Kedves Olvasó!
Nagy álomszuszék lévén mindig sokat aludtam. Szüleim szerint semmilyen antibiotikum nem volt képes olyan hatásra bármilyen betegség esetén, mint amikor jól kialudtam magam.
Sajnos egyre gyakoribbá váltak az üldözéses, erőszakos álmok, így éjszaka zihálva, verítékezve ébredtem; ami addig kellemes volt, most (szó szerint) rémálommá vált. Nem mertem elaludni. Ez az érzés addig fokozódott, míg sem éjjel, sem nappal nem tudtam elaludni, hiába voltam bármilyen fáradt is. Különösen stresszes időszakokban és azok utóhatásaként jelentkezett az állandó ébrenlét.
Elegem lett.
Elegem lett abból, hogy huszonévesen csak nyugtató hatású teákkal tudok elaludni, holott szervi bajom nincs. Elegem lett abból, hogy egy-egy nyugtató segített az alváshoz. Nem akartam függő lenni.
Egy kevésbé leterhelt időszakban hallottam a tudatos álmokról egy rádióbeszélgetést, gondoltam, kipróbálom az ott javasolt technikát: mibe kerül, ha naponta néhányszor megkérdezem magamtól: Éren vagyok vagy álmodom? Amolyan deja vuként azon a héten egyik este egy film is ezzel a témával foglalkozott. (Már többször bebizonyosodott, hogy ha hallok egy új dolgot, az nagyon hamar újra feltűnik az életemben.)
Most arra törekszem, hogy a nem ébren töltött időt újra azzá varázsoljam, ami eredetileg volt: pihetető, megnyugtató időszakká.
Ebben a blogban szeretném bemutatni neked, Olvasóm, hogyan haladok a magam által kijelölt úton. Kívánj sok sikert!
Szép napot!