Meddig érdemes vitázni? Kinek van igaza?
Az Aditivel újra fellángoló vitánkról jutott eszembe ez a fórumtéma:
Vajon meddig érdemes vitázni? Meggyőzhető-e a másik vitázó fél?
Kiderül-e, hogy kinek van igaza?
Vagy mindenkinek igaza van? Esetleg senkinek sem?
Ti mit gondoltok erről?
Milyen a vitatkozási kultúránk?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Sajnos, pont a hét elején kellett végiggondolnom ezt a témát. Jutottam valamire, leírom, és kíváncsi vagyok, ki mit gondol róla.
Arra jutottam, hogy a vita folytatásának értelme csak egyetlen dologtól függ: mindkét fél nyitott marad-e a másik felé a vitában. A sértettség, a konokság, düh, a nagyképűség mind-mind beszűkült tudatállapotok, és amennyiben bármi ilyet tapasztalok, abba is hagyom a vitatkozást. De arra is rájöttem, hogy nem feltétlenül ez a viselkedés a leghelyesebb, ha csakis a segítő szándék vezérelne. Mert így meghagyom a másikat a saját sértettségében, és azt gondolom, hogy ettől elsősorban ő az, aki szenved. Ha igazi tanító lennék, addig hergelném a másikat, amíg teljesen elönti az agyát az érzés, amíg már egy fikarcnyit sem tudná visszafojtani magában, hanem áradna ki belőle. Mert ha teljesen ki tudja adni magából, akkor megkönnyebbül, lecsillapodik, és abban a tudatállapotban lehetne folytatni tovább az értelmes vitát az adott témáról. És talán kiderülne, hogy melyikünknek is van igaza...
Más, de érdekes dolog azt megfigyelni, hogy egy téma miért vált ki negatívnak mondott érzeteket bármelyik félben. Arra a következtetésre jutottam, hogy azért, mert az adott témában egyik fél sincs teljesen a helyén: az sem, aki adja, és az sem, aki kapja.
Hát ez nagyon jó! Igazából én egy olyan tipus vagyok, aki ha látom, hogy a másik félnek valahol valami beragadt, vagy éppen titkolgat, takargat és mégis fennkölt módon vitázik, vagy netán hazudik, szeretem elvinni a célegyenesig a vitát, pusztán ezért, hogy derüljön ki mi van "mögötte". Boruljon ki a bili. Ennek a működési mechanizmusára nem jöttem rá, úgy hogy tök jó, hogy igy végiggondoltad.
Abban már nem vagyok olyan biztos, hogy ha az egyik fél ennyire fanatikus, vagy be van kattanva, akkor ott kiborul e bármi is, ezen a tényen kivül. Ráadásul azt kezdem sejteni, hogy Aditi csupán figyelmünkre vágyik azzal, hogy belénk köt.
Tegnapi - szerintem bicskanyitogató - hozzászólására azért reagáltam egyáltalán, mert olyan érzésem volt, hogy ha nem vágják orrba a tények és a valóság, akkor még a végén teljesen elszáll.
Én szeretek betérni erre a szájtra, és van egy jó pár kedves ember, akikkel jót irogatunk egymásnak. Kár, hogy időnként fanatikusok átrohannak rajta és élvezhetetlenné teszik. De lehet, hogy ez csak jót tesz a csoportdinamikának.
Szerintem két dolgot lehet tenni, vagy addig toljuk a másik orra alá a tényeket, amig belátja, ill. megunja, azaz, ahogy Eszter leírta a túláradásos megnyugvást, vagy testületileg nem válaszolunk rá, kivonva a szelet a vitorlából.
Amikor valaki nem ért a szép szóból, hogy lezárják a róla szóló témát, sőt nekiáll ezután névtelenkedni, majd fanatikus társát is megszégyenítve szidalamzásunkba menekül, annál szerintem az ignorálásos módszer sem megy. A neten már csak azért sem, mert mindig van új belépő, aki lelkesen felveszi a fonalat.
