Valahol..., az ego is egy ember, nem?
Az ego azon kívül, hogy tévedések, hazugságok és tudatlanság kusza keveréke, mégis csak a részünk, belőle, általa tapasztaljuk ilyennek a világot, így van benne valami emberi, valami szerethető.
Ismerjük meg az egonk belső működését és jöjjünk rá, hogy mely módszerekkel lehet megszelídíteni, hatni rá, illetve melyekkel egyáltalán nem!
Kati egyik humornak szánt bejegyzése inspirálta bennem, hogy külön blogot nyissak a témának.
"Kedves Egóm! Itt van 3,254,871 korlát, ami a megvilágosodástól elválaszt. Légy szíves, mond meg nekem, melyik fájna neked legkevésbé, kedves egóm, és egyeznél bele, hogy most közösen lebontsuk?
Emberek, hangulatjel következik! :-))))))))
Az egó válasza:
Azt hiszem, hanyagolni kéne most egy kicsit ezt a tudatosodást..." - írta Kati.
Hogyan kezeljük az egonkat? Ellenségként, barátként, vagy hagyjuk
figyelmen kívül?
Milyen lény az ego? Miért tud rajtunk "élősködni"? Mi adja az erejét?
Hogyan lehet "legyőzni", a helyére tenni, ha Ő mindezt nem akarja?
Milyen ego kezelő technikákat ismertek?
Ti hogyan bántok a saját egotokkal?
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
33 hozzászólásMeg fogsz lepődni Kati, de lehet beszélni az ego fejével!
Nem olyan fafejű Ő, bizonyos alkukba hajlandó belemenni. Bár szerintem inkább butaságból teszi (legalábbis az enyém : ), ezért ha azt érzi, hogy szeretve van, jól érzi magát, biztonság és kényelem vár rá, akkor cserébe egészen sok dolgot hajlandó feladni!
Régen rendszeresen alkalmaztam ezt a módszert, mégpedig ha valami nagy elengedésre készültem, aminél korábban már kudarcot vallottam, akkor "leültem" megbeszélni magammal (az egommal), hogy mit kap érte cserébe, ha segít.
Egy kis kényeztetésért szinte bármit hajlandó volt elengedni, gyakorlatilag úgy működött, mint a tyúkanyó:
Ha egyesével vesszük ki a tojásokat alóla, akkor addig nem rikácsol, amíg legalább egyet még ott lát. De ha az utolsót is el akarod venni, akkor éktelen nagy ricsajt csap!
Persze lehet, hogy ez nem is így van, valami természetfilmben láttam ezt gyerekkoromban, de akkor még mások voltak a tyúkok is.
Szóval próbáljátok ki, beszéljetek az egotok fejével, kössetek alkut, ajánljatok neki valami fényes vackot, cserébe (f)eladja magát vagy befogadja, amit be kell.
Persze ez nem a legkifinomultabb önismereti technika, de kezdetben beválik, később pedig adódhat olyan helyzet, ahol jól jön az ismerete!
...nem ugrik a fényes vacakokra, sajnos...:)
Mi azóta tudunk együttműködni, amióta megértettem, hogy az egóm és a lelkem célja ugyanaz, csak mások az eszközeik. Az egó a biztonságot, boldogságot úgy próbálja megvalósítani, hogy kapaszkodik a meglévőbe és fél az újtól, a változástól. A lélek pedig pont a változásban, fejlődésben látja az egyre nagyobb biztonságérzet, boldogságérzet forrását. Megadtam az egómnak a lehetőséget arra, hogy bebizonyítsa: az ő módszere visz előre. (Persze, akkor még nem tudatosan..:) Hát csúnyán elbukott, és vele együtt sérült a lélek is. Akkor az egóm hajlandó volt átadni az irányítást a lelkemnek, és ő is láthatja azóta, hogy a lélek módszere csak-csak működik. Ezekután viszonylag könnyű vele beszélgetnem, ha megmakacsolja magát félelmében. Az én egómnak fontos, hogy szeressem, megbecsüljem őt. Így mindig szeretettel szoktam vele beszélgetni. Emlékeztetem arra, hogy közös a célunk. Valamint megkérem, hogy bízzon bennem, emlékezzen arra, hogy a lélek eszközei az előrevivőek, és segítsen, mert csak ketten együttműködve valósíthatjuk meg a közös célunkat: a boldog és örömteli, tartalmas életet. És ezt komolyan így gondolom. Az egó segítsége nélkül nem megy a lélekfejlődés. Az enyém hihetetlen energiákat tud megmozgatni, hozzáadni vagy elvenni a fejlődéshez/től. De nagyon fontos neki, hogy megbecsült és szeretett részem legyen, csak így hajlandó együttműködni.
jutott eszembe ez a részlet:
"...S eljön a nap, amikor szemben állnak egymással az égi hadak, csak Lucifer nincsen sehol. Végül megtalálják a Pokol fenekén, amint párducbőrrel letakart heverőjén zenét hallgat, konyakot iszik és mondjuk egy kedves lánnyal enyeleg.
