Létezés értelme?
Érdekes dolog jutott eszembe:
Az Élet értelme az
hogy jobb, mint a semmi
Még mindig valami
mert ha nem lenne,
akkor semmi sem lenne,
az meg nem túl izgalmas :)
De vajon ha a semmi lehetséges,
és az lenne,
akkor én is az a "Semmi" lennék?
vagyis tudunk semmiként létezni?
Nem lennénk korlátozva semmiben se
végtelen szabadságot élveznénk
önmagadat, mint végtelent
Semmi, de Végtelen
Gyakorlatilag Isten lennénk Teremtés nélkül
de vajon van-e értelme egy Istennek világ nélkül?
olyan mint egy anya a gyerek nélkül,
nagymama unoka nélkül,
művész mű nélkül,
harcos harc nélkül,
Van-e értelme a Semminek Valami nélkül?
a forma-nélkülinek forma nélkül?
Tudatnak ego nélkül,
megvilágosodás sötétség nélkül?
Betegség nélkül mi jutna az orvosoknak?
Háború nélkül mi jutna a háborúzóknak?
Elítéljük ezeket a dolgokat,
de vajon ha az ő helyükben lennénk, akkor is így éreznénk?
Hozzászólások
17 hozzászólásKedves Ifjú Ademon!
Játszol kicsit velem? Gyere!
Képzelj el egy hatalmas, sűrű, szövevényes dzsungelt, melynek belecsöppentél a közepébe...
Mit tennél?
Kitalálom:-)
Elővennéd a machettádat, és vágnád-tisztítanád magad előtt az utat.
Közben megsebeznek éles ágak, közben sokszor elfáradsz, majdnem feladod, de mindig történik valami Benned, ami újra és újra tettre serkent.
Ha olykor hátra nézel, már kirajzolódik az utad, melyet a te izzadtságod locsolt. De előre kell menned!
Előre!
Közben megtanulsz ösvényt vágni. Már nem teszel fölösleges mozdulatokat sem. Már machetta sem kell...
Tudod, hogy ez a TE ÖSVÉNYED!
Kijutottál a dzsungeledből.
Szerinted érdemes volt?:-)
Szeretettel játszótársad:
szeklice
Nos, legyünk gyakorlatiasak :)
Először körülnéznék, hátha van egy tisztább rendesebb út is, mert akkor meg nem kell vagdosni. Másodszor megnézném milyen sűrű a növényzet hátha nem kell összevissza vagdosni. Ha nagyon sűrű akkor persze nekiállok vagdosni, először szépen óvatosan, nem sietünk ugye sehová. Szépen egyre gyakorlatiassá válok, közben gyönyörködöm a dzsungel világában. Aztán ki tudja, lehet, hogy annyira megtetszik a hely, hogy inkább letáborozom, berendezkedem, a levágott darabokból kunyhó ácsolok magamnak és boldogan éldegélek.
Kellemes életem alatt megkeresem a dzsungelből kivezető utat, hátha szükség lesz majd rá, nem árt tudni róla. Mindenesetre maradok, amíg kedvem tartja...:)
Köszönöm Ademon, hogy jöttél velem játszani.
Ami a dzsungelben működik, az az Élet Dzsungelében pláne - ha a megfelelő szimbolikáját megtaláljuk:-)
Apropos!
A Fenevadakat kifelejtettem... mit tennél velük......?
szeklice
Nagyon élvezetes volt, Szeklice, ahogyan a filozófikus magasságokból, a semmiből "lehoztad" Ademont a dzsungelbe a vadállatok közé... :DDD
A Teremtő is így tett a saját maga kis tudatrészeivel. Mint amikor egy kővé változtatott tudatot bedobnak a vízbe... ( tudat fejlődése az ásványokban kezdődött)
Legyél ebből növény, állat, majd ember...
Aztán légy társteremtő, nőjj fel addig emberként, majd add fel az emberi formádat is, ott vannak a magasabb dimenziók.
Én azt hiszem, hogy ha képesek vagyunk a saját egyediségünk megtapasztalásával visszatudatosodni a Teremtőhöz, azzal ő maga is több lesz, az Isteni Tudat is fejlődik.
A létezés értelme a fejlődés, a tudatunk tágítása. A szeretet nyelvére fordítva, ami maga az Élet - az Ember a szeretet által született, hogy kiteljesedjék a Szeretetben.
Gondolom a fenevadak se vadabbak mint magam, ugyanazért vannak ott mint én :)
Mert miért is különböztessük meg őket magunktól nemde? :)
Szóval valószínű, hogy a kezdetekben nehezen értjük meg majd egymást, így elkerülhetetlenek lesznek a konfliktusok. Aztán majd kialakul valamiféle kommunikáció köztünk, lévén mindannyian ugyanazt akarjuk, végül a helyzet szépen kiegyensúlyozódik és jól érezzük majd magunkat :)
De mindennek idő kell. Addig is kitartás!
