Szabad-e ítélkeznünk?
Gyakran olvasom hozzászólásokban, vagy hallom élő szóban, ahogy megfeditek egymást, magatokat, hogy: Ne ítélkezz! Nem szabad ítéletet mondani másról, magunkról!
Úgy sejtem, a szót: "ítélkezés", több különböző dologra is használjuk, és emiatt sem egyértelmű, hogy melyiket tartotta Jézus kerülendőnek, illetve melyiket nem helyes szerintünk sem használni.
Szeretném, ha ezt megbeszélnénk!
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Véleményem szerint, az ítélkezés szót sokszor tévesen arra is használják, amikor valamit megítélünk, véleményt alkotunk róla, vagyis értékeljük. Pedig ez a cselekedet nem azonos az ítélettel.
Ítélet az, amikor egy végső véleményt, bírálatot hozunk valamire vagy valakire. Egy olyan végső megítélést, amellyel eldöntjük magunkban, vagy mások számára, hogy az jó - helyes - maradhat, vagy rossz - helytelen - kiűzendő.
A matematikai ítéletlogika így fogalmaz az ítéletről: "Ítéleten olyan értelmes, zárt kijelentő mondatot értünk, amely egyértelműen igaz vagy hamis." - Wikipedia
Azonban ettől a végletesen eldöntő, meghatározó ítélettől különbözik a megítélés, amely szerintem nem más, mint egy értékelés. Megítéljük a dolgok állását,megítéljük, hogy egy ember miben értékes és miben nem, stb.
Az értékelésnek, értékítéletnek helye van,hiszen ez a megkülönböztetés alapja, ez alapján tudjuk felmérni aa világot, megismerni önmagunkat.
Jézus intő szavai talán nem a értékelő, megismerő megítélésre vonatkoztak, hanem a végső, elbíráló, megbélyegző elítélésre. Arra figyelmeztet minket, hogy ne ítéljünk el senkit sem, hiszen nem ismerjük Őt teljesen, így nem tudhatjuk, hogy mit miért tesz, valamint mi is kerülhetünk ugyanolyan helyzetbe.
Hogy egy példán keresztül is megvilágítsam a különbséget, megítélhetjük valakinek a jellemét: önző, fukar, becstelen, hazug, de ne ítéljük el emiatt egyoldalúan, hogy akkor ez egy rossz ember!
Mert bármennyi rossz tulajdonsága mellett is lehet, hogy van egy-két olyan jó tulajdonsága, amellyel viszont kitűnik mások közül.
Másik megközelítés: Nem ismerjük a rossz tulajdonságai kialakulásának hátterét, nem tudhatjuk, mennyire rossz körülmények hatottak rá.
De talán a legigazabb magyarázata ennek a Jézusi tanításnak az lehet, hogy azért ne ítéljünk el mást, mert lehet, hogy holnap mi is hasonló helyzetbe kerülünk!
Például ma megszólsz valakit (vagy csak gondolsz róla), hogy miért nem figyelmesebb másokkal. Aztán a következő napokban úgy adódik, hogy Te magad is figyelmetlen leszel másokkal, és ezt észre is veszed a helyzetben.
Erre igaz az, hogy: „Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?" (Mt 7:3)
Kavics22
Ítélkeznünk szabad, csak nem túl bölcs dolog. Egyrészt azért, mert az ítélkezésünknél önmagunkból indulunk ki, mi vagyunk a mérce. Másrészt pedig, az ítélkezésünk keltette hullámok könnyen elsodorhatnak bennünket és akkor rájövünk, nem is olyan jó, ha ezekben nekünk kell fuldokolnunk. Persze, ez az igazi jó lecke, nem is tanuljuk meg addig, amíg párszor levegő után nem kapkodunk. Kinek-kinek eltér a merülési mélysége és gyakorisága attól függően, mikor képes végre tanulni is belőle.
Na, én még párszor nyelek a sós vízből, az biztos. :)
Azt vettem észre magamon, hogy ítélkezéskor érzelmek is megjelennek -persze negatívak :) egyszerűen "elvágom" az illetőt. Ha pedig értékelek, akkor az mindig nyitott marad, megengedi a változást. "most itt tart, lesz ez még... így se" :D szóval "lesz ez még jobb is".