- Szeráf! Ma van a nagy nap. Letaszítjuk a trónjáról Jehovát és a nyomorúság, szenvedés, betegség és halál birodalma helyett ...Állj hadak élére!
- Nem megyek!
- Mi történt?
- Az éjjel rájöttem valamire. Ha Lucifer az Isten trónjára ül, akkor nem Lucifer többé...!"
Hát igen! Valahogy így fél az egó képzelt világa is a valósággal való megmérettetést, az abban való feloldódást sosem vállalja fel. S talán ezzel a legkönnyebb leszerelni, meg kell kérni hogy álljon a hadak élére (nem a képzelt, hanem a való világban!) a válasza mindig: nem megyek! Persze a csata-hangulat, a felfokozott hév a másik oldalt is blokkolja, de az egó önmagát védi!...
...Legalábbis ez áll legközelebb a tapasztalataimhoz.
Üdv.
Marcsi
Néha az Istenért se akar engedni, de ha később úgy találja, hogy nem érte túlzott sérelem, akkor belenyugszik, elfogadja a dolgokat.
Nem akar rosszat, csak gyakran túl racionálisan gondolkodik, de ha felülkerekedik az érzés, akkor általában megadja magát neki...
Aztán később, egy-egy csalódás vagy sikerélmény után már az előbbi tapasztalatok alapján védene minket egyre erőszakosabban. Talán ezért vetíti ki a múlt nehézségeit vagy éppen örömteli várakozásait a jövőbe...
Nálam néha működik a gondolatok megfigyelése Tolle tanácsai alapján, és mivel néhány koncentrált légzés után ma már a jelenbe tudom magam "helyezni", így reálisabb lehet a helyzetértékelés is.
Ez számomra egy kisebb csodával ér fel, mert életem nagy részét az ego uralta.
Amiről azt hittem, én vagyok, arról kiderült számomra, hogy csak hamis illúziókból összetákolt, nagyon ingatag építmény. Össze is dőlt rendesen. (Hála Istennek!)
Csak akkor adódnak kisebb-nagyobb gubancok, amikor megfeledkezem erről az igen egyszerű, de egyben nagyszerű technikáról.
Talán mert a féltékeny ego szeretné elrejteni előlem...? :)
a mesterek vagy yogik azt hiszem, ok egesz nap kepesek meditalni, azt gondolom, hogy ok ikerkent elik meg az egot.
szoval az ego elveszti onnon erejet es egybeolvad a lelekkel.
szivesen megtanulnam
Kedves beatrixalyssa.
Kérted, hogy írjak Neked is...
...úgy vélem, hogy vannak olyan lelkek(kevesen), akik igazán csak azért vannak jelen, hogy a Föld fejlődését és az Emberiség fejlődését összhangba hozzák imáikkal, meditációikkal.
Ez egy olyan küldetés, ha nevezhetem annak, ami már nem azért van, mert karmikusan szükséges letörleszteni valamit, hanem úgymond önkéntes.
Azt amelyik önkéntes, azt Nap karmának nevezzük.
A másik ami talán nem annyira önkéntes(de valahol mégis az, mert beleegyeztünk mi lelkek, hogy leszületünk a Földre, csak itt sokszor azzal szembesülünk, hogy ki a franc akarta ezt)...ebből van bőséggel, pedig a Hold karma.
A Nap karmával leszületetteknek az egyéni érdekek, kívánságok, sóvárgások nem képezik életüknek részét.
Ilyenkor beszélhetünk arról, hogy az egóját megzabolázta.
Ennek az állapotnak az eléréséhez nagyon sok élet tapasztalata és integrálása szükséges.
Mindenkinek valahol feladata ez, csak nagyon távol állunk ettől, de a tiszta szándékkal elindulhatunk felé. A türelem rózsát terem...igen, a türelem hiánya okozza a stagnálásunkat, esetleg a vissza eséseinket.
Sok szeretettel,
izi
Kedves Izi! hadd szóljak hozzá, amit írtál Beatrixa...-nak: bántja a fülemet ez a "tülerem rózsát terem" íránymutatásod, hogy "a türelem hiánya okozza a stagnálásunkat, esetleg a vissza eséseinket"
Azért ez ennél sokkal mélyebb a dolog szerintem. A türelem ebben az esetben max. rózsát teremhet tényleg, hol a befogadás ? A türelem hiánya szerintem pont csak jelzése valami más hiányának, tehát ha a türelmet tűzi ki célnak azzal csak békésebbnek/megbékéltebbnek tűnik majd, de nem ez az útja szerintem.
