Halogató művész | Önmegvalósítás.hu

Halogató művész

Amióta az eszemet tudom, halogatok. Néha úgy is hívom magamat magamban, hogy: Halogató művész. Szomorú, de ezen még nem tudtam változtatni, pedig nagyon kellene már. Sok munka, sok feladat kezd a fejem fölé nőni és ez csak egyre rosszabb lesz, ha tovább halogatok.

Tegnap ki is buktam ezen és végre annyira mélyen érintett meg, hogy azóta valóban azon vagyok, hogy felszámoljam ezt a rossz beidegződésemet. Eddig azt találtam, hogy azért halogatok, hátha később jobbak lesznek a körülmények és könnyebb lesz megoldani azt, amit most kellene. Valószínűleg a nehézség mellett még a kudarctól is félek.
Megtaláltam magamban, a tudatomban azt a részt, amelyik a halogatást végzi, azóta figyelem, tudatosítom és érzem is hogy fogy, de rendkívül sok van belőle!

Te hogy állsz a halogatással?

Beküldte: | 2010. febr. 03. szerda - 14:46

Hozzászólások

35 hozzászólás
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Halogatás
2010. február 03. szerda, 14:58 | Huszti Sándor -...

Rákerestem, hogy milyen tartalom van erről a témáról az oldalon, de csak Hermess egyik tavalyi programját találtam:

Egyes statisztikák szerint az emberek 80 százaléka szabotálja saját magát, azaz számára fontos dolgokat nem tesz meg, döntéseket nem hoz meg idejében... öt százalék pedig krónikus halogatónak számít. Vagyis nagyon szerencsés alkatnak mondhatja valaki magát, ha a fennmaradó egyötödhöz tartozik.

Mi az, amit a többség nem jól tesz, hol csúszik félre a szándék, mi történik ilyenkor, honnan ered ez a hajlam? Miért halogatunk olykor számunkra előnyt jelentő, tudottan előrevivő dolgokat is, míg nem elvész a lehetőség, vagy az aktualitás? Vajon hogyan lehetne ezen változtatni?

Majd holnap... Vagy egyszer majd, ha minden feltétel adott lesz... Pató Pál úr művészetének rejtelmeiről ezoterikus megközelítésben - az energiák és érzések nyelvén. Ismerj meg néhány bevált módszert a halogatás leküzdésére!

Magamban úgy találtam, hogy egyrészt azért halogatok, mert nem
2010. február 03. szerda, 15:15 | Szabó Peti (útkereső)

Magamban úgy találtam, hogy egyrészt azért halogatok, mert nem vállalom fel a felelősséget, másrészt, mert "nyűg" az a valami és/vagy már annyira nem fontos, de "muszáj" elvégezni. Ha látom értelmét, akkor megcsinálom, de ha nem, vagy volt szerintem fontosabb akkor volt, hogy az albiban 1-2 hétig mosatlanul állt az edény. Aztán gondoltam egyet, összemosogattam és közbe azon filóztam, hogy ez mire analógia, vajh bennem mi "rohad"?

Mivel egyke gyerek vagyok, Anya megcsinált mindent helyettem és talán megszokásból majd egyszer megcsinálom, ha már nem végzi el magát az a dolog vagy valaki helyettem. Pedig, talán jobb is hogy nem végzik el helyettem, mert én tapasztalom/tapsztalhatom meg, hogy milyen pl. mosogatni vagy kivinni a szemetet, vagy összeszedni egy jegyzetet, akármit...

hermess képe
H:alogató tipusok
2010. február 03. szerda, 16:05 | hermess   Előzmény

A halogatóknak két fő típusa van: az elsőbe azok tartoznak, akik kellemesebb elfoglaltságaik miatt halogatják a kellemetlennek érzett, macerás kötelességek teljesítését - ők a nyugodt halogatók. A másik típusba tartozók éppen ellenkező okból - a várható feszültség, kihívás elkerülése miatt halogatják feladataik elvégzését.

Lényegében önszabotázst csinálunk a halogatással... Az első típusra hajlamosak a gondolatorientáltak. A tökéletes kivitelen gondolkodnak, még több és több infót gyűjtenek a helyes döntéshez, előre veszik a kellemesebb apró feladatokat, hogy legyen némi sikerélmény... míg komoly bajba nem kerülnek. Mivel nehezen pörögnek fel, egyre azon gondolkodnak, hogy milyen váratlan dolgok merülhetnek még fel a végrehajtásban, nem pedig azon, hogyan lehetne mielőbb elvégezni a feladatot. A kedvenc dolgokkal szeretnek foglalkozni, nehezen vágnak bele egy időigényes nagy feladatba - ehh, ráérünk arra még! Aztán eljön a megfelelő belső feszültség, és behozzák a lemaradásukat, ami óriási stresszel jár és nem is mindig sikerül.

A másik típus inkább a képességeiben nem bízik, kudarckerülés végett szabotálja a kezdést, fél a megmérettetéstől és a sztressztől, mert alkalmatlannak gondolja magát a feladatra, kevesli a képességeit. Igen ám, de visszamondani nem meri a feladatot, belefog, s az első fázisokat csiszolgatja, tökéletesíti... Pl. vizsgára készülve elolvas tíz oldalt, és képtelen tovább menni az anyaggal, újra és újra a tíz oldalt magolja. Erejük túlfeszítésével mérhetetlen stresszbe hajszolják bele magukat, és a végén lehet, hogy valóban csődöt mondanak.

Van aztán olyan, aki lázadásból halogat, vagy konfliktuskerülés miatt, álmodozásból vagy tökéletességre törekvésből... stb. A közös lényeg talán itt is az energiaszint. A kényelmes halogatóknál mindenképpen... ők a kedvenc tevékenységekkel próbálják magukat "tölteni" és kezdő energiát összeszedni, de a végén a stressz miatt sokkal többet veszítenek.

Kavics22 képe
Kavics22 Szerintem hangoljuk össze a dolgokat.:) Én nem vagyok
2010. február 03. szerda, 16:04 | Kavics22

Kavics22

Szerintem hangoljuk össze a dolgokat.:)
Én nem vagyok halogató művész, viszont művészien tudok azonnal rákattanni a feladatokra, akkor is, ha inkább jobb volna a kivárás. Nagyon nehezen veszem rá magam, hogy ne azonnal fogjak hozzá dolgokhoz, főleg azokhoz, amelyeket utálok és minél hamarabb túl szeretnék lenni rajtuk.
Szóval egyáltalán nem szeretem, ha egy feladat rám telepszik, minél hamarabb le akarom tudni, ez pedig azt is magában rejti, hogy elkapkodom, elsietem, nem várom ki a teljesítéséhez optimális időpontot.
Mi több, sokszor még mások feladatát is felvállalom érthetetlen módon.

Türelmetlen vagyok és ezen eddig még nemigen tudtam változtatni, pedig milyen szívesen tanulnék egy kicsit a halogatás művészetéből.

Rendre én is kiakasztom magam ezzel a tulajdonságommal és én sajnos még nem igazán tudom kezelni.

És akkor még nem beszéltem a maximalizmusról............

Kirsikka képe
lustaság velejárója(?)
2010. február 03. szerda, 16:09 | Kirsikka

Úgy veszem észre, hogy ha valamit nagyon meg kell csinálni, akkor az élet lépten-nyomon jelez. Én is nagy halogató vagyok (pedig 3 testvérem is van -Peti, khm...) ebben a pillanatban az jutott eszembe, hogy mindig kapom az infót mikor valamit nagyon meg kell tenni, sokadjára meg jól lebetegszem, mikor mégse teszem. Aztán hogy átsiklok-e a jelzés felett, vagy valóban elindítja a kellő folyamatot... hááát:) mikor hogy.

Összefügg a halogatás a lustasággal? Saját életemben igen. Meg a konfliktuskerüléssel is.
Hermessnek volt egy előadása erről... valamikor ősszel. De persze az ott hallottak beépítését az életbe is el lehet halogatni... :)

Sanyi, egyszer azt mondtad, hogy mikor egy probléma felmerül pont azért merül fel, mert akkor aktuális az elvégzése. Ezzel nagyon egyetértettem... de kivitelezni már sokkal inkább nehezemre esik. Szóval szerintem egy jó kifogás azzal becsapni magunkat, hogy a körülmények majd alakulnak... mert azért is lehet tenni. Legalábbis a közelmúltban erősen aktuális volt számomra ez a "körülményekre fogjuk" módszer... a halogatás meg állandóan. Ahogy a vele járó utolsó pillanatban eszetlen idegtépett kapkodás is... Anya úgy hívja ezt a jelenséget, hogy "hó-rukk munka" :D

hermess képe
H: Ez a kríziskiváró halogató
2010. február 03. szerda, 16:44 | hermess   Előzmény

Vagy megoldódik magától, vagy jön a tűzoltás...:) Néha tényleg megoldódik, és néha sikerül a tüzet eloltani. Néha meg Áldozat lesz a halogatóból a saját szabotázsa miatt.

A tudatosság kellene ide is, mint mindenben, akár hamarabb fogsz bele, mint végiggondolnád, akár hülyére gondolkodjuk magunkat, hogy miért nem lehet még valamit elkezdeni...

Gyógymód - az önismeret! Mi viszi el az energiát? Mert ha a középpontodban vagy, és eléggé feltöltött, kiegyensúlyozott - semmi sem tűnik reménytelennek... valszeg sokkal könnyebben, vagy megfontoltabban fogsz hozzá bármihez.

Csizike képe
A Megfelelő Pillanat
2010. február 03. szerda, 18:37 | Csizike   Előzmény

Sokan abba a hibába esnek (én is ilyen voltam... meg még ilyenebb... ;-), hogy a Tökéletes, Legmegfelelőbb Pillanatra várnak valaminek a Megkezdéséhez...

Amikor Minden Körülmény és Feltétel Tökéletes, és Ideális.

A tapasztalat az, hogy érdekes módon ez a tökéletes pillanat. bármennyire is várjuk... nem jn el...

Sőt: minél régebbóta várunk rá... annál inkább tökéletlenebbnek tűnik minden egyes Pillanat...

Éppen ezért mi a megoldás?

nem kell várni a Tökéletes Pillanatot...