Értékelésnél kívül maradok, mintha csak vetnék rá egy pillantást, hogy ez egy zöld -még éretlen- alma. Ítélkezéskor pedig belevonódok, részévé válok a tulajdonságnak amit megítélek. Leszedem az almát, beleharapok, fújj éretlen, kuka. Jó, eléggé szélsőséges a példa, de valahogy így képzelem el, azt hogy esélyt se adok a másiknak, csak egyszerűen beskatulyázom: "esszülye" :)
... már tudatos választás lesz, hogy melyiket teszed!
De előbb rá kell szokni a befelé figyelésre, és észrevenni a leheletnyi tudatváltozásokat. Művészlelkeknek könnyebben megy...:)
Boby
"Ha megtanuljuk elfogadni, hogy nem vagyunk tökéletesek, és megengedjük magunknak, hogy hibázzunk, akkor másokkal szemben sem kell maximális elvárásokat támasztanunk. Minél kevésbé törekszünk a tökéletességre, annál enyhébben ítélkezünk mások felett. "
Szerintem nincs "jó" és nincs "rossz". Csak "van" van. Ha tudatosak vagyunk és a "feltétel nélküli szeretet" minőséget el tudtuk sajátítani, akkor azt is tudjuk, hogy valaki miért épp azt a magatartást választotta adott helyzetben. S azonnal megértjük - s máris nem ítélkezünk.
"Azonnal megértjük - s máris nem ítélkezünk."
Azért addig el kell jutni. És legtöbbünk nem tart ott. Messzenem. Ezért születnek ilyen témák.
Tény, hogy ha a feltétlen szeretetet sikerül elsajátítani, akkor minden könnyebben megy. De az oda vezető úton azért bőven akad ítélet, meg minden más. Mindenre gyógyír, ezt aláírom, de nem megy könnyen az elsajátítás.
Örömmel olvasom az írásaidat, nagyon tanulságosak!
Namaste:
Sikka
A világ leg alapvetőbb dolgára kérdeztél most rá.
Alapvetően az lenne a helyes ha csak nyugtáznánk a dolgokat magunkban,nem megítélnénk,pláne nem elítélnénk.
Minden pillanatban tudnunk kellene hogy ez egy pillanatnyi meg látása a dolgoknak amit épp most látunk,és ezért nem érdemes foglalkozni az adott dolog semmilyen megitélésével.
Saját megítélése saját önmagamról is folyton változik,hogy ítélhetnénk meg mást....
20 éve teljesen másként gondoltam a világra,és magamra, 10 éve megint másképp gondoltam a világ és magam dolgait,ma megint látom a dolgokat úgy ahogyan,és tudom hogy a következő években ez biztosan változni fog.Ennek tudatában hogy ítélhetnék meg mást,ha magam sem tudom......
A benső világunk,és a külső világ szorosan össze függ,és folyton változik.Meg ítélni,el ítélni dolgokat lehetetlen,erre csak az elme ad lehetőséget.Persze a világ dolgait használni kell,élni kell. De minden percben tudni kell belül,hogy ezek csak egy hatalmas hullámzó tengerén vissza tükröződések.
Ami a pillanatnyi lelki állapotunk,és eddigi életünk,tapasztalásaink függvényei.
Biztosan ismeritek a biblia azon részét amit a paradicsomban az alma le szakítását követően Isten mondott. Mert az alapvető,és első bűne az embernek az volt,hogy evett a jó és rossz tudásának fájáról.,és azóta is ennek következményeit nyögi mai napig :D
.Nándi.
Ebből mekkora ítélkezés lesz!!!!!!!!
:-) Bocsi
Remélem is!
Már régóta a bögyömben van ez a téma és szeretném végre helyére tenni!
A legtöbben védekezésként használják a "Ne ítélkezz!" mondást, amikor kívülről kapnak egy kritikát. Nem esik nekik jól a kritika igazsága és ezzel az ezós dumával próbálják leszerelni a kritizálót, elterelni magukról a figyelmet.