"Kedves Izi! hadd szóljak hozzá, amit írtál Beatrixa...-nak: bántja a fülemet ez a "tülerem rózsát terem" íránymutatásod, hogy "a türelem hiánya okozza a stagnálásunkat, esetleg a vissza eséseinket""...ezt írtad...nem is értem, miért bántja a füledet.
komolyan, miért?
Mert szerintem semmi bántó nincs benne, sőt nem is állt szándékomban bántani ezzel semmit.
A türelem fontos ahhoz, hogy eljussunk, ahhoz az állapothoz, ami megengedi, hogy kibéküljünk az egónkkal, pontosabban ne ő irányítson a kénye kedve szerint...lehet, hogy ilyen értelemben már nem sértő, amit írtam?
Szeretettel,
izi
Talán csak képletesen értette azt, hogy bántó a fülének. Arra gondolt, hogy nem ért vele egyet.
Engem érdekelne ez a mondatod, mit értesz alatta. Írnál még erről?
"A türelem fontos ahhoz, hogy eljussunk, ahhoz az állapothoz, ami megengedi, hogy kibéküljünk az egónkkal, pontosabban ne ő irányítson a kénye kedve szerint.
Húúú...ez nagyon jó téma.
Az egó alapból akkor kezdett olyan mértéket ölteni, ami már nem építő, nem előnyös, amikor az ember Isten(nevezze mindenki úgy, ahogy a világnézete szerint helyén való) fölé akarta emelni magát.
Ez nagyon sokszor megtörtént, többek között a Bábel zűrzavara is ehhez kapcsolódik, meg az, amikor adam úgy döntött(behatások , ellenerők), hogy az alázatlan lesz, a magasabb egyetemes rend irányában.
Ez a folyamat olyannyira elterebélyesedett, ahogy a materializmus megjelenésével olyan állapotok kezdtek uralkodni a világon, hogy teljes szellemi sötétség jött létre.
Ez a szellemi sötétség még erősebbé tette az egót, mert nem engedte meg azt, hogy az anyagon túl is lássunk valamit.
Lebutítottuk magunkat olyannyira, hogy azt képzeltük mi emberek(teremtettek) sz...tuk a spanyolviaszt.
Az ember nem mindig tudta magáról kijelenteni azt, hogy ő "én".
Sokáig csak pl. spártainak tudta magát vallani. Az, hogy az ember megkapta annak lehetőségét, hogy az ént érezze és ezt az individumot az egységgel ötvözni tudja majd, az lesz az igazi kihívás...mert, amíg csak az én van és nincs egységtudat, az ember nem individuálisan egységtudatú, addig úgy viselkedik, mint egy rákos sejt.
A rákos sejt felemészt mindent maga köröl, miközben elfelejti, hogy a nagy egész része.
Az asztráltestünkben vannak az érzéseink, gondolataink, érzelmeink.
Ezen magasabb testünkben gerjesztődik az a folyamat, ami azt is szülheti, hogy túlzottan egósak legyünk, vagy éppen csak annyira, amennyire szükséges.
Az asztráltestünkhöz a saját gondolatainkon, érzéseinken, érzelmeinken kívül egyéb erők is kapcsolódnak.
Már említettem, hogy vannak olyan erők, amik önmagunk felé segítenek és vannak a másik erők, amik önmagunktól eltávolítanak, ezek az ellenerők.
Bibliai megnevezés szerint az asztráltesthez tartozó ellenerő a luciferi ellenerő.
Ha csak vissza ugrunk a éden kertjéig és ott megkérdeznénk azt az ellenerőt, ami jelen van, hogy mi a neve...a kígyó személyében, pont Luciferrel találkoznánk.
Az első ilyen túlzott egós beütés gerjesztője tehát nem más, mint Lucifer.
Ha tudjuk, hogy jelenleg is az asztráltestünk(lélektestünk)szerves része, akkor ezzel a rálátással már sok mindent kezdhetünk.
De ez a módszer így nagyon nem leírható, mert ehhez sok háttérinfóra is szükségünk van.
A Megváltó erő, ami nem egy humbug, csak annak, aki szűk látókörű és a matéria rabja...szóval a megváltó erő az, ami az egónkra tud hatni, pontosabban azon ellenerők hatását tudja lecsökkenteni, vagy átszellemesíteni...mivel is, a mindent átható szeretettel...ez mi is?...pontosan Krisztus vére...mindent áthat, akkor nem csak az anyagot, hanem minden minőséget.
Amikor tiszta szándékunk van a helyén való változásra, ami önmagunk felé visz, akkor ezen megváltó erő a mindent átható szeretetével, hatással van a luciferi ellenerőre(ami az asztráltestünkben van, ahol az egó változhat)...és itt jön a képbe az, hogy nem ellene van, hanem átszellemesíti, megdobja kenyérrel.
Bármilyen ellenerő úgymond hatását veszti ezen SZERETET jelentében és átalakul.
Ez az igazi alkímia.