Az a Tökéletes Pillanat az Elkezdésre, ami Itt és Most Van.

És ha tényleg elkezded a Cselekvést, és a tettek Mezejére lépsz... és beindulsz, meglátod:

Egy Idő után (ahogy belemelegszel a cselekvésbe) tényleg Tökéletes lesz.

Ez a Trükkje.

Nincs mire várni...

Nem kell halogatni.

Itt és Most.

Érdemes feltenni azt a bizonyos "Megvilágosító"-kérdéssort minden tennivaló előtt, hogy:

"Ki, ha nem én?
Hol, ha nem Itt?
És mikor, ha nem Most"

Szóval: Mikor és Mitől fog az Életed Megváltozni?

És ide tartozik még az az egyik kedvenc mondásom is, hogy:

"A Szavak Suttognak, a tettek Üvöltenek."

Nem az a Lényeg, hogy mit mondasz...( hogy miről álmodsz és mivel kábítod önmagadat is...), hanem az, amit TESZEL...

Még egyszer a Lényeg:

Nincs Mire Várni.

Ez a Tökéletes pillanat.

Itt és Most.

Minden a rendelkezésedre áll... amire szükséged van ahhoz, hogy elkezd...

És ha szeretnéd... menetközben LESZ JOBB IS A HELYZET...

Ha megteremted...

És ha van hozzá elég Türelmed.

Szia!

Csizike ;-)

Kavics22 képe
Nem hinném, hogy a halogatók a tökéletes pillanatra várnak,
2010. február 04. csütörtök, 10:36 | Kavics22   Előzmény

Nem hinném, hogy a halogatók a tökéletes pillanatra várnak, inkább arra a pillanatra, hogy egyáltalán ne kelljen elkezdeni a dolgokat, inkább valahogy oldódjanak meg önmaguktól. Ilyen aspektusból nincs megfelelő pillanat és körülmény, hiszen éppen ez a gondjuk, hogy az ő szempontjukból egyik pillanat sem megfelelő.
A problémák, a tennivalók kisebb része megoldja önmagát, de az igazán fajsúlyosak általában ott maradnak és akkor már egyáltalán nem mindegy, hogy az a Most mikor Most.

Persze mindenből lehet tanulni és okulni, abból is, ha hagyjuk érni a problémákat és a fejünkre nőnek és abból is, ha elkapkodjuk őket. Alapos tanítás mindkettő, pontosan azért, hogy vegyük végre észre a tényleg legoptimálisabb időpontot, intervallumot, vagy nevezzük bárminek, a dolgok elvégzésére. És itt a tudatos hozzáállásnak nagyon nagy a szerepe.

Erre pedig igenis a viszonyítások tanítanak meg, mert nagyon is lehet látni, ha valamit előbb tettem volna meg, akkor nem ért volna ekkora anyagi kár...stb. Ez konkrétan felmérhető. Például ha nem fizetem be időben a adómat, mert halogatok, akkor annak meg vannak az anyagi következményei, tehát nem a későre tolt időpont a Most, hanem egy előbbi Most lett volna a legmegfelelőbb - anyagi szempontból -. Tanítás és okulás szempontjából az utóbbi. :)

Biztos, hogy az elkezdéstől? Nem inkább a dolgok végétől? Én
2010. február 04. csütörtök, 11:44 | Szabó Peti (útkereső)   Előzmény

Biztos, hogy az elkezdéstől? Nem inkább a dolgok végétől? Én magamból kiindulva inkább! Nekem olykor nehéz elkezdeni valamit valamit ,d olyakor azért nem megyek bele, mert "úgyis vége lesz", attól meg megy a para! Így legalább ha torlódnak a dolgok van kifogás, hogy még ezt kéne, azt kéne megcsinálnom/elintéznem. Így pöröghetek-foroghatok és annyi minden van, jaj, annyi minden! Addig sem kell foglalkoznom magammal, szembenéznem a dolgokkal!

Mondhatni a saját belső értelmezésemmel: kizárom magam a házamból a tornácra! :)))

Kavics22 képe
Hát, kedves Péter, ebben Te vagy inkább otthon. :) Én olyan
2010. február 04. csütörtök, 15:30 | Kavics22   Előzmény

Hát, kedves Péter, ebben Te vagy inkább otthon. :) Én olyan elsietős, essünk túl rajta típus vagyok, de úgy sejtem, mindkét dolognak számtalan oldalága létezik.

Miért félsz a végétől ? Ezt aztán nem értem. Ott a következő feladat, meg a következő, és a következő....Mondjuk, ha szereted imitálni a pörgést, ez érthető. Látszat feladat-halmozás némi gyönyörrel fűszerezve. :)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Nem olvastátok Hermess-t? Szépen összefoglalta, hogy milyen
2010. február 12. péntek, 20:55 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Nem olvastátok Hermess-t? Szépen összefoglalta, hogy milyen okokból halogathatnak az emberek. Több típusú halogatás is van, rám például a kudarctól való félelem a legjellemzőbb, hiába gondolatorientált vagyok.

Csizike képe
"Ne halaszd holnapra!" című könyv
2010. február 03. szerda, 18:12 | Csizike

Sziasztok!

Én is nagy Halogató "Művész" vagyok...

Az időgazdálkodással hadilábon állok...

El tudok csúszni elég rendesen...az idővel... ha valamivel el kezdek szöszmtölni...

Szeretek beleerülni és belefeledkezni a dolgokba...

És ha a Számítógép bekapcsolt... akkor kész...

onnan 4-5 órán belül nem állok fel... ;-)

És már sokszor zavar is... ez a nagy-nagy halogatás...

Néha annyira gúsbaköt ez a dolog...

Változtatni szeretnék rajta Tudatosan...

Éppen ezért olvastam erről a témáról egy könyvet is az elmúlt időszakban:

"Ne halaszd holnapra!" címmel.

pont a múlthét végén értem a végére...

NAgyon nagyon Jó!!!

Mindenkinek, aki érintett ebben a témában ajánlom a Figyelmébe.

Megvilágítja és végigveszi a halogatás lelki okait...

Hogy miért is hárítunk, és menekülünk dolgok, események megtétele elől...

Ezek köztt ugyanúgy megtalálható a
Kudarctól való Félelem is, mint a
Sikertől való Félelem...

és még ezer más minden...

És hasznos ötleteket, praktikákat is ad, hogy Tudatos Önmegfigyeléssel hogyan lehet felismerni a Halogatást, a Halogatás okát... és Túllépni Rajta...

Nagyon Jó Könyv szerintem...

Mindenkinek, aki Halogat, és változtatni akar rajta ajánlom a Figyelmébe.

Szeretettel:

Csizike ;-)

Üdvözletem! Engem érdekelne a könyv! Ki a szerző?
2010. február 03. szerda, 18:33 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Üdvözletem!

Engem érdekelne a könyv!
Ki a szerző?

Csizike képe
Frank J. Bruno írta a Ne halaszd holnapra! című könyvet
2010. február 06. szombat, 2:57 | Csizike   Előzmény

Szia!

Frank J. Bruno írta a Ne halaszd holnapra! című könyvet, és a park Kiadó gondozásában jelent meg.
Minden jobb könyvtárban is fellelhető...

Szerintem nagyon jó könyv...

Én többször magamra ismertem az olvasása közben... és jókat kuncogtam... ;-)

Érdekes mennyi dolog miatt, és mennyiféleképpen halogatok...

Jól bemutatja a Könyv a Halogatás Pszichológiáját... hogy Miért? és Hogyan?... a Belső Rejtett (Megbúvó) Motivációkat és a Kivitelezését...

A Halogatás a dekkolás, a vegetálás és az egy helyben topogás egyik tipikus módszere...

Itt van pl. a Sikertelenségtől való Félelem miatti Halogatás: gondolván, hogy ha valami újat teszek... amit eddig nem tettem: akkor hibázhatok is... és ki is nevethetnek... és gúnyt űzhetnek belőlem, kicsúfolhatnak, stb... vagyis: SÉRÜLHETEK... Negatív Élmények (Érézsek) is érhetnek emiatt...
Ezért aztán sokszor jobb a Kényelmes Megszokott Bejáratott meleg Sz.r...
Ott nem lehet hibázni...
De lehet, hogy maga az egész és benne dekkolni Egy Nagy HIBA...

Vagy ott van pl. a SIKERTŐL VALÓ FÉLELEM!!!

Amilyen Abszurdnak tűnik első ránézésre, annyira Igaz és Valós Ok...

Én pl. sohasem gondoltam volna, hogy én FÉLEK A SIKERTŐL... (Tehát nem a Kudarctól, a Sikertelenségtől, a Veszteségtől... hanem a SIKERTŐL!!!), míg el nem olvastam

Martha Friedman: Félelem a sikertől című nagyszerű könyvét (a Bagolyvár Kiadó gondozásában)... és ledöbbentem tőle... mert annyira magamra ismertem...

És hogy miért félhetünk sokszor a Sikertől?
Például azért, mert tudjuk, hogy ha sikeresek leszünk valamiben (amihez a legtöbbször anyagi jólét is tapad), akkor egyszer s mind, sok irigyünk, utálónk és 'ellenségünk' is akad...
Megváltozik az életstílusunk, az élet szinvonalunk, kicserélődik a baráti társaságunk, stb-stb... és talán FÉLÜNK elveszíteni a Régi Jólmegszokott Dolgokat, Viszonyokat, "Barátokat" és Kapcsolatokat...
Akár a Házastársunkat, Partnerünket is elveszíthetjük... aki esetleg ha lusta, negatív és passzív... és ellenáll, és betartani próbál az Életnek és a Változásoknak (amiben ált. mindig Ő marad alaul)..., hanem képes velünk Felvenni a Ritmust és Lépést Tartani... akkor könnyen lemorzsolódhat és mehet a süllyesztőbe...
Sokszor talán ÖNMAGUNKTÓL IS FÉLÜNK... hogy mi lesz velünk, ha Sikeresek és Gazdagok leszünk... nem szállunk-e el Nagyon? Nem fordulunk-e nagyon ki magunkból? (Sok ilyen példát és esetet láttunk már...) Nem szalad-e el velünk túlságosan a ló? Megtudunk-e maradni Embernek? Nem kezdjük-e el túl nagy kanállal enni az életet... amit egy idő után már talán nem tudunk kontrollálni sem...? Illetve a "lehúzós rosszfiúktól" is félhetünk... akiknek így a Látószögébe kerülhetünk... stb...
Ezek furcsa okok lehetnek... de pszichikailag, Lélek-Szinten bármelyikünkben simán működhetnek és létező valóságok lehetnek ehhez hasonlók, vagy pont ezek...

