Ma megkezdtem, eddig okkultnak tartott pályafutásomat | Önmegvalósítás.hu

Ma megkezdtem, eddig okkultnak tartott pályafutásomat

Ha valami eddig sátánista aktusnak tartottam az asztaltáncoltatás mellett, akkor az a kártyavetés volt.
Ma, hogy hogy nem, sikerült eljutnom, az önismereti klubba, ahol is a Tarot kártya érájával foglalatoskodtunk. Minden jelenlévő, húzott egy kártyát magának, és mindenkinek a kártyája mindenki közreműködésével, ki lett beszélve, értelmezve. Én magam teljes pálfordulatot vettem a kártyával kapcsolatos viszonyulásomban. Amit tudok, venni fogok egy pakli Tarot kártyát. Először nem vettem komolyan, egyébként alapból is jó volt a hangulat, sokat nevettünk, de amikor komolyra kellett venni a figurát komolyak voltunk.

Szó szerint egyeseknek, talán nekem is sorskérdések merültek fel, és többnyire megoldásokat kapott mindenki aki akart. A legnagyobb megdöbbenésemre, abból a néhány lapból BeaEdit, aki házigazdája volt ennek a mai estnek, hihetetlen profizmusról bizonyságot téve, szó szerint döbbenetes életszerűséggel adta meg jelenlegi életemmel kapcsolatban a feltett kérdésekre a válaszokat.

Úgy döntöttem, hogy mindenképpen meg tanulom a Tarot kártya szimbólumrendszerét, és még jó néhányszor elfogok látogatni ezekre az alkalmakra. Mindenkinek a legnagyobb jó szándékkal ajánlom, hitetlenek is elkezdhetik, sőt, nekik ajánlott leginkább, ahogyan magam sem gondoltam, hogy ennyire felvillanyoz a téma, és ha egyenlőre a jövőbe nem is akarok látni, de az aktuális helyzetek feltárásának, egy nagyon hatékony módja. A mai este alapján legalább is nem mondhatok mást.

Beküldte: | 2010. máj.. 17. hétfő - 22:40

Hozzászólások

27 hozzászólás
Hogy megszelídültél?
2010. május 17. hétfő, 23:57 | Éva.

Hogy megszelídültél, Harcos ?

HajduM képe
A harcos célja, olyan szintre fejlődni, hogy végül ne kelljen
2010. május 18. kedd, 5:26 | HajduM   Előzmény

A harcos célja, olyan szintre fejlődni, hogy végül ne kelljen harcolni.
De én még nem vagyok olyan szinten. Ha kell harcolok. :)) Ha nem kell, akkor nem.
De egyébként nem szeretek harcolni, csak a világ rákényszerít. Éppen ezért is nem nyílok meg és nem akarom kiadni a belső tartalmakat. Viszont ez a kártya ez meglepett. El kezdem tanulmányozni. Elengedem a kerszeténységet, és teljes fordulatot veszek olyan területek felé, amikkel eddig nem foglalkoztam. Persze ez nem jelenti azt, hogy el fogom felejteni, és soha nem fogom ezután említeni, amit a kereszténységbe tanultam, csak nem ez lesz a domináns. Meg más dolgot is abba kell hagynom, amihez hozzá vagyok rögzülve...

De a kártya nagyon jó alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjon az ember a dolgain. Köszi, hogy elcsaltál :))

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Akasztott ember
2010. május 18. kedd, 9:41 | atirisatuk   Előzmény

Ujjong a szívem kedves Hajdú M!!! Már te is látod "akasztott emberséged"! Így azt is megtalálod, hogy szabadulhatsz ki béklyódból! És ez nem önmagad feladása, de megtalálása lesz! Csak fogadd el, hogy most bizony az vagy - mármint amit a kártyád mutatott neked-és figyelj.
Szeretettel

HajduM képe
Ezt a kislányt én nem láttam ott! Vagy igen, csak egy nagyba
2010. május 18. kedd, 10:19 | HajduM   Előzmény

Ezt a kislányt én nem láttam ott!
Vagy igen, csak egy nagyba burkolva? :))

Te ültél a Sanyi mellett, majdnem szembe velem?

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

talált
2010. május 18. kedd, 10:22 | atirisatuk   Előzmény

Rita
szép napot

Köszi,hogy elcsaltál...
2010. május 18. kedd, 10:42 | Éva.   Előzmény

>De a kártya nagyon jó alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjon az ember a dolgain. Köszi, hogy elcsaltál :))<

Muszáj volt Miki

És közbe szólni is,mert már kint voltak a lapok,és Te még mindig hallgattál a kislányról,mikor pedig
az az ős-ok.

