Sanyitól tanultam egy gyakorlatot az igazi nőiségem megismerésére:
Meditációban megnéztem, hogy arra a nőre, aki valójában vagyok, milyen külvilágból vett tulajdonságok, hitrendszerek rakódtak rá a szüleim nevelése, vagy a tágabb környezetem nőalakjaiból merített minták alapján. Igyekeztem megkeresni mindent, amiről kiderült, hogy nem a bennem lévő ősnőhöz tartozik, hanem csak egy felvett burok. Majd ezeket - mint ruhákat- egyesével levettem magamról, és elégettem egy nagy tábortűzben. Ezután megnéztem magamat: milyen is vagyok én, mint nő, mindenféle szerep nélkül, csupaszon. Miután kívülről alaposan megvizsgáltam, és fölöttébb tetszett, amit találtam, fogtam magam, és belebújtam a bőrömbe, azonosultam magammal. Megnyitottam a szívcsakrámat, és igyekeztem minél mélyebben befogadni az új állapotomat.

Ma gondoltam egyet és továbbvittem ezt a gyakorlatot.

Újra megkerestem az ősnőt, megvizsgáltam, hogy mindenféle minta, neveltetés nélküli állapotban van-e, majd az égiektől kért gyógyító fénypalástot terítettem a vállára, hogy ne fázzon olyan csupaszon szegény, amíg a gyakorlat másik részével nem végzek. Megkértem a fénypalástot, hogy közben gyógyítsa őt, hogy teljesen készen álljon találkozni és összeolvadni a hozzá tartozó férfival.

Aztán megkerestem a belső férfit magamban, és őt is megkértem, vesse le azokat a mintákat, elvárásokat, amiket a külső környezet támasztott felé, és mutassa meg az igazi önvalóját. Ő is, mint ruhákat dobálta a tűzbe ezeket, sok elvárásnak való megfelelési kényszert találtam nála, és nagy adag szomorúságot, önutálatot és bűntudatot. Ettől a bűntudattól nem tudott megszabadulni, így rákérdeztem, hogy mi ennek a gyökere? Egy előző élet mutatta meg magát, amikor találkozott a lélekpárjával, de az ő gyávasága miatt szomorú vége lett a históriának. Megkerestük azt a női lélekrészt, aki miatt a bűntudata volt, és elmondta neki, mennyire sajnálja a történteket. A találkozásban feloldozást kapott (kiderült, hogy egyáltalán nem is haragudtak rá), és megkönnyebbülve egyesültek újra a szerelemben.
A következő felismerése a meditációnak az volt, hogy ez a női lélekrész, akit megtaláltunk, valahogy azonos lett a fénypalástban a tábortűz mellett várakozó belső nőiségemmel!
A férfi visszatért hát a tábortűzhöz, és kértem őt, hogy álljon bele a tűzbe, hogy az belülről kitisztítsa, meggyógyítsa a lelkét.
Amikor megtisztultnak éreztem, kilépett a tábortűzből, de belül a testében megmaradt ez a tisztító tűz, és így odalépett a nőhöz. A nő a fénypalástjával átölelte, és eztán már csak a fénypalástot láttam, amint befogadja a lobogó tüzet magába, majd a kettő egyszer csak összeolvadt, és egy hatalmas lángnyelvvé változott.

Szép meditáció volt, nekem legalábbis tetszett! :)