Mit jelent a "ritkán inkarnálódó lélek" kifejezés?

Én belülről úgy érzem, hogy a gyakran inkarnálódó lelkek sorába tartozom. Ez számomra azt jelenti, hogy több sérülést, fájdalmat, érzelmi kötődést, ragaszkodást, karmát, dimenzióváltást kellett/lehetett átélnem, s gondolom/remélem, hogy így talán több tapasztalatot is tudott a lelkem begyűjteni, a Földi létben töltött idő miatt (hogy mi az, amit ebből tudatosítani is tudok, az már egy másik kérdés:)

De akkor mennyiben lehet(nek) más(ok) annak a megtapasztalása(i), aki csak kevésszer vállalta az inkarnációt?

na ebből lesz az igazi Bábeli zűr-zavar :)

A beavatás a szellemi út egyik kulcsfogalma. Azt tapasztalom, hogy nagyon sok félreértés és tévedés van ezzel a fogalommal kapcsolatban, ezért döntöttem úgy, hogy érdemes a témával behatóbban foglalkozni. A beavatást tökéletesen csak az értheti meg, aki átélte, mégis megpróbálok valamilyen képet adni róla.

A beavatás egy tudatszintváltás, tudatállapot-váltás. Általa olyan tapasztaláson megy keresztül az ember, ami túlmutat az átlagember hétköznapi, öt érzékszervvel való tapasztalásán. Ez a nem anyagi világok megtapasztalása, az érzékfeletti világokba való belenövés; ahogy régen mondták: Ízisz fátylának szétszakítása. Van ugyanis egy szimbolikus fátyol, ami elzárja az ember elől azt a világot, ahová a beavatás által léphet be. A beavatás által az ember megláthatja az események mögött működő valós szellemi okokat és célokat. A beavatott a szellemi világ tanúja. Nem biztos, hogy egy beavatott – hiszen nagyon sokféle beavatás van – folyamatosan tapasztalja a beavatása után ezeket a nem anyagi létformákat, de legalább egyszer valóságos tapasztalatot szerez erről. Ha ezt valaki megtapasztalja, minőségileg megváltozik az egész élete.

A beavatás előtt...

Jelen cikkünkben olyan lelki tulajdonságokról és gyakorlatokról lesz szó, melyek nagy segítséget jelentenek a beavatás előkészítésében a tudati lélek útján haladó tanítványnak. Sokaknak felcsillanhat a szeme, hogy "végre itt a biztos módszer!", azonban ezen erények megszerzése és gyakorlása sem záloga a "sikernek". Meg kell értenünk, hogy egyrészt magában a gyakorlásban és az erények megélésében kell örömünket lelnünk, másrészt pedig minden szellem teljesen különböző fejlettségi fokon áll. Ennek értelmében lehetetlen olyan módszert kidolgozni, ami menetrendszerűen meghozza a beavatottságot. A beavatás természete a váratlanság és a hirtelenség, nem lehet vele előre eltervezni. Azonban a befektetett munka és az erények gyakorlása által felhalmozott karma három-négy inkarnáción belül meghozza a gyümölcsét... A helyes hozzáállás, ha nem várunk semmit, vagy ha igen, akkor hagyjunk rá elég időt, hogy megtörténhessen.
A gyakorlás esetében is nagyon fontos a tudatosság. Nincsenek kőbe vésett feladatok. Fontos, hogy a Mesterek által ránk hagyott gyakorlatokat saját magunkhoz, illetve pillanatnyi fejlettségünkhöz igazítsuk. Lényeges, hogy csak akkor tegyük ezt meg, ha az egoizmust és az önálltatást ki tudjuk zárni magunkból. Hibát követünk el akkor, ha egy gyakorlatot változtatás nélkül, évekig ugyanúgy végezzük. Bár az állhatatosság erényének kifejlesztésében ez segítségünkre lehet, de így elveszíthetjük rugalmasságunkat. A gyakorlatoknak mindig az aktuális szellemi(!) - és nem lelki - állapotunk szerint kell változnia, és e változások bekövetkeztét fel kell ismernünk. Olyannak kell lennie, mint egy ruhának, ami pont ránk - és senki másra nem - passzol. Ez minden gyakorlatsorra egyformán igaz kell, hogy legyen. Ha nem vesszük észre saját fejlődésünket, akkor az elvégzett gyakorlatok már nem ránk hatnak, hanem egy múltbeli önmagunkra.