Máskor viszont, pontosan Ők is megítélnek, véleményeznek, értékelnek vagy kritizálnak dolgokat, amivel nem is lenne baj, ugyanis a megismerés fontos része a megkülönböztetés.
Ha nem használnánk a megkülönböztetés képességét, akkor még az amőbák szintjét sem érnénk el tudatilag, ugyanis már azok az egysejt-agyú lények is megkülönböztetik, hogy melyik tápanyag hasznos számukra és melyik nem.
Ráadásul, ha olvasott valaki Patanjali-tól jóga filozófiát, akkor onnan tudhatja, hogy a jógik a megkülönböztetés képességét tartják a legnagyobbra, mert szerintük az a képesség a biztos alapja a megvilágosodás elérésének!
Amit az amőbákról irtál az érdekes :D
Érdekes amit írsz,de valóban ez a meg közelítés lenne hasznos ebben a kérdésben?
Vajon a a Patanjali jóga filozófia mitől hiteles neked?
Én nem ismerem ezt a filozófiát,csak azt tudom hogy nekem az a hiteles,aki vagy ami
a valóságban is tudja is azt amit tanít. vagyis ha megvilágosodásról beszélünk,akkor
az akitől tanulok az legyen meg világosodott.A feltételezések,és a szép mondatok , és sok okossággal tele a net :D
Az én megközelítésemet fentebb írtam a hozzászólásnál.
Szabad e ítélkezni? :)
Hogyne volna szabad!
Ha jól gondolom, akkor az egyik bejegyzésemmel pattintottam ki a témát! :) ;)
Az ítélkezés sokszor van összekeverve a vádaskodással?
... mint a megütés és az elütés között...:))
Ha megütök valakit, az még visszaüthet, de ha elütöm... Szabad-e elütnünk valakit? :))
Bocs, késő van, ennyi jött ki... Majd írok komolyabbat is!
Szerintem csak akkor szabadítélkeznünk ha feljogosítanak rá.Például ha beírok valalamit magamról egy blogba,akkor azt azzal a szándékkal teszem hogy mindenki a saját nézöpontja szerint ítélje meg.
Amikor a másik ember nem kíváncsi a véleményünkre akkor nincs helye az ítélkezésnek!
Senkit nem tudunk helyesen megítélni. Csak cselekedetet tudunk megítélni. Csak azt tudjuk megítélni, hogy mi jó és mi rossz. De azt már nem tudjuk megítélni, hogy aki valami jót vagy rosszat elkövetett, az mennyire felelős tettéért. Még magunkról sem tudhatjuk, hogy mit hoztunk magunkkal, és azt sem tudjuk számon tartani, hogy mások milyen hatással voltak ránk. Azt meg végképp nem tudjuk, hogy onnan a szellemvilágból milyen és mennyi tanítást és erőt kaptunk, amelyek erősítették, vagy csökkentették, de soha meg nem szüntették akaratunkat, és nem érintették szándékvilágunkat.
Megbírálni mindent meg kell! Elítélni is el kell azt, ami elítélendő. De büntetésből testi fájdalmat nem okozhatnak másoknak azok, akik Őt akarják megélni mások előtt!
Különbséget kell tenni az ember és cselekedetei között. A rossz cselekedet mindig elítélendő. Az embert mindig mentegetni kell, mivel nem ismerjük cselekedetei rugóit.
Általában mindig úgy van, hogyha valakiről valami rosszat mondanak, az vagy megfelel a valóságnak, vagy nem. Ha megfelel, akkor érdemes elgondolkodni rajta, és meg kell próbálni megváltozni. Ha pedig nem felel meg a valóságnak, akkor az él hazugságban, aki valótlant állít a másikról. Aki pedig hazugságban él, az feltétlenül boldogtalan, mert a hazugság atyjának adott magában helyet. A hazugság atyja pedig senkit nem boldogíthat, mert ő maga a Sátán!