Hiába hárítod.
Láthatod a következményeit./nem a blog,hanem a család,ami ott kijött,vagyis az igazság,amilyen helyzetbe sodor a a feldolgozatlan fájdalom,és az elfojtás./
És amikor ott van az igazság pillanata,még akkor sem nyílsz.
Valakinek fel kell szólítani...Hmmm...
A szerep nem kellemes,de használt.
A kislány nélkül félreértetted a lapokat.
Csak fél siker/se/ lett volna.

Az a hölgy zseniális volt.
Minden tiszteletem az övé.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Én is örülök, hogy eljöttél.
2010. május 18. kedd, 9:52 | Huszti Sándor -...

Én is örülök, hogy eljöttél. Igazán jó hangulatot teremtettél és klassz volt látni, ahogy bevonódsz a spiritiszta mágia bűvös légkörébe! ; )

HajduM képe
Örülök, hogy örülsz :DDDD
2010. május 18. kedd, 10:17 | HajduM   Előzmény

Örülök, hogy örülsz :DDDD

Pont ez az amitől állandóan rettegtem, még kezdő, de már gyakorló keresztény koromban is, hogy valamiképpen valaki nehogy belerántson a spiritizmusba, de csak nem régen esett le, hogy ez a kifejezés: Spiritizmus, mit is jelent tulajdonképpen.

Nem rég vitáztam egy keresztény fórumon erről, (ki is tiltottak :DDD) , hogy mondom a delikvensnek, te foglalkozol szellemi dolgokkal? Ő nem, mondja. És mondom Isten akkor nem szellemi lény? Ja de igen. És szoktál imádkozni? Azt igen. Akkor mondom, te spiritiszta vagy :DDDD

És tényleg. a szellemi dolgokkal való foglalatosság, ami a kereszténységet ugyan úgy áthatja, de ellene tanít és félelmeket állít elő a hívőkbe.

De rájöttem, hogy ez volt a bajom tulajdonképpen,(már kezd szűnni), hogy nem találtam az ellenszerét azoknak a félelmeknek, amelyeket a különböző szektákba sikerült össze szednem.

És láss csodát, azon a területen találom a megoldásokat, amit a kereszténység tűzzel-vassal tilt.
Hiába no, a konkurencia az konkurencia, és ha hívek nem dobják az aprót a perselybe a papnak nem lesz jövőre mise bora, és úgy kell majd celebrálnia, mintha sem-MISE történt volna :DD

Szóval igen: A kereszténység ellen fordultam, miközben nem vettem észre, hogy továbbra is annak a bűvkörében vagyok. Voltam.

Érdekes dolgok ezek, érdekes ráébredések!

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Hisz semmi sem hozható helyre azzal a ...........
2010. május 18. kedd, 10:20 | atirisatuk   Előzmény

A záróakkord érvényesebb mint valaha.

HajduM képe
Igen, és úgy látszik igazából csak most döbbenek rá. Semmi nem
2010. május 18. kedd, 10:31 | HajduM   Előzmény

Igen, és úgy látszik igazából csak most döbbenek rá.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

szeges képe
Aki keres, talál!
2010. május 18. kedd, 11:41 | szeges   Előzmény

Ember vagy Hajdu M, nagy Ember!

HajduM képe
Ezt most nem is értem :))
2010. május 18. kedd, 12:20 | HajduM   Előzmény

Ezt most nem is értem :))

Úgy beszéltek, mintha valami csoda történt volna :))
Jól esik nem mondom, csak nem értem!

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

Az is történt
2010. május 18. kedd, 12:32 | Éva.   Előzmény

<Úgy beszéltek, mintha valami csoda történt volna :))>

az is történt, egyfajta csoda
valami kimozdított a bebetonozott igazságodból,
és most csodálkozol ,hogy ilyen is van,amiről eddig még nem tudtál,
és mégis igaz

ez,ha téged nézlek a jelenlegi állapotodban,simán sorolható a csoda kategóriájába
csodálkozol?
látod ,Te is folyamatosan ezt teszed
Vannak még CSODÁK
nem kéne talán átírni a blogodat,
vagy megírni az ellen blogot...?

/Most ,hogy új megvilágításban látod a dolgokat/

HajduM képe
Nem szeretném átírni, és törölni sem semmiképpen, mert az a
2010. május 18. kedd, 13:07 | HajduM   Előzmény

Nem szeretném átírni, és törölni sem semmiképpen, mert az a fejlődésmenetemet mutatja. Hozzám tartozik, az is én vagyok. Tudnék mutatni 4-5 évvel ez előtti írásaimat, na azon aztán teljesen hasra esnél, hogy milyen lettem, és most úgy néz ki, hogy egy újabb domináns váltás előtt állok, illetve a folyamat már megindult.