Bevallom, a helyedben Sanyi lehet, hogy élnék főcsővezetői jogommal és a nem okulás céljából idelátogató szájhősöket kitenném.
Üdv!
Hédi
A vita ma sajnos torz értelmezésben terjed, sokan rettegnek tőle, mert a veszekedést, sárba tiprást vélik következményként.
A vita két, vagy több, kellő információval rendelkező ember párbeszédje, véleménycseréje szerinetm, ami épít, kiegészít, rácsodálkoztat dolgokra. Mindenképpen pozitív eredménye kell legyen minden játékos számára. Vagyis nyertes-nyertes állapot elérése.
Nem a hatalom, meggyőzés, eszköze, hanem célja a másik gondolatának, véleményének megismerése, a magamé bővítése, összefüggések mélységek felismerése, és felismertetése.
A jó és eredményes vitához komoly előkészületek kellenek.
A tervezésekor célszerű beépíteni ellenőrzéseket is, megegyezni szerepekben, ki vezeti, és ki zárja, és ugye ki felel, hogy figyelmeztessen, ha személyeskedésbe megy át.
A tények, dolgok feltárása, lehetséges összefüggések keresése (még a legképtelenebbnek tűnő is), nem vezethet csatába. Imádok vitázni, de sajnos két kezemen meg tudnám számolni, milyen ritkán adódik.
A vita ma sajnos torz értelmezésben terjed, sokan rettegnek tőle, mert a veszekedést, sárba tiprást vélik következményként.
A vita két, vagy több, kellő információval rendelkező ember párbeszédje, véleménycseréje szerinetm, ami épít, kiegészít, rácsodálkoztat dolgokra. Mindenképpen pozitív eredménye kell legyen minden játékos számára. Vagyis nyertes-nyertes állapot elérése.
Nem a hatalom, meggyőzés, eszköze, hanem célja a másik gondolatának, véleményének megismerése, a magamé bővítése, összefüggések mélységek felismerése, és felismertetése.
A jó és eredményes vitához komoly előkészületek kellenek.
A tervezésekor célszerű beépíteni ellenőrzéseket is, megegyezni szerepekben, ki vezeti, és ki zárja, és ugye ki felel, hogy figyelmeztessen, ha személyeskedésbe megy át.
A tények, dolgok feltárása, lehetséges összefüggések keresése (még a legképtelenebbnek tűnő is), nem vezethet csatába. Imádok vitázni, de sajnos két kezemen meg tudnám számolni, milyen ritkán adódik.
A másik addig hergelése, amíg ...... szerintem csak nagyon ritákán működik, ahhoz kell mindkét fél részéről elegendő mennyiségű őszinteség. Ugyanis a hazug, önbecsapó emberek ezt nem hagyják. Mert pont, hogy nem akarják kiborítani a bilit.
Vagy faképnél hagynak, azaz fizikailag távoznak a tett helyszínéről, valami egyéb játszma (sírás stb.) során kiszálnak a buliból, vagy olyan durvák lesznek, hogyha élve szeretnénk még maradni, akkor nem hergeljük őket tovább.:)
A vita szerintem nem feltétlenül a meggyőzésre megy ki, mert nem egyszer tapasztaltam, hogy a vita által igaznak véltem a magam állítását is, és megláttam a másik igazságát is. Ez talán azért lehetett, mert csak részigazságokat fedeztünk fel. Az alma kerek is, nemcsak piros. Sőt lehet zöld is....:)))))
Én akkor hagyom abba a vitát, amikor látom, hogy a másik hajlandóságot sem mutat arra, hogy meghallja amit én mondok. Nem is akarja megérteni a mondandómat, felfedezni az én világomat.
Szerintem Aditi pont ilyen.
Egyébként meg szélmalom harcot vív a tökéletességgel. Tökéletes, megvilágosodottként szeretné élni az életét, és ezt várja el másoktól is, de azt nem látja, hogy sem Ő, sem senki más itt nem megvilágosodott.
