emlékek | Önmegvalósítás.hu

emlékek

twingo.jpg2.jpg

Nagyon örült mikor végre sikerült egy használt autót vennie. Szerelem volt első látásra, ahogy a hóesésben rásütött a nap, ö megállt előtte, érezte meg van, ez az igazi.
Racionális rokonai mondták, - meg kell nézetni autószerelővel, hogy műszakilag megfelelő-e.
De érezte, ez a kis kékeslilás Twingo biztosan jó karban van. Így is volt.
Mikor birtokba vette úgy gondolta, ez az első autó ami csak az övé, de rögtön helyesbített, igaz, hogy az övé, de egyedül, saját erőből nem lett volna képes megvenni.

miscellaneous_166.gif

Szeretnék Veletek megosztani 3 szép Karácsonyi verset, amit az interneten találtam.

Karácsony a temetőben

Itt állok a temetőben, néma csendben,
Az élet rohanása messzire lebben.
Reggel van. És mint régen csak ketten vagyunk.
Ilyen a mi meghitt, boldog Karácsonyunk.

Óh! Ha elmondhatnám, mennyire hiányzol!
Nincsen, olyan nap ne gondolnék rád százszor.
Hiányzik jó szavad, gyengéd érintésed,
Nagy emberséged és boldog nevetésed.

Még most is hallom korholó, feddő szavad:
- "Fiam! Mindig a jó, igaz úton maradj!"

Már a tízes évét élte. Jutott a változásból bőven, remélte, hogy abból már valami kedvező jön.
Gyakran eszébe jutottak az előző év történései. Az a fél év, amit hazáján kívül töltött. Nagyon nehezen élte meg azt az időt, de tudta anélkül a fél év nélkül, egészen más ember lenne.
Most örült, hogy kipróbálta és megélte régi álmát, igaz nagy árat fizetett érte, már nem bánta.
Elolvasta az akkor írt sorokat.

Nagyi azt mondta rá, hogy nem normális, mikor reggeli közben a nő vállára hajtotta a fejét, na jó, kicsit lejjebb.
Egyszerűen nem tudta a nőről levenni a szemét, nem tehetett róla. Órákig képes volt bámulni.
Nem érdekelte, ha meghallják mikor éjszakánként a nő ajtajához lopódzott, várt, hol türelmesen, hol türelmetlenül, egyszer majd kinyílik az ajtó.
De az ajtó zárva maradt. Ő remélt, majd változik valami közöttük.

Ha csak akkor áramlik feléd a pénz, amikor koncentrálsz rá, az azt jelenti, hogy vannak a tudatalattidban olyan tudattartalmak, amelyek közben pontosan az ellenkezőjét súgják a felszíni akaratodnak.
Ezeket a "rosszakarókat" kellene megtalálni és feloldani!

Tedd fel a kérdést meditációban, hogy mely gondolataim, érzelmeim, vagy emlékeim gátolják a pénz szabad áramlását hozzám?

A hivatalos életrajzom tömören: A nevemet már tudod, 1971-ben Debrecenben születtem és több mint 30 évet ott éltem. Vendéglátóipari Szakközépiskolát végeztem, majd öt éven keresztül a kiskereskedelem különböző ágaival próbálkoztam, több-kevesebb sikerrel. És ekkor, 1994-ben ért utol a végzet.

- vagy a kezdet?   : ))

Tartalom átvétel