Viszonyom a halállal | Önmegvalósítás.hu

Viszonyom a halállal

Hozzászólások

115 hozzászólás
HajduM képe
Ha ez a 42 nap igaz lehet, akkor én nagyon mocskos módon váltam
2010. május 17. hétfő, 0:11 | HajduM   Előzmény

Ha ez a 42 nap igaz lehet, akkor én nagyon mocskos módon váltam meg a lányomtól.

Na de hogy lehet másképpen? Hát nem tarthatja otthon a testet az ember 42 napig.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

ne foglalkozz ezzel
2010. május 17. hétfő, 0:23 | Éva.   Előzmény

bízz abban ,hogy a kislánynak jó őrangyalai voltak,
ha szükség lett volna rád,biztos tudtál volna róla

nehogy már beinduljon valami lelkiismeret furdalás..Héééé..! eszeden légy!

spiritus, mens
2010. május 17. hétfő, 11:54 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

spiritus= lélek, mens=szellem Nem szeretem, ha összekeverednek a fogalmak. Tanultam latint, sokat fordítottam annak idején. Nos a spiritus szó az esetek döntő többségében lelket jelöl, a mens szó fordítása a szellem. Az én meghatározásom szerint a lélek az örökéletű mag, előző életek, jelenlegi élet, jövendő életek, a szellem pedig az adott egyén nem fizikai összetevője. Négy aspektusunk van: spirituális, mentális, emocionális és materiális. Lelki, szellemi, érzelmi és materiális. Meg kell védenem a latin nyelvet. Szerintem két nyelvnek vannak a legletisztultabb fogalmai, az egyik a latin, a másik a magyar.

HajduM képe
Bennem itt most keveredik valami. Az érzelmeket azonosítjuk a
2010. május 17. hétfő, 12:04 | HajduM   Előzmény

Bennem itt most keveredik valami. Az érzelmeket azonosítjuk a lélekkel, a szellemet a mentállal, és a test. A klasszikus mondjuk keresztényi felosztás.

Egy kicsit kifejthetnéd ezt a kérdéskört bővebben, melyik aspektusunkat hogyan definiálod, miképp választódnak szét, mi tartja össze őket? Egyáltalán mire alapozod ezt a felosztást? És melyik rész mit csinál.

Mondok egyet pl. az érzelmek, java részt tanult minták, a lélek akkor ez lenne? A szellem az intellektuel, tehát az felfogó, analizáló rendszerező rész, és a test pedig ezeknek a hordozója.

Na ezt a káoszt tedd helyre bennem légyszíves.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

lélek, érzelem
2010. május 17. hétfő, 12:14 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Az érzelmek jelentik a lélek nyelvét, de maga a lélek több. A Fényhez hasonlatos, teremtő energia. A szellem a gondolatok összessége.

Hoppá!
2010. május 17. hétfő, 12:25 | Éva.   Előzmény

Hoppá!

>A szellem a gondolatok összessége.<

Na ez az ,itt nincs közös nevező,mindenki mást ért ez alatt?
ennek javaslom nézz utána

a szellem ,tudomásom szerint egyfajta gyökérként képzelhető el,ahonnan a lélek/több is egy törzsről/
inkarnál
a szellem nélkül a lélek nem igen létezhet!!!

>A szellem a gondolatok összessége.<

ez a mondat itt ORDÍT !az ellentmondástól
a gondolat,még a megnyilvánulásban van és csak matéria
hogy definiálhatod a matériát a szellemmel
nézz utána ,kérlek..

HajduM képe
Igen! A gondolat az már forma, ha nem is durva anyagi, de
2010. május 17. hétfő, 12:40 | HajduM   Előzmény

Igen! A gondolat az már forma, ha nem is durva anyagi, de mindenképpen anyagi megnyilvánulás.

A szellemet én a lélek helyére teszem, a lélek pedig az az éra, vagy terület, amely létkörnyezetet biztosít az érzelmek számára, az érzelmek viszont tanult minták, tehát mindenképpen a szellemből táplálkoznak.

Ezért is gondolom felülbírálni a test lélek szellem felosztást, és redukálom test szellemre és e kettő kölcsönhatása hozza létre a lelket, vagyis azt a működést, ami döntést hoz a test vagy a szellem javára egy adott szituációban.

