Koldusnak lenni, hajléktalanná válni
Mindig is foglalkoztatott a koldusok és hajléktalanok léte, élete, problémáik és szerencsétlenségük. Milyen lehet számkivetetten élni? Miért nem találják a helyüket? Vagy éppen most vannak a helyükön, ezt kell megtapasztalják? Hogyan lehetne rajtuk segíteni, ha egyáltalán kell segíteni?
Böngészés közben ráakadtam Mustó Péter jezsuita szerzetes írására: Koldultál-e már?
"Itt kezdtem megtanulni: koldulni azt jelenti: áldani azokat, akik feléd fordulnak, akiktől kapsz. De áldani azokat is, akik nem vesznek észre, nem figyelnek rád, elmennek melletted érzéketlenül. Sőt: koldulni azt jelenti, hogy megtanulhatod még azokat is áldani, akikben jelenléted borzongást, talán gyűlöletet vált ki."
Beszélgessünk a koldusokról, hajléktalanokról, számkivetettségről és a segítségről!
Hozzászólások
68 hozzászólásAzt gondolom, hogy az ilyen embereknek az az életfeladatuk, hogy megtanulják elengedni az anyagi dolgokat, a pénzt.
Ez lehet, hogy keményen és hülyén hangzik, de úgy érzem, hogy ahányszor közelebb kerülök a pénz teljes elengedéséhez, az életem egyre könnyebb, és ahogy újra belekapaszkodom a pénz akarásába, úgy csúszok közelebb a hajléktalansághoz. Ezt egyre világosabban látom. Én eléggé pengeélen táncolok ebből a szempontból.
Viszont érdekes szempont számomra az, hogy "áldani azokat, akik elmennek melletted érzéketlenül"... Mindig is problémám volt ezzel. Lehet, hogy el kéne rajta gondolkodnom, mert ez is taszíthat koldulásba???
A pengeélentáncolás jó dolog. Én is tapasztalom mindkét végletet, van hogy napokig szórom a pénzt bármire amit megkívánok, adok, meghívok, nem érdekel, most meg pl egy hete húzom párszáz forintból. De ez így az ideális szerintem. Amúgy a nagy akarásnak nyögés a vége, mindig, ha nagyon kellene a pénz, nem jön, amikor meg már elengeded, beletörődsz, na akkor.. Ma is így jártam, megjött az átutalás, pedig délbe még semmi és péntek van.. :)
szia!
Hasonló helyzetben vagyok mint Te, csak kicsit más.. szerencsére nem vagyok koldus, engem máshogy döntött le a "kapzsiság"..az anyagi hajsza... egészségileg, de még igy sem bírok ülni, gipszes lábbal is mentem melózni stb..
Sokszor felteszem a kérdést mire kell a többlet??- és nem is tudom megválaszolni (értelmesen)
mert ha van sem magamra és az egészségemre költöm.. ajándékokat veszek barátoknak, kinek mire van szüksége.. de kezdek rájönni, igy fejezem ki szeretetem és igy várom "elismerést"
ez butaság tudom, csak nehéz kilépni belőle..
Te hogy fejleszted magad? ÜDV!
Azon gondolkodom, milyen sokan élünk manapság az anyagi életszínvonal alsó határán. Ismertem személyesen is két koldust a városunkban, mindig adtam nekik amikor tudtam. Akkor is, amikor egyértelmű volt, hogy már csak piára kell.
Egyikük nemrég meghalt, és ma már a másiknak is egyre kevesebbet adhatok, de adok. Van amikor részvéttel, van hogy csak megszokásból, vagy éppen, mert szabadulni akarok tőle, s néha azért, mert szeretem amikor azt mondja: A jó Isten áldjon meg a családoddal együtt...
Mégis inkább arra tendálnak a gondolataim, hogy például ezen az oldalon is milyen sokan vagyunk koldusok. Kérünk, koldulunk. Ki erőszakosabban, ki csöndesebben, ki csak némán figyelve.