Ez a módszer igen is hatásos, nem véletlenül vannak az imák a meditációk, de önmagukban azért nem hatásosak csak, mert a háttér információ( a bölcsesség, női aspektus, szent szellem)még nem él bennünk.
Ha ez a Szent szellem általi bölcsesség is ötvöződik ezzel a szeretettel, akkor már igazán nyert ügyünk van.
Azt hozzá kell tennem, hogy az intelligencia az ellenerők kezében is van, ezért is ilyen agyafúrtak, ha lenne nekik agyuk.:-)
tehát, a háttérinfó pontosan azért is szükséges, hogy ne vakon álljunk elébük, mint ezeddig, mert akkor úgy dobálnak, ahogy akarnak a túlzásba vitt egó, avagy a semmi érzés, a önbizalom hiányának állapotába...a szegény én állapotába, ahol nem tudunk kezdeni magunkkal semmit.
A túlzott szabadság ugyanannyira bomlasztó, mint a túlzott alázatosság.
(Bocs a helyesírási hibákért, had szabadkozzak egy kicsit, gyorsan írtam)
Az emberiségnek meg kell tartani az éntudatát, miközben egységtudatú marad ez is az élet értelme.
Régen, csak egységtudat volt és nem volt meg az indivídum...
Szeretettel,
izi
Hm...
Érdekes gondolatok, hittérítős "szájíz szerint"! Picit talán zagyvaság is!
Na de ízlések és pofonok...
Ennyire azért ne becsüld alá az egót! Az véd meg a fizikai világtól!!!
Kedves valaki...talán N.
A túl sok zagyvaság között, amit írtam talán azt is felfedezhetted, hogy semmi bajom az egóval, sőt...egészséges mértékről beszéltem és a szélsőségéről.
A fizikális világban viszont a szélsőségét megismerve, erre rálátva védheti meg magad az ember hogy ne a másikban lásson mindig bűnbakot.
A hittérítős szájízért exkjúzmi:-)...de hát én már csak ilyet tudok nyújtani ebben a világban...
Szeretettel,
izi
kedves izi
elnezest a kisbetuert.
nekem tetszenek a valaszaid, nekem is irhatnal, ha van kedved.
Kedves Izidor!
Egyeltalán nem sértőnek, lebecsmérlőnek szántam a "zagyvaság" jelzőt!
Az utánam szóló Claryssza célratörőbben fogalmazta meg!!!
És hogy "hittérítős", ám legyen! Bár az ilyen missziós emberekről ( nem rólad van szó, hanem a stílus képviselőiről általánosságban -> hoppá, ez is egy ítélkezés, beskatulyázás...) eddig csak felemás tapasztalatokkal rendelkezem! Főleg a "rámenős" modorúk nem tetszetős számomra!
Egyébként kutakodtam egy keveset a témáról, és ezt találtam:
"Az egónak, vagyis az emberi öntudatnak, akárcsak a testnek, szüksége van a biztonságra. Ahogy a test sem engedheti meg magának azt, hogy ne jusson táplálékhoz, vagy hogy sérülés érje, s ezért kifejleszt bizonyos támadó vagy elővigyázatossági képességeket, melyek éber harcossá teszik őt, ugyanúgy az emberi lélek is kifejleszti azokat a képességeket, melyek fenyegetni látszanak az integritását.
Az életösztön legyőzhető bizonyos esetekben: Ha az egó elértéktelenedik saját szemében, vagy ha úgy érzi, hogy van nála sokkal értékesebb valaki, vagy valami, pl. egy eszme, ami csak úgy élhet és maradhat fenn, ha feláldozza érte az életét. Az egónak tehát lehet akkora hatalma, mint az életösztönnek, illetve nagyobb is, és ezt sokan nem veszik észre. Nincsenek tisztában azzal, hogy a gondolataik és az érzéseik mennyire alá vannak rendelve az egójuk szolgálatának, vagyis annak, hogy szépnek, jónak és igaznak érezhessék magukat akkor is, ha valójában nem azok, vagy legalábbis nem annyira, amennyire azt hiszik magukról. Az egó és az életösztön egy tőből fakadnak: az integritás védelméért léteznek. Ha a lélek szétesik, tehetetlenné, védetlenné válik, az a testnek sem jó, ahogy a léleknek sem jó az, ha a testnek nélkülöznie vagy szenvednie kell. Csak szélsőséges esetekben hajlandó az egyik feláldozni a másikat. Az egó akkor képes feláldozni az életösztönt, ha nem bír a saját félelmével, szorongásával, vagy a bűntudatával, esetleg a reménytelen értékválságával, illetve akkor is, ha egy eszméért, a jövőért küzd, vagy ha a szeretteit, a népét, a faját éri komoly fenyegetés. Az életösztön pedig akkor képes feláldozni az egót, amikor az előbbre jutásért kell fényesre nyalni valakinek a seggét, vagy hazudni, lopni, csalni kell annak érdekében, hogy több lehetőséghez jusson az életben. Ez azonban értékválságba sodorhatja az egót, ami viszont fenyegető lehet a testre nézve, mert az értékválságba került lélek önutálatba és depresszióba zuhan, ami a testre is betegítően hat, de akár végezhet is vele, ha az egó az öngyilkosságba menekül az önmarcangolás elől.