Ellen blogot nem írok, mert nem akarok ellene menni semminek. Ettől a mentalitástól is meg kell szabadulnom. Mindig is az volt a vágyam, hogy együttműködni tudjak és akarjanak velem, nem egymással szembe, hanem együtt, egy irányba., de ha nem is egy irányba, semmiképpen nem szembe egymásnak. Persze lesznek olyan dolgok amikkel szembe szállok majd, de nem ilyen stílusba, ahogyan a feltámadásos cikkem is készült.

Aztán az új érával kapcsolatban egyenlőre nulla tudásom van :)) Úgy hogy ráérek még azt kifejteni. Nem sok idő kell, de bele kell még mélyednem egy kicsit.

Meg valami melóhelyet kellene találnom, de amivel eddig foglalkoztam, attól meg meg akarok szabadulni, mert az meg a sárba húzza a szellemet, az teljesen elveszejtene.

Sok változásra van szükség, csak ebben a világba nem elég a szándék, még külön meg kell harcolni érte a pénz miatt, illetve a hiánya miatt.

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

változás
2010. május 18. kedd, 13:30 | csaesz   Előzmény

Ilyen pálfordulásokra nem mindenki képes. Hatalmas nyitottság és változni tudás (elengedés-befogadás) kell hozzá. Szerintem ezen múlik minden, tökmindegy ki honnan indult, ha ezek a képességek megvannak, nagyon sok fejlődés kihozható egy életből. Örülök, hogy ilyen dolgoknak is szemtanúja lehetek itt az oldalon... :)

Csak ámulok és bámulok!
2010. május 18. kedd, 14:01 | Kassay Noémi   Előzmény

Csak ámulok és bámulok!
És irigykedek rátok, hogy összejöhettek, hogy erősíthetitek egymást.
Noa

hermess képe
H: Én is örülök Neked HM!
2010. május 18. kedd, 14:16 | hermess   Előzmény

Kár, hogy nem lehettem részese a csodádnak!

HajduM képe
Hát én a magam részéről nem láttam semmiféle csodát
2010. május 18. kedd, 14:37 | HajduM   Előzmény

Hát én a magam részéről nem láttam semmiféle csodát :DDDDDD

Ezt a blogot csak azért írtam, hogy csináljak a Tarot-nak egy kis felhajtást, nem magam miatt.

De hát aki csodát vár, az csodát láthat bármiben :))

Én alapvetően nyitott vagyok a világ dolgaira. Hogy a kártya eszköz az anyagi és a szellemi világ közötti kapcsolatfelvételhez, azt tudtam, csak én egy negatív, tehát okkult kapcsolatra gondoltam, de amit tapasztaltam végül teljesen az ellenkezőjére változtatta a véleményemet, és innentől kezdve a viszonyulásomat is a Tarothoz.

Én mindenképpen örülök az örömötöknek :)))))

Majd a te tanfolyamodat is meg akarom látogatni egyébként, csak valahogy rendeződnöm kellene anyagilag, mert így örülök, ha nem zavarnak vissza az üres utcáról a kóbor kutyák :))

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

hermess képe
H: Meghívlak a vasánapi tanfóra
2010. május 18. kedd, 14:47 | hermess   Előzmény

Kedves Miki, ha van kedved, gyere el a máj. 23-i "Az én Utam..." tanfolyamra vendégként.

Itt láthatod a témát bővebben: http://onmegvalositas.hu/program/en_utam_eletfeladat_felismeres_tanfolya...

HajduM képe
Már olvastam más cikkeidet is, meg szemezgettem már ezzel a
2010. május 18. kedd, 15:09 | HajduM   Előzmény

Már olvastam más cikkeidet is, meg szemezgettem már ezzel a tanfolyammal is, meg most mindennel :DDD
Alapból is folyamatos információbevitelre van szükségem, de most egy új világ nyílik meg éppen előttem, és minden lehetőséget meg kell ragadnom, hogy a lemaradást minél gyorsabban be tudjam pótólni.

Igazán megtisztelő a meghívásod, és tisztelettel elfogadom a meghívást, abban reménykedve, hogy hamarosan eljön az az időpont, amikor kompenzálni, vagy viszonozni tudom a kedvességedet.

Mindenképpen ott szeretnék lenni, mert amely témakörök említve vannak, igen fontosak, és nagy hiányterület az életemben, az ember energetikai rendszerét pedig mindenképpen meg akarom ismerni, működését megtanulni.