Ez a Káldeus biblia, más néven fokos szövetsége meghatározása. Reálisabbnak gondolom, mint a bibliai felosztást.

A Fokos szövetsége persze szépirodalmi stílusban fenségesen fejti ezt ki, de így értelmezhető.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

hermess képe
H: A halál után...
2010. május 18. kedd, 1:28 | hermess   Előzmény

Ha ajánlhatom szíves figyelmetekbe, alább írtam a vitatott fogalmakról (Lélek, Szellem, Entitás) egy hozzászólást a védikus felosztás szerint.

A fizikai és az étertest felbomlása után a tudat visszahúzódik asztrál síkra, és annak hét alsíkján addig fog időzni, amíg a megfelelő asztrális burkai le nem bomlanak róla. Az asztrálsík legdurvább rezgésű két alsó (testközeli) alsíkját mondják a védikusok pokolnak.

Ugyanis, itt ugyanazt fogja látni és tapasztalni az elhunyt, amilyen érzésekhez és vágyakhoz hozzászokott az asztrálteste (és párhuzamosan a gondolatteste) még életében. Ha csak testközeli vágyaknak (étel ital, szex, hatalom) hódolt, akkor itt feltétlenül az alsó két alsíkra kerül először, és ameddig ezen minőségeket tartalmazó vágyteste el nem kopik - nem tud feljebb lépni. Minden, amit életében megszokottan megkívánt - itt azonnal megjelenik előtte, csak nem tudja élvezni, mert nincs hozzá teste és érzékszervei... Kommunikálni is csak a hasonló rezgésűekkel tud.

Sokan, akik váratlan balesetben, vagy erőszak által vesztették életüket, egy ideig rá sem jönnek, hogy már nincsenek élő testben, minden földi dolgot továbbra is látnak - megpróbálnak szólni a hozzátartozóikhoz, megfogni dolgokat, de nem megy... Visszajárnak kísérteni, üzenni próbálnak, és néha a médiumok által éterikus anyaghoz jutnak, amitől némileg láthatóvá lesznek (spiritizmus).

Halál után tudatosan segíteni kell az eltávozottakat, szeretetben el kell engedni őket, hogy minél előbb magasabb alksíkokra.emelkedhessenek.. Erre szolgálna a siratás, amit ha jól csinálnak, valóban segít. De ha önsajnálat lesz belőle, az a földhöz köti a lelket. Ha a lélek elér a manaszig, az alsó mentál síkra, ott vár rá a Menyország, ahol szeretteivel találkozhat és kedvenc dolgaival foglalkozhat. Majd az egyesülés következik a Felsőbb ÉN-nel, a tapasztalatok feldolgozása, és pihenő után az újabb testetöltés tervezése.

Ha valaki még életében kapcsolatot tudott teremteni a felsőbb Én-jével, és tudomása van ezekről a dolgokról - akkor tudja a halálfélelmét elengedni. És persze, ha egy teljes, életfeladatait megvalósított életet élt, másokat segített és szerették. Sokkal könnyebben hal így meg, s az utolsó érzésével gondolatával ébred az asztrálsíkon egy kis tudatvesztés után... Sőt ez a halál a számára egy születés is egyben, önvalóra ébredés, hazatérés.

Vagyis jól mondod, tisztítani lenne jó még életünkben az asztrál-mentál testeinket, ez pedig nem más, mint hogy mindig érezzük és gondoljuk a lehető legmagasztosabb, legszeretetteljesebb, legörömtelibb érzéseket és gondolatokat. Ami aztán a viselkedésünkben is megmutatkozik. Pl. írjunk és beszéljünk szépen, vitázás, kritizálás, lenyomás helyett emeljünk fel és segítsünk másokat... Segítsük őket is magasztosabb állapotba jutni, az ránk is visszahat.

Hát nem egyszerű a recept? Csak hát a kivitelezése... :DDD

HajduM képe
Tehát azt mondod, hogy külön van, gondolattest, tehát egy
2010. május 18. kedd, 5:52 | HajduM   Előzmény

Tehát azt mondod, hogy külön van, gondolattest, tehát egy hálózat jellegű valami, ami tulajdonképpen gondolatszövedék? Tényleg. Honnan kerül a gondolat az ember agyába? :)) Erre még nem tudtam rájönni?

