én sem, csupán csak azt mondanám, hogy van amikor tudatos vagyok, mert a jelenben tapasztalom azt, amit tapasztalok, de azt teljes mélységében és tisztaságában, úgy hogy nem teszek hozzá semmit és nem is veszek el semmit, csak hagyom hogy megtörténjen, hogy hasson rám, hogy átérezzem bármi is az, amit éppen akkor és ott átérzek/megtapasztalok.

Van olyan is, amikor pedig valami mással azonosítom magamat és beleveszek az azonosításom tárgyába és valahol máshol időzöm, ami meg nem tudatosság, hanem egy téves önazonosítás.

Igen, szerintem félünk attól, ami nincs is, ez valahol igaz. Miért? Mert az elme folyton azt hozza elénk, hogy félelmet generál az ismeretlen előtt (fél a megismerési folyamatba bocsátkozni, mert kiszámíthatatlan az, hogy mit fog megtapasztalni/átélni, s fél attól, hogy nem tudja megőrízni önmaga létét/létjogosultságát.

Azt nem tudom, hogy ki hol tart a saját fejlődési folyamatában... de számomra is félelmetes, akkor ha belegondolok. Ha nem lenne félelmetes, akkor már megtörtént volna a megvilágosodásom:)

Viszont ha nem gondolok bele, hanem csak élem a hétköznapokat és meditálok (egyedül vagy csoportosan), akkor már bármikor lehetek az a semmi, aki csak az egység része, aki egy más nézőpontból tekint a dolgokra, ezért a kis én léte számára semmiképp nem lenézett, de nem is jelentős történésekkel nem foglalkozik, mert sokkal nagyobb látószögből képes látni/érzékelni a dolgokat.
Tehát a saját megtapasztalásom szerint csak attól függ, hogy honnan, milyen nézőpontból vizsgáljuk a dolgokat, a földi ember látószögéből, avagy annak a látószögéből, aki képes arra, hogy egy nagy egész részeként, tudatosan, megértőn és szeretettel szemlélje a dolgokat.

folyamatosan a tudatosságunkat, sajnos.

Amikor a múlt történéseinél időzünk, vagy a jövő dolgai foglalkoztatnak, akkor sem vagyunk tudatosak, mert egyik sem a jelenben történő dolog, hanem kivisz a jelenből.
De nem vagyunk tudatosak akkor sem, ha elragadnak az indulataink, az intenzív érzéseink/érzelmeink (mert akkor szintén nem a jelenre reagálunk, hanem csak az érzelmeink keltette reakciókkal válaszolunk).
S véleményem szerint akkor sem vagyunk tudatosak, ha az előítéleteink, meggyőződéseink, fájdalmaink, félelmeink befolyásolnak, mert akkor csak befolyásolt állapotból eltávolodunk a jelen valóságától.

Lehetséges, hogy a felsorolást még lehetne folytatni, de egyenlőre ennyi jutott eszembe.

"El kell érned azt az állapotot amikor, mások véleménye már nem zaklatja fel a lelki világodat. Tudnod kell, hogy ki vagy, honnan jöttél, és ami a legfontosabb: Szilárdan látnod kell, hogy merre tartasz. Ehhez tudatosságra van szükséged, pontos célkitűzésekre. Ha valamit teszel azt ne kényszer hatására reagálva automata módban tedd, hanem tudatosan döntsd el, hogy mi jó neked és mi nem. Ha bölcs ember kívánsz maradni, akkor csak azokkal a dolgokkal foglalkozz amelyek pozitív hatást gyakorolnak az életedre, a negatívakat azonnal hessegesd el. A tudatlanság az, amikor tudod valamiről, hogy rossz az neked, de mégis csinálod. Ilyen a dohányzás, hiszen tudatlan állapotban vagy, és nem vagy képes ellenállni a késztetésnek, hogy dohányozz.

Tudatosan, kristálytisztán látnod kell magad előtt a céljaidat, és el kell helyezned magad valahol a világban, hogy egyáltalán tudd, hogy ki is vagy valójában. Ha ezt megteszed, lényed kitisztul, és magasabb életminőségben fogsz élni lelkileg.

szerző: Sipos Márton

forrás: http://motivácioblog.hu"
....................

"Az Abszolút tudatosság három részre tagolódik: a legfontosabb tanítással kezdődik, mely a Nán jár (Ki vagyok én?), a közvetlen ösvény és tudatosság. A második rész tárgya az örök, határtalan, változatlan tudatosság. A harmadik rész az Ön-kutatással, az egóval, az újraszületéssel és hasonló témákkal foglalkozik".

Srí Ramana Maharsi: Abszolút tudatosság c. könyvének ismertetője
......................

A tudatosság meghatározását próbáljuk értelmezni.
Ehhez megpróbáltam keresni egy ahhoz hasonló meghatározást, mint amivel én is egyet tudok érteni.
A fentiekkel egyetértek abban, hogy mindaddig, amíg nem tudom meghatározni, hogy ki vagyok, honnan jöttem, hova tartok, mi a küldetésem itt e földi létben, addig nem tartom magamat eléggé/elégszer tudatosnak.
Amikor viszont sikerül tudatosnak lennem, akkor valami minőségileg mást élek meg, s abba annyira egy vagyok azzal a másik emberrel, vagy más emberekkel, avagy más lényekkel, hogy szinte egységben vagyunk, s a belső lelki erőim csak arra fordítom, hogy ezt az egységet átéljem, ezért már rögtön nem "éntudatom" van, hanem "mi tudatunk"

Lehet, hogy magasra rakom a mércét, de az alatta lévő tudatossági szinteket nem igazán tudom, hogy minek nevezzem...