A világtörténelemben egyedül Ő volt az, aki elítélően nyilatkozhatott egyes emberről, mivel fel tudta ismerni, hogy ki él Szentlélek elleni bűnben, vagyis megátalkodottságban. Mi ezt sohasem ismerhetjük fel egyértelmű bizonyossággal. Más hibáiról tehát csak akkor beszélhetünk nyugodt lélekkel, ha segítő szándékkal tesszük ezt.
Feltétlenül felül kell bírálnunk mások igazságát saját mérlegünk alapján. Nem szabad szankcionált ítéletet mondanunk éppen azért, mert csak az egésznek kicsiny részét látjuk.
Ha nem tudunk erkölcsi ítéletet mondani másról, akkor magunkról sem tudunk. Ha ezt képviseljük, akkor nem is lehet valóság számunkra sem a jó, sem a rossz. Ez pedig borzasztóan ingoványos talajra juttatja azt, aki ezt képviseli! Tehát ítéletet kell tudnunk mondani, de nem szabad elítélnünk, büntetnünk senkit!
Ne ítélj, hogy meg ne ítéltess!
Egy idézettel szeretnék hozzájárulni Gangaji könyvének, a Diamond in your Pocket-nak a 38. fejezetéből:
"...végül felismertem, hogy minden teljesítményem és minden képességem szakadatlanul veszteségnek alárendelt, és a megtartásukra tett kísérlet képezi a szenvedésem alapját. Láttam, hogy állandó szintű erőfeszítésre van szükségem, hogy megvédjem, amivel úgy véltem, rendelkezem, hogy megszerezni törekedjek, amit megkapni remélek, és hogy uralkodjak a fölött, amit birtokolni gondolok. Ez az erőfeszítés elképesztő mértékű figyelmet vesz igénybe. A feltételezett status quo fenntartása legnagyobbrészt tudat alatt megy végbe – megfigyelés, kiértékelés, minősítés, összehasonlítás, és ítélkezés formájában, újra meg újra, éjt nappallá téve. Ennek az erőfeszítésnek a legnagyobb tragédiája az, hogy elkerüli a figyelmünket, ami valóban örök, halhatatlan, és soha nem veszíthető el." (kiemelés általam)
Szóval - ezért ne ítélkezz! Ne azért, mert azt mondták neked, hogy ne tedd! Ne azért, mert ugyanazt teszik veled! Hanem azért, mert rosszat teszel magaddal: olyan irányba torzítod a figyelmedet, hogy elvéted a lényeget - azt, ami valóban örök, halhatatlan, és soha nem veszíthető el.
http://www.baratsagportal.hu/?q=node/119
csak mert nemrég találtam ezt az írást és biztos vagyok benne, hogy ebben kell lennie a kulcsnak, a hiányzó láncszemnek a drogokkal való látásmód és az ember egós alaphelyzete között.
... annyi, mint megbocsátani"
Nekem ez volt az esszencia belőle. Jó írás, jó hogy megtaláltad!
Szerintem az ítélkezés egy energiaszerző próbálkozás, és energiahiányos állapotban tesszük. Amikor magunk alatt vagyunk, elégedetlenkedünk.
Próbáld ki, hogy egy jógázás, vagy energiafeltöltés után van-e kedved ítélkezni? A drog, vagy alkohol befolyásoltság alatt sincs nagy kedved hozzá, mert az is energiapótlás.
"..mindegyikre úgy érezni, mintha most látnád őket először, s ne engedd, hogy múltbéli ismereted és velük kapcsolatos élményeid befolyásoljanak, akár kellemesek, akár kellemetlenek voltak azok. Keress olyan dolgokat, melyek eddig esetleg elkerülték figyelmedet a megszokottság miatt. A megszokottság, ismertség, ugyanis áporodottságot, vakságot és unalmat szül"
"A hibákat klinikailag kell elemezned, más szóval meg kell győződnöd tárgyilagosságodról. Fontold meg azt a lehetőséget, hogy esetleg, amit te hibának látsz, az egyáltalán nem az, hanem valami olyasmi, amit te neveltetésed, programozottságod miatt nem szeretsz. Ha a hiba még ezután is ott van, akkor értsd meg, hogy a hiba eredete gyermekkori élmények, múltbéli programozottság, hibás gondolkodás és észlelés, és leginkább a tudatosság hiányának következménye, s nem a rossz akaraté. Ahogy erre ráébredsz, hozzáállásod szeretetté és megbocsátássá alakul, mert tanulmányozni, megfigyelni és megérteni annyi, mint megbocsátani. Miután a hibákat így végigtanulmányoztad, most keresd meg azokat a kincseket, amelyek ebben a személyben rejtőznek, s amelyeket idegenkedésed miatt eddig nem láttál meg."
