Ninja képesség fejlesztés | Önmegvalósítás.hu

Ninja képesség fejlesztés

ninja_harcos.jpg

Fakardoztak délután a gyermekeim, amikor eszembe jutott egy kísérlet. Mondtam nekik, hogy játszunk ninjásat! Fejlesszük ki azt a ninja képességet, hogy érzékeljük a hátunk mögött lopakodó orgyilkost és a támadását megelőzve csapunk le rá!
Ez tetszett a lurkóknak, és végül engem is nagyon meglepett a kísérlet eredménye!

Egy-két éve a Spektrum TV egyik harcművészes műsorából láttam egy epizódot, amiben különböző harcművész Mesterek bemutatták, hogyan érzékelik az intuíciójukkal vagy a belső látásukkal az ellenfelüket akkor is, ha az a hátuk mögött van, vagy éppen be van kötve a szemük.

Az egyik Mester kifejezetten ennek a képességnek az előhívására szakosodott. A hegyekben levő kolostora egy szent vízesés közelében volt, ahol a beavatás egy negyed órás zuhany volt a jéghideg vízesés alatt.

Ez az állópróba annyira stimulálja a korona csakrát, hogy aki nem ájul el a hőveszteség vagy más testi sokk miatt, annak teljesen megnyílnak az érzékei. Gondolom, a hidegzuhany olyan erős impulzus a testnek, hogy ettől kinyílnak a csakrák, másrészt pedig olyan közel jár a beavatott a kihűléses halálhoz, hogy felébred benne az életösztön és ezzel együtt a veszélyt érzékelő képessége is!

Amikor őseink még a folyóhoz jártak le vízért, ahogy a többi állat is, akkor nekik is résen kellett lenniük, nehogy ivás közben csapjon le rájuk egy ragadozó nagymacska, vagy krokodil. Valószínűleg az ilyen helyzetek élesítették ki minden élőlény intuitív vészjelzőjét, ami bár elszunnyadt az évezredek biztonsága alatt, mégis felébreszthető egy ilyen sokkterápiával.

A folyónál ivás stressz érzését én magam is használtam régebben, hogy általa mélyebb tudatállapotba kerüljek. Hihetetlenül erős és gyors technika. Próbáld ki, hogy a meditációd elején valami nagyon veszélyes helyzetbe képzeled bele magad és irányítsd, hogy a félelem ne bezárjon, hanem lefele, az ösztöneid felé rántson!

Amikor túl voltak a vízeséses beavatáson a gyakorló harcművészek, akkor kipróbálták a szuper intuíciójukat:
Leültek a tataminra, szemük és fülük bekötve egy kendővel, mellettük a kardjuk. Mögöttük egy vászon paraván, amin sem fény, sem árnyék nem szűrődött át, és valamelyest a hangot is szigetelte.
A Mesterük ott lopódzott egy halálosan éles pengével a kezében, majd amikor nekilendült, a tanítvány abban a pillanatban felkapta a kardját a földről és kivédte a háta mögül érkező támadást!

A videó felvételen a lassításban még azt is megmutatták, hogy a beavatott tanítvány egy hajszálnyival hamarabb reagál a támadásra, mint ahogyan az elindul a támadó részéről. A Mester szerint ez azért van, mert a tanítvány igazából nem is a fizikai támadásra reagál, hanem a támadóban megszülető elhatározásra. Érzékeli a körülötte levők szándékát és arra reagál akár még hamarabb is, mint ahogy a támadó cselekszik.

Egy másik részben olyan fabotos verekedést láthattunk, amelyben a Mester a két fabottal úgy verekszik, hogy közben be van kötve a szeme! Semmit nem lát és mégis mintha tudná, hogy honnan jön a következő suhintás.
De nem csak kivédte a támadásokat, hanem néha még győzött is a látó ellenfelével szemben! Ez már nem csak egy egyszerűbb veszélyt érzékelő intuíció, hanem igazi belső látás, érzékelés.
A Mátrix-ban láthattunk hasonlót (bár az csak film), amikor Neo elveszíti a látását és mégis mindent lát a belső látásával. Majd egyszer erről is mesélek egy izgalmasat!