Az előremozdulásért, egy kicsi felismerésért, egy-egy biztató, kedves szóért, egy tanácsért vagy egy cseppnyi szeretetért.
Itt is, miként az utcán, vannak akik adnak szívesen, mások visszafogottabban, s van aki nem ad.
És néha itt is előfordul, hogy a koldus a keveséből sokkal többet ad...
Én nem érzem igaznak, hogy a koldusok azért koldusok, mert az áldást kell megtanulniuk. Áldani azokat, akik nem adnak... inkább csak elfogadják, mert ez a természetesebb. Sőt, amikor adok, és azt mondja, hogy a Jóisten áldjon meg érte, hát szerintem abban sem éli meg igazán a hálát.
Én egyszer már voltam koldus, na nem ebben az életemben. Nekem abból a meditációból az jött le, hogy utáltam mindenkit, de legfőképpen saját magamat. Nyamvadt kis élet volt, és a hála érzésének legkisebb jelét sem tapasztaltam magamon. És inkább az volt a természetesebb, ha jól belém rúgtak...
nem rossz.. de hogy lehet elérni ilyen meditációt?
mindenkinek át kell ezt élni? mindenki lesz koldus , beteg stb?? csak hogy mindent megtanuljunk atz életben?
ill amit már tudunk azt nem kell ugye?
Illetve azt sem amit el/be tudsz fogadni. ;)
A betegségnek más az eredete.
Szia Szeges!
Szerintem naggyon jó felismerés volt amit az emberekról írtál:) mert hogy szinte mindenki koldus.........nekem is ez a véleményem.......
Mert ugye koldulunk a figyelemért,amit másoktól kapunk,"koldulunk"a szeretetért csak h kapjunk már valakitől,"koldulunk" a munkahelyünkön mikor megalázkodunk,bólogatunk,koldulunk szexért a lányoknál,mikor is bármire képesek vagyunk csak h eljussunk odáig:),"koldulunk" az elismerésért stb......
Ezek után biztos h olvasni fogom a hozzászólásaidat!
Üdv.: Jánoska
SZEGES
A JÓ ISTEN ÁLDJON MEG A GONDOLATAIDÉRT
Megfigyeltétek már, hogy vannak emberek, akiken egyszerűen nem lehet segíteni? Elfogadják, amit kapnak, de fel is élik pillanatok alatt. Aztán ugyanott tartanak, egy helyben toporognak. Ha úgy nyújtunk nekik segítő kezet, hogy abban nincs semmi, akkor meg megsértődnek. Nekik nem tanács kell, kalács kell. Hiába fizeted ki és kötteted be az áramot, az fél év múlva ugyanúgy ki lesz kapcsolva...Hiába adsz két zsák szép ruhát, abból nem lesz rajta semmi, mert eladja és feléli. Ha megmondod neki kerek-perec, hogy innentől kezdve nincs segítség - többet nem jön feléd, éli a világát a maga módján. Folyamatosan hazudnak, mindenkit megvezetnek /már azt, aki nem ismeri őket/.
Hatalmas energiát szívnak el Tőled minden egyes találkozásotok alkalmával. Ha szembesíted a hibájával, rögtön támadóállásba áll, kiabál, mindenki hibás, csak ő nem. Múltbeli sérelmeiből merítkezik, mindent arra hárít.
Nem tudnak tovább lépni, felülkerekedni, tanulságot levonni. Látszólag beletörődnek sorsukba, pedig a maguk módján nagyon is küzdenek ellene. Csak épp nem jól csinálják. Ha pedig óvatosan segíteni akarsz, nagyon könnyen megkapod tőlük: "te aztán csak tudod", "neked könnyű", "te könnyen beszélsz", stb.