Szóval érdekes módon az Esetek Nagy Többségében nagyobb visszatartó erő lehet az ÉLETÜNK ÉLÉSÉTŐL a Sikertől való Félelem..., mint a Sikertelenségtől és a Kudarctól való Félelem... Bármilyen Abszurdnak és lehetetlennek is tűnik... első hallásra...

Valahol Minden Halogatás okai szerintem:

A Lustaság.

A Kényelem / Kényelmesség.

A Bizonytalanság. (Önbizalomhiány.)

A Félelem.

Érdekes, hogy a Félelem a hazugságnál is felmerült... mint legfőbb tényező és ok...

És az esetek többségében a HALOGATÁS IS EGY HAZUGSÁG.

Hazudjuk az "okokat", a "kifogásokat"...

Hazudunk magunknak is...

Ez az Önbecsapás, Önszabotálás, Önlehetetlenítés eszköze...

Aki elég Bátor, és Felvállalja a Felelősséget Önmagáért és a Saját Életéért, és hajlandó megtenni a Kellő Lépéseket, és a Szükséges Erőfeszítéseket azért, hogy az Élete Jobb és Élhetőbb Legyen, hogy végre ÉLJEN és ne csak vegetáljon..., hogy Boldog, Kiegyensúlyozott, ELÉGEDETT és Sikeres legyen... az Szembe mer nézni önmagával... és abba hagyja a Hazugságot... és elkezdi Kimondani az Igazságot Önmagának is...

Amíg önmagadnak is Hazudsz... amíg Önmagadat is Becsapod... addig eleve tévúton jársz...

Az Igazság felismerésével és kimondásával, beismerésével léphetsz rá a Te Valódi Utadra... és ezáltal élheted a Te Saját Életedet...

Addig csak egy Rossz Álomban asszisztálsz valakinek (Önmagadnak) egy Nagy Hazugsághoz... ami több (Lelki) Nyomort Okoz, mint Boldogságot...

Hisz az Idődet, ami elsuhan és a Lehetőségeket a Jobb és Szebb Dolgokra, amik megtörténhettek volna Másképp is... Semmi és Senki Nem Hozza Már Vissza...

http://www.youtube.com/watch?v=tjO5OMQ6K8w

http://www.youtube.com/watch?v=KqoPJtLLZT0

MOST ÉLSZ.

Ez Nem a Főpróba.

Ez Már AZ.

Becsüld Meg! ;-)

Amit Kaptál.

A Pillanatokat. ;-)

És Tedd... Amit Szeretnél...

Ne várj..., mert Nincs Miért...

Nincs Mire...

Sohasem lesz Jobb... Szebb... Semmi sem...

Csak AZ, Amit Te MUNKÁVAL és ÉRZÉSEKKEL AZZÁ TESZEL A MAGAD és a VILÁG SZÁMÁRA.

Neked kell kikaparni a Gesztenyét...

Senki sem csinálja meg helyetted...

És ezt ÉLVEZHETED IS... ez LEHET MAGA AZ ÉLVEZET...

MAGA AZ ÉLET... NEKED...

Mert, mint mondani szokták...

Nincsen Cél, amit el kellene érni...

Maga az Út(azás) a Cél...

Minden Egyes Pillanatban Ott Lehetsz...

Ahol Szeretnél...

A Boldogság és Elégedettség, az öröm Állapotában...

Csak ÉLVEZD AZ ÉLETET, és

ÉREZD JÓL MAGADAT!

Ez a dolgok nyitja...

Ez a Kulcs:

ÉREZD JÓL MAGADAT.

Bárhol is vagy...

És bármi történik is éppen.

Csizike ;-)

Nem bírom ki, Csizike
2010. február 06. szombat, 15:30 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Tudod, attól ,hogy az ember könyveket olvas, nem oldódik meg semmi. Attól, hogy többször leírod magad, csak az derül ki, hogy nem jutottál előre, mert még mindig ugyan azokat a lózungokat írod le, amiket egy éve, függetlenül attól melyik témáról van szó.
Nem azt kellene javasolgatni, hogy ki milyen könyveket olvasson, bár lehet már nem is kell, mert kiidézed ide a lényegüket. A könyvek jók, de nem azért, hogy kiírjuk őket egy szájtra, hanem hogy megtaláljuk benne magunkat. Minden ami nem EZ az hárítás, addig sem kell szembenézned magaddal.
Gondolkozz el azon, hogy amig olvasol, idézel, filmeket keresel a youtube-n addig nem vagy ITT. Az általad - teljesen jogosan - tisztelt E. Tolle pont azt tanítja, hogy amíg olyan dolgokkal foglalkozol ami távolt tart magadtól addig nem vagy a pillanatban. Órákat foglalkozol - mint írod - a beírások összeállításával a mi megsegítésünkre. Semmi vaj azzal, hogy ezzel első sorban magadnak segítesz, de javaslom meggondolni, hogy hözben hol vagy? Ugye nem ott a pillanatban, hanem a vélt "bűneinknél", az általad nyújtott segítségnél.
És, ugye tudod, hogy ha most ezért engem elhordasz mindennek, akkor az csak tükör!
Bocs, de kedvellek annyira, hogy ezt megosszam veled!

Üdv!
Hédi

Szia! Köszönöm a pontos címet! Megszerzem a könyvet, és
2010. február 07. vasárnap, 14:43 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Szia!

Köszönöm a pontos címet! Megszerzem a könyvet, és elolvasom! :-)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A leírt tüneted nem halogatásnak tűnik, hanem inkább rossz
2010. február 12. péntek, 20:58 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A leírt tüneted nem halogatásnak tűnik, hanem inkább rossz időbeosztásnak! - Nem?

Sziasztok! Nem pont a témába vág, de Csízike hozzászólásában
2010. február 03. szerda, 18:46 | Névtelen (útkereső)

Sziasztok!

Nem pont a témába vág, de Csízike hozzászólásában írt a számítógép előtt eltöltött időről! Ez is egyfajta halogatás , "majd kevesebbet leszek online" elhatározásra gondolok! Benne van az elodázás: majd !!!
Jó könyv ezzel kapcsolatosan a következő:
Patricia Wallace: Az internet pszichológiája

:)
2010. február 03. szerda, 20:07 | humorgumo (útkereső)   Előzmény

Gondoltam megosztom veletek ezeket a módszereket ami a James R. Sherman által írt a Halogatás leküzdése c. könyvből való, mert szerintem mindenki szeret valamit halogatni. Bár eléggé hosszú a szöveg, de szerintem érdemes lesz elolvasni.

MÉRD FEL MAGAD!

A kérdésekre adott válaszaid segítenek, hogy felmérd, hol tartasz, és mit akarsz tenni a jövőben.

1. Melyek az elmúlt három-öt év legfontosabb eseményei az életedben? Miért tartod
fontosnak őket Milyen sikereid és kudarcaid voltak?
2. Milyen helyzetet foglalsz el a világban? Milyen teljesítményekre vagy képes?
3. Milyen eredmények várhatók jelenlegi tevékenységed alapján? Mit vetettél és milyen
aratásra számítasz?
4. Kivé akarsz válni? Hová akarsz eljutni? Mik a céljaid? Mi az életfilozófiád?
5. Hogyan fogsz eljutni oda, ahová tartasz? Milyen eszközökre és er forrásokra van
szükséged, hogy eljuss oda? Mit kell megváltoztatnod ? Min nem kell változtatnod ?
6. Miből fogod tudni, hogy elérted a kitűzött célt?

MÉRD FEL AZ ERŐSSÉGEIDET!

Ez az első elvégzendő feladatod, amikor tervezni kezded a jöv det. Végy egy lapot.
Húzz a közepén egy vízszintes felez vonalat, amint a következő oldalon látható. A felső felén vedd sorra azokat a dolgokat, amikben jó vagy, amiket jól tudsz csinálni, amikkel kivívtad mások elismerését vagy mély elégedettséget nyújtottak számodra.
Például szép jövedelem; jó el adókészség; játék valamilyen hangszeren; részvétel valamilyen sporteseményen; egy tárgy, amit magad csináltál; termékek vagy ötletek eladása. Sorold fel a szellemi-lelki er sségeidet is, mint amilyen az értékrended, az önbecsülésed, a munkához való viszonyod, kockázatvállaló készség, és más olyan
vonásokat, amelyek megkülönböztetnek az átlagtól. Légy tárgyilagos! Ne tüntess fel olyan vonásokat, amelyekkel még csak szeretnél rendelkezni, és ne hagyj figyelmen kívül olyanokat, amelyeket nem tartasz fontosnak.
A lap alsó felén írd le azokat a dolgokat, amiket szeretsz csinálni, függetlenül attól, jártas
vagy bennük vagy nem. Ilyen dolgokat, mint például természetjárás; utazás; teniszezés;
gazdálkodás a pénzzel; üzletkötés; jelentésírás; ismerkedés idegenekkel, társalgás, nyilvános beszéd stb. Sikereidre az olyan erősségeknek van a legnagyobb hatása, melyek kapcsolódnak az egészségedhez, az intelligenciádhoz, a tapasztalataidhoz, a belső ösztönzésedhez, a megjelenésedhez, a tehetségedhez, a képességeidhez és a felkészültségedhez.
Ha képes vagy olyan dolgokra összpontosítani, amelyekben jó vagy és élvezed is ket,
ugrásszer en megn a sikered esélye.

MÉRD FEL A GYENGÉIDET!