"Idegenkedésed ugyanis, eddig elhomályosította látásodat, akadályozott téged."
"Ez a beállítottság belőled ered, belőled jön és árad minden más élőlény felé."
Csakhogy a fenti mellékhatások alkoholos befolyásoltságban egyáltalán nem jellemzőek szerintem.
...hogy ha "jó" módosított tudatállapotban vagyunk, az már nem energiahiányos (hiszen azért iszik az ember, hogy ne legyen az), így az a békés részeg sem ítélkezik, aki képes egyáltalán békés lenni pótszer nélkül is.
Más kérdés, hogy valakiből az agressziót, vagy pl. az alaphangulatnak mondható elégedetlenséget hozza ki, fokozza még tovább. De nem érdemes ezt tovább ragozni, csak azt akartam mondani, hogy akkor vagyunk hajlamosak ítélkezni, ha magunk alatt vagyunk.
A békés részeg szeme előtt akkor is ott egy fátyol és elszakad valamennyire a valóságtól, ha ítélkezik ha nem.
Felfelé módosított állapotban pedig kinyílunk, érzékszerveink kiélesednek, épp az ellenkezője történik. Olyan dolgokat látunk meg (vagy pl zenében, hallunk ki), amit addig soha, egy újszülött szemével tudjuk látni a világot, abszolút-előítéletmentesen!
"akkor vagyunk hajlamosak ítélkezni, ha magunk alatt vagyunk."
igen és be is zárulunk ilyenkor szerintem, éppezért ez inkább a zártság következménye, nem az energiahiányé vagy nem? Milyen kapcsolat van az energiahiány és a zártság között?
Ezt nagyon jól láttad Jaguár és elcsipted a lényegét.
Különben szerintem nagyon is erős kapcsolat van az energia hiányos állapot és a bezáródás között.
Feltöltött állapotban képtelenség bezáródni. Én legalábbis soha nem tapasztaltam ezt.
Az maga a kinyiltság állapota, szabadon folyik kifelé a túlcsorduló pozitiv töltet: jókedv, szeretet, kedvesség. Már tudom, ha bezáródom, akkor energia hiányos vagyok illetve forditva, ha lecsökken az energiám, zártabb leszek.
Tényleg jó cikk volt.
Azt gondolom az itélkezésről, amit már többen is érintettek.
A dolgok, emberek , jelenségek megkülönböztetése, az életünk nélkülözhetetlen része.
Ezzel együtt állást is foglalhatunk és dönthetünk, hogy valami kell-e nekünk vagy nem kell?
A kulcs a tárgyilagosság, semleges hozzáállás és a minősités (jó-rossz, ilyen-olyan) nélküliség.
Ha ez meg van, akkor elfogadóak vagyunk, nem itélkezünk.
A dolgok elfogadása azonban nem egyenlő azzal, hogy beakarom-e engedni ezt vagy azt a dolgot/ embert/tapasztalatot az életembe vagy sem? Be is engedhetem, meg ki is zárhatom. Rajtam múlik, szivem joga és akkor még mindig nem itélkeztem.....
Nekem még sokat kell gyakorolnom a tárgyilagos, itélkezés nélküli szemléletmódot...
A tárgyilagos, itélkezés nélküli szemléletmódot pedig úgy lehet erősíteni, ha az ember csak megfigyeli a belső történéseit, és nem ugrik, nem szól mindjárt az első indulatából...