Hiába adnád a világ pénzét a kezébe, az sem húzná ki a mocsárból, ahová saját lábán gyalogolt be. Ideig-óráig meglenne, aztán ugyanoda jutna vissza. Egyfajta ördögi kör, akárhogy kapaszkodik, nem jut előrébb. Rendszerint élete része az alkohol, de nem ismeri be, hogy problémája van vele. Kenyér helyett cigit vesz. Leves helyett pálinkát.
Szájából a "köszönöm" is hamisan cseng, hisz titokban többet várt...
Ezen már nagyon sokat gondolkodtam én is, saját családi példámból kifolyólag. Az egész család segíti őket, mégis ugyanazokat a köröket futják. Polgári villától egy bedőlt falú vályogházig jutni...Én már nem tudtam utolsó alkalommal attól jobb tanáccsal szolgálni a családnak, hogy vágjunk el mindenféle segítséget, ideje felnőniük. Ha elengedjük a kezüket, talán észhez térnek. A többiek így is tettek, ám maradt egy kivétel. S mivel ez a kivétel mindig kisegíti őket a legnagyobb sz@rból, így vígan csinálják tovább. Vajon meddig? Vajon hogy lehet ténylegesen segíteni? Azt már látom, hogyan sodorhatja magát valaki koldussorba, a visszautat nem látom!!!
Még egy gondolat: szájukból legtöbbször nem áldás, hanem átok hull, csak azt mi már nem halljuk...Ez ugyanígy vonatkozik az utcán élőkre is.
Sajnos egyetértek. Biztos sokan vagyunk olyanok, akik szeretnének segíteni. (Persze itt lehet filózni, hogy magamért, vagy miért...) De arra már rájöttünk, hogy csak pénzzel nem sokat segítesz. Sőt! Néha, amikor a lottó ötösről ábrándozom, elképzelem, hogy ha nyerek, akkor ilyen embereknek szerveznék önmegvalósító tanfolyamokat. De tartok tőle, hogy százból ha egy emberen tudnék változtatni. Viszont az is eredmény lenne. Nincs jogunk mások életébe beleavatkozni, így elég nehéz segíteni.
Van még egy módszer, ami szerintem az ilyen embereknél beválhat (persze ahhoz is kitartás kell), ez a másolás, utánzás. Aki lecsúszik, annak még a gondolkodás is nehezésre esik sokszor, ezért ha csak követnie kell valakit, lehet, hogy könnyebben kimászik a bajból. Az mlm-ben elég jól működik a másolás technikája. Ha lenne annyi pénzem, azt hiszem ezen az úton indulnék a segítéssel. Példul filmet csinálnék azokról, akik kimásztak a bajból, és sok ilyen filmet nézetnék velül. Hátha valamit elindít. Lehet, hogy sok filmet néztem?
"Szájából a "köszönöm" is hamisan cseng, hisz titokban többet várt..."
És a szívesen is hogyan csenghet néha...
Igen, valóban...Azt ugye elhiszed nekem, hogy amit én adok, azt úgy adom, hogy semmiféle viszonzást nem várok érte. Szívesen teszem, amíg és ami erőmből tellik...
Viszont azt már nagyon nehezen - és egyre nehezebben viselem, amikor olyan terheket aggatnak rám, amit nem nekem kell/ene/ cipelni. Nem csak a bajban lévők, hanem a hozzátartozók is.
Hidd el, eljön az a pillanat, amikor az ember azt mondja: elég!
Viszont marad valami hátra: ez pedig a lelkiismeret-furdalás.
Újabb és újabb leckék, pedig így is annyi van már, ami kibogozásra, megoldásra vár!
"Azt ugye elhiszed nekem, hogy amit én adok, azt úgy adom, hogy semmiféle viszonzást nem várok érte. Szívesen teszem, amíg és ami erőmből tellik..."
Se okom, se jogom kételkedni benne, de így szerintem ...
"Viszont marad valami hátra: ez pedig a lelkiismeret-furdalás."
... dupla a "nyomor"...