Tulajdonképpen milyen rétegződései vannak a testünknek így életünkben?
Fizikai, Asztrál, gondolat, lélek, szellem?
Teljes a káosz. Ugye eddig a szellem lélek test differenciálódással találkoztam, akár bibliai, akár a Káldeus hagyományt nézzük. Amit te írsz az számomra egy teljesen új megközelítés, de káoszba is vagyok most.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

hermess képe
H: Már majdnem forró...
2010. május 18. kedd, 15:36 | hermess   Előzmény

Jól soroltad: Fizikai test, étertest (nem önálló tudathordozó), asztrál test (érzelemtest vagy káma), mentáltest (gondolttest, vagy manasz). Mindegyik test a hasonló nevű sík anyagából épül fel (ebben a rendszerben az étertest is a fizikai sík legfinomabb anyagából áll, és a biológiát képviseli (biofotonok)

Eddig tart az alsó hármasság - a személyiség, vagy ego. Pontosabban a manaszi sík két részre oszlik - alsó és felső mentálra, vagy másképpen alsó és felső elmére. Az alsó mentál, vagyis a formai gondolkodás tartozik csak a személyiséghez. A felső mentál (vagy kauzál sík és test) már a letükröződő Lélek legalsó szintje, ami alá nem tud ereszkedni, ezért tükrözi le magát. Olyan, mint ha egy robottestet hozna létre, amit leküld fejlődni, s csak akkor kezdi el irányítani igazán, amikor az rájön, hogy a létét a Léleknek köszönheti, eddig csak azt hitte, hogy ő a Jani.

Tehát a felső mentáltól felfelé kezdődik a Lélek, és még átér a buddhikus síkra, ahonnan az intuíció kapjuk, és uidővel kitölti a buddhikus testet. És fölötte van az Atma, maga a Szellem... a felső spirituális hármasság tehát a Lélek felső manaszi (forma nélküli gondolat része) + a Lélek buddhikus érzelmi része + a Szellem (Atma) maga.

Ide feltöltöttem egy ábrát, amit a tanfolyamon használok, innen talán jobban lehet követni a leírást. Mentsétek le és állítsátok talpra, vagy nyomtassátok ki: http://kepfeltoltes.hu/100120/Az_Ember_Testei_003_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Szokták mondani a wellness-ben, hogy testi, lelki, szellemi harmónia... ami rendben lenne, ha azt értenék alatta ami, nem csak érzéseket és a gondolatokat a személyiségben, mert valójában ez átnyúlik a felső, spirituális hármasságba is. A Lélek alatt annak levetített, egós részét, és a valódi, Felsőbb ÉN részét is érteni illene, míg a szellemi alatt a felső hármasságban található Szellemet.

Descartes mondta, hogy "Gondolkodom, tehát vagyok!"... ezzel tökéletesen definiálta az egót. Sartre jött rá, az egzisztencialistáknál, hogy ha meg tudom figyelni azt, aki gondolkodik önmagamban, akkor lennie kell valaminek(valakinek), aki több, mint az, aki gondolkodik. Na az, aki képes megfigyelni a gondolkodás folyamatát benned, az a Lélek levetített része. Ami tulajdonképpen egy, és azonos a felsőbb ÉN-el.

Tehát arra a kérdésre, hogy ki vagyok én, az lenne a helyes válasz, hogy ÉN a felsőbb ÉN vagyok, aki erről elfeledkezett... s akinek a fizikai teste, és a psziché, vagyis a személyiség - csak eszköz a tapasztaláshoz. Vagyis aki döhös, aki vitatkozik, vagy aki örül és szerelmes - az nem ÉN vagyok.

Aki ÉN VAGYOK, az ÖRÖK, mert része az Isteni Tudatnak. Erre akkor jön rá az ember, amikor a személyes vágyai helyett elkezdi megengedni, hogy a Szellemi akarat irányítsa a földi létben. Innen kezdve nincs halálfélelem, ami minden félelem alapja.

