Meddig várjunk a szakítással / válással?
Ha már nem megy jól a párkapcsolat, házasság akkor vajon meddig érdemes várni rá, hogy megjavuljon?
Érdemes figyelembe venni a környezet véleményét, tanácsait egy ilyen helyzetben? Segíthetnek-e a barátok a jótanácsaikkal, lelki támogatásukkal?
Mennyi összetartó ereje, felelőssége van a közös gyerek(ek)nek?
Lehet-e a közös vagyon, megélhetés visszatartó erejű a döntésben?
És talán a legfőbb kérdés: Remélhetik-e a párok, hogy változnak még eleget a kapcsolat megmentéséhez? Érdemes egyáltalán megmenteni egy botladozó - haldokló kapcsolatot?
Mi a véleményed? Voltál Te is hasonló helyzetben? Hogy döntöttél?
Csak akkor szakítsunk, ha ez a vágyunk legbelülről a lelkünk mélyéről szakad fel, akkor itt az ideje!
Jó, de azt honnan tudod, hogy onnan jön??
Hogy honnan tudhatjuk? Az eredmény, s következmény intenzitásából, erőteljességéből, átéltségéből. Felemel, vagy összetipor, de azt NAGYON. (Szerintem legalábbis) Üdvözlettel:felacso
Vajon meg van valahol az a egyetlen lelki társunk, aki a mi másik felünk?
Vajon sikerül megtalálnunk, és ha igen, akkor az nem késő már?
Vagy ha idejében találkozunk vajon egyformán fejlődünk az idő múlásával? Mikor házasságot kötünk, akkor egy szinten vagyunk és nagyon szerelmesek, és ha az valódi szeretetté alakul, akkor az örökké tart.
,,Egy kapcsolat igazi próbája,hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét...(A.P.)
A testi szeretet, szerelmet ápolni lehet, a lelkit nehezebb.Ha a kommunikáció csak a mindennapokkal kapcsolatban van, de lelki szinten nincs ,- mert nem egy szinten vagyunk már -,akkor választanunk kell, vagy elfogadjuk a másságot, vagy...
Keveseknek adatott meg, hogy minden téren ugyanazon a frekvencián maradjanak.
De talán ez is egy tanuló folyamat... Nincsenek véletlenek...
Szeretettel:EA
Ha kapcsolatban élsz, és megérkezik egy olyan mélyreható érzés egy másik személy iránt, akit gyötrelemmel, mélyen átitatott szerelemmel, szenvedéllyel szeretsz, akinek minden pillanatod odaadod bármi történjék is, aki a gondolataid minden percét kitölti, és fáj hogy nincs melletted, nem lehet melletted mivel mindegyikőtők más kapcsolatban él? Akiről nem tudod mit érez irántad, s hangját hallva elönt a méla áhítat, sodor magával egy határtalan érzés mi iránta mindig minden pillanatban él,kimondanád, de nem mered félsz, hogy szenvedélyed elűzi mellőled. Nem emlékszel mit mond mert valami más világ vezérel, csak gyújtópont minden apró nesz mi fesztelen.............van e vége, eredménye, egymásra talál e a két "EGY-ismeretlen idegen"....van e értelme, mértéke, s miért találkoztam Ő-véle??????????????????
