Hogy tehát lehetséges, hogy életünk küzdelmei nem csak a mi küzdelmünk, hanem az élet, itt a fizikai világban vajúdik velünk, és mi éppen ellene harcolva próbálunk világrajönni valósággal, és harcaink, küzdelmeink, egy másik, új állapotba visz minket. Így tehát személyes harcaink, életküzdelmeink nagyobb távlatokban semmiségnek tűnő kis délibábok, melyek itt most a rossz kategóriájában leledzve, tudattalanságban tart minket, és kapaszkodunk mindabba, ami éppen rabságban tart, ami éppen a küzdelmet fenntartja, és nem engedi a tovább lépést, a megszületés, hogy ténylegesen világrajöjjünk.

Meglátva kicsinységünket, elfogadva, hogy mindaz mibe oly erősen kapaszkodunk semmi csupán és csak arra vár szülőanyánk, hogy végre ne akarjunk tovább küzdeni az elkerülhetetlen ellen, hogy biztonságosnak érzett méh-mennybeli állapotunk megszűnvén, egy nagyobb, egészebb, Istenhez közelibb menny felé haladva, hagyjuk magunkat csak úgy megszülni, hagyjuk magunkat megszületni.

Hogy belássuk, küzdelmünk értelmetlenségét, mellyel az legfőbb akarat ellen úgy sem tehetünk semmit, belátván, akaratunk formai megnyilvánulásainak korlátozottságát, mely nem érhet fel a teljesség megnyilvánulatlan lehetőségeinek mindenségével.

Hát mit számít egy ember személye, személyes kis semmivé foszló ügye-baja, ehhez az akaratlan beteljesüléshez képest?

Semmik vagyunk, mert ...az élet, mint a pára, mely felszáll, s elszáll... semmivé foszlik, emléke sem marad...

--------------------------------------------------------------------------------------------------------------
---->> Semmi nem hozható helyre azzal a szemlélettel, amivel elrontották azt. <<----

Ezt hívják születési stressznek,és valóban egy életen át bennünk van.
Vannak rá technikák,hogy fel lehessen hozni az emberből.

A megérkezés is nagyon kellemetlen.
Gondold el pofán vág a fény ,és elvágják a köldökzsinórt,másképp kell lélegezni,
ezek borzasztó megterhelő dolgok.

Nagyon sok baba nem is akar megszületni,mert megijed...szóval nagyon nehéz dió ez.

Az utolsó ponttal nem értek egyet.Nem jó megérkezni,talán onnantól jó,mikor az anya teste újra védelmet ad.
Csak a nagy okos orvosok,azonnal elválasztják a babát az anyától,és ez a további szenvedések forrása,
szerencsétlen jövevénynek. /meg az anyának is/

Szóval egy férfi mit ért ezekhez a dolgokhoz???

"Szóval van az érkezés, van a távozás, és van az ittlét, és az érkezést születésnek hívjuk, a távozást halálnak, az ittlétet pedig egy őrületnek.

És megint Sartre-ra gondolok, ugyanis ő írt egy könyvet, amit No Exit-nek hívnak. Nagyon sok egzisztenciális irodalom ebből a fázisból ered. Nincs kiút. Az ember úgy érzi, hogy mindenhonnan valami rettenetes nyomás van, és sehova se lehet menni. Nem lehet elszökni, az összes ajtó be van csukva. A színdarabban, Sartre színdarabjában nincs ajtó. Egy szobában játszódik le az egész színdarab, és sehol sincs ajtó, nem lehet kimenni majdnem a színdarab végéig. Nagyon sok szimptóma ered innen, amire emlékszünk, egész életünket kísértik ezek a memóriák. Például nagyon sok fejfájás, nagyon sok öngyilkossági kísérlet innen jön. Ez a depresszió, ez a reménytelenség mind innen jön. Az egész tudatállapotunk olyanná tud szűkülni, mintha ez volna a világom. Nincs kiút.