Ha ezt látná, és elfogadná, megnyilna számára az út az igazi fejlődés felé, az élet felé.
Szerintem nem dönthetjük el előre a másik helyett, hogy hogyan reagálna a hergelésünkre. Az az ő felelőssége, mihez kezd majd vele. Viszont én úgy látom, hogy a túlhergeléshez inkább nekem kellene jobban a helyemen lennem. Hogy bátran szembe tudjak nézni a másiknak bármilyen reakciójával, és ez ne tudjon megingatni engem az ön-és emberszeretetemben.
Ui: lehet, hogy ha teljesen a helyemen lennék, akkor már nem is kapnám vissza az élettől tükörként az elutasító viselkedés bármely fajtáját?
Szerintem nemhiszem,hogy komolyabban-ökölre menve érdemes lenne vitázni.
Először is mert igazság nincs,csak apró nézőponti igazságok.
A másik dolog,hogy meggyőzni másokat szavakkal csak gyenge eredménnyel lehet.
Arra lehet ráébreszteni,hogy már talán ideje volna magábanéznie.
Másnak az ember nem hisz.........ez törvényszerü.
De ha maga is tapasztalja saját hibáit,könnyebben hisz saját magának.
Ez úgy is értelmezhető,hogy.....én hiszek saját megérzéseimbe,de én a TE megérzéseidbe nem bízom.
Sajnos én se veszem mindíg észre magamat és igen is szükségem van másokra,hogy felébresszenek.
De akár hogy is igyekszem,még engem mindíg meg lehet sérteni szavakkal,úgyhogy kíméletesebb,ha arra ösztönöznek,hogy magambanézzek.
Bár tudom,hogy megsérteni csak a nemlétező egót lehet.A LÉLEK sérthetetlen szavakkal.
Igen, valszeg én sem az ökölharcot választanám, márcsak a gyenge csontozatom miatt sem... :))
Miután észrevenném, hogy érzéseket vitt bele a vitába, átmennék kérdezés-technikába. A kérdéseimmel szedném szét, nem az öklömmel..:) És ott már nem is az lenne a kérdés, hogy kinek van igaza, hanem hogy ő mitől lett ingerült, inkább azt piszkálnám. De ez sajnos még csak elméleti filozofálgatás a részemről... :(
Szerintem itt az "ökölharc" átvitt értelmét kellene venni. Azaz nem a fizikai erőszakot, hanem a szellemit. Ehhez persze ring-kultúra is kell. (én pl. élvezem amikor nekem Eszter beszól :) Amint az alábbhagy ki kell lépni szerintem a vitából, ill. vizsgálni magad, hogy meddig bírod a saját szinteden még kezelni a problémát és főleg, hogy önkéntelenül átveszed e a másik "stilusát", vagy nem. Amikor az ember elegánsan, maga-maradva tud vitatkozni, addig érdemes folytatni. Én amikor már érzem, hogy nagyon "alább kellene hagnyom" akkor megnézem, hogy vajon miért akadt ez a dolog pont ott belém. Biztos van oka. Ha rájövök már nem érdekel, megszűnik maga a vita is. Azaz amig tökör tudok maradni és "tudom" hogy mi történik a vitában, addig van értelme, addig amig tudatosan érzem a vitát. Amikor kezd "elszállni", akkor két eset van, vagy átmegy sárdobálásba, vagy felrobban a szituáció.
Aditival azért nincs már mit vitáznom, mert úgy gondolom eljutottam egy olyan pontig, amikor már nem tudok tükör lenni, nincs bennem több, ami számára a magam létéből mutatni tudnék. Ja, és tán még egy, ha érzem, hogy manipulálnak, azonnal kiszállok mindenből. Lehet nincs igazam, de az az érzésem, hogy Aditi élet-féltésből minden eszközt megragad, hogy másokat valahogy maga felé fordítson. Amivel nincs is baj, csak amikor valaki csak erre utazik az nálam az energiaeltulajdonítás kategóriába esik. Azaz kiesik.