Mielőtt megtörtént velem az ellenkezője, elképzelhetetlennek tartottam, hogy szerelmet érezzek egy időben két férfi iránt. A férjemet 15 éve ismerem és azóta szeretem szerelemmel, NEM változatlanul. Néha szinte erősebben, mint először, néha nem. Ennek megvan az oka, erről talán később. 4 éve aztán találkoztam egy fiúval, aki 1: iszonyúan emlékeztetett apámra, akit imádtam, de sajnos már elvesztettem, 2: egy olyan témában volt nagyon otthon (tanította azt), ami engem akkoriban nagyon érdekelt, foglalkoztatott, szóval nagyon felnéztem rá, intellektuálisan teljesen elvarázsolt,kész voltam. Hetekig nem tudtam szinte aludni sem. Nem segített a helyzeten, sajnos, hogy tetszettem neki, ő nagyon szívesen lett volna velem, belement volna velem egy házasságtörő kapcsolatba is (azt hiszem). Ilyet még nem éreztem korábban, még senkinek sem sikerült addig kikezdenie azt a szeretetkapcsolatot, amit a férjem iránt éreztem. Én akkor a vágyaim és a lelkiismeretem szava között őrlődtem. Alig tudtam dolgozni, folyton rá gondoltam, és rá vágytam. Hát nem volt egy egyszerű állapot... Azt tudtam, hogy amit eddig együtt felépítettünk, és nem csak anyagi téren!, az számomra olyan érték, amit nem akarok veszni hagyni.Végigéltünk 11 évet egymást szeretve, öszecsiszolódtunk, rengeteg élményünk, gyerekeink vannak, sokat köszönhetek neki, és ő is sokat köszönhet nekem, mert dolgoztam a kapcsolatunkon, ha kellett :), szóval akkor azt mondtam, jöhet földrengés és érzelmi vihar, én ezt nem hagyom veszni. Tudom, elég erős bennem a kontroll, néha túlságosan is, és akkor is más lett volna a helyzet, ha már nem szeretem őt, de ha a puszta szenvedélyt szembeállítom a két ember között hosszú időn keresztül felépített szeretetkapcsolattal, nálam az utóbbi a nyerő, pedig valóban szenvedtem, és őrlődtem... és mégis. :)
3 évig voltam együtt az első igazi szerelmemmel, annyira egyformák voltunk, és annyira támaszai voltunk egymásnak, amit a családaink és barátaink nem tudtak addig nyújtani. Minden tökéletes volt, de egy idő után másra és többre vágytunk, nekem megtetszett egy fiú, neki egy másik lány. Könnyített a helyzetünkön, hogy mi meg mertük beszélni egymással, hogy mi a helyzet. De a szakítás így is nehéz volt, hisz tudtuk, hogy mit jelentünk egymásnak. Végül mégis (1 év gondolkodás után) szétmentünk. Én hamar összejöttem azzal a fiúval, aki már tetszett. Nehézkesen, pillangókkal a hasamban mégis elindult az új kapcsolatom. Már 5 éve vagyok vele, de szinte fél évente találok nála vonzóbbat és jobbat. Akár bele is élhetném magam, de nem teszem, miért? Mert akkor minek hagytam el az előző barátom? Vagy? Meddig fussak az új után? Ha a mostani barátom elhagynám, szerintem a következőt is elhagynám. Minden fiú (nő) egyforma, persze kicsit mindannyian mások vagyunk, de lényegében nem nyújthat jobbat vagy mást senkisem. Ha mindig elmenekülsz és nem oldod meg azt a problémát, hogy ne múljon el a szerelem, akkor sosem találod meg a helyed.
A probléma, hogy ezt sulykolják belénk a tévék, az újságok. Szerintem nincs az a férfi a földön, aki mellett én királynőnek érezhetem magam egy egész életen át. Előbb utóbb úgyis rám vár a takarítás, a veszekedés és a többi. Akkor meg minek menjek tovább, őt már ismerem, inkább vegyem a fáradságot és kérdezzem meg tőle, hogy hogy érzi magát, és mondja el, hogy mit érez, mi foglalkoztatja.
Amúgy még másik nagy segítségem a szerelem felidézésére, ha eszembe juttatom, hogy hogyan néztem rá az elején, amikor még felforgatott bennem mindent. Milyen szerelmes tudtam belé lenni, nekem ez segít.
Amúgy az ilyen fellángolásokat csak akkor érezzük, ha valaki olyannal találkozunk, akit előtte még nem ismertünk. Mindene új, amit mond, amit csinál, ahogy kinéz. Nem látjuk benne a rosszat, mert nem ismerjük. Pedig ugyan annyi hibája van, mint a mi partnerünknek, csak erről az ő előző barátnője tudna mesélni:)
Szerintem nem a félelemből kell kiindulni, hogy ha most nem megyek, akkor lekésem-elhalasztom a legédesebbet, amit kaphattam volna a világtól. Ha ilyen kérdés előtt vagy, akkor azt mérlegeld, hogy amúgy jó e a kapcsolatod, ha igen akkor maradj benne, pár hónap múlva nevetni fogsz, hogy mi tetszett abban a másikban annyira. Ha meg rossz a kapcsolatod amúgy is, és már nem tudjátok megjavítani, akkor menj el akkor is, ha félsz, ha tudod, hogy sokkal rosszabb lesz.
