A szeretetről
„ A szeretet szelíden, de feltartozhatatlanul áradó folyam, amely lassan, mindenkit befogadó óceánná teszi a szívedet.”
Körbenézett a házba, még minden a fejetetején állt a költözés után. Csak lepakolták a bútorokat és a dobozokat, zsákokat, gondolta majd lesz ideje rendet tenni. Volt rá még két hónapja, mert még nem sürgette az ottlakás.
Az ajtók borzalmas állapotban voltak, mit kezdjen velük, ezen tanakodott.
A konyha és a bejárati ajtó görög kékre volt festve. Aki meglátta szörnyülködött, ez neki éppen tetszett. Hangulata volt. Olyan amilyen, de karakteres, és nem zavarta a belső képet. Régi parasztházba való ajtók voltak. Ami zavarta az az volt, hogy a négykazettás ajtó egyik üvege repedt volt, ráadásul valami ronda ragasztóval volt összeillesztve. Ekkor olvasta el az ajtóra ragasztott két idézetet, amit az előző lakók ragasztottak fel.
„ A szeretet szelíden, de feltartozhatatlanul áradó folyam, amely-lassan- mindenkit befogadó óceánná teszi a szívedet.”
Volt egy másik idézet, ami ugyan csak a szeretetről szólt.
Meglepte, hogy ezek az üzenetek fogadják a házba, de minden esetre jó jelnek találta.
Jó jel volt az is, hogy a házba található két kályhába be volt készítve a tüzelő.
Szép szokás gondolta, mint a menedékházakba. Ha valaki elhagyja a házat, gondol arra, hogy a következő odaérkezőnek is legyen mivel melegednie.
De az idézet megérintette, mennyit beszélünk a szeretetről, de vajon tudunk-e igazán szívből szeretni?
Mert könnyű úgy szeretni, hogy valakitől csak a jót kapjuk, de tudunk-e úgy is szeretni ha a szerettük megbánt, olyat tesz, ami fáj nekünk? Mennyire megy nekünk, embereknek a feltétel nélküli szeretet?
Tudunk-e megbocsájtani?
Tudunk-e elfogadni?
Értjük-e a másikat miért mit tesz és nem zavar, nem bántódunk meg általa, mert elfogadjuk az ember tökéletlen természetét.
De talán azért jó szóvá tenni ezeket a hibákat, de tudunk-e nem haragudni.
Túl tudunk-e lépni elvárásainkon? Vagy jön a harag, a megbántottság, a düh?
Ekkor elolvasta a másik idézetet.
„ A szeretet az egyetlen kulcs,amellyel a szeretet kincseskamráját kinyithatod.
Csak rajtad áll, hogy mikor helyezed a kulcsot a zárba.”
Mond, Te tudsz így szeretni?
- SZABÓ GABRIELLA blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
8 hozzászólásMikor kisgyermek voltam a szüleimet vakon szerettem és tökéletesnek hittem, láttam őket. Pedig nem voltak azok, mégis azt gondoltam minden úgy jó ahogy azt ők teszik, mindent és mindenkit hozzájuk mértem. Majd eljött az idő mikor megláttam valódi természetüket. Kicsit haragudtam, hogy csalódtam, majd az édesanyám volt az akit előbb fogadtam el olyannak amilyen.Majd ezt a szeretetet megéreztem édesapám iránt is.
Mikor anya lettem, így szerettem a gyermekemet, főleg az első szülött volt az aki a mai napig bármit tehet nem tudok rá haragudni. Az érdekes az, hogy a kislányommal szemben egy idő után megszűnt ez a szeretet, sok, sok küzdelem után, de visszatért.
Aztán voltak emberek akiket nehezen tudtam szeretni, majd azt gondoltam, hogy Ők is azon kevesek közé tartoznak akiket feltétel nélkül szeretek, de volt alkalom mikor ráébredtem még közel sincs ez így.
Az elmúlt időszakban elgondolkodtam, miért is olyan fontos számomra az önzetlen szeretet.
Még nem fejtettem meg a választ, talán nem is kell tudnom. Elég egyszerűen csak szeretnem.
Szia Gabi
Én úgy gondolom, hogy az az igazi, tiszta önzetlen szeretet talán nem is létezik.
Az egészséges önzés pedig nem bűn.
Vagy igen?
Szerintem sem bűn az egészséges önzés, hiszen nélküle nem is élnénk. Még hiszek sz önzetlen szeretetben. Talán naiv vagyok?
Nem vagy naiv, csak nagyon nehéz önzetlenül.
Miért?
Mert az a teljesség, azaz Isten. Csak ezért. Még emlékszünk rá, ezt kutatjuk minden ölelésben, szerelemben, együttlétben akármi/akárki is az.
Még én sem vagyok rá képes.
De haladunk az úton. A kicsinyke szeretetünket kell kiárasztani, nagy-nagy óceánná növeszteni.
Hogyan?
Ahogy irtad: elég egyszerűen csak szeretnem.
Addig is míg igyekszünk megélni a nehéz önzetlen szeretetet, szeretném, ha most tudatosítanánk, hogy az is egy nagyszerű ajándék az élettől és önmagunktól önmagunknak, hogy amiről a fenti sorokban írunk, az azt jelenti, hogy igenis tudjuk, megéljük, hogy a szeretetnek több szintje van.
Ez egyfajta felelősségteljes, tudatos hozzáállást feltételez szerintem, mert a köznapi életben a többség csak egyfajta szeretetet ismer, ami igazából nem is szeretet, csak kötődés, ragaszkodás, függőség.
Nagyon boldog vagyok, hogy így közösen beszélgethetünk a szeretet szintjeiről, hogy már ez megadatott, ezt megérhettem, hogy ebben a blogban erről írhattam.
Nagyon jó a zenei bejátszás is, nagyon inspiráló, köszönet érte!
Jók vagytok, puszi Nektek!
szia Michaelita
Irtam Neked e-mailt, de nem tudom, hogy megkaptad-e.
Bocs Drága!
Kicsit "elkallódtam" most, de megy a válasz:)
(... meg nagy lelki nyugalommal vártam a folytatást:)
Köszi, hogy rákérdeztél!
Puszillak!