Mi tehát a megoldás erre a dilemmára? Hogyan kell élni ahhoz, hogy a test is, a lélek is egészségesek legyenek? Mit lehet tenni azért, hogy békében maradjanak azon kívül, hogy kerülik a fenyegető helyzeteket? Nos, erre való a hazugság: a becsapás és az önbecsapás. Ez a legegyszerűbb módszer. Így lesz az egóból egy helyett három: az egyik olyan, amilyennek látni szeretné magát, a másik olyan, amilyennek látja magát, s a harmadik pedig amilyen ő valójában. A második lesz a tudat, amely saját hamisságai, önbecsapásai miatt nem látja a harmadikat, s tulajdonképpen az elsővel takarózik, annak vélt színeiben díszeleg. Ez a tudat lesz az egó, mely háttérbe szorítja árnyoldalát és tagadja annak létezését. Ezzel a trükkel lesz képes megőrizni integritását, de csak bizonyos határokon belül, mert az első (a szuper-egó, a felettes én) és a harmadik (a tudatalatti, az árnyék-én) továbbra is léteznek és folyton beszólnak és követelnek az egótól, az egó pedig állandó megfelelési kényszerben él, de úgy, hogy nem is tud róla, ahogy a test sincs állandó tudatában az életösztön létezésének. Minden pillanatban, minden mozzanatunkkal ennek a bonyolult megfelelési képlet-rendszernek kell megoldásokat találnunk, s ezek sajnos a legtöbb ember esetében hamis megoldások.
Sok példát lehetne felsorolni az egó-vágyakra és -játékokra, azaz mindarra, ami a tágabb értelemben vett szerzési és a uralkodási vágyra vezethető vissza, illetve mindarra a technikára, mechanizmusra, ami ezek szolgálatába áll; ugyanakkor viszont igazságtalanok lennénk, ha az egót mint olyat, gonosznak tartanánk. Sajnos sok vallási és spirituális irányzat így van ezzel. Azt állítják, hogy az egót meg kell törni és le kell alázni, hogy az ember alkalmas eszközévé válhasson Isten kezében. Nos, ebben az állításban is van igazság, ahogy sok hamisság is.
Az egó, vagyis azt én-tudat önmagában nem gonosz, ahogy a test sem az. Azok, akik az egó elnyomását tartják üdvözítő útnak, általában úgy tartják, hogy a test is gonosz, és azt is sanyargatni kell. De ha belegondolunk, hogy az ujjal, mellyel meghúzzák a ravaszt, zongorázni is lehet, s a kézzel, mellyel lopni vagy ütni szoktak egyesek, simogatni és építeni is lehet, s a szexuális vágy, mely állatiassá teheti az embert, mennyei magasságokba röpteti azokat, aki szerelemmel szeretkeznek, akkor az egóról sem gondolhatunk mást, mint azt, hogy az egy eszköz, mely különböző eszmék szolgálatába állhat, s ezek lehetnek jók, vagy rosszak.
Az egyediség elnyomása, a személyiség uniformizálása megöli a kreativitást, és az nagy veszteség lenne. Tulajdonképpen nem kevesebbről beszélünk az egó elleni öncélú harc esetében, mint az emberiség ellen elkövetett bűnökről, hiszen nagy egója volt mindenkinek, aki az emberiség fejlődése és felszabadítása érdekében folytatott küzdelmet.
S ha végig megyünk a nagy felfedezők (Magellan, Colombus) és feltalálók (Edison) és művészek (Michael Angelo, Mozart), szabadságharcosok (Jean d’Arc, Martin Luther King) listáján, ezek mind nagy egóval rendelkeztek abban az értelemben, hogy nem tisztelték koruk tekintélyeit és eléggé nagyra voltak azzal, amit tesznek. Nagy egó, erős személyiség nélkül nem lehet megállni a gyűlölet és előítéletek viharában, sem semmiféle lehúzó és visszahúzó erővel szemben. De nagy egóval meg lehet nyilvánulni Hitlerként is!
Az egót szeretni kell. A magunkét is, ahogy másokét is. Az egó feltétlen szeretete félresöpri azokat a pótmegoldásokat, melyekkel táplálná magát mások rovására. Az egót nem eltiporni kell, mert hosszú távon nem is lehet, hanem nyesegetni, szépíteni kell, mint egy sövényt, melyet azért nyesegetünk, hogy egyben szép is, hasznos is legyen. Egó nélkül nincs egyéniség, nincs eredetiség, nincs fejlődés, de még életkedv sem lehet nélküle. Ne bántsuk az egónkat, de ne is hagyjuk, hogy kárt tegyen bennünk vagy szeretteinkben azáltal, hogy öncélúvá tesszük az ápolását. S hogy ezt hogyan érhetjük el? Helyezzük a meglátott igazságot mindenek fölé, és rendeljük alá magunkat, mert ez a valódi alázat!