Hát, xydan, minden soroddal egyet értek. Írhattam volna én is...:))
Ady az (egyik) szerelméről írja:
"szeretem hibáit, jóságánál jobban"
Ez olyan szép..., amikor az embert szereted, nem egy ideált, amikor megengeded neki, hogy ne legyen tökéletes. Én sem vagyok az, miért kellene a másiknak annak lennie? Amúgy meg egyik férfi sem lehet tökéletes. Lehet nagyon jó, NEKEM akár tökéletes is, a hibáival együtt! És én azokkal együtt szeretem.
Talán akkor van gond, amikor már nem tudok tolerálni, minden idegesít a másikban, a legkisebb hülyesége is. De ideáig egy folyamat vezet, amiben vszleg egyikőnk sem tett eleget a kapcsolatért. Na, ezt nem szabad megengedni, hogy ideáig eljussunk... Beszélgetés (!), mégha a férfiak ezt nem is kedvelik annyira. Aztán, tisztelet, ez az egyik vesszőparipám, mert úgy látom, sokat megengedünk egymással szemben. Persze idétlenül festene, ha újra magázódnánk a házasságban, mint 50 éve, de hallgassuk meg a másikat, és beszéljünk vele tisztességesen. Ja, meg a másik, amit szeretek, hogy "Ne feküdj le haraggal a szívedben!". Kár, hogy ezek a dolgok ma már olyan rettenetesen szentimentálisnak hangzanak, és tudom, hogy régen is váltak az emberek, de nem ilyen könnyen, mint manapság.
A topic címére visszautalva akkor szakítsunk, ha már nem bírjuk egyáltalán elviselni a másik közelségét,érintését, jelenlétét, de tegyünk meg mindent előtte, hogy ez megváltozzon, hiszen feladatunk van, volt vele. Nehogy visszakapjuk ugyanazokat a feladatokat a következő társunktól...
Egy mondatod én másképp fogalmaznám , mert a többit akár én is írhattam volna .
A " megváltozzon " helyett " ne alakuljon ki " , mert egy érintési undort én legalábbis - ha már megvan - nem tudok leküzdeni magamban , próbáltam , és csak erősödött .
Üdvözlettel : felacso
Az élet mozgás . Állandó változás . A szeretet szélvihara , amely sose csendesül , és arra is tanít , hogy a magunk gyártotta és belénknevelt félelmekre gyümölcsözőbb nem hallgatva cselekdni .
Biztos , hogy akkor a számodra akkori legjobb döntést hoztad meg hosszú örlődés és sok fájdalom * után , de ne gyárts belőle ideológiát ** (minden férfi és minden nő ugyanúgy rozoga összetétel ) Ezzel a lelked s hited sorvasztod , és önmagadat tudatilag lebilincseled . Hagyd szabadon magad , és élvezd a párod teljességét (a királyok se tökéletesek ) , és higgy benne , hogyha tényleg szükséged van rá , akkor előbb - utóbb összetalálkozol egy olyan emberrel , akinek a hibáit is szeretni fogod , és nem csak elfogadni . Ne kösd meg magadat a jövőbeli viselkedésedre vonatkozó jóslatoddal .
* a gyötrődés sokszor azt jelzi , hogy szembe mész valami természetessel , talán mert még nem időszerű számodra ,vagy egy másik természetes értéket akarsz megélni , megvalósítani , és a keretek sokszor szorítanak .
** mint teszem én
Üdvözlettel : felacso
Nem gyártottam ebből ideológiát, csak azt nem akarom a saját életemben, hogy minidig azzal hitegessem magam, hogy a következő kapcsolat jobb lesz, ezért a mostanit "nyugodt szívvel" hagyhatom veszni is.
