberkerülő.
Régen sokkal naivabb voltam, mindenkiben megbíztam, mert azt hittem alapvetően az emberek jók, szépek és okosak. Mindenki szeret mindenkit. Ó, mekkora ökör voltam!
Hosszú éveknek kellett eltelnie amíg rájöttem, hogy egy szűrőt azért nem árt bekapcsolni, mert mivel könnyen befolyásolható vagyok és naiv ezért nagyon könnyen meglehet vezetni.
Igen, Én sem vagyok hibátlan. Nem vagyok Tökéletes. De, nem élhetem le az Életemet úgy, hogy örökké ezekkel ostorozom magam.
Mert ahhoz, hogy kitudjak teljesedni, nagyon kevés is elég. Az egész világ szerepjátékokra épül, de én ebből ki akarok maradni. Már amennyire sikerül.
A mai rohanó világban skatulyába kényszerítés nélkül akarok önmagam lenni.
Párkapcsolataim jó részében is a hülye filmekből vett sémák szerint viselkedtem. Miközben ezerrel azon voltam, hogy mindenki szeressen az igazán fontos kapcsolatok mentek a levesbe.
Ez a Szeretet mánia ez nem járható út. Meg kell adni magamnak és másoknak is a hiba lehetőségét. Mert nincs tökéletes élet és nincs tökéletes álom.
Én nem sajnáltatom magam azért mert egy önpusztító életet éltem. Nekem ez volt a tanuló pénz, ahhoz, hogy tudjam meddig mehetek el és, hogy mik a korlátaim.
Néha eszembe jut, hogy régen ennél százszor kisebb dolgok miatt is egyik napról a másikra megbolondultam és sírtam, hogy segítsetek én így nem tudok élni. És kerestem a válaszokat, hogy ez, meg ez miért történik így velem. A mostani gyógyszer mentes életemben mankó nélkül küzdök magammal és a világgal.
Az egész gyerekkoromat, mint egy idegméreg hatotta át az érzés, hogy nem értenek meg. Sokszor az volt a baj, hogy magam sem tudtam megfogalmazni, hogy mi az a mi zavar, úgyhogy sok mindent elfojtottam, lenyeltem. Közben az a sok szemét és sérelem bent gerjesztette az indulataimat apránként megmételyezve az érzést, hogy szeretek élni.
Az első öngyilkossági kísérletem óta másképpen tekintek a világra. Másképpen veszem észre a dolgokat, a színeket, a formákat. "Mert mi válaszolna benned, az életre, ha nem maga az élet"
Ma már tudok nevetni azokon a dolgokon amik akkor történtek. És úgy vagyok vele, hogy az Ember legyen bármilyen nyomorult is, akkor se látszódjon rajta, hogy totál készen van.
Régebben hamarabb elbőgtem magam munkahelyen is és bármilyen egyéb más szituációban is. Ez nagy hiba volt, mert ezzel gyakran visszaéltek és élvezték, hogy kiborítanak és sírok. Aztán valahogy az évek alatt összetudtam magam annyira kanalazni, hogy ne megalázva és sárba tiporva kerüljek ki egy ilyen eset után.
Én mindég igyekszem az utcán emelt fővel járni. Úgy vagyok vele,hogy az embernek legyen tartása. Lehet, hogy belül egy nyomorult féreg vagyok, de az azért ne látszódjon!
Engem ne sajnáljon senki, mert ha elhatalmasodik az önsajnálatom képes vagyok benne élvezkedni.
Én Igent mondtam az Életre!
"Mert nem és nem lehet földre rogynod e súly alatt,
se szenny, se vér, se áldozat,
el ne tántorítsa álmodat."
Miközben ide-oda csapódtam a világban lassan minden kérdésemre választ kapok. Aztán szelektálok, mérlegelek. Minden a helyére kerül. Végül.