Az, amikor köszönettel fogadjuk, amit az ellenségeink kritikaként mondanak, vagy amit a mentorainktól és a barátainktól hallunk jó tanácsként.Ha az ember képes a valóságnak megfelelően látni önmaga nagyságát és kicsinységét, abból baj nem lehet, emelt fővel állhat meg az Igazság vakító fénye előtt: akár gyarló ám önmagához őszinte emberként, akár megvilágosodottként. Ám a hamisság az, mely nem tűri az Igazságot, ha szembesítik vele, és úgy tekereg benne, mint a kígyó a kosárban, amikor leveszik a tetejét: támadna, de hiába, vagy menekülne, de arra sincs módja."
Kicsit hosszadalmas, bár ez csak részlet! Érdemes átolvasni, megszívlelendő jó néhány sor! :-)
Üdv: egy útkereső ( N )
Mivel zagyvasáról írtál én megelőlegeztem neked azt, hogy legyen zagyvaság.:-)
Minden rendben...:-)...
Azt kérdezem Tőled, hogy milyen dolgot látsz nem helyén valónak az írásomban az egóval kapcsolatban, és mi az, ami nem érthető számodra...és arra sarkallt, hogy valahonnan kiollóz az egóval kapcsolatos dolgokat.
Ezzel annyi a hátulütő, hogy nem a Te gondolatod...ami nem jelenti azt, hogy nem értelmes.
Szeretettel,
izi
Üdv Izidor!
Nem a helyénvalósággal van gondom! :-)
Inkább ez a vallásosságba burkolás -> "Bábel tornya" , "bűnbeesés" , Lucifer bonyolítja a mondanivalót!
Szükség van erre, hogy tényleg eljussunk a lényegig?
Amúgy igazad van, a beidézett szövegben nem a saját gondolataim vannak; de ezt én egy percig sem titkoltam! :-)
Viszont ennél pontosabban én nem tudnám leírni!
Tisztelettel : N
Kedves N.
Ezt írtad.
"Nem a helyénvalósággal van gondom! :-)
Inkább ez a vallásosságba burkolás -> "Bábel tornya" , "bűnbeesés" , Lucifer bonyolítja a mondanivalót!
Szükség van erre, hogy tényleg eljussunk a lényegig?"
Pontosan a lényeget kérdezted meg.
Igen szükség van rá.
Addig, amíg a vallási dolgok, fogalmak...de nem is nevezném vallási dolgoknak inkább, csak más megközelítésnek...amíg ezek a dolgok taszítanak bennünket, vagy csak régimódinak tartjuk őket, vagy dogmának, addig nincs igazán rálátásunk arra, hogy, amit akkor és úgy fejeztek ki tökéletesen megegyezik azzal, amit jelenleg megtapasztalhatunk.
Az alapja a dolgoknak ez.
Akiben ellenérzéseket vált ki ez a mondat, annak valószínű, hogy van mit egyesítenie magával, mert ez az ellenérzés és undor valahol jó mélyen a sejtjeiben van kódolva.
Vallásosságba burkolás?
Én nem teszek ilyet...nem burkolok semmit be, ami igaz önmagában.
Több vallás ugyanarról beszél, csak az egyik abban a megközelítésben, hogy Isten bennünk él, a másik meg abban, hogy Isten odakint él, rajtunk kívül. Az Istent gondolja úgy mindenki, ahogy a világnézetével megegyezik.
Atlantisz után két irányzat indult el, az egyik az északi a másik a déli.
Ennek fényében jól ráláthatunk arra, hogy miért is voltak azok a nagy különbözőségek, holott senki sem akart a másiknak rosszat, meg voltak győződve a saját hitükről, csak egy dolgoot nem láttak, hogy az egyik is igaz és a másik is. De a végső igazság abban van, amikor a kettő ötvöződik...mert a kinti érzékelhető világ mögött is ugyan az az Isten van és a lelki világunk mögött lévő isten is pontosan ugyanaz.
Az egyik a férfi, a másik a női aspektus.
ha ennek a fényében tekintünk a vallásokra, akkor azt is megértjük, hogy miért voltak ellentétben, holott az igazság szerint mind a kettő igazat beszélt. Az, hogy ezekhez dogmatikus dolgok is kerültek, az még nem jelenti azt, hogy az alapigazság nem létezik.
Én nem a vallásos dogmákat erősítem, hanem egyszerűségében beszélek a dolgokról, abban a minőségében, ami építő(aki ezt nem látja be, az is helyén van).