Lehet hülyeség, de szerintem ha egy problémánál mindent kipróbáltok a megjavítására, akkor az meg is oldódik. Ha egy kapcsolat szétmegy, az azt jelenti, hogy valamit nem csináltatok meg. És az a kulcs, az akkor a következő kapcsolatodban is hiányozni fog. És az mindegy, hogy melyik kapcsolatodban oldod meg. Általában az a legjobb, ha egyből abban amelyikben vagy és felmerült a baki.
Remélem érthetően írtam le.
Szóval az a fontos, hogy ne halogassuk a bajt, hanem oldjuk meg, mert abból tanulsz és nem kell többé majd találkoznod vele.
Az emberek egyformaságán meg nem a rozogaságot értettem, hanem azt, hogy szerintem igenis egyformák vagyunk. Mind egy célért küzdünk, de mindannyian más úton haladunk.
Nem egy elérhetelen túlvilági ábránddal programozzuk mi magunkat ?
Aztán a való világban , mint lepkék a gyertyalángba ... vagy kiszikkadt sóhajként sorvadunk .
Üdvözlettel : felacso
Nagyon tudom, miről beszélsz...!!
Kedves Sorstársam!
Mélyen megérintett amit írtál, mintha az én lelkem érzéseit mondtad volna el. Ugyanabban a cipőben járunk.
Lehet, hogy azért vonzódsz oly mélyen az illetőhöz, mert a lélektársadra leltél benne. Ez esetben könnyen előfordulhat, hogy ő is ugyanazt érzi amit te, és ugyanúgy fél bevallani az érzéseit, hisz mindketten párkapcsolatban éltek és nem is sejti, hogy vonzódsz hozzá, mivel te is titkolod.
Én például képtelen vagyok elmondani Neki, mit érzek, nem tudok megnyílni, mert nagyon fájna a lelkemnek. Mégis, azt gondolom, hogy legjobb tisztázni az érzelmeket, akkor is, ha nagyon nehéz. Sőt, kell is!
Mit veszíthetünk?
Valamilyen módon közölnöd kellene vele, hogy nem közömbös a számodra. Ha nem érez irántad hasonlóan, legalább tisztázódik benned, hogy te képzelted be az egészet, és könnyebben lezárod, elengeded ezeket az érzelmeket, hogy ne reménykedj fölöslegesen. Ha viszont ő is azt a mély vonzást éli meg amit te, mivel a lélektársad, akkor hát.....................................................................................................
Ezt fogom tenni magam is. Leírom Neki az érzéseimet, mert szóban képtelen vagyok vallomást tenni. Bármi lesz is, túlélem. A bizonytalanságban való őrlődésnél nincs rosszabb!
Egy ötlet: Írjál az illetőről! Ha a lélektársad, lehet, hogy rátéved erre az oldalra és soraidból magára ismer. Egy próbát megér!
Sok sikert!
Én is ebben a cipőben járok/jártam. Iszonyú nehéz dönteni ilyenkor. Nekem az idő segített. Kell egy kis távolság, hogy kiderüljön valódiak-e az érzelmek vagy csak "alkalmi dologról" van szó. Persze ezt mondani könnyű, megtenni a kínok kínja, de megéri. Azóta sokkal tisztábban látok. Hiszek a karmában és hiszem, hogy mindennek van értelme. Az érzéseim nem változtak, sőt. De rájöttem, vannak dolgok amik fölött nem rendelkezünk. Elgondolkodtam. Mi lenne, ha elhagyná miattam a családját? Boldog lenne? Nem hiszem, mert imádja a gyerekeit és azok is őt. Biztosan megszenvedné kettőnk kapcsolata is ezt az elválást. És ha megtenné én vajon hogyan viselném, hogy meghozott értünk egy ekkora áldozatot? Szinte biztos, hogy végleg megromlana a kapcsolatunk. Akkor pedig azért lennénk boldogtalanok... Mások boldogsága árán nem lehetünk igazán boldogok. (Persze, minden kapcsolat más és nincs recept.) Tehát, bármilyen nehéz is el kell fogadni, hogy vannak körülmények, amin hiába akarunk nem tudunk változtatni. Ha úgy döntünk, hogy így is folytatjuk bele kell ebbe törődni. Csak így lehetünk (a lehetőségekhez képest) boldogok. És végülis ez a fontos, nem? Felmerült bennem a kérdés, jobb lett volna-e, ha sosem találkozunk, de rájöttem ez hülyeség. Annyi mindent kaptam tőle lelki értelemben, hogy mindenképpen megérte. "Nem bánok semmit sem", ahogy Piaf mondaná. Még nem tudom, mit hoz a jövő,de már kicsit jobban rálátok a dolgokra. Szerintem egy kis idő nektek is jó lenne. Próbáljátok ki!