Ez a feladat legalább olyan fontos, mint az előző , ezért fordíts rá legalább akkora figyelmet.
Ossz ketté egy lapot. A felső felén írd le azokat a dolgokat, amiket nem tudsz jól csinálni,
vagy valahogy nem akarnak kézre állni neked. Az olyan rossz szokások, mint a lustaság, a közömbösség, az összpontosításra való készség hiánya, a gyenge kommunikációs készség mind olyan vonások, amelyek hátrányosan befolyásolják a sikeres tervezést, ezért fel kell tüntetned őket.
De ne végy be olyan dolgokat, melyekben még semmi tapasztalatod sincs, mint amilyen például a
hegymászás vagy vitorlázás, ha ezekkel még sosem foglalkoztál.
A lap alsó részén sorold fel azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretsz csinálni. Ilyen lehet
például a koránkelés, a jelentésírás, a túlórázás, a telefonos tárgyalás, és sok más hasonló dolog.
Végy fel a listára mindent, amit eddig igyekeztél minden módon elszabotálni .
Vedd sorra azokat a testi, szellemi és lelki gyengéidet is, amelyek akadályoznak, hogy előre lépj. Légy magaddal becsületes!
Jobb, ha még az indulás el tt tisztázod a problémás területeket, mintha akkor döbbensz rá a nehézségekre, amikor megrekedsz egy járhatatlan úton.
Előfordulhat, hogy nagyon jól csinálsz valamit, amit nem szeretsz csinálni, vagy nagyon
szeretsz valamit csinálni, amihez ugyanakkor nincs tehetséged. Az embernek könnyebb magasszintű képességekre szert tennie olyan dolgokban, amelyeket szeret csinálni, mint amiket nem.
Ezért az erősségeid között szerepeltesd azokat a dolgokat, amiket szeretsz csinálni, és a gyengéid között szerepeltesd azokat, amiket nem szeretsz csinálni.

A családoddal, a barátaiddal, kollégáiddal, üzlettársaiddal való kapcsolataidban mutatkozó gyengéid általában a társasági kapcsolatok építésében mutatkozó gyengéid mind hátrányosan befolyásolják a sikeredet.

Ezeket is szerepeltesd a listán, ha úgy véled, ilyen problémáid is vannak.
Nem nehéz kitalálni, hogy ha lehet séged van elkerülni olyan dolgokat, melyeket nem
szeretsz csinálni, vagy nem tudsz jól csinálni, ez növeli annak esélyét, hogy sikeres leszel.

VEDD SORRA AZ ELŐNYÖS LEHETŐSÉGEKET ÉS A VESZÉLYT REJTŐ
HÁTRÁNYOKAT!

A lelki torna folytatódik.
Végy egy másik lapot, és a felső felére írj fel minden ötletet, helyzetet vagy tényezőt,
körülményt, amiről úgy gondolod, segítheti a sikeredet. Ha a konkurenciád gyenge, te pedig erős vagy, tüntesd fel az előnyök között. Ha olyasmit csinálsz, amit élvezel és amiben jó vagy, szerepeltesd ugyanezen a listán. Térj ki az olyan eszmei előnyökre is, mint a jó hírnév, a másokkal való jó kapcsolat, a kellemes környezet (ha ilyen helyen laksz).
A lap alsó felére írj fel mindent, ami meghiúsíthatja erőfeszítéseidet, lassíthatja haladásodat, vagy mellékvágányra vihet.

A veszélyeket tartalmazó listára vedd fel a konkurenciádat, ha az
erősebb nálad, a gyenge szakmai tapasztalatokat, ha valamit éppen csak elkezdtél, vagy a gyenge ügyfélbázist, ha olyan területen vállalkozol, amelyben erős a verseny.

5. HASONLÍTSD ÖSSZE A LISTÁIDAT!

Van négy listád. Ezek tartalmazzák azokat a tényezőket, amelyekről úgy gondolod, hogy
egyrészt az erősségeid illetve a gyengéid, másrészt előnyös lehetőségeket, illetve veszélyeshátrányokat jelentenek számodra a sikerhez vezet úton.

Kombináld az erősségeidet tartalmazó listádat az előnyös lehetőségek listájával. Derítsd ki, mik azok az előnyös lehetőségek, amelyek személyes erősségeidben gyökereznek és melyek azok az erősségeid, amelyek azért léteznek, mert előnyös lehetőségekkel rendelkezel.

Ezek azok a kombinációk, amelyek a legígéretesebbek. Ezekre érdemes koncentrálni, mert ezek biztosíthatják számodra a leggyorsabb fejlődést, a leggyorsabb haladást.
Egy előnyös lehetőség forrása lehet az, hogy olyasmit csinálsz, amiben nincs versenytársad, vagy kiterjedt vevőköröd van, vagy kiváló termékekkel rendelkezel.

Kombináld ezt a lehetőséget azzal a hajlandóságoddal, hogy keményen dolgozz, és azzal a képességeddel, hogy sikeresen köss üzletet, és máris jelent sen növelted annak valószín ségét, hogy sikeres üzletköt leszel.
A lehetőségek és az erősségeid mindig az érdekedben m ködnek, ha felismered a közöttük lévő szoros kapcsolatot és építesz erre a kapcsolatra.
Most kombináld azokat a dolgokat, amelyeket nem szeretsz csinálni azzal a listával, amely a veszélyes hátrányokat tartalmazza.

Lesznek olyan veszélyek, amelyek csak azért leselkednek rád, mert dolgokban gyenge vagy, és vannak gyengéid, melyek csak bizonyos fenyeget hátrányok mellett jutnak szerephez.
Emeld ki ezeket a kombinációkat, mert ezek jelenthetik számodra a legkomolyabb fenyegetést.
Mondjuk valaki olyan helyen dolgozik, ahol nagyon nehéz az el rejutás. Kemény verseny
van. Ez nyilván veszélyes hátrányt jelent a karrier szempontjából. Kombináld ezt az emelkedni
vágyónak azzal a gyengeségével, hogy nincs egyetemi végzettsége, ugyanakkor nincs sem ideje,
sem pénze, hogy képezze magát. Egészítsd ki ezt azzal, hogy rossz vizsgázó, továbbá nem képes
összpontosítani er it fontos feladatokra. Nem nehéz belátni, hogy az ilyen kombináció nem
kecsegtet különösebb sikerrel. Jobb, ha ilyenkor az ember más munka után néz, vagy megpróbál új képességeket elsajátítani.
Ne próbáld szembeállítani valamelyik erősséged a veszélyes hátrányok listájának valamelyik tételével! Ne próbálkozz azzal sem, hogy úgy kovácsolj előnyt egy lehetőségből, hogy olyasmit csinálsz, amit nem szeretsz vagy nem tudsz jól csinálni. Koncentrálj inkább azokra az erősségeidre, amelyek nyilvánvaló lehet ségekkel párosulnak. Kerüld a gyenge pontjaid és a veszélyeket egyesít kombinációkat.

Ha ebben sikeres vagy, képes leszel időd 80-90 százalékában azt csinálni, amit
tervezel és szeretsz, méghozzá számodra előnyös lehetőségeket jelent helyzetekben, és legfeljebb időd 10-20 százalékát fordítod olyasmire, amit nem élvezel, vagy amit nem csinálsz jól.
Időröl időre nézd át a gyengéidet és a veszélyeket tartalmazó listáidat, hogy lásd, hogyan
tudod ezeket elkerülni vagy semlegesíteni, különös figyelmet fordítva az olyan kombinációkra, amelyek komolyan gátolhatnak a sikeredben.

6. TUDNOD KELL, HOGY MIT AKARSZ!

Ha nem tudod, hová akarsz menni, valószínű , hogy máshol fogsz kikötni. Írj le minden
sikernövel ötletet, gondolatot, elképzelést, mindent, ami bővítheti erősségeidet és előnyös
lehetőségeidet. Ne törödj azzal, mennyire tünnek először irreálisnak, megvalósíthatatlannak vagy
fantasztikusnak. Szánj rá időt és elemezd ket komolyan, mert a spontán, intuitív ötletek gyakran rendkívül eredményesnek bizonyulnak. Kövesd a megérzéseidet, de ezek ne akadályozzanak, hogy
mindig a tények tárgyilagos értékelésével dönts. Ha egy ötleted a tények tükrében nem tartható, felejtsd el, és tedd szabaddá a gondolkozásod új ötletek, új elképzelések számára.
Az általánosan megfogalmazott elképzeléseket fordítsd le olyan feladatokra, melyek
megvalósítása azonnal elkezdhet , aztán vágj bele ingadozás nélkül. Ez megóv attól, hogy halogasd
a cselekvést. Ne feledd, a határozott kezdés a siker egyik el feltétele.

7. FOGALMAZD MEG A CÉLJAIDAT!
A rövid és hosszú távú célok a sikerhez vezet út mérföldkövei, és a tervezés legfontosabb
pillérei.
Célok nélkül szinte semmi esélyed sincs, hogy a boldogságra és a jólétre vonatkozó terveid megvalósuljanak.
A hosszú távú célok azoknak az eredményeknek az átfogó, általános megfogalmazásai,
amelyeket egy távolabbi jövőben szeretnél elérni.
A rövid távú célok azoknak a feladatoknak világos, tömör megfogalmazásai, amelyeket egy adott időszakon belül akarsz megvalósítani.
Egy hosszú távú célod lehet például az, hogy egy pontosan meg nem határozott mértékben lefogyj.

A rövid távú célod viszont mondjuk az, hogy a következ héten három kilót leadj. A rövid
távú célok majdnem mindig kifejezhet k számokban. Egyfajta válaszok az olyan kérdésekre, hogy mennyit? milyen messzire? milyen nagyra? milyen mértékben? stb.
Ez megkönnyíti, hogy eldöntsük, sikerült-e ket megvalósítanunk.
Mind a hosszú-, mind pedig a rövid távú céloknak reálisaknak, elérhet knek, csábítóaknak
és mérhet eknek kell lenniük. Olyan dolgokat kell megtestesíteniük, amelyeket valóban akarunk, és
amelyekért hajlandók vagyunk keményen dolgozni. A célok lehetnek pozitívak és negatívak, vagy
hajtanak valami felé, vagy távolítanak valamit l. Ha a célod az, hogy csökkentsd a testsúlyod, a
szándékod lehet az, hogy karcsú légy, (pozitív cél) vagy az, hogy kevésbé kövérnek nézz ki (negatív
cél). Az élet állandó változásban van, ezért mind a hosszú távú, mind a rövid távú céljainknak rugalmasaknak kell lenniük, különben nem sok hasznukat vehetjük. Ha időröl időre nem újítjuk meg ket, hamarosan elvesztik időszerűségüket és fontosságukat.
Ha egy cél elérhetetlennek bizonyul, vizsgáld felül, és tűzz ki olyat, ami tapasztalataid alapján reálisabb. Ha egy cél túl könnyűnek tűnik, emeld meg a tekinteted, és próbálkozz valami komolyabbal.
A mérföldkövek - a rövid távú célok - olyan köztes pontok, amelyeket, egyiket a másik után, el kell érnünk, ha egy hosszabb utat végig akarunk járni, egy távolabbi célt el akarunk érni. Ha a mérföldkövek, vagyis a rövid távú célok közelebb vannak egymáshoz, hamarabb éred el őket,hamarabb érezheted a teljesítmény örömét.
Ez fokozza munkakedvedet, ébren tartja benned a lelkesedést, er síti az állhatatosságod, és azt a meggyőzödésed, hogy minden akadály ellenére eléred, amit magad elé tűztél.