Számomra nagyon sok segítséget nyújtottak ezek a dolgok. Mindig is távol tartottam magam a vallási dolgoktól , volt bennem egy nagy ellenérzés, valamelyik életemből kifolyólag, nem hiszem, hogy ezen életemben lett volna valami, ami ezt hozta volna. A lényeg az, hogy minél többet megértünk ezekből a dolgokból, akkor a jelen életünkben sokkal többet adhatunk magunknak, sokkal toleránsabbak leszünk...mert ez a gondolat világ igen is egyeztethető minden modernebb önmegvalósító dologgal.
Nagy szüksége van az emberiségnek arra, hogy szellemileg ismét befogadók legyenek...e mellet az alázatot is tudják gyakorolni a megfelelő mértékben. ehhez a felismeréshez nagy segítséget nyújt akár a Bábel tornyának, zűrzavarának a megismerése, megértése, integrálása.
Aki ezeket a dolgokat nem tartja valóságosnak, az is helyén van a világban. Ez viszont megint csak nem hozza azt, hogy az alapigazság nem élne.
Sok emberi bölcsesség értelmetlenség a szellemi világban...az egyetemes törvényekhez mérten csak az egó próbálkozása a túléléséért.
Számomra a bűnbeesés, Lucifer ugyanolyan jelenkori és modern, mint amikor arról beszélünk, hogy kvantum ugrás, vagy dezoxiribonukleinsav...stb.
Vannak lelkek, akik tényleg nagyon nehezen tudják levetkőzni ezt a vallási dolgot, mert akár előző életeikben máglyán is végezhették az életüket...az pedig nem semmi...ezt viszont tovább viszi a lélek, ezt a fájdalmat, haragot...a jelenbe...érdemes ezen elgondolkodni.
A lényeghez eljutni igazán annyit is jelent, hogy felkelni a karosszékünkből és nem csak az instant karmaoldásban bízni...erről már írtam is egy verset és nem egy cikket.
http://exuziaizidor.blogspot.com/search?q=instant+karmaold%C3%A1s
Szeretettel,
izi
Köszönjük ezt a beidézett írást az egóról, meglehetősen jó leírás. Megjelölhetted volna még a forrását is, hogy kitől származik. Megpróbáltam utánajárni, keresésnél egy Dumapart honlapon mintha egy Eventa név alatti hozzászólás lett volna, de tovább nem jutottam. Van bővebb információd a szerzőről?
Annyival érdemes lenne kiegészíteni a tisztánlátás kedvéért, hogy az említett szuperegó a freudi felosztás szerint az erkölcs, a legmagasztosabb emberi minták, vagy akár a tudatosított szellemi törvények képviselője, ami állandóan harcban áll a tudatalatti ösztön énnel. Csak később jött be Jung nyomán a tudat feletti fogalma, és Felsőbb Én fogalma, ami nem azonos a szuperegóval.
A szövegben emberi léleknek nevezett fogalom pedig azonos a Lélek, a Felsőbb Én letükröződött részével, ami tulajdonképpen a psziché, vagy maga az egó, mert az asztrál test és az alsó mentál, a gondolkodó elmetest is részét képezi. (Az asztrál testben e szerint nincsenek gondolatformák, de azok annyira eggyé keverednek az érzelmekkel, hogy a hinduknál pl. káma-manasz néven egyként kezelik őket.) És ezt oszthatjuk fel tudatalatti, tudatos és tudat feletti részekre. A tudatalatti és tudatfeletti részeket szokták egybevonva személyes tudattalannak nevezni, amelyek sokaságából összeáll a kolektív tudattalan.
Az előbbiekkel együtt jó ha itt megemlítjük, hogy az egó, vagy személyiség fejlődésében az önérvényesítő, individuális szakaszok egymás után váltakoznak a kapcsolatépítő, közösségi szakaszokkal, az előbbinél az önzés mértéke értelemszerűen megnövekszik, majd lazábbá válik, a közösségi érdek előtérbe kerül. A köldökcsakrás egocentrikus szint után jön a szívcsakrás, valahová tartozós, csoportba vonzódó, vallásos, pártos szint.
A torokcsakrás önmegvalósításnál van egy alsó, "mások rovására történő önmegvalósítás", amelyre jellemző a materializmus, az üzlet és karriercentrikus beállítódás, önzés, manipuláció, stb. Felsőbb szintje az "önmegvalósítás a kapcsolatokban", lehetőleg mindenki együtt, egyforma eséllyel, a természetet is beleértve. Tekinthetjük ezt a szívcsakrás szint magasabb oktávjának, egy hasonlóan kapcsolatcentrikus, de még tágabb tudatosságnak (már nem csak a hasonlóan gondolkodók férnek bele, hanem mindenki más is). A másság megértése és elfogadás visz még közelebb az együttműködéshez, az együttérzéshez, az Egységhez.