EGY FA?
És mi van ha van,mi van ha ő is épp így érez?Mi van ha Ő is ezen őrlődik,és nem bírja már a lelke a sok szenvedést?És mi van ha csak ki kellene mondanod és mindent felszabadítanál vele?És mi van ha csak kérned kellene,hogy veled legyen és ő boldogan feladna érted mindent?Mi van ha ő is épp így fél,és meg siratni sem tud,mert annyira fáj?És ha próbál erősnek mutatkozni,és elengedni,hogy hátha visszamegy,ha már szabad és Ő is rájön,hogy csak együtt lehetünk boldogok,soha senkit,nem szerettem még ennyire,és nem is fogok,ez soha nem múlik el,és csak attól félek,hogy nem leszek elég bátor hogy ezt elmondjam neki.Pedig minden perc gyötrelem nélküle.Köszi,hogy ezt leírhattam,egy kicsit most megkönnyebbültem,legalább egy időre.
Szerintem és röviden : Egyetlen lelki társ NINCS . Éppen mosti egyetlen van csak .
Sokszor megtaláljuk , és SOHASEM késő .
Hogyan állíthatnám , hogy van egy másik ember , aki ugyanolyan vagy azt kiegészítő módon gyönyörűség és undor , tündér és sátán , mint az az egyveleg ami bennem forr és kavarog . Egy - egy csodás pillanatban még talán összepasszolhatunk , és megkaphatjuk a teljesség csalóka látomását együtt , magunktól ? egymástól ? De azt hogy valaki ugyanolyan úton , vagy csak hasonló tapasztalatokkal és baklövésekkel alakulva folyamatosan hozzámilljen és én is őhozzá , nos azt nem hiszem . Az már valószerűbb , hogy a pillanatnyi milyenségem által bevonzott másik kiegészítő ? fejlesztő ? milyenséggel a közös úton kölcsön - , és kölcsönhatva egymás vonzásában maradunk . Az " egyetlen lelki társ " az egy csodás lelkesítő érzés , ami , mint minden érzés változik , és csak ? annyit jelent , hogy a fellobbanásának az idején a társunk számunkra az éppen akkor szükséges legigazibb valaki . De ha nincsen meg a kölcsönös vonzásban való együttváltozás lehetősége , akkor pár év múlva már csodálkozunk a kapcsolatunk akkori értékelésén és megélésén , mert már egy egész más összetételű , megjelenésű lélektárs után rajongunk .
Leragadni nem kell , de nem is igazán lehet , mert a ragadás látszólag önellentmondó módon nem köt , hanem taszít . Üdvözlettel : felacso
"De azt hogy valaki ugyanolyan úton , vagy csak hasonló tapasztalatokkal és baklövésekkel alakulva folyamatosan hozzámilljen és én is őhozzá , nos azt nem hiszem."
"Az már valószerűbb , hogy a pillanatnyi milyenségem által bevonzott másik kiegészítő ? fejlesztő ? milyenséggel a közös úton kölcsön - , és kölcsönhatva egymás vonzásában maradunk."
Akkor szerinted (is) minden kapcsolat határidős??
(Mert a társadalom pont az ellenkezőjét erőlteti ősidők óta!)
Zsu
Onnan tudom, hogy legbelülről jön, hogy már nem gondolkodom, kitör,feltör egy nagyon fájó érzés ami megállíthatatlan,
sodor és már eszedbe sincs más lehetőség. Ha még egy napot maradnék, hallgatnék, akkor megörülnék vagy belehalnék a fájdalomba.
Érzed nincs tovább.
Köszönöm. Így éreztem, amikor otthagytam a munkahelyemet. Pontosan így.