És akkor, annyi idő után – ami szubjektív végtelennek tűnhet – egyszerre csak kinyílik az ajtó, és akkor jön a következő fázis, amit úgy hívunk, hogy „véres csata”. És miért véres csata? Mert megint a fenomenológiája, az élménye ennek a fázisnak az, hogy óriási súrlódás van a saját testünk, és az anyánk teste között. Tehát tudjuk, hogy egy másik lénynek a testével birkózunk, és az érzés az – aki erre vissza tud emlékezni, és vannak ilyenek hipnózis alatt, vagy LSD hatása alatt, hogy az ember vissza tud emlékezni, hogy ez pontosan hogy volt –, az érzés az, mint hogyha egy csatatéren találnám magam, ahol az ellenség jön felém, én életben akarok maradni, és azt mondom, „engedjetek ki, én jövök, én kijövök, ha meg kell titeket ölnöm, akkor megöllek titeket, engem nem érdekel, nem érdekel kit ölök meg, én élni fogok”. Ez az energiája ennek a fázisnak. Ha elém lépsz, megöllek. Ha visszatartasz, megöllek. Nem érdekel, hogyha a véred folyik, nem érdekel, mi történik, én jövök, ne állj elém. Ezt hívjuk a véres csatának.

És akkor az utolsó, a negyedik fázis az „nagyon jó kint”. Szóval „nagyon jó bent”, „nincs kijárat”, „véres csata”, „nagyon jó kint”. Sajnos minden kint előbb-utóbb bent lesz. Tehát ha azt hittétek, hogy ezt egyszer meg lehet úszni, akkor addig, ameddig élünk, addig ez a spirál megy. Az egész életünkön. Mindig ami kint, végre, lehet lélegezni, szabadság, egy kis idő múltán – mert nő, mert változik, mert minden változik – az megint túl szűk lesz – lehet, hogy az egy kapcsolat, lehet, hogy az egy állás, akármi –, az megint túl kicsi lesz. Akkor jön a „hát innen nem lehet kikerülni”, nincs kiút, akkor jön a véres csata, „jaj de jó, innen kikerültem”, és akkor megint a kint bent lesz, és így megy tovább addig, amíg meg nem halunk."

Feldmár András:A születés és halál stációi

Így leírva, jobban átlátható.
Személyes véleményem: Sokáig kedveltem Feldmárt, sok előadásán is ott voltam(szerintem mindegyiken, ami itthon elérhető volt) aztán valahogy "sablonossá" vált a számomra. Ugyanaz minden mondandójának a menete kb, előbb-útóbb kiköt az LSD-nél és onnantól az lesz a kezdet és a vég nála, csak arról akar/szeret beszélni. Ebből a születési témából annyi maradt meg bennem igazán, hogy sok igazság is van benne és érdekes így szemlélni. Ezeket a változásoknál vagy inkább a változások szükségességének felismerésekor is majdnem mindig átélem valami ehhez hasonló módón, vagy depressziósabb állapotokban: Egyszer csak szűk lesz a tér... Én Nikita effektusnak is szoktam magamban hívni: Minden ablak be van falazva:) (aki látta a Nikita filmet az ebből az írányból jól bele tudja élni magát.)