A ninja képesség fejlesztése

Visszatérve a gyerekek ninja oktatására, felállítottam Őket sorban egymás mellé, nekem háttal. Mondtam nekik, hogy csukják be a szemüket és figyeljenek befelé. Képzeljék el, hogy nem csak a testük határáig képesek érzékelni, hanem az egész energiatestükkel is, amit most akkorára növelnek, hogy betöltse a szobát. - Ez eddig egy klasszikus extraszensz gyakorlat.

Ahogy így érzékelik a körülöttük levő teret, próbálják megérezni azt, hogy én hol vagyok a hátuk mögött, és ha azt érzik, hogy valahonnan támadok, akkor hirtelen lendítsék arra a kezüket.
Én kezembe vettem az egyik fakardot és halkan elkezdtem mozogni mögöttük. Tényleg nagyon halk voltam, majd egy váratlan pillanatban nekilendültem, mintha kettejükkel végezni akarnék. Abban a pillanatban mindhárman felém nyújtották a kezüket és kettejük le is hajolt, így nem találtam volna el őket, ha egy igazi orgyilkos vagyok!

Megismételtük ezt a kísérletet még vagy hétszer és 90%-ban eltalálták az irányt, ahonnan támadok, a pillanatát pedig mindig tökéletesen!
Többször éreztem azt, hogy bennem még csak megszületik a gyilkos mozdulat és a nagyobbik fiam már erre aktívan reagál! Valóban a belső elhatározásomat érzékelte, ebben biztos vagyok!
Párszor még hangos zene-zaj mellett is kipróbáltuk a gyerekek intuícióját, de az eredményen ez sem sokat változtatott.

Persze a fiúk nagyon fellelkesültek ettől a játéktól és még órák múlva is erről kérdezgettek.

A kísérletben nem sérültek meg a gyerekek és még veszélyes helyzetbe sem kerültek! Mindvégig odafigyeltünk a gyerekek testi és lelki biztonságára.

Hátul is van szemed?

Pár órával később még röviden kipróbáltunk egy másik gyakorlatot is. Ezzel azt a képességet lehet fejleszteni, amivel például megérzed, ha valaki néz Téged a hátad mögött.
A fiúk párban gyakoroltak, egyikük a másik háta felé fordulva rámutat és a tekintetével rámered a másik hátán, fején vagy lábán egy pontra. Aki háttal van, annak meg kell éreznie, hogy pontosan melyik magasságba irányul rá a tekintet és mutat rá a kéz?!

Nagyon érdekes játék, tényleg hamar ki lehet fejleszteni ezzel a képességet! Érdemes azonban több mindenkivel gyakorolni, mert nem ugyan olyan az emberek energiája és van akijét könnyebben észre vesszük, másét esetleg nehezebben.


Jó gyakorlást kívánok!
Kíváncsi vagyok a véleményedre és írd meg, ha Neked is van ilyen képességed vagy hasonló tapasztalatod!

Beküldte: | 2008. júl. 28. hétfő - 20:39

Hozzászólások

3 hozzászólás
Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A pakisztáni ninja szervezet
2008. augusztus 06. szerda, 1:24 | Huszti Sándor -...

Képet keresgéltem a bloghoz és közben megtaláltam a pakisztáni ninja szervezet honlapját:
http://www.fsninja.com/us.htm

Tudom, hogy vicces, de Ők komolyan gondolják!   ; )

olvasd el XD
2009. január 26. hétfő, 14:58 | peti (útkereső)

üdv

én nagyon szeretem a ninja harc müvészetet valamenyire értek hozzá és fejlesztem magam igaz néha olyan lenyügőzö vgyok hogy magam at is meg lepem de enek a hátránya hogy hamar ki merülök és gyorsabban ver a szivem .... én képeségemben nics meg a magia sajnos és a csakra vazázslat használata se nagyon de a eröm a csakrám irányitásával akkár 230 cm magasra is fel tudok rugni és olyan gyors vagyok hogy a leg gyorsab állat se érne a nyomómba XD még vana eltünés a láthatatlaná válsás teknikályaamitnagynon de nagyon nehéz elsajátitanni kábé 5 perc volt a maksz hogy láthatatlan voltam a szüleim elöt utána észre vetek XD de sok gyakorlásal akkár másnak a házába is tudnák élni ugy hogy rolam nem is tudna és ugy használnám a házát mint ha a sajátom lene XD az msncímem peti55555@freemail.hu