És akkor már meg is érkeztünk az energiaérzékelés hasznosságához. Igen azért záródok be, mert nem akarom, hogy az a kevés, ami még éppen megmaradt, kifelé áradjon. Bezáródva nem is lehet szeretni, vagy megbocsátani. Van egy jó szó rá - szűklelkűség. De ítélkezni igen jó, mert akkor fölérendelődik az egó a másiknak, a játszmából energiát nyer.
A befelé figyeléssel érzékelhető a hangulatváltozás, a feltöltöttség, a bezáródás mértéke, aminek a fizikai jele mindig valamilyen izom összehúzódáa, vagy feszülés, amit elég könnyű észrevenni és tudatosan lehet lazítani. Csupán koncentrációval is, de ha így még nem megy, akkor légzőgyakorlatokkal, vagy jógával, falun dafával, tai chival. stb. És azonnal elkezdeni a tudatos önfeltöltést! A lényeg - észrevenni a változást, és nem megengedni elhatalmasodni. Csak amit megfigyelünk, azt lehet irányítani.
Más kérdés, ha valami rendszeresen jön valami ugyanolyan okból - akkor dolog van vele, és meg kell benne merítkezni.
Az ítélkezés a szó legrosszabb értelmében nagyon hasznos tükör számomra. Használom és jónak tartom Szabó Ilona módszerét, ha kibukik a tudattalanból egy " Ó, ez a hülye, szerencsétlen majom...." vagy más, jó nagy indulattal telített ítélkezés, akkor az adott helyzetben én magam vagyok szerencsétlen, de becsapom magam és nem látom be. Megmutatja kis mélyre ásás után, mi bajom van - magammal.
Ezt ebből a szempontból nem is vizsgáltam még meg Hermess, mármint hogy akkor minden drog semmi más, mint egy hatalmas (ilyen-olyan sajátos tulajdonságú) energiabomba..
És mint ilyen, megnyit (csakra)elzáródásokat, felszínre hoz dolgokat, kiélesít érzékszerveket, kinyit téged és kinyitja körülötted ezáltal a világot is. Optimális esetben egy újszülött ember tiszta, még jólműködő érzékszerveivel ruház fel vajon? Ilyen állapotban bármire ráfókuszálsz, - mintegy képzeletbeli fraktálszerű folyamattal - bele tudsz menni a leglényegéig. Nem létezik problémahelyzet ebben az állapotban.
Akkor semmi más dolgunk nincs, mint folyamatosan a lehető legmagasabban tartani az energiaszintünket és onnantól minden gördülékenyen megy az életünkben? Mindenre gyógyír a jó energiázás?
Semmi más dolgunk nincs, mint kerülni és kitakarítani, nem tenni azokat a dolgokat, amelyek elviszik az energiát... és fordítva.
A drogokra az energiaszerzés csak rövid távon igaz. Olyan, mint a hitel - kamata van hosszú távon. Többet kell visszafizetni, mint ami előnyt kaptál tőle. Hacsak nem tanultunk meg általa meg valamit, de éltünk végéig hitelből akkor sem lehet élni.
Egyetértek Hermess:-)
Ha csupán "csak megfigyeli az ember a belső történéseit", az persze kiváló dolog lenne, de remélem nem azt jelenti, hogy nem élheti meg az ember a szituáció kiváltotta érzéseit zsigerből?
"Nem ugrik, nem szól mindjárt az első indulatból...." - nehogy elfojtás legyen az ilyen dologból...
Máskülönben meg, ha valaki bántóan viselkedik velem vagy épp irritál valamiért, azt nyugodtan megélhetem, ki is adhatom magamból felé. Mindaddig nem lesz belőle itélkezés, amig nem formálok belőle egy általánositó minősitő véleményt magáról az illetőről!
Tárgyilagosan érezni nem tudok.
De tárgyilagos maradhatok az elmémben, ha nem társitok semmi mást az eseményhez, ha nem kezdem el minősiteni a dolgot....csak átélem.