"Különbözőképpen „hangszerelve”, egyszerűbben vagy részletesebben kifejtve feltűnően hasonló rendszerekhez jutottunk. Mielőtt a létrán való emelkedés módozataira egy mai megfogalmazást ismertetnénk, szögezzük le azt, ami a leglényegesebb. Belső megtisztulás nélkül nem lehet feljebb jutni. Hiába használ valaki modern eszközöket: a két agyfélteke működését szinkronizáló zenét, vagy lebeg egy izolált kád magas sótartalmú oldatában, ami a külső ingerek zömétől megszabadítja. Ezek az elme átállását a csendre elősegíthetik, de az erkölcsi tisztulást, a döntést a magasabb szinttel való azonosulás mellett nem helyettesíthetik. Ezért is van, hogy hiába tálaljuk valaki számára a legjobb módszereket, nem fogja gyakorolni azokat, mert belül tulajdonképpen fél a következményeitől, vonakodik jelen szintjét elhagyni és a magasabb szint konzekvenciáit felvállalni. Nem igaz, hogy nem volt módja megtalálni a helyes technikát, vagy nincs ideje gyakorolni azt, hanem az a helyzet, hogy nem áll készen a továbblépésre, valójában még nem tanítvány.
(Keleti mondás szerint: Nem az igazi Mesterben van hiány, az igazi tanítványok hiányoznak).
A lehetséges lépcsőfokok korszerű megfogalmazására sokan vállalkoztak. Itt most a DA LOVE ANANDA vagy DA FREEJOHN néven publikáló Franklin Jones előrehaladott jógi rendszerét választottam bemutatásra.
1., 2., 3. szakasz: Szerinte életünk első három szakasza, 3x7 életévünk az élethez való testi, érzelmi és értelmi alkalmazkodásunkat szolgálja. Ily módon alakul ki testközpontú alacsonyabb személyiségünk. Az emberek jelentős többsége egész életében nem haladja meg ezt a szintet.
A továbblépés a magasabb személyiség kifejlődésére irányul.
4. szakasz: Negyedik szakasznak a „lelki szív” felébredését tekinti, annak felismerését, hogy az isteni jelenlét és az energiák világa ősibb és tartósabb a testnél és az elménél. Aki ezt a szakaszt eléri, felfogja, hogy lelkének a testétől független léte van, ami tudatát a szellemtől és az isteni tudatosságtól kapja. Ekkor a tudat súlypontja áthelyeződik, úgy, hogy beszélhetünk már lelki tudatosságról.
5. szakasz: A továbbtanulás útján megtapasztalhatók a misztikus spiritualitás élményei. Ennek csúcsa: az éber összeszedettség állapota,8 amely előbb átmeneti elmélyültség (dhjána) formájában jelenik meg, a nagyon előrehaladott egyénnél tartósan és tudatosan is előidézhető. Eddigre természetesen a negatív érzéseknek el kellett tűnniük, és az ember úgy látja a világot, ahogy van, torzításmentesen, reálisan. E szakaszban már beszélhetünk szellemi tudatosságról.
6. szakasz: Ezt követi a minőségi ugrás, a tartós változás: az ego halála. Az elme meghaladása és a kettőzöttségen, az én és a világ dualitásán való túllépés. Élményszinten bekövetkezik a szív jobb oldalán lévő boldogságcentrummal való azonosulás. Akinek vizionárius adottságai vannak, annál a kék és aranyló fény élménye átmegy fehérbe. De mindenképpen addigi koncepciói helyett a Transzcendens Realitásba merülve tapasztalja a világot.
7. szakasz: E tudatszint tökéletesedése annak felismerésében áll, hogy Minden a Transzcendens Realitás módosulása („Minden Brahman”, minden Egy). A korábbi különböző szintű azonosulások tudata helyett beáll a magában mindent harmonikus egységbe olvasztó egységtudat. Az azonosságon kivül az azonnaliság (most) tudat is jellemző, és a közvetlen (intuitív) tudás. Ez utóbbi két szakaszban beszélhetünk isteni tudatosságról. Ennek legmagasabb foka az az istenemberi minőség, akinek megtestesítőjében belül a tökéletes csend és egység uralkodik, de ugyanakkor kívülről rendelkezik az emberi élet magasrendű érzésekkel áthatott, aktív megélésének minden képességével, beleértve a különleges, csodás képességeket is. Ez a minőség,/melynek mintája a názáreti Jézus/ csak igen-igen ritkán jelenik meg. A hinduk ezt az életminőséget állandó, természetes összeszedettségnek, szahadzs szamadhinak nevezik, s elérését messze magasabb szintünek tekintik, mint a szavikalpa szamadhi /=gondolatokat és érzelmeket tartalmazó összeszedettség/, vagy nirvikalpa szamadhi /=gondolat és érzelemmentes összeszedettség/ átmeneti állapotait. E két állapot valóban igen magasrendű, de főként az utóbbiból még visszalépni is nagyon nehéz a tevékeny életminőségbe, nemhogy isteni hatalommal gyakorolni azt."

részlet/ Dr.Szász Ilma:Elérhető tudatfokozataink

szerintem ennel ezerszer tobb gondolat vagy inkabb erzes zajlik le egy emberi lenyben

Ne haragudj, ez egy nagy maszlag.
Tegnap voltam tanúja kislányom születésének. Ha lenne személyisége egy úszülöttnek, és valóban megjelennének a tudatában ezek a fogalmak: jó bent, félelem, kilátástalanság, vágy a kiszabadulásra, elhinném.
Ezzel kapcsolatban egy kérdés: miért nyúl egy kisgyermek a forró kályhához, amíg nem tudja, hogy az fájdalmat okoz? Mert nem fél. A félelmet a szülei ültetik el benne később. Ergo nem hiszem, hogy tele lenne egy most születő félelemmel.
A másik, hogy a babák többsége pontosan tudja, hogy merre van a kiút. Hetekkel a születése előtt arra fordul.

Teljes ellátás kint: gyomorban túrkálás, orr-fül tisztítás, belilulás a hidegtől, súlymérés, hosszmérés... "jó kint, minden rendben van"....ezekre gondoltál?

"A szabadság érzésétől megbódulva..." Hát ez tényleg butaság.

Végül: miféle tapasztalatokkal és élményekkel gazdagodunk? Ha emlékeznék rá elfogadnám, amit írsz. Így max. egy meditáció arra a pillanatra...hozhatja fel az akkori emlékeket.

Wiiilson