AZ ODAADÁS KIFEJLESZTÉSE
Az erények sorában ez az első, amit magunkévá kell tennünk. Egyfajta alaphangulatként kell éreznünk az odadást. Fogadjuk el, hogy létezik tiszteletre méltó és magasabb rendű, bár ez a fizikai világban ritkán testesül meg. Ha sikerül ez, akkor megismerésfokozó erők termelődnek bennünk.
Határozzuk el, hogy egy hónapig lelkünkben és gondolatainkban csak olyan dolgokkal foglalkozunk, amik tiszteletre méltóak, csodálatosak, és képesek vagyunk odadást érezni irányukban. A külvilág olyan történéseket, kérdéseket, érzéseket vet elénk, amelyek ellenérzést, felháborodást, kritikát szülnének, de azokba nem bocsátkozunk bele, elsiklunk felette, igyekszünk tudatosan csak a pozitív dolgokba belemerülni, és a pozitív dolgokat észrevenni. Ha ezalatt az idő alatt felmerülnek bennünk saját negatív, lekicsinylő, kritikus gondolatmintáink és érzelmeink, habozás nélkül vessük el őket. Ezzel rendkívüli módon fejlődik a tisztánlátásunk a mindennapi életben. Azt kell szem előtt tartanunk, hogy amit nem szeretünk, az nem ismerteti meg magát előttünk.
Észre kell vennünk, hogy ez a gyakorlat a gondolatkontroll és a pozitivitás gyakorlat keveréke, melyekkel a szívcsakra megnyitásakor találkozhatunk. A két gondolati áram ötvözése már nagyobb figyelmet és tudatosságot igényel tölünk. Egyszerre kell pozitívnak és kritikátlannak lennünk, miközben egy meghatározott gondolati-érzelmi képet kell tudatunkban tartanunk. Ez persze nem jelenti azt, hogy akiknél a két szívgyakorlat valamelyike még nem megy, az nem végezheti ezt sem! A feladatok nem zárják ki egymást, hanem harmónikus egészet alkotnak fejlődésünk útján.

BELSŐ NYUGALOM ÁLLAPOTA
Elmondható, hogy a mai ember számára talán ezen erény elsajátítása lenne a legfontosabb, de le kell szögeznünk, hogy a második lépés gyakorlása csak akkor következhet, ha az odaadás már állandó lelki jelenséggé vált bennünk. Mellékes, hogy ez mennyi időt vett igénybe.
Meg kell teremtenünk magunkban a belső nyugalom pillanatait, és ezalatt megtanulni megkülönböztetni a lényegest a lényegtelentől. Csak a belső béke vetteti észre az emberrel a saját és a külvilág szépségeit. Ha felfedeztük belső szépségünket, és ezt szem előtt tartjuk, akkor már a külvilágban is észrevesszük az istenit.
Naponta szánjunk rá időt, hogy többször kiemeljük magunkat a rohanás, a kapkodás és az örökös tevékenységek folyamából. Összpontosítsunk saját belső létezésünkre, minden külvilági befolyástól függetlenül. Amint ez sikerül, képesek lehetünk felülről szemlélni a dolgokat, történéseket, ahogy azok tényleg vannak. Képesek lehetünk magasabb szempontok alapján megítélni a világot, és így szinte magától elválik a lényeges a lényegtelentől. Ezáltal objektíven szemlélhetem a világot, aminek külső magabiztosság és nyugalom lesz a következménye. Ez pedig a belső béke pillanatainak kiterjesztéséből, meghosszabbításából táplálkozik. Biztos, hogy lesznek visszaesések, amikor egy villanás alatt elveszítjük nehezen megszerzett belső nyugalmunkat, azonban e kudarcok is ahhoz segítenek, hogy lassan a béke válik a természetünkké.