Ha hozzáolvasod a Szellem, Lélek, Entitás hozzászólásomat is, akkor még érthetőbb lesz.

Vissza a blogtémához: ha tehát ez életünkben mindig vitatkozni fogunk, akkor halálunk után az asztrálsíkon is nagy vitatkozók között találhatjuk magunkat, akik állandóan jazztetni fognak mindenféle berögzült elméletekkel... :)

Mondom ezt magamnak is néha halkan.

HajduM képe
Hát ez olyan bonyolult, hogy fel se fogtam, csak a felét :)) Maj
2010. május 18. kedd, 15:50 | HajduM   Előzmény

Hát ez olyan bonyolult, hogy fel se fogtam, csak a felét :)) Majd átolvasom még párszor.

Így akkor még veszélyesebb (csak nem tudok a kereszténységtől szabadulni, de így azonosítani tudok magamban dolgokat) a kereszténység pokoltana, mert olyan hitvilágot, és valódi szenvedés képét és hozzátartozó félelmeket alakítja ki az emberben, ami az ember hite által teremtődik meg neki abban az érában, amelyikre hite mutat?

Anyám, hány ember teremti meg így saját poklát? Főleg a Németh Sándoristák. Ez a bajom nekem is egyébként, és ezért nem vagyok tisztában a halál dolgaival, és fosok rendesen, mert hát ugye még véletlenül sem tudtam betartani az üdvözüléshez szükséges feltételeket :))
Németh. S amúgy is politikai műsort vezet, nem hitéletit. Még csak esély sincs, hogy valódi kapcsolatuk legyen az Isteni szférával, annál inkább egy démonikus szférával. Kezdem sajnálni azokat az embereket, hogy félre vannak vezetve.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Seth az Entitás kifejezést használja a Lélek helyett. És beszél
2010. május 17. hétfő, 13:37 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Seth az Entitás kifejezést használja a Lélek helyett. És beszél arról is, hogy kivetített gondolatainkkal hogyan formáljuk saját valóságunk. Az én meghatározásaim szerint a gondolat nem matéria( anyag), hanem az anyag a "rezgéseiben" lelassult gondolat. (energia) Szerintem csak a definícióink nem egyeznek, de lényegében ugyanarról beszélünk. Erősen leredukálva- a téma bősége miatt fogalmazok így, elég pontatlanul- Isten elsődleges energia-jellegű. Azt már tudjuk, hogy Fénysebességet elérve az anyag energiává alakul. Azt még csak pedzegetjük, hogy az eredetileg többdimenziós energia Fény-sebességről lelassulva alakult anyaggá- és ma is így tesz. Azt is hozzáteszem, hogy az energia se nem jó, se nem rossz. Isten Végtelen Bölcsesség, tehát nem a Káosz felé visz, de mi egyénenként és kollektíve tévedhetünk és "rosszat " tehetünk.

Kijavítom a saját fordításomat, materiális=anyagi. Az a
2010. május 17. hétfő, 12:07 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Kijavítom a saját fordításomat, materiális=anyagi. Az a meglátásom, hogy a nagy gondolkodók sohasem keverték össze a lelket a szellemmel. Csak az egyház mosta össze a kettőt, hohy híveit markában tarthassa az örök élet kulcsának letéteményeseként. Szücs Évinek üzenem, hogy a Halottaskönyv kétségkívül nagy tudású, beavatott emberek műve. Én mindennel úgy vagyok, hogy elolvasom, nyitott vagyok rá, és ha beleillik a saját jól felépített filozófiai rendszerembe, akkor elfogadom. Pl. az ezüstzsinór nagyon is összevethető reikis tapasztalatommal. De nem fogadok el egyetlen elképzelést sem abszolút igazként. Nem lehet gondolkodás nélkül hinni egyetlen tanításban sem. Legyen az a Bibilia, a Korán vagy a tibeti mesterek művei, indián sámánok tanításai. Mindegyikben van igaz- és van tévedés is.

egyetértek Szeti
2010. május 17. hétfő, 12:16 | Éva.   Előzmény

egyetértek Szeti !