Hogyan tovább? Töltsem ki az adatlapot azon az oldalon, amit megadtál?

Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt.

hermess képe
H: Az én Utam... életfeladat felismerés
2010. május 18. kedd, 16:12 | hermess   Előzmény

Kérlek, jelentkezz be a fenti linken, és kérek egy privát levélben születési hely és idő adatokat Tőled, hogy a horoszkópelemzéshez a képletedet elő tudjam készíteni.

Ez a vasárnapi tréning a fejlődési szintekről szól, és a saját helyünket, képességeinket, feladatainkat fogjuk keresni. Az energiázás és az energiatestek témája a szombati alaptanfolyamon lesz, csak nem tudom, hogy kész vagy-e már azt befogadni. Döntsd el, melyik érdekel jobban.

Csütörtökön, máj.20-án van egy előadásom erről a Soter Klubban "Az energiaérzékelés, mint tudatossági szint" címmel, ez segíthet eldönteni. A programok között megtalálod.

Mi bajod az okkulttal?
2010. május 19. szerda, 13:28 | Éva.   Előzmény

>én egy negatív, tehát okkult kapcsolatra gondoltam, <

-mért lenne az okkult kapcsolat negatív?

egy kereső ember,nagyon hamar eljut odáig,hogy meg kell ismernie

-az okkultizmusnak nagyon helyénvaló igazságai vannak,nagyon jól látják a dolgokat odáig ameddig ellátnak
pontosan ez a korlátja,hogy bár elég magasra ellát,de a legmagasabbig nem

- innentől kezdve lehet visszahúzó erő,ha az ember itt megreked és nem megy tovább,
mert esetleg rabul ejtik a titokzatos dolgok,az esetleg megszerzett pszichikus képességek,
ezek visszahúzzák attól ,hogy tovább lépjen,feljebb,és még magasabb szinten keresse az igazságot.

nincs semmi baj az okkultizmussal,bizonyos szinten,nagyon is helyén való,
korrekt ismeretek ad
beleragadni nem szabad,mert azzal elzárja magát az ember a további fejlődéstől
persze lehetsz nagy mágus,de akkor még csak mágus vagy /akármilyen nagy is/
Nézd meg a Tarotban ki birtokolja a legmagasabb minőséget,amiben már minden benne van,mind a 21 lap tapasztalata/a mágus is /??????

a BOLOND,
nincs is száma a lapnak,mindent birtokol /0-21-ig,alfától ómegáig /
a kutya tépi le róla a nadrágot,és nem törődik vele....
Ő a megvilágosodott /jóval meghaladta a mágus szintet/
-ez a kitérő csak arra példa ,miért kell meghaladni az okkult,mágus szintet

azt gondolom,hogy valószínűleg előítéletből és nem tapasztalatból adódik,hogy zsigerből azt hiszed az okkult az valami sötét negatív dolog
-
az ugyanúgy egyfajta tudás,attól okkult hogy a hétköznapi ember számára titokzatos ,
természetfeletti jelenséget vizsgál.

ha megnézed az ember és a világ felépítését,működését okkult megközelítésből,
sok mindent sokkal jobban meg fogsz érteni

amikor megértetted,be kell építeni és tovább kell lépni a további megismerések útján.

Úgy gondolom,semmi sem negatív,amiből tanulhatunk,és közelebb kerülhetünk a megértéshez.

ez már megint nem oda ment...
2010. május 19. szerda, 13:39 | Éva.   Előzmény

...ahova szántam

Mikinek írtam,feltéve a kérdést,
miért állítja,hogy ami okkult az negatív,
mikor nem is ismeri,zsigerből fél tőle,
mert ezzel ijesztgették...

HajduM képe
Persze. Pontosan az, hogy nem ismerem, viszont fenyegetettséget
2010. május 19. szerda, 13:55 | HajduM   Előzmény

Persze. Pontosan az, hogy nem ismerem, viszont fenyegetettséget jelentett a keresztény tanítások miatt, illetve a szektás tanítások miatt.
De hát úgy látom, most már, hogy mindennel foglalkozni kell,amit a judkriszt (judeokerszténység) tiltott, mert gondolom azért építettek ki domináns félelmeket ezekkel kapcsolatban, hogy eszébe ne jusson a delikvensnek ezekkel foglalkozni, mert még a végén, nem marad a judkriszt sötétségében.
Most el is jutottam odáig, hogy ami szembe jön velem azt ki próbálom, ahogy Göre Gábor bíró úr mondaná, hogy: Mönnyünk oszt tapasztajjuk mög :!

