Nem is a mennyiségétől, mint inkább a mélységüktől. Szerintem. Bennem is egy rakat elfojtott konfliktus, és trauma van még, de azt hiszem a nagyobbakon sikerült már túltennem magam, és jelenleg a relatív kicsik vannak már csak hátra. (Meg az egyik legnagyobb, de az tudom, hogy a vége lesz az útnak, mert még nem vagyok rá kész) Minél mélyebb sebet gyógyít be magában az ember, annál nagyobb változást hoz az életében. A gondolatainkat tényleg ezek a konfliktusok, és sérelmek irányítják, de minél mélyebb a seb, annál nagyobb gondolat gombolyag tartozik hozzá. Ha a sebet begyógyítod, akkor az egész gombolyag megszűnik létezni, és minden olyan élethelyzetben, amikor az a gombolyag került elő, onnantól kezdve gondolkozás nélkül fogsz tudatosan cselekedni. Nem fogsz gondolkodni, mert tudod, hogy minden, amire szükséged van a helyzethez, az már a helyén van benned, egyszerűen csak cselekszel, és megoldod a helyzetet. :) Amikor egy helyzetben gondolkodni kezdesz, akkor első sorban észre kell venned, hogy a gondolatok, amik a fejedbe tódulnak, mikor, milyen helyzetben szoktak még előjönni, és akkor meg tudod találni a közös gyökeret, a gyógyítandó sebet. Én sosem tartom számon, hogy milyen hosszú ideig vagyok gondolatmentes állapotban, mert már a gondolkodós időből van a kevesebb, azt könnyebben tudom számon tartani, és így azt is, hogy miken gondolkodom, mi vár még rám. Nem azt kell figyelni szerintem, hogy mikor nem gondolkodom, mert ha azt figyeled, akkor ahogy nem gondolkodsz, azt egyből észre is veszi az elméd, és gyorsan küld egy gondolatot. Szerintem eredményesebb, ha azt figyeled, hogy mikor és min gondolkodsz, mert akkor nem az elméd veszi észre, hogy nem gondolkodsz, hanem az Önvalód, hogy gondolkodsz, és akkor sokkal könnyebben kerülsz a tudatos állapotba. De ehhez tényleg kell a türelem. :)