Körül belül egy éve kezdtem el foglalkozni a Krisna tudattal. Mindég tudtam, hogy valami Istennek kell lennie, hogy azt a sok rossz dolgot, amit elszenvedtem és élve megúsztam, azt valakinek még meg kell köszönnöm.
5 éves koromban vették észre, hogy van valami szívbetegségem és ez az egész gyerekkoromra rányomta a bélyegét. Belém beszélték, hogy én Beteg vagyok és ennek örömére megpróbáltak szétkímélni. Sajnos, felnőtt koromra sem lett jobb a helyzet, bár már egy ideje boldogan elmondhatom, hogy Makk Egészséges vagyok.
Talán valami előző életeimben elkövetett bűnök miatt lettem ilyen. Bár, én sem vagyok rosszabb vagy jobb, mint mások.:)
Múlt héten végre eljutottam Kamala matajihez,
akivel sikerült 3 órát beszélgetni végre arról amire kíváncsi voltam.
Itthon előtte azért elmondtam Anyámnak, ő ateista, hogy nekem ez az Út része. Valószínűleg szeretnék majd én is mataji lenni, hogy ha ő már nem lesz és nem találom meg az Igazit, akkor is legyen az életemben valami biztos támasz, hogy ne legyek alkoholista, drogos vagy hajléktalan.
A barátom, is foglakozik a Krisna tudattal..
Az egésznek az lett a vége, hogy Anyámtól megkaptam, hogy menjek Pszichológushoz, ha problémáim vannak. A barátom meg az elmémbe akar furakodni, hogy kiverje belőle ezt a matajis dolgot.
Igen, akarom ezt a dolgot, nekem ez kell és el is fogom érni, függetlenül, hogy ez a két ember szeret engem állítólag.
Úgy viselkednek velem, mintha még mindég 5 éves lennék és meg lehetne nekem mondani, hogy nekem igazából, hogy kellene gondolkodnom, éreznem, szeretnem. Én azt hittem, hogy a szeretet vagy van vagy nincs. És, hogy az igazi önzetlen szeretet nem manipulatív, hanem mérhetetlen.
Sajnos, sokszor tehetetlen vagyok, mert a barátom a fejemhez csapdossa, hogy én pszichésen tönkre vagyok és egyedül nem állom meg a helyem, hogy nekem nem való a párkapcsolat.
Két hosszú párkapcsolaton vagyok túl. Az egyik 5, a másik 6 évig tartott.
2001-ben öngyilkossági kísérletet követtem el. De, egész gyerekkoromban sokat szenvedtem a túl érzékeny bőgő masina természetem miatt. Nem voltam különösen tehetségesebb semmiben sem. Apám halála után, 16 éves koromban kezdtem el rajzolni, így megtaláltam az önkifejezés egyetlen járható útját..
7 évig szenvedtem depresszióban és Borderline személyiség zavarban. Nagyon rögös volt az út odáig, amíg azt nem mondtam, hogy elég én nem így akarok élni. Ha nem lehetek jól a gyógyszerektől, akkor majd nélkülük leszek az! Másfél év alatt szoktam le a sok tudatmódosítóról. Olyan mélyen voltam a gödör alján, hogy sokáig nem is tudtam, hogy hogyan fogok onnan kimászni. Pedig, csak saját magamnak köszönhetem, hogy így alakult. Szó szerint meg kellett ennem, amit főztem.
Közben ugyanúgy éltem, dolgoztam jártam - keltem szenvedtem. Nagyon sokszor nem jól döntöttem, hazudtam és sajnáltattam magam. Mert mi van, ha mégis alkalmatlan vagyok a párkapcsolatra, hogy nekem ez igazából nem a helyes ösvény? Sokszor jobban érzem magam egyedül, mint akivel vagyok. Belülről üresnek és simának látom az agyam, aztán kapok egy-két beszólást és azon gondolkodom, hogy nekem tényleg erre van szükségem?
Nem akarom fényezni magam! De úgy érzem, hogy ember tudtam maradni az embertelenségben. Letudtam győzni saját magam és két vállra tudtam fektetni a mocskos önsajnálatomat. Megtanultam újra élni, gyógyszermentesen tiszta tudattal. Őszinte gyermeki kíváncsisággal és hihetetlen önbizalommal felvértezve járom az utam a világban. Mert valamitől újra én vagyok én.
Tudom, hogy van még valami dolgom ebben az életben, ami túl mutat az érzelmi zsaroláson, a párkapcsolati játszmákon..
Tudom,hogy valamiért én mégiscsak életben maradtam 6 öngyilkossági kísérlet és egyéb szörnyű betegség után is. Ha, pedig ez a valami Krisna, vagy valami egyéb Isten miatt van, akkor lesz elég bátorságom, hogy szembe nézzek az emberi irigységgel és rosszindulattal, amit azoktól kapok, akik elméletileg szeretnek engem.