A saját tapasztalatom azt mutatta, hogy nem lehet megmenteni egy kihült kapcsolatot. A 20 éves házasságom utolsó 5 éve ezzel telt, de úgy láttam, hogy még ha a körülményeken változtatunk is, valahol mélyen belül valami megszakadt és minél tovább próbáljuk meg összeragasztani, annál nagyobb lesz a távolság. Persze, ez csak az én tapasztalatom.
Viszont mostanában láttam egy filmet ami nagyon megmozgatott. A címe "A szív hídjai". Nem tudom ismeritek-e, egy gyönyörű romantikus film Clint Eastwood-dal és Meryl Streep-pel. A férfi egy szabad fotós aki járja a világot, aki nem kötődik senkihez és semmihez, mert mindent és mindenkit egyformán szeret. A hölgy egy kétgyermekes családanya, aki egy idegen országban él és valahol boldogtalan. A kérdés a 4 nap szenvedélyes szerelem után merül fel, mert a férfi kéri, hogy menjen vele és hagyja ott a családját. A nő előszőr összepakol, de végül mégis marad. Nem hagyja el a férjét, és a gyerekeit, valahol feláldozza az életét értük.
Sokan teszik ezt a világunkban is és a film valahol felteszi a kérdést, hogy jó-e ez így. Azzal kezdődik, hogy a nő gyerekei olvassák a naplóját az édesanyjuknak és így szereznek erről az egészről tudomást. Közben kiderül, hogy mindkettőjük élte egy katasztrófa. Na és itt a kérdés, hogy vajon azért élnek egy boldogtalan kapcsolatban mert anyjuk mintáját követik, mert ezt látták otthon? Ha az anyjuk elment volna a szerelmével, akkor lehet a gyerekekben is az maradt volna meg, hogy nem kell nyomorultúl leélni egy életet, ha már nem vagyok boldog a férjemmel, vagy feleségemmel. Vajon fel kell áldoznunk az életünket a gyermekeinkért? Vagy pont ezzel a feláldozással tesszük tönkre az ő jövőjüket, életüket is? Vagy csak kifogásként használjuk a gyerekeket és a saját gyávaságunkat próbáljuk így leplezni?
Aztán még egy kérdés merül fel, az 4 nap szerelem maga volt a csoda, hogy ment volna ez tovább a hétköznapokban? Át lehet-e alakítani ezt a földöntúli szerelmet egy földöntúli szeretetté, vagy a hétköznapok megölnék az egészet? Vajon Rómeó és Júlia ha nem hal meg, hogyan élt volna tíz év múlva? Nem kérdeznénk-e meg magunktól pár év után, hogy ezért hagytam el a családomat?
Nem tudom a válaszokat sajnos. Most úgy érzem felrúgnék mindent ha egy ilyen szerelem és lelki társ rám találna. Én megpróbálnám.
mindig zöldebb,a választási lehetőségek közül a nem választott utólag rózsaszínebb lesz.(Lsd.Pufnáger Pisti és Mézgáné)Légy biztos benne,hogy az adott körülmények között(tapasztalataid,ismereteid, akkori értékrendszered,érzelmi-, és tudatállapotod,vágyaid,előitéleteid,stb.) szerint az ekkor lehető legjobbat választottad,választod,és választani fogod,mégha a következmények esetleg nem is igazolják az elvárásaidat,de azt sohasem tudhatod biztosra,hogy valami még nagyobb rosszat nem kerültél-e el,azzal,hogy a másik változatát élted meg a sorselágazásodnak.Viszont légy óvatos a pillanatnyi erős behatásokkal szemben.A döntéshelyzet válsághelyzetként is megélhető.Ilyenkor kapkodunk,és meggondolatlanok vagyunk.Eladásnál is ezt használják ki:csak most,egyszeri ajánlat,és nem tudsz utánanézni a többi olcsóbb vagy jobb konkurrens árúnak.Sima mosoly,szuggesztív szavak,és ott csillog kéznyújtásnyira az,ami a tiéd lehet.A film is ugyanígy hat.Kibillent önmagadból.Sugalmaz egy döntést.De te nem vagy azonos a filmbeli hölggyel,és még ha példának tekinhetnéd is,akkor is nagyon tudatosan el kell választanod magad tőle,a rokonszenvet,érzelmi azonosulást,mint madárfogó ragacsot magadról lemosni.Ugyanezt a filmet megcsinálhatták volna úgy is,hogy a férjjel maradva feléled a szerelem,új energiát kap az eldobott fellángolásból.De úgy is,hogy találkozgatnak,és ilyenkor a lelkük-testük újra meg újra felizzik.Vagy elmegy,és a szerelmével szárnyal állandóan megújulva tovább.De ugyanilyen szuggesztív változatot lehetett volna csinálni abból a lehetőségből is,hogy az együttélés megszokásba fúl,
