Várakozás-Vágyakozás
Azt hiszem innen gyökerezik a probléma. A várakozást vágyakozással töltöm meg, ahelyett hogy elfogadnám hogy oké, még nem, és a jelenre koncentrálnék... Tisztára mint a kislány, aki felveszi anyuci kopogós cipőjét és hasra esik benne párszor, míg a nagy tükör elé ér... de akkor is megcsinálja újra meg újra...
Kell az egómnak, hogy valamiért fenntartsa az érzetet, hogy nem elég... valami ami még ha ott is van, elérhetetlen... és gúzsba kötöm magam ezzel a sok vágyakozással. Aztán jöhet az önmarcangolás, fájdalom, amibe ahelyett, hogy beleereszkednék, elhessegetem, hogy ezt nem szabad, önsajnálat. (újabb önmarcangolás az önsajnálatért) Pedig biztos hamarabb kilyukadtam volna itt, ha már az elején belemegyek a fájdalmas részébe... Ehelyett csak jönnek jönnek a helyzetek, különböző emberektől akikre várnom kell, tehetetlenül, és már nincs türelmem elcsendesedni, meditálni... :( viszont úgy érzem megvan a kulcs, csak le kell higgadnom valahogy...
Egyik nap kerestem valakinek valamit a hozzászólások között, és megakadt a szemem egy saját régebbi bejegyzésemen, ahol épp a várakozásról írtam. "Nem -nem várunk. Lélegzünk, van pulzusunk, regenerálódunk, szívünk ver, elménk lüktet, lelkünk él. 37 másodperc egy egész élet!" egy filmből idéztem. És ott csak 37 másodpercet vártak... hát ez a LECKE. Saját magamnak válaszoltam meg... :) Nem várni, hanem Élni...
Azért banális, mert ezzel a témával foglalkoztam (a művészet által) egész szeptember óta, mégse vettem benne észre a tükröt. Kulcsmondata volt az októberi prezentációmnak. Arról nem is beszélve, hogy ma "unalmas" művészettörténetet tanulva szembejöttek ilyen mondatok:
"Nincs megoldás, mert probléma sincs."
"A helyzet tragikus, de nem komoly."
Mondogattam én ezt magamnak eddig is, most mégis valahogy rendesen fejbe kólintott.
Boldog megkönnyebbülés... (még ha csak ideiglenes is... egyelőre;))
Hozzászólások
27 hozzászólásmeghajolok előtted
SZERETLEK, TEEEE
/Ekhart Tolle: A Most hatalma/
"Amikor tehát legközelebb valaki azt mondja: "Elnézést, hogy megvárakoztattalak", ezt felelheted: "Semmi gond. Nem várakoztam. Csak itt álltam, és jól éreztem magam."
Az elmondottakkal csak néhány példát mutattam be az elmének a jelen pillant letagadását célzó, megrögzött stratégiái közül, amelyek a szokványos tudattalanság részét képezik. Nem könnyű észrevenni ezeket, mert az örökös elégedetlenség "háttérzajaként" már mélyen beépültek a megszokott életviteledbe. Ám minél többet gyakrolod belső, gondolati és érzelmi állapotod megfigyelését, annál könnyebb lesz fölismerni, amikor a múlt vagy a jövő csapdájába esel, más szóval a tudatvesztés állapotába. Egyre könnyebben ébredsz majd így az idő álmából a jelenbe.
Ám légy óvatos! Az elmével való azonosulásra épült, hamis, boldogtalan éned az időben él! Tisztában van vele, hogy a jelen pillanat a halálát jelenti, ezért retteg tőle. Így hát mindent meg fog tenni, hogy az elkerültesse veled! Megpróbál az idő csapdájában tartani.
A jelenlét állapota bizonyos értelemben a várakozáshoz hasonlítható. Ez egy mindőségileg eltérő várakozás, amely a teljes éberséget igényli. Bármelyik pillanatban történhet valami, és ha nem vagy tökéletesen ébren, ha nem vagy csöndben, akkor lemaradsz róla. Ebben az állapotban teljes figyelmed a mostra irányul. Semmi sem marad belőle álmodozásra, gondolkodásra, emlékezésre, jövővárásra. Nincs benne feszültség, nincs benne félelem, csak éber jelenlét. Egész lényeddel, tested minden sejtjével jelen vagy.
Ebben az állapotban "önmagad", akinek múltja és jövője van - ha tetszik: személyiséged -, már aligha van ott. Mégsem veszett el semmi értékes. Te továbbra is lényegében önmagad vagy. Történetesen teljesebben vagy önmagad, mint korábban bármikor. Még pontosabban fogalmazva: csak most vagy valóban önmagad "
Előbb-utóbb el kell olvasnom Tollétől A most hatalmát, már néztem részeket belőle a neten, de nem volt affinitásom végigvenni. Ugyanis már most egészen biztos vagyok benne, hogy a most nem létezik.