MEDITÁCIÓ
A megszerzett belső nyugalmat felhasználhatjuk arra, hogy elmélkedjünk bizonyos kiválasztott témák fölött. Ekkora már kialakulhat egy bizonyos megkülönböztető képességük, ami a helyes következtések levonásához vezethet. Ily módon információkat nyerhetünk saját belső, lelki működésünkről és a külvilágról is. A meditáció módszertanára ehelyütt nem térnénk ki, és meditációs tárgyat is mindenki könnyedén találhat.

A KÖRNYEZET ÉLŐ MEGFIGYELÉSE
Most a tanítvány az eddig megszerzett képességeit más célokra fókuszálja. Megpróbáljuk megfigyelni a világban a fejlődő-sarjadzó és az elhaló-visszafejlesztő erőket. Észre kell vennünk minden növényben, állatban, érzelemben, gondolatban azokat az erőket, melyek az adott dolog létrejöttét, kifejlődését, majd pedig elhalását és a végét okozzák. Vizsgáljuk meg, hogyan jelentkezik ez bennünk, hogyan hat a lelkünkre! Fontos, hogy ezeket a felmerülő érzéseket csak megfigyeljük, hogyan haladnak át rajtunk. Ne értékeljük őket, ne tulajdonítsunk nekik különösebb jelentőséget. Hagyjuk, hogy a dolgok önmaguktól nyilatkozzanak meg számunkra. Idővel ezek az élmények egyre elevenebbek lesznek. Végül pedig már észlelhetjük a keletkezés és elmúlás szellemi erőit. Ekkor már a tanítvány közelebb juthat ahhoz, hogy olyan dolgokat is észleljen, aminek nincsen fizikai állaga vagy formája.

ORIENTÁCIÓS GYAKORLATOK
Ez a lépcső már tájékozódás a lelki-szellemi területen. Egyre jobban át kell, hogy hasson bennünket az a tartalom, hogy gondolatainknak és érzelmeinknek is ugyanolyan hatása van a világban, mint tetteinknek. Nem biztos, hogy ezek a hatások a fizikai világban is észlelhetőek lesznek, de a finomabb valóságokban biztosan megjelennek. Ennek észlelése pedig már a tanítvány tudatosságától függ. Mint ahogy természetes az, hogy fizikai testünkre is vigyázunk, figyelemmel kell lenni lelkünk állapotára is. A helytelen gondolatok és érzelmek (düh, bosszúvágy, harag, féltékenység) mindennél jobban rombolják asztráltesünk egész-ségét.
A gyakorlat során erős kézzel kell tudatosítanunk, és kiirtanunk minden olyan gondolatot és érzést, amit nem ítélünk helyesnek és odavalónak. Figyeljük meg gondolatvilágunkat, és tudatosítsuk, hogy az a gondolat is káros és nem kívánatos, amit nem is követ tett. Amit gondolatban megtettünk, azt már megtettük! Törekedjük rá, hogy a felmerült gondolati és érzelmi impulzusokat rögtön "megfogjuk" és tudatosítsuk. Ilymódon egy kiegyensúlyozott és uralt asztrális életet nyerünk. Ekkor már könnyebben meg tudjuk ítélni, melyek a mi impulzusaink, és melyek azok amelyek a magasabb valóságokból érkeznek.

A HANGOK ELEMZÉSE
Következőkben a hangokat kell megfigyelésünk tárgyává tennünk. Észre kell venni, tudatosítani és megvizsgálni a környezetünkből hozzánk érkező zajokat és hangokat. Mit akar egy hang kifejezni? Mit jelent számomra? Milyen érzéseket kelt ez a zaj bennem?
Először az állatok hangjára kell figyelni. Melyik állat, hogyan fejezi ki érzelmeit? Meg kell próbálnunk összeolvadni az állattal a hangján keresztül.
Később foglalkozzunk az élettelen dolgok hangjával is! Így foghatjuk fel a természetben megnyilvánuló titkokat. Ekkor a tanítvány már a lelkével kezd hallani.