és visszamenekül a férjéhez,vagy egyedül él tovább,stb.Nem véletlen ugyan,hogy ezt a problémát boncolgató filmre vagy érzékeny,és az sem véletlen,hogy pont ilyen megoldást bemutató változat került eléd,de mégis csak te döntsél,és ne kerülj a hatása alá,vagyis egy problémára érzékeny időszakban elédkerült megoldási lehetőség,nehogy s saját legjobb,legbensőbb megoldásod választásától eltérítsen.Üdvözlettel:felacso
Kedves felacso bárhogy másként is végződhetett volna a film és azt is nagyon hatásosan lehetett volna bemutatni. Erre nem is gondoltam.
Szerencsére azonban nem nekem kell döntést hoznom, hanem az egyik barátnőm van hasonló szituációban. Otthon a szerető férj, anyagi biztonság és három gyerek. Így talált rá a földöntúli szerelem, amiért először mindent feladott volna, de végül is a "józan eszére" hallgatott. A szerelem már egy éve tart, megéli a fiúval azt a bizonyos egységet, egy a gondolatuk, a világuk. Sokat beszélgettünk róla, hogy mit is kéne tegyen és talán ezért mozgatott meg annyira ez a film. Én a magam "igazát" láttam benne (hogy jobb lett volna, ha elmegy a szerelmével), ő az övét, hogy milyen jó, hogy maradt. Nem lehet okosnak lenni és tanácsot adni, még ha kérnek is, mert tényleg mindenkinek ott és akkor kell dönteni, ha benne van a szituációban, kívülről és más "kondícionálással" másképp látunk.
Köszönöm a válaszodat, elgondolkodtatott.
Lehet, hogy a földöntúli szerelemhez nem is kell együttélés?
Nekik biztos ez a forma a legkényelmesebb, legmegfelelőbb.
Óvakodnak túllihegni a még éppen megfelelő jót.
Egy férfi, egy nő képtelen megadni a másiknak azt a teljességet, hogy minden oldalról, minden szempontból
az másik összes igényét kielégítse, ne túl sokkal többet, és ne túl sokkal , kevesebbet adjon. Több társsal ez sokkal kiegyensúlyozottabban megvalósítható, amivel nem is lenne baj, (ezzel karatézok, ezzel énekelek, amazzal kirándulni járok, a másik a lelki szemetesládám, a negyediktől, őrjítően felizgulok HOPPÁ! és itt jön be bibi, mert az egyes területeket nem egyforma fontosságúnak értékeljük, és a teljességből fakadó és arra törekvő* szex ráadásul beindít egy beleszerelmesedési lelki folyamatot, ami a vele levő több együttlétre ösztönöz, és akkor jön be az időhiány, mert a már bejáratott és kényelmes életemet is fenn kell tartatnom. Tehát jajgatok örömömben. A nem tudok választani sokszor egyszerű dicsekvést takar: hogy milyen jól el is vagyok én két nővel/férfival. *Bár aki ilyen jól el tudja különíteni az egyes életterületeit, annak lehet, hogy ez nem is okoz olyan gondot, mintén azt naivan elképzelem
Üdvözlettel:felacso
Talán az a baj velem is, hogy itt a földön keresem a földöntúli szerelmet. Teljességre vágyom egy kapcsolatban. De miért, mikor egymagam teljes vagyok?
Ezt kellene tudatosítanom végre.
Hiszen minden bennünk van.
Azért dolgozom magamon, hogy végre teljesnek érezzem magam.
Vagy ha én teljes vagyok, akkor a másiktól már nem is várom el, hogy ő álltal legyek teljes.