/ez jó,hajszál pontosan egyszerre írtunk/

szóval egy kivétellel,ha Istenről van szó,akkor nem írom alá amit írsz
Őt sehogy másképp nem láthatod be-logikai úton,vagy tanultad stb./az már régen rossz/
Az egyetlen,amikor csak hit által,
Vagy elhiszed,vagy nem
A tapasztalásról itt ne nagyon beszéljünk
ezt még elhiszem a középkori szenteknél,a> mistica unio<
de hogy ma ki mit gondol,hogy kivel beszél a nappalijában?...
hát ebbe nem mennék bele

N. D. Walsch-ra célzol?
2010. május 17. hétfő, 13:24 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

N. D. Walsch-ra célzol? Szerintem, ha kellő kritikussággal olvassuk, igen értékes forrás. Nekem ilyen a szemléletmódom: mindent átgondolok, és kiválasztom, mi az, amit elfogadok, elhiszek, és mi az, amit nem.
Én úgy hiszem, hogy Isten főként a befelé fordulással, meditációval, relaxációval és imával tapasztalható meg. De fontos kritériumok: szabad akaratot ad az embernek és tiszta szeretet, alkotó jószándék.

Egyetértek..
2010. május 18. kedd, 1:47 | Éva.   Előzmény

Egyetértek,de tudod meddig terjed a szabad akaratunk?

Választhatunk: a jó és a rossz között
Ennyi a szabad akarat.
Két választásunk van,semmi több.
/persze ez untig elég,nem ?/

én a fordításról beszéltem..
2010. május 17. hétfő, 12:08 | Éva.   Előzmény

én a fordításról beszéltem,és nem én találtam ki
a spiritus-t hol lélekként,hol szellemként fordítják
én ezt mondtam

a lélek örökké valósága persze nem ennek a függvénye,
az egy sokkal hosszabb és bonyolultabb dolog
/ha bele megyünk abba,hogy vannak részei,és a halál után mindegyiknek meg van a helye,sőt van ami fel is oldódik,tehát ami örökké való lenne a lélekből/nevezzük így /,az egy mag...
a hinduk ezt jól magyarázzák
az atma ami halhatatlan és a dzsíva,ami feloldódik

tetszik ,hogy alaposan megindokolod ,amit állítasz,nem csak mondod...

Igen, a lélek, ami halhatatlan és a szellem, ami feloldódik- de
2010. május 17. hétfő, 12:21 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Igen, a lélek, ami halhatatlan és a szellem, ami feloldódik- de az sem vész el. Szerintem a hindu és tibeti bölcselet legalább olyan értékes forrás, mint a Biblia, de jobb szeretem több szemszögből vizsgálni a dolgokat. Értékesebb a mai, XXI. század szerinti meghatározások és elvek alapján átértékelni a dolgokat és elveket.

Pont ezért...
2010. május 17. hétfő, 12:30 | Éva.   Előzmény

Pont ezért6 vannak ezek a félre értések
Hogy te pont fordítva gondolod
a szellem az nem a gondolatok összessége,
ezt ne mondhatod komolyan

ami pedig a korszakok hitelességét illeti megkérdezném melyik ember volt közelebb az éghez?
a transzcendenshez?
mert most ugye erről beszélünk
nem az atomfizikáról
habár az legalább felismerte már ezeket az ősi igazságokat,és...
ami a legnagyobb az egészben bizonyítani is tudja
nem a levegőben tesz megállapításokat

ezt nem neked mondtam...

ird le a Fényt?
2010. május 17. hétfő, 13:09 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Én úgy gondolom, hogy az energia az elsődleges, abból keletkezik az anyag. Isten energia, akinek teremtő gondolatai voltak, ez a szent szellem, és ebből teremtette a fizikai világot. Logosznak, azaz szónak is mondják. A szellem a gondolatok összessége megfogalmazásom azért lehetett félreérthető, mert a halál-felbontás folyamatában próbáltam meghatározni. Úgy értettem, hogy Kovács Jani (vicc: esetleg kísértő szelleme) azon gondolatokból tevődik össze, amit K. J. egész életében gondolt. Én úgy gondolom, hogy szellem-testünk gondolatokból áll. A szellemből keletkeznek a gondolatok és a gondolatok kölcsönhatása más gondolatokkal alakítják a szellemet. Sokrétű a téma. De ezennel kijelentem: soha senkit nem akarok meggyőzni a magam igazáról és mindenkit nyitottan figyelek. Értékes gondolatokat kaptam tőletek, köszönöm. Nos, én Istent és a Lelket is Fényként tapasztaltam meg, ezért nehézkes lefordítanom a mondandómat.