Néha annyira kínoz, hogy az már fáj!!! Egyébként a testvéremről van szó. Test-vér - elválaszthatatlan kötelék. Elválaszthatatlanok voltunk, az egész "pályafutása" kb. 11 éve kezdődött. Annyiszor elmondom neki az álláspontomat, de rögtön visszatámad. Már nem is próbálkozom ezzel a módszerrel, mert felesleges. Amikor télen esténként nálunk égett a villany, meleg vacsora illatozott az asztalon, és pólóban ültük körül, nagyon sokszor ki kellett rohannom, hogy észre ne vegyék azt, hogy sírok. Sírtam, mert tudtam, hogy már bent fekszenek a sötét szobában a takarók alatt, mert se villany, se fűtés...Talán kaja volt előtte.
Sokszor telerakom a kosarát, sokszor küldtem szekér fát, de nem ez a megoldás.
A megoldást nekik kell megtalálniuk!!! Nem akarásnak...és még sorolhatnám.
Nehéz, és nem is akarok ennyi terhet cipelni, cipelje mindenki a magáét.
Annyiszor találkozom "megkövesedett" szívű emberekkel - én nem szeretnék így járni.
Nagyon szeretem őket - de egyetlen megoldást látok: maguknak kell az egészből kicihelődni! Egy "zavaró körülményt" már sikeresen kiiktattunk, nyitva számukra az út, már csak meg kell találják...
Sajnálom!
Legyen szerencsétek...
Én szívesen elbeszélgetnék jó néhány koldussal a családi hátteréről. Vajon van-e (volt-e) ugyanilyen számkivetett, mint ő, vagy történt-e valami a családjában, amiért esetleg (más helyett) vezekel?
Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi változik akkor, ha az embert nem különálló egyénként figyeljük, hanem a kiterjedt családja részeként.
Kisérletnek, ellenőrzésnek is jó volna egy ilyen felmérés.
Jogos! Erre én is rámennék... a családállítás is jó módszer... meg a belső utazás...
Látod ez jó kérdés, ha nem bánod, saját családi példámból válaszolnék is. Nálunk volt "számkivetett" sorrendileg a 4. nagynéném. Ő megteremtett ügyesen mindent magának, nem mondhatni, hogy anyagi gondjai lettek volna, ő olyan "szeretetkoldus" volt. A szüleit okolta minden rosszért az életében, a testvéreire irígy volt. Pedig ő volt az összes lány közül az, akinek megvolt mindene - anyagi értelemben. 52 évesen távozott, egy nagyon súlyos betegség után.
Testvérem dettó a családot okolja mindenért. Most, hogy ránk jött az özönvíz, és szinte mindenük tönkrement, a család újrabútorozta az egész lakásukat. Talán kapnak a várostól is segítséget, hogy rendbe hozzák a károkat. Ezt is én intéztem neki, mert egyszerűen képtelen kiállni saját magáért - inkább hagyja, hogy történjen akármi...
Apai ágról is volt számkivetett, apám féltestvére, akitől egy fél házat pereltek el. Ő valóban koldusbotra jutott - tudtommal. Aztán amikor megnősült, talpra állt, de gyanítom, nagyon sok tüske maradt benne. Apám akkor még kicsi gyermek volt, ezt a szülei rendezték. Aztán jött az államosítás, amikoris mindenüket kihordtak az udvarról. Elkobozták a hatalmas földjüket és a jószágaikat is. Apai dédanyám - aki édesapámat nevelte fel - tudott szerezni egy varrógépet, varrásból tartották el magukat. Küzdöttek a mindennapokért, lányait, vejét hamar elveszítette, ez az egy unokája maradt. Azon a napon halt meg, mikor apám elvette anyámat. Na azon a napon indult meg a lejtmenet...
