Felébredt, háromnegyed kettőt mutatott az óra. Úgy érezte teljesen kialudta magát.
Tegnap fáradtan ért haza és korán nyugovóra tért. Még eszébe jutott a tegnapi Hamvas Béláról készült megemlékezés.
Újra olvasta az idézetet:

„A szeretett lénynek nemcsak javát akarom, hanem azt, ami jó neki, azt tudom is. Az önzés ugyan az énnek javát akarja, de sejtelme sincs arról, hogy mi az igazán jó. Szeretet az, amikor valakinek létnehézségeit magamra veszem, hogy annak életét szebbé tegyem. Miért? Mert szeretem. „

Tetszett a felolvasás, amit az előadó nyugodt meleg hangon adott elő, az írások mélysége nagyon megérintette.
Ezekkel a mély érzésekkel aludt el.
De az éjszaka közepén teljesen kiment az álom a szeméből.
Eszébe jutott újra az a délután, mikor ült a természetgyógyásznál és felszínre tört egy régen elfeledettnek hitt emlék.
A gyógyító többször megkérdezte tőle feljött-e valami tudattartalom, de, jó ideig semmi. Már azt hitte, hogy a kezelés, amit kapott, nem volt több mint egy energetikai töltés. Persze az energia is jól esett, de többre vágyott mikor eljött a terápiára.
Legfőbb oka az volt, hogy meglátogatta a gyógyítót, hogy gyorsan szeretett volna túl lépni a múltján.
Úgy érezte nem halad elég gyorsan, még mindig visszahúzza a múlt.

Már vége volt a kezelésnek, már éppen készülődött, hogy elköszönjön, egyszer csak beúszott tudatába egy régi emlék. Évek teltek el az óta, de nem olyan sok, hogy ilyen mélyről keljen előásni ezt a régi történést.
Az a hang, ami akkor megszólalt azt mondta – Hagyd Őt békén, hátráltatod, melletted nem tud haladni!
Mert akkor, amikor ezt az üzenetet kapta szerelmes volt, de teljesen meglepődött nem értette miért kell neki most félre állni. Először küzdött a hang ellen.
De igen is, neki akkor is kell a férfi, így gondolta először.
Ettől sem érezte jobban magát, mert belátta, hogy az üzenet nagyon jelentőségteljes, nem hagyhatja figyelmen kívül. De az egója még harcolt és nagyon akart.
Majd jött még egy figyelmeztetés – Hagyd Őt, neki most fontosabb dolga van!
Nehéz volt megemésztenie, de félre állt. Még sokáig fájt, szenvedett, de megtette.
Így volt, ezt az emléket hozta fel a terápia.
Azon tűnődött hányszor hozott áldozatot életében.
Nem lett tőle boldogabb, sőt, napokra összezavarodott. Fogalma sem volt mit kezdjen most ezzel.
Talán, végre be kellene, el kellene fogadni, mert eddig elrejtette, jó mélyre, úgy tett mintha befogadta volna, hogy ennek a dolognak így kellett történnie, de úgy tűnik a teljes befogadást nem sikerült megtennie.
Még a kezelés után mikor a befogadás hiányával szembesült még akkor is halogatta a teljes elfogadást.
- Most vagy soha! – mondta magának.
Mire jó egy álmatlan éjszaka, nekilátott a gyakorlatnak. Kinyílt, úgy látta, mint, ha egy vízlefolyóba áramlanának az érzései, érezte, hogy mélyre megy, de nem sikerült a teljes elfogadás, nem tudott eggyé válni az érzéssel.

Újra elaludt, a kenyeres autó csengetésére riadt fel, majd újra álomba szenderült. Kilenc órakor ébredt fel újra.
Sok dolgot tervezett aznapra, még is lassította magát. Kényelmesen reggelizett.
Rendet rakott maga körül, a lakás minden helyiségében rendetlenség volt.
Bepakolta a mosógépbe a szennyes ruhákat, elindította a gépet.
Összeszedte a kertben a cukkinit. Áthordta a szénát a hátsó kertből a szomszédokhoz, jó lesz a tyúkok alá, mondták a szomszédok.
Fürdőruhára vetkőzött és kiment a hátsó kertbe a bazaltkövekhez, úgy nevezte ezt a helyet, hogy a TITKOS KERT, leült, hátradőlt, élvezte, ahogy átjárja a napsugár. Jólesett neki a fény a meleg.

Újra neki látott a befogadás gyakorlatnak, segítségül hívta a napot. Kinyílt, áramlott benne az energia, ami a gyomorszájánál elakadt.
Hanyatt dőlt, a kezét arra a helyre tette, ahol az elakadást érezte, ezzel segítette a haladást.
Szétáradt benne az érzés, sikerült, ezt érezte, a fény segítette.

Majd előre ment a kerti csaphoz, lemosta magáról a kert porát, az izzadságot. Jólesett a frissítő víz.
Megtörölközött, átöltözött, végtelen nyugalom járta át, a belső csend.