Elmélkedő magányukban a szerzetesek és megvilágosodottak
2010. május 17. hétfő, 14:12 | szeti87 (útkereső)   Előzmény

Elmélkedő magányukban a szerzetesek és megvilágosodottak kétségkívül erősebb transzcendentális kötődéssel rendelkeztek, mint mi. De ne felejtsük el, hogy nekünk a XXI. sz-ban kell élni, dolgozni, gyereket nevelni, megélni. Más szóval: erősítsük meg gyökér-csakránkat is. Én úgy érzem, ha hindu nyelven fogalmazom meg magam számára a válaszokat a végső valóságra, akkor az csak elmélet marad, míg ha magyarul, akkor be tudom vinni a spiritualitást a mindennapjaimba. Bár ha belegondolok, latin fogalmakban én is egészen jól tudok gondolkodni. Talán azért, mert volt római előző életem....(mosoly, hol kell beszúrni?)

Claryssza képe
"akkor a hitrendszerednek megfelelő félelem kapcsol be, és nem
2010. június 06. vasárnap, 16:31 | Claryssza

"akkor a hitrendszerednek megfelelő félelem kapcsol be, és nem mered átélni azt a csodálatos pillanatot, amikor a dzsinn kiszabadul a palackból. Szerinted a dzsinn hol érzi jól magát? "

jó kis kép és kérdés ez, sok mindenre választ adhat ha foglalkozom vele...

Claryssza képe
A Tarotban a Halál lapja is jó útmutató lehet: a Halál, néha a
2010. június 06. vasárnap, 17:45 | Claryssza

A Tarotban a Halál lapja is jó útmutató lehet: a Halál, néha a Transzformáció nevet viseli.
A tudatosság egyfajta átalakítására mutat rá, melynek MOST kell megtörténnie. Az egót meg kell haladni, a régi énnek meg kell halnia annak éredekében, hogy a bezárt energia felszabadulhasson és a magasabb én irányába vezessen.

naphold képe
Az életünk tele van "élettel" és "halállal"
2010. november 11. csütörtök, 8:06 | naphold

Az életünk tele van élettel és halállal - vagyis, amire igent mondunk, az a mi életünkben tovább él, amire nemet, az meghal számunkra. Aki nem tud a kimondott szava szerint cselekedni, az sokáig "agonizál", ezzel bevonzza a bizonytalanságot, a félelmeket, a depressziót.
A halál hozzá tartozik az életünkhöz, hisz azzal, hogy vállaljuk a születést, vállaljuk a halált is. Aki élete során átélte a klinikai halál állapotát, annak az "értékrendje" teljesen átalakul. Ami addig - ragaszkodása folytán - fontos volt, szinte nélkülözhetetlen, az elveszíti a jelentőségét. Amire viszont addig nem fektetett hangsúlyt, előtérbe kerül - sőt valószínű, hogy a rangsorban az elsők között lesz. Örömmel kell fogadni az érkezőt (akár esemény, akár egy kapcsolat) és jókívánságokkal tovább engedni a távozót.
Az életünk a változásról szól - főként mostanában. Aki ezt nem tudja elfogadni, és nem tud önmaga változni az "elfogadásban", arra igencsak nehéz időszak vár - és itt jómagam sem vagyok kivétel - hihi - hisz az emberi lét velejárója a ragaszkodás - szeretteinkhez, számunkra kedves emberekhez, állatokhoz, tárgyakhoz, élethelyzetekhez. Nem mindegy, hogy amikor elveszítünk valamit, vagy valakit, akkor meddig tart nálunk a gyászreakció. Mindent és mindenkit meg kell gyászolni. De arra ügyelni kell, hogy ragaszkodásunkkal ne kényszerítsük arra, hogy "agonizáljon" és mi is vele együtt - hanem hozzá kell segíteni - a mi elengedésünkkel - a távozáshoz.
Eta