MÁSOK BESZÉDÉNEK HALLGATÁSA
Talán ez a legegyszerűbb gyakorlat. Nem kell mást tenni, mint hallgatni, amikor a másik ember beszél. Meg kell állni, hogy ne vágjunk közbe, hiszen akkor sosem tudjuk meg, hogy mit is akartak velünk közölni.
Belsőnket teljesen passzívvá kell tennünk, úgy, hogy ellenkezés, kritika, saját érzések nélkül hallgassuk a másik embert. Ki kell kapcsolni ilyenkor minden véleményt, még akkor is, ha az adott témában többet tudok, vagy máshogy tudom. Ha sikerül magunkat teljesen elcsendesíteni, akkor meghallhatjuk a belső hangot, amely a szellemvilág megnyilatkozása lehet bennünk. Amíg az ember bármilyen véleményt vagy érzést állít szembe a magasabb világok közölnivalóival, addig azok lényei hallgatásba burkolóznak bennünk.
Ezáltal önzetlenségünk is fejlődik, hiszen teljesen és feltétel nélkül adjuk át magunkat a közléseknek, függetlenül attól, hogy az embertársunktól, a világból vagy a szellemi szférákból jönnek-e...
Ezen gyakorlatokat kitartóan végezve egyre közelebb kerülhetünk a beavatáshoz, és lelkünkben is olyan erkölcsi erények ébrednek fel, amik szükségesek a szellemi úton való továbbhaladáshoz. Ezután következhetnek a megvilágosodás gyakorlatai, bár ez a hét feladat is bőven elég munkával látja el a tanítványt, akár egész életére is.

Csehi István
Megjelent a Manifesztum 15. számában.

Miért fontos neked a tisztelet annyira? - kérdezte tőlem korábban valaki. Nem tudtam neki választ adni, mert a kérdés is ledöbbentett,hiszen én úgy gondoltam, hogy ez mindannyiónknak nagyon fontos.

"Tudom mit kell tennem, mégsem teszem meg. Tudom mit nem szabad tennem, mégis megteszem. De vajon ezzel a ténnyel képesek vagyunk szembesülni, vagy a körülményeket okoljuk mindenért? Az önigazolás ami a legnagyobb veszélyt jelenti számodra. A megoldás ha őszinte vagy magadhoz, és tiszteled önmagad. Csak így leszel képes őszinte lenni az ügyfelekhez, és kellőképpen tisztelni őket".

Ezt ma a Facebookról ollóztam ide Cserven Gábor tréner és ingatlanaközvetítő vezető tanácsadó mai napi írásából. Köszi Gábor hogy megfogalmaztad azt, amit én csak belül vagyok képes érezni, de elmondani nem tudtam eddig, hogy miért is fontos számomra a tisztelet és az öntisztelet.

"A beavatás korhoz kötött, különböző korszakokban különböző típusú beavatásokra volt szükség. Fontos, hogy a beavatás igazodjon a korszellemhez.
A megvilágosodás ezzel szemben időtlen, ötezer éve ugyanúgy világosodtak meg az emberek, mint most.
Van még egy fontos különbség: a beavatás – korhoz kötöttsége miatt – elsősorban az adott inkarnációra hat ki. Ha valaki kap egy beavatást, ez nem fog lényegesen kihatni egy több ezer évvel későbbi inkarnációjára, hanem akkor egy újabb, korszellemnek megfelelő beavatást kell kapnia. Ellenben ha valaki eléri a megvilágosodást, ez ténylegesen és meghatározóan kihat az összes többi inkarnációjára.

A megvilágosodás kifejezetten az emberi léthez köthető. Buddha, az egyik legismertebb megvilágosodott többször hangsúlyozta tanítványainak, hogy az összes létező lehetséges létszint közül, – legyen ez az ember alatti létszint, vagy az ember feletti létszint – csak az emberi testetöltésben érhető el a megvilágosodás.

