Téli, csendes, vasárnap reggel volt. Jó volt csak úgy lenni, nem sietni, bár az unokabátyához ígérkezett, de úgy gondolta ebben a nagy hóesésben nem utazik.
Lánya lebeszélte, kitudja milyen hófúvás jöhet, maradjon otthon. Szót fogadott neki, az igazság az volt, hogy semmi kedve nem volt utazni.
Így maradt otthon. Megbeszélte a testvérével, együtt ebédelnek, a lány, a kutya, a teso, meg ő.
Az öccse jó szakács volt, a város másik szélén lakott, de örült, hogy legalább jót sétálnak a hóesésben.
Ebédig még rengeteg ideje volt, elővette kártyáit, igaz lett volna más tennivalója, de valahogy nem füllött a foga ahhoz, hogy elővegye az iratait és összerendezze, tanulnia is kellett volna, de most nem volt kedve.
-Na lássuk, mit hoz a következő fél év?- kérdezte a lapoktól, amint kiterítette őket.
A kirakás elején egy férfi volt látható, akit felismert a lapokból egyből. Itt elakadt, már megint Ő, ne már. Pedig igen, miért nem tud elszakadni már tőle, hiszen már régóta csak kínlódnak, akkor miért is nem tudnak elszakadni egymástól.
Végig gondolta az egymással töltött időt, mit is kellett ebből a kapcsolatból megtanulnia, amit nem akar tudomásul venni, miért nem tudja végre elengedni a férfit. Ahogy így morfondírozott, megint csak az a mély szeretet járta át, az a kitörölhetetlen, elszakíthatatlan, érzés. Miért is kellene elszakadnia tőle?
Mi lehet vele, úgy másfél hónapja nem látta. Talán beteg? Az is lehet, hogy meghalt?
Ilyen gondolatok cikáztak benne. Fogta a telefont és tárcsázott. Egyszerűen kíváncsi volt a férfira
A telefon túloldalán megszólalt a férfi. Elmondta, hogy beteg volt, meg egyébként is minek hívta, hisz biztos megint bántani akarja, mondta.
Nem értette a férfit, miért, mikor bántotta, ezt a nő észre sem vette. De ha így volt, ha így érezte a férfi, miért nem tette szóvá.
Megbeszélték találkoznak.
A nőnek ekkor villant az eszébe, ez az ember a feltétel nélküli szeretetre tanítja évek óta.
Hiszen a férfi mindent elkövetett, hogy hátat fordítson neki, de valahogy ez neki nem ment.
Először szenvedett, majd szenvedett mégjobban. Majd felfedezte a férfiban, saját hidegségét, ekkor lepődött meg először. Majd az önzése is tükröt mutatott neki. Majd apránként, felfedezte a férfiban több tulajdonságát.
Ekkor már nem harcolt, sem a férfival, sem önmagával. Ahogy megszerette önmagát, úgy szerette egyre jobban a férfit.
Elfogadta, úgy ahogy volt. Nagyon, nagyon szerette. Tudta mindig is szeretni fogja.