Ez nekem mind csak elmélet. A gyakorlatban még minősitgetek.....szelávi :-))
Van itt egy érdekes billenőpont, amiről már többször írtam, próbálom körbetapogatni, de amit még magam sem érzékelek pontosan, hol a határa.
1. Hogy mikor engedjek be magamba egy érzést, adjam hozzá azt ami belőlem fakad, majd adjam ki magamból, hogy ne legyen elfojtás belőle?
Ez lehet egy belső önismereti munka is, amikor igenis át kell élnem, ami kívülről jön, hogy jobban kiszedhessem azt, ami bennem van.
Lehet ítélkezés is, amiben a hiba ott szokott lenni, hogy a személyt minősítem és nem a cselekedetét, vagyis a kettő összemosódik (gyereknevelésben igen kártékony tud lenni).
Továbbá felmerül egy etikai kérdés, hogy mennyire van jogom a saját szemetemet, agressziómat/depressziómat a másik nyakába borítani. Van úgy, hogy ebből a másik is tanulhat, de lehet úgy, hogy teljesen öncélú.
2. Illetve, mikor vagy milyen határvonal után ne engedjem be magamnak a kívülről jövő negatív rezgést? Mert nagatív asszociációkba, rezgésbe, spirálba, energiahiányos állapotba visz - lehúz. Ha gyakran kapom és engedem meg a reakciót, rá- vagy visszaszokik az asztráltest a rezgésre.
Itt szokott jönni az önismereti lecke, hogy ha rárezgek belülről, akkor van vele dolgom és nem kerülhetem el. De nyilván van egy átmeneti szakasz, amikor nagyjából már kiszedtem magamból, és nem szerencsés a külső befolyást hagyni belülről újra elhatalmasodni, a korábbi megszokott módon.
Ezen kívül fennállhat egy természetes ciklusból, vagy bármi más eseti okból fakadó elgyengültebb energiaállapot, amikor hajlamos vagyok beszedni, de nem szerencsés, mert még lejjebb kerülhetek.
Nyilván az lenne már a jó szint, amikor már annyira nincs bennem ilyesmi, hogy "tárgyilagosan" / tudatosan figyelve megengedném magamnak átélni, de nem belevonódni... majd érintettség nélkül tükrözni, vagy konfliktust vállalni. Minősítés nélkül, ahogyan írod.
Ami azt jelentené, hogy tiszta lappal és változatlan szeretettel tudok egy kapcsolatban maradni, akármilyen galádságot követett el velem szemben valaki, akár szándékosan, akár tudatlanul. Ehhez látnom kell az Ő, és a kapcsolat értékeit is, ahogyan Mello írja.
Ha le akarok szokni az ítélkezésről, akkor valószínűleg mind a két stáción végig kell mennem (vagy annak rajtam:), és a billenőponton is át kell esni, vagyis valahová ki kell tűzni azt - innen kezdve már nem engedem magamat berezegtetni.
Szerintem, ha zsigerből élünk meg egy szituáció kiváltotta érzést, akkor már nem lehet elkerülni a bevonódást, a negatív érzelmi érintettséget. Úgy vélem, ezt csak az érzésen "kívülről" megfigyelve lehet megtenni.
De ez nem jelenti azt, hogy ne dönthetnénk úgy bármilyen szituációból eredő érzéssel kapcsolatban, hogy azt most szenvedélyesen átéljük... (pl. Jézus a kufárokkal, vagy szenvedély az Istenhitben, kreatív alkotásban, vagy akár a szerelemben).
Na, talán most sikerült megfogni a halacskát...:)) Jó lett ez a blog!
PS: Volt egy hasonló című száma az Emerson, Lake & Palmer triónak, tök jó a szövege is: http://www.youtube.com/watch?v=xUAuKf7cofE
Ja, és hasonló címen Shania Twain egészen feldobós: http://www.youtube.com/watch?v=CHEmIVqq3x8&feature=related
Kinek van még kedve ítélkezni?
Szia Hermess!
Jogunk van érezni. Jogunk van azt érezni, ami aktuálisan megszületik bennünk.