Az átlagemberről azt mondják a tanítások, hogy alszik. A beavatás, majd később a megvilágosodás a felébredést szolgálja. Az átlagember alszik, még akkor is, amikor látszólag ébren van. Ez azt jelenti, hogy nappal alszik a szellemi világ számára, este a testén kívül pedig a fizikai lét számára. A tanítvány egy olyan ember, aki bár alszik, nincs mély álomban, s elérkezik egy olyan pillanathoz, egy olyan lehetőséghez, amikor lehetővé válik a felébredés."

Részletek Váradi Tibor írásából. Megjelent a Manifesztum 35. számában.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

A csillagászati tél december 21-én kezdődik. Ez az év legrövidebb napja. A Nap – a mi földrajzi szélességünkön – délkeleten kél, délnyugaton nyugszik, és a Baktérítő magasságában tűz merőlegesen a földre. A Baktérítő a déli szélesség 23,5 fokán átmenő szélességi kör. Nevét onnan kapta, hogy a Nap a Bak jegybe érve ezen a körön hág a legmagasabbra, s onnét tér vissza az egyenlítő felé. A déli félgömbön ez a nap a nyár közepe.
Mi a gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (meteorológiai tél), a kínaiak és a régi kelták november elejétől. Az ő naptárukban a téli napfordulat az évszak közepe.

A három téli hónapot három, hókristály köpenyeges, fekete ruhás öregember jelképezte, kezükben a Bak, Vízöntő, illetve a Halak jelével.
A téli napfordulót is öregedő férfi jelenítette meg, rajta prémmel szegett bőrruha, a derekán öv, azon 12 csillag, s csatként a Bak jele. Jobbjában kecske, baljában glóbusz, melyet csak egynegyed részben világít meg fény. Bokáin szárnyakat visel, egy fehéret és három feketét.

Az analógiás észjárás a télhez az észak égtájat és a napszakok közül az éjt kapcsolta. Az elemek közül többnyire a vizet, a színek közül rendszerint a feketét.

..................................................................................

Eddig tartott Jankovics Marcelltől az idézet.

Azért szerettem volna valamit feltenni a napfordulóról a mai napon, mert innentől egyre több időre és hosszabban kapunk majd fényt, még ha talán nem is így érezzük.
Másrészt meg a hold állása, az univerzumból érkező energiák is olyan különlegesek mostanában, hogy
jó ha tudatosítjuk ezt (is).

A magyar őshagyomány szerint (táltos, regős elbeszélések alapján) ebben az időszakban a nemzetségek vezetői bejöttek a közös téli szállásra és ekkor tartották a hunok és magyarok az évbúcsúztatót.
Ekkor áll meg a fény csökkenése s indul el a napos órák idejének növekedése. A fény, a remény, a megújuló természet és a jövőbe vetett hit szimbóluma. Őseink virrasztással, énekléssel, évbúcsúztató szertartásokkal töltötték az év leghosszabb éjszakáját (december 21-22-ét.)

S még azt szeretném megírni, hogy bármennyire is nehéznek tűnő időszakban élünk én nagyon örülök annak, hogy pont most ezekben az időkben és pont ebben az országban élek/élhetek Veletek együtt.

Isten Áldása Mindannyiónkra, Boldogasszony Népének tagjaira.

A téli napfordulót ünnepeljük. Ez összefügg az ősmagyarok és hunok karácsony ünnepével. A Názáreti Jézus születésnapjának ünneplése több forrás szerint ráépült egy ősi magyar és hun ünnepre, amikor is - a regősök, táltosok, hagyományőrzők leírásai szerint - a törzsi vezetők összegyűltek a téli szálláson történő közös ünneplésre, szertartásra (szert ültek).