ANNIE BESANT DHARMA
"Ebből az elsődleges különbségből, ami egy múltbeli univerzumból került át – mert az egyik világ összekapcsolódik a másik világgal, az egyik univerzum a másikkal – azt ismerjük fel, hogy a leáradó élet egyre inkább felosztja önmagát, amint az anyagba süllyed, mindaddig, amíg el nem éri a nagy ciklus fordulópontját, azután elkezd ismét önmagába visszahúzódni. Az evolúció a fordulópontnál kezdődik, ahol az élethullám elkezd visszatérni Ishvarába. A megelőző szakasz a kiáradás (involúció) állapota, aminek során ez az élet elkezd beburkolózni az anyagba. Az evolúció folyamán pedig felfedezi azokat a képességeket, amik benne vannak."
Oké....
És akkor most mi a lényeg ebben? Is there a problem? :D
hogy élvezzük.Aki mást tesz az.................
(persze gondolkodni is lehet élvezet)
Megélni egészben, nem elveszni a részletekben :) (a spiritualitás is csak egy "rész")
A sötétség a fény hiánya. Ha felkapcsolod a villanyt, eltűnik a sötétség.
Ha szeretetet hozol, eltűnik a félelem.
Vannak egyéni, kollektív és globális problémák. Egyre több. Benne vagyunk a slamasztikába.
Ha már annyira "butusok" vagyunk hogy nem kapcsoljuk fel egyenként a villanyt, akkor továbbra is sötétségben, bizonytalanságban és szenvedésben fogunk élni.
Ez a kérdés nem csak a te problémád. Ez mindannyiunk problémája.
Együtt élünk ezen a bolygón. Egymásra utaltság van. De ha ezt a tényt megtagadjuk és tönkre tesszük egymást, akkor mi fogja beragyogni a társadalmat??? A válasz: SEMMI
Egyre butábban élünk, közel a szakadékhoz (így érzem) hát ki fogja megállítani ezt az őrületet???
És még azt kérded hogy mi értelme?? Hát igen!!! Jogos kérdés...
Ahogy a nagyok mondják: Ha megelégelted a világot akkor indulj befelé, ápold magad, törődj magaddal, és ne engedd hogy hatása alá kerítsen ez a szellemi-lelki fertő!!!
Tudom nehéz. Minden intelligens így érzi!! Ez az intelligencia ára!! A világ színtelenségének, unalmának, sivárságának az átélése...
Mindössze annyit tehetünk hogy ébresztjük magunkat és másokat. Intenzíven de nem erőszakosan.
A jelenünk káosz. És a mi feladatunk egy kis fénysugárt behozni. A fényt könnyű észrevenni a sötétségben!!!
Tanuljunk és tanítsunk!!!
Szerintem ennyire nem kétségbe ejtő a helyzet :) Káosz? Nem, csak még gyerekek vagyunk.
A sötétség, a fény hiánya?
Vagy a fény, a sötétség hiánya...
...vajon melyik az igaz? :)
Sajnos nem tudom beszkennelni "Jankovich István: Túléltem a halálomat"című könyvét. A könyvesboltokban, antikváriumokban meg lehet találni.
Nagyon megéri a pénzét.
Nos az író egy autóbaleset kapcsán megjárta a túlvilágot és egyfajta "megvilágosodás" élményt élt át.
Benne van a nevében: Megvilágosodás
Saját elmondása szerint teljesen biztos abban hogy a Fény (Isten) a túlvilágon majdnem úgy néz ki mint nálunk a Nap.
A túlvilágon is látta ragyogni ezt a "Napszerű" csodálatot ami folyton vonzotta őt, de nem érhette el.
Számos klinikai halottal beszélt már és saját tapasztalatán túl is megbizonyosodott róla hogy a végső valóság a Fény, az Egység, az Isten, a Harmónia.
Elég hozzá ÉLNI! És HINNI...:)
Valószínüleg nem önszántából ment a halálba....:D
Lehet, hogy csak odavezette a Sors, mert nem hitt...
Vagy ki tudja? :))
Túlzottan materialista életet élt. Nem vetett el semmi földi jót, viszont egyáltalán nem érdekelte a másik oldal. Azt se tudta hogy eszik -e vagy isszák. Kettős életet élt. Miközben építészmérnökként szakmai csúcsra ért és maximálisan élvezte az életet, addig a háttérben a régi rendszer tagjai üldözték őt. A tetőponton egy kellemes napsütéses napon, az úton haladva megtörtént az "álruhás" áldás. Frontális ütközés és az úttesten landolt. Darabokra törtek a csontjai. A túlvilágot megjárva, egy kórházi ágyon feküdve újraértékelte az életét, az eddigi élete összeomlott és egy új fajta kezdődött. Tanítóvá, gyógyítóvá vált.
Buddhista tanítvány gondolkodóba esik, majd áhítatos hanggal megkérdezi a mesterét:
- Mester, mi az élet értelme? Miért létezünk?
- Tudod fiam azért, mert ha nem léteznénk, nem tudnád feltenni ezt a hülye kérdést…
:)