Két órás vonatút. Négyen ülünk a fülkében. Figyelem a többieket.

Egy vékonydongájú, erősen barázdált arcú fiatalember ül velem szemben. Nézem arcát és megérzem, hogy nagyon keményen, teljesíteni akarással éli életét.

Mellette egy kövér, gőgös fiatalember ül, aki néha-néha rámsandít és végigmér! Én is ezt teszem vele!:-) Negatív energiákat érzek felőle.

Mellettem egy színes ruhába öltözött 35 év körüli nő ül, aki egy érdekes könyvet olvas. Látom aláhúzza benne a számára fontos dolgokat. Nem igazán tudok beleolvasni a könyvébe, mert ahhoz messze ül, de látom, hogy indiánokról szól a könyv és  egy címszó emelkedik ki: Nő és férfi viszonya.

At út felénél megszólít ez a nő: Áldásszalag ez a kezeden?

Ezzel elindul a beszélgetésünk, kiderül, hogy ő is Pesten él és Prána nadizik! Innentől megvan a beszélgetésünk témája!

Sokat beszélgettünk a nadiről, betegségekről, fejlődésünkről, blokkokról...és megemlítette a lány a Nadis berkekben tapasztalt "hígulást", anyagi javak szerzésére irányuló gyógyítást. Kiderült, hogy az Én Mestereimről beszélt. Persze, minden információját másoktól hallotta, személyes tapasztalatai nem is voltak, tehát pletykán alapult minden "ismerete".

Én elmeséltem tapasztalataimat, megélt élményeimet a Mestereimmel kapcsolatban!

Már nem vagyok velük elfogult, látom tökéletlenségüket, de azt hiszem kevesen büszkélkedhetnek a tökéletességgel! Hálával és tisztelettel tudok csak róluk beszélni és felnézek rájuk szeretetük, képességeik és önfeláldozó tevékenységük miatt! Elmeséltem a lánynak, hogy én mit láttam és tapasztaltam, arról, hogy nadis Mestereim, hogyan tanítanak, gyógyítanak.

Az út végén elköszöntünk egymástól és egy tanítás csúszott ki végszóként a számon: Ne azért akarj elsősorban nadizni, továbblépni a nadiban,  hogy minél több beteget meggyógyíthass, hanem elsőként saját magadon dolgozz!

Este egy Elixír újság került a kezemben, ahol ismét a nadiról szóltak. Ekkor beugrott a délutáni beszélgetésem ezzel a leányzóval és leírhatatlan boldogság, hála öntötte el a szívemet, hogy ilyen klassz dolgokat mondhattam a Mestereimről! Ekkor született meg bennem a felismerés,hogy  nem védőbeszédet mondtam, hisz erre nincs szükségük! Számomra volt Fontos és jelentőséggel bíró, hogy a velük kapcsolatos érzéseimet, szavakba öntöttem és megerősödtem az irántuk érzett tiszteletemben, hálámban! Csodálatos érzés volt ez a felismerés!