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Ki fenyeget,hol?
2010. május 19. szerda, 15:13 | Éva.   Előzmény

Ez megint csak félreértésen alapul

>De hát úgy látom, most már, hogy mindennel foglalkozni kell,amit a judkriszt (judeokerszténység) tiltott, mert gondolom azért építettek ki domináns félelmeket ezekkel kapcsolatban, hogy eszébe ne jusson a delikvensnek ezekkel foglalkozni, mert még a végén, nem marad a judkriszt sötétségében.<

semmiféle ijesztgetések,tiltásokról szó nincs
Valóban ott van a bibliában,hogy ne menj jósnőhöz,asztrológia stb.
de kinek mondja ezt és miért?

az egyszerű embernek mondja,mert ha a jóstól akarja megtudni jövőjét,az azt jelenti,
hogy nem bízik az isteni gondviselésben,nem hisz Jézusnak,nincs erős hite,fél és bizonytalan

nem ezek iránt a dolgok ellen lép fel,mert ezek a szakrális tudományok
magasabb szinten igenis hogy művelhető,ez is ott van..

nézd meg a kabalistákat, alkimistákat,vagy a kezdeti középkorban a kolostorokban is milyen eszméletlen tudás volt felhalmozva,és egyházi magas rangú személyek foglalkoztak vele,
ezen a szinteken ezt senki nem tiltotta

csakhogy ezen a szinteken mert tudtak bánni ezzel a tudással

ezt kéne már meglátni a Bibliában / is /
többféle olvasat van,többféle fejlődési szinthez szól...

az egyszerű ember igenis ,hogy ne foglalkozzon ezzel,mert nincs meg hozzá a tudása,
ő csak bízzon meg az Istenében,meg fog kap tőle mindent

nézd meg,hogy minden magasabb tanítás titkos volt,és ennek nyomós oka van

Én semmiféle fenyegetést,tiltást ,ijesztgetést nem látok
egyszerűen helyre rakták a dolgokat /abban a társadalomban/

Ezt innen nehéz megítélni,de ha az ember tárgyilagos akar lenni,
akkor szerintem így kéne nézni a dolgot.

Mindennek,és mindenkinek meg volt a helye.

A mai helyzet az más,és szerintem ebből adódik a fenti /szerintem / félreértésed is.

Na igen. Ez az. Éppen ma volt szerencsém olvasni egy kiadványt,
2010. május 18. kedd, 18:46 | bodza (útkereső)   Előzmény

Na igen. Ez az. Éppen ma volt szerencsém olvasni egy kiadványt, amiben részletesen kifejtik, milyen büntetések várnak "odaát" azokra, akik az okkultizmus, spiritualizmus felé fordulnak...:) Cseppet nem ijedtem meg.:) Sőt, olvasás közben megjött az étvágyam, szinte észre sem vettem, mennyit burkoltam egyszerre, mert ez mostanság nem jellemző rám...:) Én az ingát már régóta használom, megismerkedtem a cigánykártyával, s már itthon van a Tarot kártya a kézikönyvvel. Sajnálom, hogy én nem tudok ilyen tanfolyamokra eljutni, de alig várom már, hogy elkezdhessem a tanulást! :) Egy bizonyos szintig biztosan megy autodidakta módon is, aztán majd találok egy segítőt. Ilyenkor érint meg igazán a nagyváros hiánya...Hiába na, az ország második legnagyobb városából kerültem ide, de ezt sosem fogom megszokni!

Abban a kiadványban annyi félrevezető maszlag össze volt hordva az angyalokról, démonokról, halottakról, szellemekről, hogy amikor a végére értem, csak bámultam bambán az üres tányéromat. Emberek, akik ilyen korlátok közé szorítják magukat. Persze a Bibliából rengeteg idézet, de bőven átmagyarázva. Nem voltam rest két-három citátumot átolvasni, s nekem nem az jött le belőle, mint amit ők állítanak.

Még páromat is megkérdeztem, aki egyébként javarészt még materiális síkon van, aztán vastagon elmondta a véleményét. Érdekes volt a hozzáállásában, hogy bár nem olvassa ezt az oldalt, sőt, ilyen irányú könyveket sem, mégis befért volna a véleménye bármelyik itteni topikba anélkül, hogy felháborodást váltott volna ki vele. Ezek szerint ő is fejlődik, csak emellett valahogy elsiklottam eddig!:)

Ez az "Örülök, hogy örülsz" válasz alá ment volna -
2010. május 18. kedd, 18:49 | bodza (útkereső)   Előzmény

Ez az "Örülök, hogy örülsz" válasz alá ment volna - elvileg...:)