Én nem venném személyes sértésnek. Aki pszichiátriai kezelés alatt áll, annak biztos gondja van. Nagy-nagy bizalom, talán a gyógyulás is szükséges ahhoz, hogy erről beszélni tudjon. Ráadásul nem várhatunk egészséges pszichés hozzáállást egy beteg embertől. Ezért, ha szeretjük, álljunk bátran mellé, szemrehányások nélkül és ne a saját egónkat fényezzük azzal, hogy őt bántjuk. Van elég baja.

Egyet értek Evangelinnel!
Gondolj bele, mennyire szégyellheti, ha eddig úgy élt Veled, melletted, hogy Te sem vetted észre?!

Empatikus hozzáállással kell hozzáállnod és lehet, hogy fel sem kellene hoznod a témát! Ha nem akart róla beszélni, akkor nem kell ezzel bombázni az önérzetét.
Emlékezz:

"Fontos az igazság felvállalása, de csak azoknak, akik már képesek rá!"

Aki nem nőtt fel erre a nehéz feladatra, azt csak agyonnyomná a teher. És a barátod azért került pszichiátriai kezelés alá, mert a normál élete terheit sem vállalta fel, vagy nem tudta azokat kezelni.
Fontosnak tartom, hogy először a problémákat kezelni tanuljuk meg, és csak utána menjünk bele a mélyebb feltárásba, különben mi is a pszichiáternél kötünk ki!

Ha elfogadja a segítséget a barátod, akkor eszközöket, módszereket adj neki először, ne pedig igazságot!