E fölött van még egy szint, ami a személyiségfejlődés legmagasabban integrált szintje, amikor az egó olyan éretté válik, hogy önmaga keresi a kozmikus áramlatokat, "lássuk csak, mi akar itt kibontakozni", és ezekbe simulva éli meg önmagát. Már egészen közel kerül a Felsőbb Énhez, gyakran átadja neki az irányítást, az intuíció, az inspiráció, az Akashából jövő felismerések és gyógyító információ mentén hoz tudatos döntéseket. Az érett, kifinomult személyiség, tudatalattiját önismerettel megtisztítva, leszakadt részeit visszaintegrálva immár kész meghaladni önmagát.
A valódi spiritualitás, a visszacsatlakozás, a hazatérés pedig még csak ezután következik. Eleinte rövid pillanatokra, amikor a középpontjában érzi magát az ember, aztán remélhetően egyre hosszabb ideig. Az egóra itt már csak akkor van szükség, ha valaki tudatosan alacsonyabb szintekre tér vissza kommunikálni.
Köszönöm Hermess!
Ezt nem is kell MÁShogy néznem..:)
Kedves hermess.
Nagyon jó a kiegészítésed...köszönöm.
izi
mert teljesen más fogalmakat használunk.
De ha, úgy érzed, hogy kiegészítettelek, én nem bánom.
Puszillak...nő vagy?
Nem, de az mindegy! : DD
Üdvözletem Hermess!
Sajnos én sem tudom ki az eredeti szerzője az idézett szövegnek!
Valamikor lementettem magamnak, mert szerintem is nagyon jól meghatározza az egóhoz való viszonyulásunkat! Nem emlékszem már, hogy hol találtam ezt az írást, hiszen a dokumentumaim között tárolom már legalább egy éve! Úgy rémlik valamilyen pszichológiai folyóiratból való az eredeti!
Valószínűleg az általad említett honlapon is ugyanezt tették közzé!
Témába vágónak ítéltem, ezért bátorkodtam feltenni ide!
A kiegészítés is nagyobb hasznos! Köszönöm!
N
Ezt tényleg ellégé gyorsan írhattad, talán azért is nem tudom olyan lassan olvasni, hogy átlássam:) -ez csak jobban hangzik, minthogy nem értem..
Ellenerő alatt én inkább a FÉLELEM nevet adnám, és a SZERETET a másik pólus.
Mit értesz "túlzott szabadság" alatt ? A választás szabadsága hol van ezen a fokozati skálán?
Kedves Claryssza.
Az ellenerő az, ami generálja a félelmet bennünk, ami kétségeket ébreszt. Mert nem csak egy féle van, hanem minden testünkön...fizikális, éter, asztrál...van egy, amit inkább csoportnak ildomos tekinteni, entitásnak.
Csak, hogy említsek egyet-kettőt. Fizikális testen hatnak azok az (ellen)rők, amik önmagunk ellen fordítanak, vagy másik ember ellen...vagy a szeretet építését gátolják.
Az éter testünkön dolgoznak azok az (ellen)erők, amik a döntésképtelenségünket, a hazugságainkat, a csúnya beszédet generálják.
Az asztrál testünkön azok az erők, amik a túlzott szabadságba visznek, ami már nem egészséges mértékű, amiben nincs meg az alázatosság, az egységtudat(rákos sejt)...túlzott egó.
Ilyen értelemben nem csak lent van a rossz, és fent a jó, hanem több oldalról gyengítenek, ha pl. rádöbbenünk, hogy túlzott anyagba süllyedtünk(materializmus), akkor átadják a stafétát és túlzott szabadságba esünk, ami nem tűri ez egészséges mértékű egyetemes szabályokat.
Sokak számára ez bolondság, de pontosan ez a lényeg, hogy annak tartsuk...az intelligenciájuk ezen erőknek döbbenetes.
Szeretettel,
izi
A "túlzott szabadság" fogalmához nem kerültem közelebb, de köszönöm türelmes válaszodat.
Kedves Claryssza.
Talán láss másként, ha nem kerültél közelebb hozzá.
A túlzott szabadság nem türelmes és nem alázatos, hanem szabados, törvény nélküli, öntörvényű...ezen mit nem értesz?...konkrétabban.
Szeretettel,
izi
Én nem a MÁS-ságot keresem, EGYségre próbáltam volna törekedni veled :)...de értelek, még csak nézek, de nem látok úgy gondolod. OK igyekszem felnőni a feladathoz:)Köszönöm.
A szabadosság rendben kb. ezt jelenti.
A szabadság eltér a szótárunkban, nyilván innen a félreértés illetve nem értés a részemről.
Ahhoz, hogy EGYségesen lássunk, sokszor MÁShogy kell előbb néznünk:-)...ezzel közelíthetünk egymáshoz:-)