Az, amit úgy szokott folyni a csapból, hogy a múlt már nincs, a jövő még nincs, csak a most/jelen létezik ez valójában csak egy féligazság. Még inkább az sem.
Első variáció: A most megélése alapvetően a múlt megélése
A mindennapi életünjk úgy működik, hogy tudatalatti rutinokat futtatunk. A helyzetnek a beazonosítása, amiben éppen vagyunk, az már eleve egy múltban fixált rutin, amiként beazonosítjuk szintén egy program, amiként reagálunk rá, az szintén egy már korábban megírt program. Vagyis, a most megélése semmi más, csak múlban rögzített programok futtatása. Nincs benne semmi, ami most lenne.
Második variáció: A most csak a jövő múltja, most csak a jövő visszavetülését éljük meg, vagyis a múltat
Az élő mátrix című filmben elmagyarázták, hogy hogyan érzékelünk. Amikor megégetjük a kezünket, akkor az fizikai esemény és az agyi inger tökéletesen egy időben zajlik, holott az idegpályáknak van egy műszerrel nagyon jól mérhető inger-válasz reakciósebessége. Az egyidejűség több kísérlettel igazolhatóan úgy jön létre, hogy az agyi inger egy jövőből visszavetített impulzus, már azelőtt küldi a jelet az agy a megégetésről, hogy fizikailag megtörtént volna.
Magyarán a most nem létezik. A most csak a jövőből visszavetítve létezik, vagyis a most eleve a múlt.
Gáz.
Óvatosan kell bánni ezzel a mosttal.
Nekem ebből egyetlen tanulság származhat. Ha a múlt nem létezik, a most az valójában a múlt, most akárhogy vesszük, valamiféle múltat élünk meg, akkor a most nem létezik. Ha sem a múlt, sem a most, sem a jövő nem létezik, az egyetlen dolgot jelent, az idő nem létezik.
A most, mint időfogalom nem létezik.
A most kizárólag megélésként létezik, sehogyan máshogy.
Ez a szócséplés az egó haláláról a jelenben szerintem egy jó nagy átverés.
A megélést az egó a tudatalattiból ráncigálja elő az ingerszűrőjén keresztül. A tudatalattiban minden tapasztalás és mindenféle megélés ott van, minden most van. hogy abból mit választ, az rajta múlik, az egó ingerszűrőjén.
:)
Én sem hiszek benne. Ha csak a MOST létezne, nem kellene dobálnom magamból kifelé ezt a rengeteg szemetet, ami 40 év alatt felgyűlt...:)
Ha csak a MOST létezne, minden nap kiválóan érezném magam. MOST épp jól is érzem magam, de a délelőtti MOST egy kisebb pokol volt, a holnapi MOST meg ki tudja, megint milyen...
mindig csak a jelenben valósulhat meg...
pont az a 40 évnyi szemét nem engedi hogy Most tudj lenni. Én hiszek benne, de inkább Jelenlétnek hívom, nincs köze az időhöz szerintem. Maximális Jelenlét állapotában nem befolyásol a múlt vagy a jövő, tisztalappal tekintesz mindenre, nem befolyásolnak programok a múltból, frusztrációk a jövővel kapcsolatban.
a délelőtti Mostod lehet hogy azért volt pokol, mert annak fogtad fel, nem tudtál kiemelkedni az egós nézőpontból:
"az egész élet csak egy játszma, amelyet olyan ügyesen és jól kell megjátszanom, hogy örömöm teljék benne. Ha vesztek, vállat vonok és nevetek, ha pedig nyerek, ugyancsak nevetek. Bárhogy is van, azon leszek, hogy tréfásan fogjam fel a dolgokat."
...a várakozás és vágyakozás kapcsolatának megélésére volnék kíváncsi, tök hidegen hagy hogy hisztek-e a mostban vagy sem...
Témáról vmi?
"Azt hiszem innen gyökerezik a probléma. A várakozást vágyakozással töltöm meg, ahelyett hogy elfogadnám hogy oké, még nem, és a jelenre koncentrálnék... "
az pedig a jelen, a MOST!
Szerintem...
köszi :)
Mikor naplót írtam is ezt csináltam. Leírtam vmit, aztán pár nap múlva megkérdőjeleztem és rámeditáltam, pedig a válasz rögtön első intuícióból megérkezett :D
Pontosan Tollét használom segédeszköznek. :) (Igaz, az Új Földet, nem a Most hatalmát... a lényege ugyanaz, és ez van kéznél) Megült egy-egy mondat (történetesen az első is, a "...jól éreztem magam" -végű) de az csak az első lépés hogy megértem, elismerem az ilyen dolgokat, aztán hogy meddig tart eljutni a megvalósításig, az már a nehezebbik vége.