Üdv!
Hédi
"A szónokság szabad nép körében támadt, s szabad nép életéhez tartozik. Ének hangja szelídíté meg a vad csoportokat; a mívelt nemzet tömegét szónoklat vezérli, s ennélfogva nem hiú gond az, melyet ékesszólás elérésére szentelünk. Szó szavat húz maga után; élő tanácskozásban fejlik ki, s tartatik fenn a szabadság szelleme; s jaj a nemzetnek, mely írott parancsokat némán olvas, s vakon engedelmeskedik! Add hozzá, hogy a szónokság sok és mély tudományt, sok és lélekemelő gyakorlást, sok és szívrázó erőt kíván, s mondhatod-e haszontalannak a fáradságot, mely annak megnyerésére éveken keresztül fordíttatik?"
Egyszer olvastam valahol, hogy akinek igaza van, az soha nem boldog... A két állapot üti egymást.
Erről mi a véleményetek?
Hogyan viszonyultok a saját igazságaitokhoz, saját önigazolásotokhoz?
http://sargacsik.hu
Az előzmények ismerete nélkül....
Miért akarjuk a másikat meggyőzni? Miért fontos, hogy a másik elismerje az igazunkat? Talán azért mert ez megerősíti bennünk, hogy jól "látjuk" a világot"? Miért is kell ezt megerősíteni?
(u. i. : Az csak hab a tortán, hogyha "meggyőzöm" a másikat, alárendeltségi viszonyba kerül. Hatalmam van rajta. Miért is van erre szükségem? Nagyon vulgárisan: te vagy a hülye, én vagyok az okos.)
Valahol olvastam: "Soha ne ítélj meg egy másik embert, míg egy mérföldet nem jártál a cipőjében."
Nagyon találó mondatok. Átfutott rajtam a bölcsessége.
Az igazságokról írt gondolataid is közel állnak hozzám.
Volt idő, mikor elégtételt éreztem ha igazam volt. Aztán volt idő, amikor már nem. Később már fájni is tudott, ha igazam lett.
Talán lassan arra is megérek, hogy ne vitatkozzak senkivel.... Mindannyian úton vagyunk...
Köszönöm a gondolataidat.
http://sargacsik.hu
A vita célja többnyire energianyerés.Ezek szerint addig érdemes vitázni,amíg a másikból nyerhető.Ekkor nem a meggyőzés a cél,az csak leple a valódi célnak.A meggyőzésig tiport áldozat ilyenkor behódol,és elismeri meggyőzöttségét,és azt,hogy neki nincs,hanem a másiknak van igaza.Ez nem tudatos folyamatként zajlik.A tipróban és (néha a megtiportban sem)a kétely árnyéka sem merül fel eljárásával kapcsolatban.
Vannak viták,amik az információcsere egy formájaként működnek,egymással ellenszegülő,ütköztethető véleményeket,érveléseket nyílvánítanak ki benne a felek.Ezek érzelemmentesebbek,tárgyra irányulók,vagyis nem a kifejtő személye minősítésével akarják hitelteleníteni azt,amit mond.Olykor közös cél megvalósításának előkészítő szakaszát képezik.Ötleteket,más látószögből új nézőpontot adhatnak a résztvevőknek,vagyis tudattágító,szemléletbővítő hatásúak.Ritkán meggyőzés is előfordul,noha a világ dolgai sokféle megvilágításban más-,és más igazságot láttatnak.Addig érdemes folytatni,amíg új szempontok merülnek fel,amíg a különböző meglátások mindegyike tisztán kifejtődik.
U. i. : Szerintem mindenkinek igaza van,ezáltal teljesen senkinek sem.Egyetlen igazság van,és az összes többi ennek tükröződése tudatszilánkjaink színén,fonákán.