8. ÁLLAPÍTSD MEG A TELJESÍTÉS MÉRCÉIT!
Ha nem dolgozod ki azokat a kritériumokat, normákat, mércéket, amelyek segítségével
eldöntheted, elértél-e egy közti célt, nehéz lesz mérni, hol tartasz.
Mind a hosszú, mind a rövid távú céljaidnak konkrétaknak kell lenniük, anélkül, hogy ez a konkrétság korlátozna a cselekvésben. Ha fogyókúrába kezdesz, előre meg kell határoznod, mennyit akarsz leadni a súlyodból. Ha egy szakmai célt t zöl magad elé, részletesen bontsd ki, hogy világosan lásd, mit akarsz elérni.
Kerüld a túlzásokat, a kétértelműségeket, az elvont megfogalmazásokat, a
leegyszerűsítéseket, az értékel és nem tárgyszer megállapításokat, általában az olyan fogalmakat, amelyeket sokféle módon lehet értelmezni.

Használj pontos kifejezéseket, hogy egyetlen pillanatrase legyen kétséges, mire törekszel.
Ugyanakkor maradj rugalmas, és ha szükségét látod, változtass a célodon
Készíts listát az alkalmazandó módszerekről és azokról az erőforrásokról, amelyeket
igénybe kívánsz venni. Végy sorra és elemezz minden járhatónak tűnő utat.
Mérlegeld az előnyöket és a hátrányokat és határozd meg, melyik tűnik a legígéretesebbnek számodra.
Ezután fogalmazd meg tömören, mit akarsz tenni, hogyan, mikor, hol, és miért éppen ezt azutat választottad.
Ha valaki megkérdezi, mik a szándékaid, képesnek kell lenned egyetlen, világosan
megfogalmazott mondatban válaszolni. Ezt írd le egy lapra, ami mindig előtted van. Ragaszd fel a fürdőszobai tükör mellé, a hütőszekrény ajtajára, a kocsid műszerfalára, legyen ott mindig az íróasztalodon.

GAZDÁLKODJ AZ IDŐDDEL!
Az idő a terved leglényegesebb eleme. Mutatja, mikor kell elkezdeni valamit, de mutatja azt is, amikor már késő nekifogni valaminek. Ha nincs ütemterved, ami kronológiailag sorolja az erőfeszítéseidet, a terveid - legyenek bármilyen tartalmasak - hasonlatosak ahhoz, amikor valaki találomra kószál.
Az idővel legalább olyan gondosan kell gazdálkodnod, mint a pénzzel. Tartsd nyilván,
mennyit használsz belőle, és rendszeresen készíts egyenleget a felhasználásáról, mint ahogy rendszeresen mérleget készítesz arról, hogyan állsz az anyagi lehetőségeiddel. Tárgyilagosan ismerned kell, mennyit tudsz elvégezni egy adott idő alatt.

Rendszeresen különíts el bizonyos időt a valóban fontos dolgokra. Határidőzd a feladatokat, és a határidőket tartsd be, hogy elkerüld a tétovázást és a halogatást.
Használj ki minden időt feladataid teljesítésére, és eredményességed
ugrásszerűen megnő .
A határidők legyenek egyértelműek, de rugalmasak. A túlságosan is nagyra törő
Határidők ösztönözhetnek átlagon felüli erőfeszítésre, de csábíthatnak arra is, hogy veszélyes átvágásokat keress.
A könnyen tartható határidők csábítanak a halogatásra, a végtelen távoli határidőket pedig nagyon könnyű figyelmen kívül hagyni.

10. PONTOSÍTSD A TERVED!

Határozd meg azokat a feladatokat, melyeket meg kell oldanod, hogy elérd a rövid- és
hosszú távú céljaidat. Ha a terved világos, látni fogod, hol voltál, hol vagy most és merre tartasz.
Terved legyen egyszerű, jól áttekinthető .
Kerüld az átfedéseket, a bels ellentmondásokat és a duplázásokat.

Ha valahol lehetőséget látsz értelmes és eredményes átvágásra , élj a lehetőséggel.

Törölj minden feladatot, ami nem szolgálja a haladásod.
Mindig legyen egy S.O.S. terved arra az esetre, ha a dolgok rosszul alakulnak.

Tervedben ne csússzanak egybe fontos feladatok, események, vagyis kerüld a
figyelmetlenségből eredő átfedéseket. Jelöld meg azokat a dátumokat - napokat, heteket, hónapokat,
éveket -, amikor a részcélokat el akarod érni. Vagyis készíts világos, jól tagolt ütemtervet.
Tervezd úgy a feladataid, hogy a nagyobb és kisebb lélegzet teendők váltakozzanak. Ez színessé teszi a programod, és az egyhangúság nem fog fárasztani.
Minél több rövid távú sikered lesz, annál nagyobb kedved lesz a tervezéshez. Ezért tűzz ki sok napi lépték célt, amiknek elérésére jó az esélyed. Aztán építs ezekre a rövid távú sikerekre. Az eredményeket és a bevált módszereket vedd figyelembe a hosszú távú tervezésnél.
Határozd meg, milyen kritériumokat alkalmazol céljaid elérésének mérésére.

Rendszeresen értékeld a teljesítményedet

11. MÉRLEGELD AZ ESÉLYEKET!

A tervezésben és a pókerben sok közös vonás van. Mindkettőnél olyan döntéseket kell
hoznod, amelyek hiányos és pontatlan ismereteken nyugszanak, és mindkettőnél szerepet játszik a véletlen.
Terveid jobbak lesznek, ha képes vagy tárgyilagosan becsülni, milyen esélyekkel indulsz,
és a véletlent el nyödre tudod kiaknázni.

Mekkora esélyed van, hogy nyersz a lottón? A házasságok hány százaléka végződik
válással? Hány potenciális vevő lakik a területeden, és mekkora esélyed van, hogy három
konkurens üzletkötő mellett te is megélj?
Elemezd a megérzéseidet, az ötleteidet. Koncentrálj azokra a dolgokra, amelyekben jók a
nyerési esélyeid, és kerüld el mindazt, ahol a lehetetlennel kell csatáznod. Csak akkora kockázatot
vállalj, amekkorát megengedhetsz magadnak.

Ne habozz változtatni a módszereiden, ha ez növeli esélyedet a sikerre.

12. SOROLJ FONTOSSÁG SZERINT!

Egy feladat akkor fontos, ha a befektetett időnek magas a hozama, és egyértelműen
hozzájárul a rövid vagy hosszú távú célod eléréséhez. Az viszont, hogy egy feladat sürgős, csupán azt jelenti, hogy azonnali cselekvést igényel. Előfordulhat, hogy foglalkozni vele mer id pocsékolás.
Menj végig a feladataidon. Mindegyiknél tedd fel magadnak a kérdést, közelebb visz-e a
hosszú távú, egész életed szempontjából fontos célodhoz, vagy nem. Ha igen, tégy mellé egy csillagot.
Aztán állítsd fontossági sorrendbe a csillagos feladatokat. Felül vannak a fontosak és
sürgősek, rögtön utánuk jönnek a fontosak. E sorrendet figyelembe véve naponta állíts össze egy feladatlistát.

Kezdd azokkal, amelyeket szívesen csinálsz és a legnagyobb a hozamuk.
Néha érdemes olyan feladaton is dolgozni, amelyik nem annyira sürgős vagy fontos.
Ha nem vesz sok időt igénybe, és jelentősek a megoldásából származó előnyök, egyfajta bemelegítőként szolgálhat komolyabb feladatok megoldásához.
Intézd úgy, hogy új feladatba kezdve ne kelljen minden alkalommal megállnod a prioritások megállapítására.

Eredményesebb lesz a napod, ha mindig ugyanabban az időben állítod össze a
feladatlistát: előző nap este, vagy reggel, a munkanap megkezdése el tt.
Így jobban be tudod osztani az időd és hajtani fog az a meggyőzödés, hogy fontos feladaton dolgozol.
Időről időre vizsgáld meg a feladatok sorolását, és ha indokolt, változtass rajta.
Ne ingadozz nemet mondani az olyan dolgokra, amelyek nem segítik céljaid megvalósítását.
Eredményességed előfeltétele, hogy mindig előtted legyenek a céljaid, mert ez megvéd attól, hogy egyfajta aktivitási csapdába esve túlhangsúlyozd annak fontosságát, amit éppen csinálsz.

Ügyelj arra, hogy a fontos feladataid legyenek reálisak, és kapcsolódjanak a szándékaidhoz.
Amikor térdig állsz az alligátorok között, nehéz arra gondolnod, hogy eredetileg a mocsarat akartad lecsapolni.

TÖLTSD FEL ÜZEMANYAGGAL A MOTORT!