Köszönöm Drusza! :)
szerintem, vagyis jelenleg ott tartok a vágyakozás kérdésben, hogy hülyeség... ami megfogalmazódott bennem tavaly, azóta még nem mozdult semerre sem, hogy vagy célom legyen a vágyakozásom tárgy vagy semmi, mert egyébként csak bántom vele magamat... Vagy tegyek lépéseket, hogy megszerezzem azt az adott dolgot/utazást/leányzót/stb/stb, mert ha cél, akkor annak van ideje, hogy mikorra akarom, azért lépéseket kell tenni.. lehet nem érem el, de találok valami hasznosat számomra,vagy megvizsgálva engedjem el(valahogy)...
persze, lehet hogy ez ettől sokkal komolyabb vagy másabb, de én jelenleg, ahogy írtam is, itt tartok ebben.
*örül*
A mai családállítás új perspektívába helyezte az egész ügyet! Szépen haladok! Köszönöm nektek és Ildikónak, és akik még ott voltak! :)
Tudnál esetleg valamit mesélni erről a Családállítás klubról,azoknak akik nem voltak ott?
Köszi
Mini-állítás volt, teljesen új megvilágításba helyezte a saját vágyakozásaimról alkotott képemet, mintegy kitágította. Nem gondoltam volna, hogy a saját családom tagjai, az ő életük, hozzáállásuk ennyire bennem (is) él. Mikor még csak az elméletet magyarázta Ildi, akkor kezdtek ébredezni bennem felismerések, összefüggések, a családon belüli egymáshoz viszonyulásról és annak kapcsolatáról ezzel a vágyakozás-témával, aztán a végére egész máshol lyukadtunk ki, volt nagy megkönnyebbülés, pityergés, boldogság, felszabadultság, ahogy kell :)
(magáról az állítás mibenlétéről inkább kérdezd Ildikót, regisztrálva van itt az oldalon sz.ildiko néven)
Az állítással képben vagyok,csak arra voltam kíváncsi,hogy a klubban mit csináltatok konkrétan.
Köszi,hogy elmondtad és örülök,hogy ilyen jól sikerült.
A vágyakozással nincs semmi baj, ha nem hagyod, hogy berántson, egész kellemes érzés tud lenni. Egész friss élményem, hogy vágyok valakire, de mégsem érzem azt, hogy óriási tragédia történne, azért, mert nem jön el. Jól elvagyok egyedül is, nincs értelme emiatt szenvedni.
és vajon (meddig) tartható ez az állapot? Mert nekem is volt ilyenem egész sokáig, aztán beszippantott a szenvelgés...
bár most jól vagyok. kiszedtem a No.1. státuszból :)
egészen addig, amig szeretsz magaddal (is) elleni ;)
webMester:
Ha lemondunk a vágyakról, épp azt tagadjuk meg, ami emberré tesz!
upsz... most akkor mivan? :S asszonnyal tárgyalunk róla... szerinte nem mondtam le... most dolgozom, aztán meditálok, aztán aztán aztán... :)
jelentkezem hogy mire jutottam :)
már a webmester is hazudik????
Inkább ez: ember= elválasztott "éntudat" az Egységből . Maga a lánc a vágy (félelem, fájdalom) , mely ebben az állapotban tart.
aztán lehet, nagy hülyeséget irtam :DDD
Engem az rántott ki a szenvelgésből, amikor rájöttem, hogy én (mint lélek) nem akarom, hogy teljesüljön a vágyam.(az egóm vágya). Amíg az volt az érzésem, hogy a Jóisten nem adja meg, mert még nem érdemeltem ki, addig lázadva vágyakoztam. Szerintem egy vágyat ez a lázadás tesz szenvedéssé, amikor próbáljuk az égre testálni a felelősséget, hogy még ő nem adta meg nekem, mert még nem dolgoztam meg érte! Egy ideig ezt elfogadva különböző lelki munkát végzek, tudatosítok ezerrel, hogy megérdemeljem, aztán jön az elfáradás, elégedetlenkedés, lázadás: meddig kell még??? nálam legalábbis ez volt az ok, és amikor megértettem, hogy a konfliktus a vágyakozó egóm és a még nem megkapni akaró lelkem között van, és ennek az egésznek semmi köze az égiekhez, akkor egycsapásra kisimultak a ráncaim! :) Hisz önmagam ellen csak nem lázadozok.
"Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket, és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga."
Weöres Sándor
Köszönöm! Weöres Sándor nagyon tudott valamit...
én meg ezt "találtam"... inkább újrafelfedeztem, a sóvárgásról szól, és nagyon kifejező.
... a közepéig, amíg felfejlődött a hangszerelés. Ott aztán egy kicsit lapos lett, vagy én telítődtem. A moduláció a végén nagyon ütős, az megint visszahozott.
A régi Uriah Hepp számokat idézte számomra. Ezért egy magasabb fekvésű hang talán még többet adhatott volna hozzá...
Élmény volt, köszönöm!
Nincs új a nap alatt...
Ez is, mintha azt mondaná:
http://www.youtube.com/watch?v=AnIKhkUIahI
http://www.youtube.com/watch?v=f87bbR3UQks&feature=related