Anyám apámat szó szerint mindenéből kiforgatta, aztán amikor már semmi nem maradt, 20 év után lelépett, édesapámat a testvéremre hagyta. Apám akkor már az alkohol rabja volt. Így éltek együtt még 12 évet, de apukám mostanára már szociális otthonban van. Az ő érdeke, mert bolyongós lett, nem tudunk rá vigyázni úgy, ahogy kellene. Testvérem megmondta, hogy oda többet nem mehet vissza, most már nyugalmat akar. Annyira hittünk benne, csakhogy azóta se merem este hívni, mert "rossz a térerő".
Ezért mondtam, hogy vannak akiken egyszerűen nem lehet segíteni, mert akárhogy is próbálkozol, mindig visszájára fordul a dolog.
Vagy nem jó a módszer...Másképp kell közelíteni.
Nincs az a terápia ami talpra tud állítani egy embert anélkül, hogy Ő maga ne akarná, ne érne meg a változásra. Pont ma csináltam egy meditációt, még mindig a veszteségek, az anyagi helyzet a téma. A válasz az volt, hogy rengeteg a halott gyermek a családomban, még gyerekként átvettem a szüleim által cipelt gyászt, szinte roskadozva vittem. Remélem sikerült valamelyest oldanom. Annyi pénz áramlik és bőség az életünkbe, amennyi a belső énképünk alapján megjár nekünk. Ezen dolgozom. Nagyon szép választ kaptam arra, hogy értékes vagyok-e és ez hol van bennem. Kidobáltam az összes ego által sugallt választ és a végén az maradt, értékes vagyok mert ott a tudatosság a szív fényében. Láttam a szív csakrát és a közepén a fényt, szép volt...
Ez nagyon szép, köszönöm!
Tudom nagyon jól, ha valaki nem akarja, akkor nincs mit tenni.
Ha legközelebb eljön hozzám, megkérem, olvasgasson itt egy kicsit. Ha látja, hogy másnak sokkal nagyobb tragédiák is történtek életében, hátha elkezd gondolkodni.
Ott látom a bajt, hogy szinte csak ilyen emberek között mozog, ott meg azon megy a verseny, kit kell jobban sajnálni...Ha az önsajnálaton és önsajnáltatáson túllépne, már egy óriási lépés lenne egy új úton...:) Én még nem adom fel, nagyon szeretem!
szia!
Azt szeretném kérdezni,hogy mi ez a medítáció, valahol elsajátítható? nagyon érdekesnek tünik és hatásosnak!
Sürgős segítségre van szükségem ,akár emailben is leveleznék!
nagyon elvesztem én is az anyagi világban, de már a kapcsolatom egészségem is ráment, rengeteg terápiát kipróbáltam, pár napig hónapig jó uton vagyok, aztán csinálok 1 galibát magamnak.. ami mindig stressz és anyagi veszteséggel jár..
nagyon köszönök minden választ! Timi
Gondolkoztam, te mit tehetnél. Mert amíg ő nem hajlandó a változásra, addig az ember tehetetlen. Valószínű a testvéred valakivel a családban sorsközösséget vállalt, abból a mágikus gyermeki elgondolásból, hogy "ha ő sem élt jól, én sem élhetek jól. És ha így teszek, akkor a másiknak könnyebb lesz." Teszik az emberek mindezt szeretetből.
Nos, nincs egyedül. Az emberek többsége így mutatja ki eredendő szeretetét a család felé. És ezzel felhívja a figyelmet valakire, akit kizártak a családi tudatból. Ha ezt a családtag megkapnja a megérdemelt helyét, testvéred felszabadulhat. A családfelállításokon ilyenekkel is foglalkozunk. Valószínű azonban, testvéred nem jönne el egy ilyenre, Te viszont annyit tudsz segíteni, hogy amikor találkoztok, beszélgessetek a családról. Nézzetek fényképeket, készítsétek el a családfát, ahol minden élő és halott jelen van. (Féltestvér is testvérnek számít a családállítás tapasztalatai szerint) Ha tudtok, menjetek el a sírokhoz. Fogadjatok mindenkit a szívetekbe. És a jó élményekről beszéljetek. Az segít abban, hogy elfogadjátok az őseiteket, akik felől az élet hozzátok eljutott.