Én csak lehetőségeimben vagyok teljes, mint lehetőség a teljességre.
Itt és most nagyon is érzem, hogy hol lötyög a ruha, és hol szorít a cipő.
Emelkedettebb pillanataimban belepislantok a teljességembe, de ez múló,és tovaszáll.
A tudatom megjegyzi ugyan, hogy ilyen is lehetnék, de azt is, hogy nem mindig ilyen vagyok.
A tudatosítás sajnos még nem azonos a megéléssel, de kétségtelenül egy lépcsőfok az átvillanáshoz.
Dolgozni kell magunkon, de legyen ez élvezet számunkra.
A másiknak érzékelt tünemény pedig hadd legyen az ihlet és gyönyörűség forrása utamon (persze az elvárások
béklyóit lerázva) Üdvözlettel:felacso
benne,hogy a szerelem továbbél.Ha kételkedsz,akkor el se indulj.A szerelemből megszületett gyerekek ragyogóbbak,szebbek,de még ha nem valósulnak meg,akkor is áldottabbak.
Szerelmet szeretetté nem lehet átalakítani,de a nagy szerelem felemel,és az addig benned rejlő lehetőséget ,a földöntúli szeretetet felszínre hozza a megélésével,vagy az elválás okozta hiánnyal.(vagyis a természetes lefolyásánál fogva átalakul.)
Én valamikor ugyanerre a kérdésünkre kb.ezt válaszoltam a feleségemnek:"Hazug ígéretet tennék,ha azt mondanám,hogy mindig szeretni foglak.(A szabadságomat tenném az igéretem és szerelmünk foglyává.)
Én azt szeretném,ha ez lenne mindkettőnk számára az örökkévaló pillanat,szeretnélek mindig szeretni.
Most szeretlek,és este is szeretni foglak.Valószínűtlen,hogy reggel ne téged szeretve ébrednék,és ha reggel téged szeretve ébredek,akkor ez estére se fog megváltozni,és ahogy a napok követik egymást,az érzéseink,ha ápoljuk őket, mindig megújulnak."
Röviden a lángoló kezdet nagyobb esélyt ad az örömteli folytatásra,mint az állóvízben való dagonyázás.
De csak esélyt,amíg nem magad teremted a sorsod,de ennek inkább örülj,mert a meglepetések,váratlan fordulatok oly.felpezsdítőek néha.Üdvözlettel:felacso
Itt nincs helye próbálkozásnak, vagy megteszed, vagy nem.
én most vagyok ebben a cipőben (gyerek nélkül) és kezdek beleőrülni... hogy a Szeretetet vagy a Szenvedélyt válasszam... a Biztonságot vagy a Kalandot... stb... az a baj, h pillanatnyilag bárhogy döntök, úgy érzem "rosszul" döntök... hosszú kapcsolat bizonytalankodik pár éve... de megérné dolgozni rajta, mert egy Kincs a Párom! ... csak a szívem szállni vágyik... jó dolgom van és én még jobbat akarok... a miértre nincs válasz... változunk... mindig lesznek, akik megérintenek... kívül-belül... ettől érezzük, h élünk és ez önmagában nagyon szép... sok boldogság forrása... mert gazdagít minden egyes ember, aki valahogyan tükörképünk... igen, magunkba szeretünk bele a másik arcán... érdemes utánnajárni ? hmmm.... tanulhatuni így is úgy is... elbukhatunk így is úgy is... szerintem nincs helyes vagy helytelen döntés... csak döntés. azt viszont piszok nehéz meghozni... mert hát rólam szól...
szerintem egy időre alkotó magányra veszem a formát... nekem jót szokott tenni az egyedüllét: megtalálom központomat, talán tisztábban hallom hangomat... nem a társadalmi, családi, egyéb elvárásokét, sőt, még csak nem is a baráti jótanácsokét... csak a saját magamét...
de azt hiszem a másik emberrel kitolás, ha az ember sokáig halogat... fontos, hogy őszintén megosszuk az őrlődés a partnerrel is... mert persze lehet az egész illúzió...
de ha valakinek van receptje, hogy mit kell ilyenkor lépni, hát hálásan olvasnám magam is...