Nagyi azt mondta rá, hogy nem normális, mikor reggeli közben a nő vállára hajtotta a fejét, na jó, kicsit lejjebb.
Egyszerűen nem tudta a nőről levenni a szemét, nem tehetett róla. Órákig képes volt bámulni.
Nem érdekelte, ha meghallják mikor éjszakánként a nő ajtajához lopódzott, várt, hol türelmesen, hol türelmetlenül, egyszer majd kinyílik az ajtó.
De az ajtó zárva maradt. Ő remélt, majd változik valami közöttük.
Micsoda sétákat tettek, kint a szőlőhegyen, igaz csak párszor voltak kettesben, de az valami csodálatos volt. Azután már többen vágtak neki a délutáni sétának, de így is jó volt. Mindig ott volt a nő nyomában, nem hagyta el sohasem. Milyen rossz érzés volt mikor másokra figyelt, mosolygott, másoknak kedveskedett. Amikor a nő elutazott, épp, hogy csak elköszönt, két hétig azt sem tudta mi van vele, visszajön-e vagy sem. Mikor visszajött a nő, napokig nem is nézett a nő felé, még ilyet, várni kétségek között, őt már egyszer elhagyták, hát még egyszer ilyet nem, köszöni ebből nem kér.
Időnként mikor a nő nyitva hagyta a szobája ajtaját belopódzott, beszívta a nő illatát, beleszagolt a levegőbe, volt, hogy befeküdt az ágyába, mikor a nő észrevette mérgesen zavarta ki.
De hiába, a vágyai még megmaradtak, ha már legféltettebb kincsétől, a férfiasságától megfosztották.
Így morfondírozott Charly a kutya, miközben a nő ágyában nyújtózkodott.