Gyorsabban és biztosabban érhetsz célba, ha a majdani eredményt képes vagy lelki
szemeiddel megvalósult tényként felidézni. Ennek titka a fejlett képzeleterő és az összpontosítás.
A hivatásos golfozók a labda elütése előtt elképzelik az ütést, a labda ívét, és azt, ahogy az célba ér. A műlesiklók, mielőtt elindulnak lefelé, maguk elé idéznek minden kanyart, és azt, hogy rekord idő alatt finiselnek.
Ezt a módszert dinamikus képalkotásnak, vagy vizualizálásnak nevezzük, és mindenki
megtanulhatja. Ehhez azonban kerülnünk kell a túl nagyra törő célokat, a megalapozatlan
várakozásokat. Reális célokban kell gondolkoznunk, mert nem csak a célt kell tudnunk elképzelni, hanem az utat is.
Ha a célod az, hogy leadj a felesleges súlyodból, képzeld magad karcsúnak, vonzónak. Ha nehézségekkel küszköd diák vagy, képzeld magad elé, amint átveszed az oklevelet a
diplomakiosztó ünnepségen.
Képzeld el magad, mint boldog házastárs, mint sikeres üzletember vagy bármi más, akivé válni szeretnél.
Egyedül a képzelőerőd szab határt annak, milyen mértékben támaszkodhatsz a vizualizálás ösztönzőerejére.

Fokozhatod a vizualizálás erejét, ha minden érzékszerveddel próbálod felidézni,
amint eléred a célodat. Ízleld, szagold, lásd, halld, tapintsd mindazt, ami a célod megvalósításának
pillanatában feltehetően ízlelhet , illatként érzékelhet , hallható, tapintható.

KÖTELEZD EL MAGAD!

Fogadd meg, hogy mindent megteszel terved megvalósításáért. Mondd el ezt
házastársadnak, szüleidnek, gyermekeidnek, kollégáidnak, mentorodnak - mindazoknak akikben bízol és akiket tisztelsz. Együtt fognak veled lelkesedni. Segítenek meghatározni az erősségeidet és a gyengéidet, és abban is, hogy tárgyilagosan értékeld a haladásod és az eredményeidet.

Higgy a céljaidban és a módszereidben.

Teremts magad körül olyan légkört, ami előnyös az új munkastílusodhoz.

Közelíts alkotó módon a dolgokhoz, ne riadj vissza új megoldásoktól.

Összpontosíts a hosszú távú célokra, de örülj a rövid távú eredményeidnek is.

Energikusan, lelkesen dolgozz terved megvalósításán.

Győzd meg magad arról, hogy olyasmibe fogtál, amit tényleg meg akarsz csinálni, és képes is vagy megcsinálni.

HA KÉSZ VAGY, NE HALOGASS - VÁGJ BELE!

Ne bonyolódj bele annyira a tervezésbe, hogy halogatod az indulást. Ügyelj arra, hogy az
első feladatod könnyű legyen. Különösen akkor, ha rendkívüli erőfeszítésre van szükséged, hogy megtedd az első lépéseket, mert már szokásoddá vált a halogatás. Az első feladatnak szét kell törnie a tehetetlenség bilincseit, el kell mozdítania a holtpontról, és rá kell vinnie a tervedben megjelölt útra.
Ne idegeskedj előre nem látható dolgok miatt. Akkor foglalkozz velük, amikor utadba
kerülnek.

Ha rájössz, hogy hibáztál, ismerd el vonakodás nélkül, és kezdd a dolgot elölről.
A legrosszabb, amit tehetsz, hogy ülsz és halogatsz

DOLGOZZ KEMÉNYEN!

A szótár az egyetlen hely, ahol az eredmény megelőzi a munkát.
Tanulmányozd, hogy melyek azok az időszakok, amikor a leghatékonyabb vagy, és ilyenkor foglalkozz a legkeményebb feladatokkal.

A rutin munkát tedd a kevésbé produktív időszakaidra.

Törölj minden feladatot, ami elvonja erőidet legfontosabb céljaidtól.

Tartsd fenn az erőfeszítésnek egy állandó szintjét és figyelmedet összpontosítsd mindig arra, amit csinálsz.
A sikernek szokásformáló ereje van. Ha keményen dolgozol, és eredményt érsz el életed
valamely területén, sikered ki fog sugározni mindenre, amit csinálsz. Nemcsak haladásod lesz ugrásszerű, de hatékonyabban fogsz megbirkózni a váratlan nehézségekkel is.
Amikor elértél egy mérföldkőhöz, értékeld, hogy hol tartasz, mit tettél, hogy idáig eljuss, és mit kell tenned, hogy haladásod töretlen legyen.

Értékeld a feladatlistádat, és állapítsd meg, milyen teljesítményt nyújtottál.

A ma tapasztalatait hasznosítsd a holnap tervezésénél.

Készíts feljegyzést minden váratlan dologról, amivel terved megvalósítása során találkozol.

Elemezd, milyen módszerekkel kezelhetők ezek. Ha lelassul a haladásod, vagy akadályokkal találkozol, nézd át a módszerbankodat. Biztos rábukkansz valamire, ami hasznodra lehet.
Ha olyan vagy, mint a többség, eredményeid 80 százalékát a rendelkezésedre álló idő 20 százalékában éred el.
Ez rengeteg időt biztosít arra, hogy elemezz, korrigálj, és fejleszd magad. Használd ki ezt a többletidőt különleges feladatok végrehajtására.

Kövesd a módszereidben bekövetkez javulást, és dolgozz szívósan, hogy fejleszd magad és a munkastílusod.

MARADJ RUGALMAS!

Körötted minden változik, ezért még egy gondosan összeállított terv is elavulhat, mire
hozzálátsz a megvalósításához. Nincs terv, amely id r l id re ne igényelne módosítást.
Katasztrófa ellen a sokoldalúság a legjobb védelem. Ezért mindig legyenek elképzeléseid,
módszereid arra az esetre, ha nem válnak be az eredeti terveid. Ha egy ígéretes módszer nem
váltotta be a reményeket, változtass rajta.
Rendszeresen elemezd, milyen kölcsönhatás van az er sségeid, a gyengeségeid, a
lehet ségeid és a rád leselked veszélyek között. Maradj rugalmas és számíts a váratlanra. Igyekezz
megfejteni ezek természetét. Csak akkor dönts arról, mi m ködik és mi nem, ha már rendelkezel
azokkal a tényekkel, hogy el ítéletek nélkül tudj értékelni egy új ötletet, egy új elképzelést.
Ne próbálkozz látványos ugrásokkal, hacsak nem vagy cirkuszi akrobata. Ismerd fel és
használd ki a türelem erejét. A természet erre számtalan példával szolgál: a fa növekedése, a
rózsabokor virágba borulása, és sok-sok egyéb, mind, mind tanúsítja ezt az er t. Ezek a nagyszer
dolgok nem egyszerre történnek, hanem fokról fokra, lépésr l lépésre.

ISMERD MEG VILÁGODAT!

Nézz szét magad körül, és vedd számba a fejl dés és a siker legfontosabb tényez it. Ez
segít, hogy reális célokat t zz magad elé. Vizsgáld meg, hogyan befolyásolhatják
eredményességedet a gazdasági és társadalmi tényez k. Ezek olyan lehet ségeket rejthetnek,
amelyek egyébként elkerülnék a figyelmed.
Vizsgáld meg, milyen hatással lehetnek sikeredre vezet id. Hasonlítsd össze képességeidet
kollégáid, versenytársaid és példaképeid képességével, hogy lásd, rendelkezel-e mindazzal, ami
kell, hogy szükség esetén kitarts az ár ellen. Elérted a szintjüket? Jobb vagy náluk? Netán mögöttük
kullogsz? Derítsd ki, csinálnak-e olyan dolgokat, amiket te is legalább olyan jól csinálnál.
Tanulmányozd a módszereiket, munkastílusukat. Tapasztalataikat hasznosítsd a munkádban.
Legyen világos képed arról, milyenek a kapcsolataid a munkatársakkal, az ismer seiddel, a
barátaiddal. Légy szinte magadhoz. Egyéniségként kezelnek, vagy egy n-edik valakiként a
tömegb l? Kicsi hal vagy a nagy tóban, vagy nagy hal vagy a kicsi tóban? Vizsgáld meg magadban,
milyenek a kapcsolataid azokkal, akiknek nagy befolyása lehet a jöv dre.

ÖSSZEFOGLALÁS

Légy készen, hogy szívvel-lélekkel nekiláss terved megvalósításának. Tudd, hogy mi
jellemzi a jó tervet és a jó tervezőt. Tanuld meg felismerni a kudarc okait, és azt, hogy hogyan kerülheted el őket. Számíts komoly nehézségekre, ugyanakkor bizakodj, hogy sikerül elkerülnöd őket. Ha az alkalom kopogtat az ajtódon, légy felkészülve, hogy szívesen látott vendégként fogadd.
Kész vagy a cselekvésre. A következő részben nyolc tippet ismertetek, ami tervedet segíti
megvalósítani, majd összefoglalom a tervezés hét lépését.