érdeklődnék hogy a családállítás mennyi idő alatt hozhat elfogadást elnegedést?
Üdvözlettel KOreny Tímea
Bocsi lemaradt..a belső utazást hogy kell csinálni?
Mindannyiunkban létezik egy belső kép a családunkról, amit magunkban hordozunk. Emlékszünk minden bántásra, feszültségre, vitára, veszekedésre. A családállítás során kimondásra kerülnek a családtagok közötti feszültségek, és emiatt oldódnak is. A befejező képben felbukkan a mélyben rejtőzött szeretet úgy, ahogy a kliens a valóságban talán meg sem tapasztalta. Emiatt az ellentmondás miatt előfordulhat, hogy eleinte zavarodottságot érez az ember. A régi és az új kép nem egyezik. Ahhoz, hogy az új kép hatni tudjon, időre van szükség. Eddig a régi kép befolyásolta a viselkedést, most az újnak kell átvenni a helyét. Sok embernek nem könnyű, hogy úgy hagyja hatni a dolgokat, hogy egyszerűen befogadja. Pedig a legerősebben ekkor tudja kifejteni a hatását.
Hogy mennyi idő alatt hozhat elfogadást? Amennyi idő alatt a lélek képes magába fogadni az új képet.
sziasztok!
valóban érdekes, de ugy érzem 1 élet is kevés elfogadni mindent!
pedig amig ez nem történik meg nem lelünk nyugalomra:-(
hogy lehet fejleszteni a koncentrációt és türlemet, ami az alapja mindennek?
pláne igy, hogy nincs is késztetésem semmire? mindent abbahagyok? ez őrület!!
...mindent abbahagyok..
kapkodsz, hova rohansz?
.... nincs is késztetésem semmire..
miben csalódtál? miért játszol eleve kudarcra? miért nincs célod? nem érdemled meg?
türelem, koncentráció hiánya a szétszórtság
sok mindenre figyelsz, cikáznak a gonolatok, bizonytalan vagy merre tovább, mit is, hogyan?
feled el, a kérdéseket. Minden dolog egyszerű, csak mi agyaljuk, bonyolitjuk túl.
Tapasztalatom, ha valami érdekel, birka türelmem van, meg kitartásom. Ha nem érdekel, összecsapom, és szaladok tovább.
Hogyan lehet fejleszteni? Motiváltság kérdése is.
Kezdetben ne mindent akarj elfogadni. Válasz ki egyet. Feled, az utat, hogy még mennyi van. Mindent csak lépésről-lépésre valósithatsz meg.
Jó a cél, de csak az irányt adja meg. Ne fáradj már el a tervek, idő agyalásán. Ilyen alapon, a boltba sem éri meg elmenni, mert hát, mennyi idő, és lépés kell hozzá. ÁÁ, el sem indulok.
Oké, akkor nem indulok. De megoldok ezzel valamit is? Mennyi idő? Pont annyi, amennyi szükséges. Még jó, hogy az ősemberek nem igy álltak hozzá. Mire jutottunk volna? Maradtunk volna pattingatni a köveket :D.
Nem beszélve arról, amig nem indulok, gyötőr tovább a mi lett volna ha kérdés...
Ha viszont már úton vagyok, jön egyre több elégedetség, megerősités. Egyre erősebb, egyenesebb gerinc, ami a saját megismerésemből magam iránt, saját felelősségemből fakad.
Az életem teremtője én vagyok :D
szia!
Teljesen igazad van mindenbe, én már klinikai eset vagyok, meg is van a beutalóm..
az a vicces hogy fejben megvan minden de mégsem tudom alkalmazni.. miért??
ezer cetli a lakásban pozitiv gondolatok stb.pilanataim vannak jók..
hiányzik az elismerés.. a szeretet, de hát magamat sem szeretem .. tudom stb..
csak igy mi lesz ?? nem akarok igy élni!