Ami belőled fakadó érzés, azt úgy gondolom, meg kéne élned - mindig.
Jó, nem feltétlenül rázúditva pl. a haragunkat a tisztességtelen eladóra, de ahogy bölcsen irod, legalább magadban regisztrálva,tudatositva, hogy "igen, most irtó dühös vagyok" - ezáltal hagyod a dühödet élni.
Ezt jelenti nekem egy érzés átélése. Igy már nem lesz elfojtás belőle.
Azt, hogy mennyire intenziven mersz átélni egy érzést, az a magadhoz való őszinteségeden múlik.
Szerintem, minden érzést úgy kellene átélni, ahogy épp jön. Intenziven vagy langyosan, ahogy jön.
Azt már szabályozhatjuk, hogy HOGYAN és mennyit fejezünk ki ebből a külvilágnak?
Rengeteg irodalom szól már erről (NLP, agressziómentes kommunikáció, énközlés, stb).
Én az énközlést szeretem.
A külvilágban nem annyira, de otthon mindig ki is mondom, hogy "most nagyon felbosszantottál és rettentően haragszom rád". Van hogy indulattal jön, van , hogy anélkül.
Furcsa, de manapság már egyáltalán nem szempont nekem az, hogy a megnyilvánulásaimból mit tanul vagy tanul-e a másik? Ez ugy látszik lekopott rólam. Úgy érzem, ez nem az én felelősségem vagy jogom, nem ezzel kell nekem törődnöm!
Mások felőli negativitásnál elég határozott lettem. Ha megtehetem, azonnal kilépek az ilyen helyzetekből, félbeszakitom (udvariasan) a beszélgetést és sürgősen elmegyek onnan vagy oda sem megyek. A szeretett rokonaimmal éppúgy ezt csinálom, mint bárki mással, aki irritál, fáraszt, terhel, értelmetlenül fecseg, felszines, untat stb. Persze utána megnézem magamban, mi is volt bennem a "zavar".....energia hiányomból is fakadhat, meg másból is.
És igen, van negativitás, amit muszáj megélnünk.....
"Tiszta lappal és változatlan szeretettel" én nem tudok minden kapcsolatban megmaradni.
Ha azt látom, hogy ismételt erőfeszitések ellenére sincs esély a javulásra, akkor megszakitom a kapcsolatot. Szerintem, nem is lehet és nem is kell azon erölködni, hogy tiszta lappal és változatlan szeretettel viszonyuljunk terhessé vált kapcsolatokhoz! (Elfogadással azonban igen.)
Ez inkább egy hamis elvárás magunk felé és a többiek felé is.
Sziasztok!
Úgy gondolom h egy adott dolgot mindenki másképp ítél meg mert belül mindenkinek más "program" van a fejében ezért másképp is ítélünk meg dolgokat......
Mert ugye az az ember akit mi nem szeretünk pl. azt vlki mindennél jobban szereti......................
Régen sok idézetes könyvet olvastam és ehhez a témához kapcsolodó idézet a következő:
"Amit Pál mond Péterről,abból sokkal inkább Pált ismerjük meg mint Pétert."
Sajnos már nem emlékszem h kitől ered a mondás de van benne valami nem????:)
Szerintem az ítélkezéssel azért is "foglalatoskodik":)sok ember mert ha valamit/valakit rossznak ítél meg akkor Ő azáltal kicsit JOBBNAK érzi magát..............
Azt gondolom h amíg az egós emével élünk(talán ezt Tolle használta ebben az összefüggésben)addíg folyamatosan ítélkezni fogunk mert nem vagyunk képesek elfogadni azt ami van,ezért (el)ítéljük,rossznak minősítjük vagy jónak ritkább esetben...........
Pedig ugye olyan sincs h jó és rossz,mert amíg egy ember lazán kibír két hétig egy böjtöt,addíg egy másik abba lehet éhenhal......
Ja és ha jobban belegondolunk szerintem a kommunikációnk negy része csupa ítéletlkezés:)))))
Röviden ennyit tudtam hozzászólni a témához...........
Üdvözlettel: Jánoska