CSELEKVÉSI TERV
Tervként felépítetted a kívánatos jöv t, és kijelölve rövid és hosszú távú céljaidat, megtetted
az els lépéseket. Most már csak egyetlen dolgod van hátra, nekilátni a megvalósításnak.
Döntsd el, mi terved legfontosabb része, és azzal kezdd. A feladatokat foglald egy reális
ütemtervbe, hogy világos képed legyen arról, mikor mit kell csinálnod. Dolgozd ki teljesítményed
mérésének módszereit, hogy értékelni tudd a haladásod. Azt is becsülnöd kell, milyen esélyeid
vannak, hogy megel zd a nyájat.
Az alábbiakban ismertetek nyolc tippet, ami segíthet a tervezésben és a végrehajtásban.
1. Alakítsd ki magadban a tervezés szokását: Mindent tervezz, amit csinálsz, amíg a
tervezés nem válik szokásoddá. Aztán még inkább tervezz mindent. Kezdd az egyszer napi
teendőkkel, aztán fogalmazd meg a hosszú távú céljaidat, amelyeket életcélokként kezelsz. Döntsd el, melyek a legfontosabb célok, és azok megvalósításával kezdd. Minél kevesebbet bízz a véletlenre.
2. Találj egy helyet: A tárgyi környezetednek és a körülötted lév embereknek segíteniük,
nem pedig gátolniuk kell a munkádat. Ezért keress egy olyan helyet, ahol kedvet és ösztönzést érzel
a tervezésre. Kísérletezz különböz megoldásokkal. Dolgozz egyedül vagy valakivel együtt. Kérj
javaslatokat, vagy hallgass a szándékaidról. Tanulmányozd, mi a megfelel számodra, és maradj
annál.
3. Delegálj: Döntsd el, milyen feladatot kell neked megoldanod, és milyen segítséget vársz
másoktól. Delegálj intézkedési és döntési jogokat olyanoknak, akik ismerik szándékodat, és készek
segíteni neked. Világos utasításokat adj nekik, aztán húzódj vissza, és hagyd, hogy legjobb tudásuk
és meggy z désük szerint csinálják a dolgokat.
4. Légy pontos: A terved konkrét tényekre és a valós helyzetekre alapozd. Ne keverd össze
a ténylegesen létez valóságot a vágyaidban él valósággal. Vagyis kerüld a vágyvezérelte
gondolkozást. Igyekezz érdemi információkhoz jutni, aztán tárgyilagosan értékeld sikered esélyét.
5. Légy nyitott: Éberen figyeld az új lehet ségeket, és használd ki ket. Számíts az
akadályokra, és a leküzdésükre dolgozz ki hatékony módszereket. Legyenek alternatív terveid, ha
váratlan dolgok jönnek közbe. Tudd mindig, hol tartasz az úton.
6. Törekedj az egyszerűségre: Tervednek egyszerűnek, jól áttekinthetőnek, logikusnak kell lennie, és értened kell minden részletét. A feladatokat egyértelműen kell megfogalmaznod, és teljesítésüket reálisan ütemezned. Vagyis figyelembe kell venned a teljesíthetőséget, és azt is, milyen rnértékben rendelkezel a teljesítéshez szükséges feltételekkel és er forrásokkal.
7. Fejleszd a tervezés módszereit: Ne bízd a véletlenre a tervezés színvonalát. Ha nincs
elég tapasztalatod, nem rendelkezel a megfelel szakértelemmel és fegyelemmel, dolgozz, elemezz
és szoktasd magad a rendszerességre. A tervezést és a következetes végrehajtást csak egy módon
lehet megtanulni: ha csinálod és fejleszted a módszereidet.
8. Légy rugalmas: Aktívan reagálj minden lehet ségre. Módosítsd, változtasd a terveidet.
Ami elavult, ami használhatatlan, dobd ki. Kerüld a merevségb l fakadó feszültséget, mert gátol a
munkádban, és lelkileg is rombol.
Az els részben megismerkedhettünk a tervezés hét legfontosabb lépésével. Most röviden
ismét bemutatom őket. Egy ilyen sürített kép segítségedre lehet, hogy megalapozott és reális cselekvési terveket készíts.
1. Értékelés: Állapítsd meg, hol tartasz most és hová akarsz jutni. Határozd meg
egyértelműen, mit jelent számodra a siker.
2. Elkötelezettség: Fogadd meg, hogy azonnal hozzálátsz a tervezéshez és a
megvalósításhoz, és elhatározásod mellett kitartasz.
3. Elemzés: Vedd szemügyre magad minden oldalról, és írd le, mire jutottál. Legyen világos
képed arról, ki vagy, és kivé akarsz válni.
4. Döntés: Döntsd el, mit akarsz tenni és mikor.
5. Szervezés: Jelölj ki konkrét hosszú és rövid távú célokat, és készíts a végrehajtásukra
ütemtervet.
6. El készület: Mozgósítsd azokat az er forrásokat, amelyek szükségesek, hogy végrehajtsd
a cselekvési tervedet.
7. Megvalósítás: Láss neki egy fontos feladatnak. Ez mozgásba hozza a végrehajtó gépezet
egészét. Dolgozz rendszeresen és a kidolgozott teljesítménymércék tükrében ellen rizz minden
megtett lépést.
Gyakran egy cselekvési terv végrehajtásának els lépése a legfontosabb. Segít legy zni a
múlt tehetetlenségét, és bevezet a rendszeres munkába. Ennek köszönhet en id vel véreddé válik a
tervezés, a következetes végrehajtás, az ellen rzés, vagyis kialakul benned a siker szokása.

BEFEJEZÉSÜL NÉHÁNY SZÓ

Amikor Charles Ketteringet, a General Motors elnökét megkérdezték, miért fordít olyan sok
id t a tervezésre és arra, hogy gondolkozzék a jövőről, ezt válaszolta: Azért érdeklődöm olyan
mélyen a jövő iránt, mert életem hátralévő részét ott fogom eltölteni.
A mai nap életed hátralévő részének első napja. Holnap, ugyanebben az időben, már
huszonnégy órával rövidebb lesz ez az idő . Ne hagyd, hogy úgy szálljanak el a napjaid, hogy tevékenységed ne egy megálmodott cél felé vigyen.
A tervezés és a munka az egyetlen eszköz, amivel az ember elérheti a tartós és tisztességes sikert. Ez a titka a szilárd önbecsülésnek is, ami a boldogság alapja. Értelmetlen lenne tovább halogatnod hát, hogy belevágj.
Kezdd el ma, kezdd el most, mert megállíthatatlanul múlik az idő.

Csizike képe
Köszi az Erőfeszítéseidet...
2010. február 06. szombat, 2:59 | Csizike   Előzmény

Szia!

Köszi az Erőfeszítéseidet... hogy ezt a hosszú szöveget beírtad vagy bemásoltad ide...

Hálásan köszönöm... kinyomtatom, elolvasom és tanulok belőle.

;-)

Csizike ;-)

A halogatás pozitív oldala
2010. február 03. szerda, 22:28 | Névtelen (útkereső)

Látom, a "negativ" oldalait itt már jól kitárgyaltátok. Számomra van ennek a jelenségnek egy nagyon hasznos oldala is. Azok a dolgok amiket halogatok, vagy csak egyszerűen nem bírok nekiállni, az esetek 80 %-ban elintézik magukat. Ex-párommal úgy hívtuk, hogy a gömbölyű irattartó (szemetes). Amíg passzív rezisztenciába vonulunk kiderül, hogy még sem azt, úgy ,stb kellett volna elintézni, hogy valaki már elintézte és én feleslegesen futottam volna. Sorolhatnám még az eseteket.
Egyébként az én meglátásom az, hogy amikor az ember egyben és harmóniában van akkor felveszi a fonalat és elintézi a dógát, amit meg kihagy az a szemét. Persze marad még a 20% ami vagy az egészséges lustaság kategóriájába esik, vagy feleleősség kerülés ahogy Peti írta.
Én továbbra is használom ezt az irattartót, nagyon hatékony, hagyja, hogy a dolgok megtörténjenek.

Üdv!
Hédi

Emlékszel Sanyi?
2010. február 04. csütörtök, 11:23 | Ramina   Előzmény

Kavics 22 -höz hasonlóan, én is gyorsan, "csipőből" cselekedtem sokáig.Nem voltam halogató. Rengeteg plussz körtől és felesleges energia pazarlástól - emiatt elkövetett hibáktól, tévedésektől - kiméltem volna meg magam,ha kicsit kevésbé vagyok buzgó.

Rájöttem, hogy a dolgok sokszor maguktól is elrendeződnek vagy sokkal jobban megoldódnak, mintha én rögtön belelvágtáztam volna a megoldásukba.
Csak egy kis idő......csak egy kis időt kell várnom.
Nézni, hogyan alakulnak a dolgok és nem rögtön reagálni.

Szerintem - mint minden más is - a halogatás ugyanannak a tengelynek a végét foglalja el, mint a villámcselekvés, csak az a másik póluson.
Egyik sem jó.

Emlékszel Sanyi, amit egyszer a körlevélben irtál?
Azt irtad, bevezetted, hogy minden hónapban fogod magad és a folyóban lévő ügyeket mind elintézed. Először döntesz róluk (mi legyen velük?) majd annak megfelelően lépéseket teszel ilyen-olyan irányba és, amit kell, azt véglegesen elintézed.

Ezt néhányszor én is csináltam és csinálni is fogom, amikor kell.

Kavics22 képe
Mégis, valami útmutató a gyakorláshoz, kedves Ramina ?! Nyilván
2010. február 04. csütörtök, 15:38 | Kavics22   Előzmény

Mégis, valami útmutató a gyakorláshoz, kedves Ramina ?! Nyilván a fokozatosság volt az alapelved, de hogyan lehet egy alapvetően türelmetlen beállítottságú embert, mint pl. én rávenni arra, hogy türelem.....türelem....., majd az idő talán (vagy sem) megoldja a dolgokat.

A "várni" szó nekem az egyik legnehezebb, bár alakulok...., de csak kisebb dolgokban. Az igazán ütőseket, még ha belülről tudom, hogy jobb lenne pihentetni, akkor is rögtön meg akarom oldani, elintézni, túl lenni rajtuk.

Egyensúly
2010. február 04. csütörtök, 16:08 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Szerintem az igazi halogatás ugyan úgy mint az elsietés egy egyensúlytalan állapot. Ez belülről jön, az vetül ki. Ma figyeltem magam, miközben igazán halogató típusu feladataimat végeztem - irodakukac - és azt sikerült meglátnom, hogy ha nem azzal törődik az ember, hogy valójában egy hót unalmas, vagy nagy felelősséget igénylő, etc. dolgot művel, hanem bevonja a mozivásznat és csak teszi a dolgát, akkor mindent egyszerre csak megcsinált. Mert nem magától a cselekedettől tartunk és óvakodunk, hanem a hozzá tapadó, bennünk kialakult képektől. Ha ilyen állapotban egy-két Byron Katie tipusú kérdést feltesz az ember, sokkal nagyobb hajlandósága van cselekvésre adni a fejét, kezét, lábát.
Kedves Kavics, mitől menekülsz? Mit nem szeretnél mélyebben megnézni, hogy annyira gyorsan elvégzed, hogy el ne merülhess még csak véletlenül sem benne? Szerintem tartasz a mélységtől ezért e felszinen rohangálsz. Nézd meg mitől fész valójában és rá fogsz jönni, hogy semmi alapja. Akkor majd nem mér be a trafipax.

Üdv!
Hédi

Kedves Kavics!
2010. február 08. hétfő, 12:26 | Ramina   Előzmény

Gyakorlati tanácsok?
csak gondolatok....

......alaposan megváltoztam, mióta egy spirituális gyakorlatot végzek rendszeresen.....itt az oldalakon már van egy blog róla-Subud néven.