A karácsony szó eredete egyesek szerint a Kara-Csong szóból eredeztethető. Kara=fekete, sötét, Csong=sólyom. Ez alapján a karácsony fordítható akár fekete Sólyomnak is, de inkább sötét Napnak, téli napnak. A sólyom Napjelkép. (Nem csak nálunk, hanem pl. az ősi egyiptomi Ré Napistent sólyom alakban ábrázolták, vagy a fia, a megújuló Nap, a Napfiú, Hórusz, akit sólyomfejű istenként ismerhetünk meg). A Kara-csong elnevezés a legsötétebb napra utalhat.
A másik magyarázata a karácsonynak a KERECSENY névből való levezetés, ami a magyarok sólymára, a kerecseny-sólyomra utal. Az ősi magyarok táltosai ezen a napon – a régi mondák szerint – sólymot röptettek.
Ez nem biztos, hogy ténylegesen madarak röptetéséről szólt, hanem a születő Nap-fiúnak az útjára bocsátásáról.
A mitológia szerint ugyanis a legsötétebb nap éjjelén az egyre csökkenő erejű Napöreg meghal, egyúttal megszületik a Napfiú, azaz az ezután egyre fejlődő, növő fény, a hosszabbodó nappalok jelképe. Ezt virrasztással ünnepelték.

Más feltételezések szerint karácsony szavunk töve a török kara „fekete” szó, a csony végződés meg a ten istennév megfelelője lehet. Ezekből egy „fekete isten” jelentés hámozható ki, amit alátámaszt, hogy karácsonykor a leghosszabbak az éjszakák. Ez a „Fekete Isten” inkább Isten éjszakai megnyilvánulási formája lehetett. Ezt támasztja alá Cey-bert Róbert Gyula (2003/55) is, aki – pontosan meg nem jelölt kínai forrásokra és ujgur adatokra hivatkozva – a hunok téli napforduló idején tartott Kara Csong ünnepét említi. E nevezetes esemény Kara Tengrinek és egyúttal az újjászületés és átváltozás isteni megnyilvánulásának, Bor Tengrinek is az ünnepe volt.

A téli napfordulót ünnepeljük. Ez összefügg az ősmagyarok és hunok karácsony ünnepével. A Názáreti Jézus születésnapjának ünneplése több forrás szerint ráépült egy ősi magyar és hun ünnepre, amikor is - a regősök, táltosok, hagyományőrzők leírásai szerint - a törzsi vezetők összegyűltek a téli szálláson történő közös ünneplésre, szertartásra (szert ültek).

A karácsony szó eredete egyesek szerint a Kara-Csong szóból eredeztethető. Kara=fekete, sötét, Csong=sólyom. Ez alapján a karácsony fordítható akár fekete Sólyomnak is, de inkább sötét Napnak, téli napnak. A sólyom Napjelkép. (Nem csak nálunk, hanem pl. az ősi egyiptomi Ré Napistent sólyom alakban ábrázolták, vagy a fia, a megújuló Nap, a Napfiú, Hórusz, akit sólyomfejű istenként ismerhetünk meg). A Kara-csong elnevezés a legsötétebb napra utalhat.
A másik magyarázata a karácsonynak a KERECSENY névből való levezetés, ami a magyarok sólymára, a kerecseny-sólyomra utal. Az ősi magyarok táltosai ezen a napon – a régi mondák szerint – sólymot röptettek.
Ez nem biztos, hogy ténylegesen madarak röptetéséről szólt, hanem a születő Nap-fiúnak az útjára bocsátásáról.
A mitológia szerint ugyanis a legsötétebb nap éjjelén az egyre csökkenő erejű Napöreg meghal, egyúttal megszületik a Napfiú, azaz az ezután egyre fejlődő, növő fény, a hosszabbodó nappalok jelképe. Ezt virrasztással ünnepelték.

Más feltételezések szerint karácsony szavunk töve a török kara „fekete” szó, a csony végződés meg a ten istennév megfelelője lehet. Ezekből egy „fekete isten” jelentés hámozható ki, amit alátámaszt, hogy karácsonykor a leghosszabbak az éjszakák. Ez a „Fekete Isten” inkább Isten éjszakai megnyilvánulási formája lehetett. Ezt támasztja alá Cey-bert Róbert Gyula (2003/55) is, aki – pontosan meg nem jelölt kínai forrásokra és ujgur adatokra hivatkozva – a hunok téli napforduló idején tartott Kara Csong ünnepét említi. E nevezetes esemény Kara Tengrinek és egyúttal az újjászületés és átváltozás isteni megnyilvánulásának, Bor Tengrinek is az ünnepe volt.