Leginkább, az a hozzáállásom változott meg, ahogyan a saját értékeimmel kezdtem tisztában lenni , s mint ilyen, kezdtem jobban becsülni magamat, a saját időmet és energiámat.Ezért már nem pazarlom annyira ezt a kettőt, mint régen. Ha vigyázok - mert értékes számomra - az időm és energiám, akkor nem fogok belevágni rögtön mindenféle dologba, ahogy felmerülnek, mert tudom, hogy legalább a felére megjön - az én akciómtól függetlenül is - a válasz, megoldódnak dolgok.

Megfigyeltem, amit azelőtt soha, hogy igenis az Élet nagyon bölcsen és időben megold sok olyat( ez az a sokat emlegetett flow, vagyis együttfolyás az Élet ritmusával és irányával), amibe én máskor energiát fektettem.

Megfigyeltem azt is, hogy a dolgok pillanatnyi állása nem feltétlenül azt hozza majd, nem azzá kerekedik ki a későbbiekben, amire én első blikkre gondoltam róla. Tudod, az a kinai történet is ezt mondja:
"-Képzeld komám, ellopták a lovamat!
-Jaj, de nagy baj ez!
- Na de a lovam sánta volt és girhes.Aki ellopta nemsokáig ment rajta!
- Hát akkor ez szerencse volt komám!
- De, a feleségemnek nem tudok fát vinni haza!
-Jaj, de nagy baj ez!
-Igen ám, de a feleségem néma, nem tud veszekedni!
- Jaj de nagy szerencse ez komám!
és igy tovább"

Aztán azért is lettem türelmesebb, mert empatikusabb lettem és észrevettem, milyen nagy kárt tudok okozni hirtelen cselekdeteimmel - a legjobb szándékom ellenére is - másoknak.Ez az én, én én ......Mert gyakran másokat is érintő ügyek ezek, amelyeket
1. legjobb, ha nem én oldom meg más helyett
2. mások megoldásai lehetnek sokkal jobbak is , mint az enyémek(gőg).

Türelmesebb lettem azért is, mert jobban elkezdtem tudatosodni és tudatába kerülni pl. a félelmeimnek.Ez visszatartó erő. Alaposabban átgondolok vmit és hagyok neki néha kis, néha több időt, hogy ne hülyeséget csináljak.(sokszor megégettem már magam és nem akarok szenvedni ettől tovább)

Kavics22 képe
Köszönöm Kedves Ramina ! Egy biztos, belemerülve önmagamba
2010. február 08. hétfő, 17:40 | Kavics22   Előzmény

Köszönöm Kedves Ramina ! Egy biztos, belemerülve önmagamba rájöttem, hogy eszméletlen mennyiségű félelem van bennem, ezt kellene oldanom.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Igen, lehet, hogy a gyors cselekvéseddel a félelmeid
2010. február 12. péntek, 21:17 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Igen, lehet, hogy a gyors cselekvéseddel a félelmeid bekövetkeztét akarod megelőzni. Ezért cselekszel olyankor is, amikor még csak Te félsz, de a folyamatok nem arra mennek.

Öntudatlanul is követed a jobb félni, mint megijedni! gondolatot és próbálod megelőzni a bajt.
A megoldás az lehet, amiket Ramina leírt. Például:

  • Vedd észre, hogy nem mindent Neked kell megoldanod!
  • Mindennek eljön a maga ideje, addig viszont hagyd azt érni!
  • A félelmeket nem cselekvéssel, hanem önmagadban feldolgozással tudod végleg feloldani.
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A jelenlét hangja
2010. február 12. péntek, 21:51 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Jól mondod: A halogatás és a villámcselekvés ugyanannak a tengelynek a két végén helyezkedik el.

Egyik sem tud pont akkor cselekedni, amikor kell!
A pontos időzítéshez, a helyén levő cselekvéshez szükség van az akadályok felszámolására és a megérzésünkre, a jelenlét hangjára.

A jelenlét hangja megsúgja, hogy mit és mikor kell megtenni. Pontosan akkor szól, amikor kezdeni, tenni, vagy befejezni kell. Mint egy belső időzítő, amelyik egyszer csak jelez, hogy: MOST! ...van itt az idő a tettre.

Azonban ha a sürgető vágyak, a hátráltató félelmek és a megrögzött megszokások belekarattyolnak a pillanat csendjébe, akkor nem halljuk meg a belső jelzés hangját, vagy meghalljuk, de nem merünk hallgatni rá, mert egy felszínesebb szintünkben jobban bízunk, azt jobban megszoktuk!

Ezért ezeket a hamis félelmeket, vágyakat és megszokásokat fel kell oldani, a pillanat hangját meg kell hallani és akkor a cselekvés pont akkor fog elkezdődni és befejeződni, amikor kell!

Ezt megtapasztaltam már pár életterületemen, ahol már viszonylag kevés zavaró tényező volt bennem, a sok lelki oldásnak köszönhetően.
A mostani célom az, hogy ezt mindenhol elérjem! Dolgozom rajta.

Csizike képe
Élj Szívből! ;-)
2010. február 06. szombat, 3:24 | Csizike   Előzmény

Igen.
Nekem is van olyan, hogy valamit nagyon AKAROK megcsinálni, beütemezem, lehetővé teszem a feltételeket... aztán mégsem csinálom meg... mert lehet, hogy a Jó Isten így vigyáz rám, hogy ne csináljam meg... mert jobb az mindenkinek, ha azt a bizonyos dolgot nem csinálom meg...

Szóval a Halogatás, az Elódázás... hogy bizonyos dolgok nem jönnek össze, nem valósulnak meg... lehet az Isteni Gondviselés része is...

Az Égiek vigyáznak ránk... és nem hagyják, nem engedik, hogy az a bizonyos dolog megtörténjen...

És a másik dolog: az "irattálcáddal kapcsolatban"... hogy én is észrevettem... hogy ami egy adott pillanatban NAGYON FONTOS-nak tűnik... az egy két hét, hónap távlatából már nevetségesen bagatell dolog is lehet... és már réges régen aktualitását vesztette...
Tehát nem oszt, nem szoroz...

Hiszen az ÉLET Mindig Túl Halad Mindenen...

Dolgok Jönnek-Mennek...

A Mai Újság holnap már mit sem ér...

Amiért (vagy Akiért) ma lelkesedünk 1-2 év távlatából már nagyon messze is kerülhet tőlünk...

Hiszen Minden Csoda csak 3 napig tart... általában...

Vagy még addig sem.

Tehát néha bizonyos dolgokat érdemes állni hagyni, parlagon heverni... és az idő eldönti, hogy kell-e, fontos-e, szükséges-e még...

És így, ezzel a bizonyos "Szelektációval" is sok dolgok megoldódik... ami tulajdonképpen sosem valósul meg, csak éppenséggel menetközben aktualitását veszti...

Ilyen lehet néha a Harag is...
Néha hírtelen megharagszunk Valakire... felkapjuk a vizet... és különböző "Szép Dolgokat" tennénk...
Aztán múlik az Idő... távol kerül tőlünk érzelmileg a Dolog... Lecseng, Elmúlik, Aktualitását Veszíti... és utólag visszanézve már Béke van bennünk azzal a bizonyos Emberrel és Helyzettel kapcsolatban... és már nem haragszunk rá... csak legyintünk, és mosolygunk az egészen... és persze önmagunkon is... ;-)

Van egy ilyen mondás is: hogy 'A Harag Rossz Tanácsadó'... és hogy Dühből vagy Haragból soha nem szabad tenni semmit sem. - mert azt utólag mindig megbánjuk... azok nem mi vagyunk... az nem a mi Igazi Lényünkből fakadt...

Szeretetből, Nyugalomból és Békéből jó Dönteni, Cselekedni és Teremteni...

Ilyen értelemben a "Halogatás"... a Döntés, a Cselekvés Tudatos Elhalasztása... kifejezetten Hasznos, Kívánatos és Pozitív is lehet...

Ez olyan, mint az Algida reklám-szövege:

Élj Szívből!

Ha nem Szívből Élsz... inkább ne Élj!

Pl. érdekes, hogy mennyit számít az Aktuális lelki és Hangulati Állapotunk abban, hogy hogyan csináljuk azt, amit csinálunk.

Ha éppen jó a kedvünk, teljesen máshogyan szólunk egy bizonyos emberhez, tesszük meg azt a bizonyos dolgot, gesztust, munkaműveletet, stb...

Pl. itt is teljesen mást és máshogyan írsz be egy választ, ha Jó a kedved... és ha Épp Dühös, Ideges, Mérges, Indulatos és Agresszív vagy...

AZ alaphelyzet ugyanaz mindkét esetben...

Csak a Benned lévő Lelki Állapot Teljesen más...

És ettől függ, hogy azt írod-e, hogy

Szeretlek, és Legyünk Barátok Örökre!

vagy azt, hogy

Gyűlöllek!

Szóval tény, hogy néha amikor rossz passzban vagyunk... tényleg érdemes elhalasztanunk dolgokat... és megvárni még jobb passzba kerülünk... és akkor látni hozzá... mert az úgy Több ÖRÖMet okoz a Szívünknek, a Másik Szívének és a Világ Szívének... ;-)

Élj Szívből!

Ui: Van egy barátom, Ő azt mondja, hogy Ő mindig Mindent csak Kedvvel csinál...

Ha például nincs kedve mosogatni, porszívózni, kapálni, mosni, főzni vagy füvet nyírni... akkor nem csinálja.

Mert azt mondja, hogy neki egy idő után megjön Mindenhez a Kedve...

És akkor megcsinálja... ÖRÖMMEL... és ÉLVEZVE... ;-)

És Mindig Minden Dolga el van Végezve...

Szóval Éljünk Szívből!...

Ez Lehet a Dolgok Nyitja... Motorja, Kulcsa és Működtető Eleme...

Szeretettel:

Csizike ;-)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
10 problémából 9-et az idő megold.
2010. február 12. péntek, 21:06 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Volt egy tanmese egy kínai császárról, aki a hatalmas birodalmát gond nélkül vezette. Egyszer találkozott egy másik uralkodóval, aki rákérdezett, hogyan tud ilyen nyugodt lenni, amikor annyi gond van?

Tudod, a 10 problémából 9-et az idő megold. És mire kiderül, hogy melyiket kellett volna nekem megoldanom, addigra annak már úgyis késő!  <¦-)
Itt találtam a kínait.