Hát pont ezt tapasztaltam meg én is már többedszer. Időnként elfeledkezem róla, bár ilyenkor az élet az orrom alá dörgöli rendesen. :) Amit utólag köszönök neki.

Azt mondják, nem azt kapod, amit szeretnél, hanem, amire szükséged van. Ezt fontos lenne mindig szem előtt tartani, főleg akkor, amikor elégedetlenek vagyunk. Huh, de nehéz....

Pontosan ezen elmélkedtem én is a napokban, hogy szinte mindent, ami balul sült el az életemben, akarással, harccal, "erőből" tettem. Szentül hittem, hogy nekem az a megfelelő és rendületlenül nyomultam az általam kierőszakolt úton.

Nem igazán jó ezt múlt időben írnom, mert nagyon sokszor most is ezt teszem. Csakhogy a döntés pillanatában az Élet úgy mutatja, milyen szép és jó lesz, ha ezt és ezt foggal-körömmel kiharcolom. Mintha gúnyt űzne belőlem, aztán ad egy jó nap pofont, amely általában arányban áll az általam kifejtett erőszak nagyságával.:)

Számomra azért nehéz könnyedén, lazán venni a dolgokat, mert egyrészt nem úgy neveltek, én magam is ehhez ragaszkodtam a későbbiek során, ráadásul úgy érzem, hogy itt van előttem egy életbevágóan fontos dolog, amit mindenképpen, mindegy milyen áron, de meg kell valósítanom. Hogyan is tudnék alázattal, minden-mindegy alapon közelíteni ahhoz a dologhoz, ami számomra döntő fontossággal bír. Csakhogy ez a döntő fontosság ki tudja milyen megfontolás, illetve inkább meg-nem-fontolás alapján csak önmagamban létezik, az Élet később igazolja, hogy nem az, vagy nem úgy volt fontos.

Nem érzem, vagy csak nagyon ritkán, hogy mi az Élet természetes áramlása, mi az, amelybe éppen csak bele kell nyúlnom, mi az, amiért ennél többet kell tennem és mi az, amihez alázattal és főleg türelemmel kell közelítenem, ha szükségem lesz rá, úgy is megadja a Sors.
Erre a tapasztalásaim, a pofonok fognak valamelyest megtanítani, mostanában alaposan osztogatja a Sors őket.
Egyébként nekem jelez a testem, csak sokkal jobban kellene figyelnem rá, észrevennem, hogy a jelentkező testi tünetek milyen lelki megerőszakolással függnek össze.

Igen, Ildikó igazad van, hogy jó lenne gyakrabban tudatosítani ezt a bölcsességet, hogy azt kapjuk, amire szükségünk van.
Gondolom, ha a Felsőbb Énnel intenzívebb kapcsolatban lennénk, akkor Ő akár rá is vezetne, hogy mire van szükségünk (no, majd csak eljutunk oda is egyszer:)... remélem legalábbis (a remény hal meg legutoljára, mint mondják.

Szia Kavics!
De jó újra olvasni az írásodat! Nagyon örülök Neked!
Ismerős, amiről írsz, sajna én is így csinálom, általában. Azért élvezem, hogyha mostanában lazább is tudok lenni.
Valahol ez azért természetes, hogy akarással és erőből csinálok dolgokat, merthogy a több mint 50 év alatt az akaraterőmön keresztül érvényesültem. Az életben egy csomó dolgot az akaraterőmön keresztül tudtam kivitelezni, megvalósítani, már a csecsemőkorom első mászásától, felállásától kezdve, később a céltudatos tanuláson, munkavégzésen, magánéleten keresztül ez mindenre igaz.

Egyszer azt álmodtam, hogy különbség van az akarás és az égi szelíd akarat végrehajtása között.
Nos, próbálok ráérezni, de addig is elfogadom magam így ahogy vagyok és örülök neki, amikor sikerül ráérezni a szelídebb "Atyám legyen meg a Te akaratod" ízére.

Szépen írod az élet természetes áramlását,... húúúú, azt de jó lenne érezni gyakrabban:)

Azt írod, hogy jelez a tested, amikor erőszakosabban csinálsz dolgokat.
Ez alatt konkrétan mit értesz, hogy jelentkezik?
Olyasmire gondolsz, amikor összeszorított fogakkal, összehúzott állal csinálok valamit, vagy amikor azt érzem, hogy valamelyik testrészem erőből megfeszítve majdnem elzsibbad?
Jó lenne ezt tudatosabban figyelni, ha írsz róla megköszönöm, akkor én is még tudatosabban fogok figyelni rá.

Én is egyre többször tapasztalom, hogy amiért nagyon küzdöttem, annak kevésbé élvezem a gyümölcsét. Azért is nehéz ez számomra, mert sok, az iskolában vagy a fiatalkoromban számomra meghatározó felnőttől hallottam azt, hogy amit igazán akarunk, azt csak kitartó munkával, szorgalommal érhetjük el. Talán ott vettem át rosszul az üzenetet, hogy e mögött a mondat mögött nekem valahogy mindig negatív felhang volt érezhető. Hogy az a kitartó munka egyben keserves is és nem lehet örömteli. Ma már nem egészen így gondolom. Inkább hiszek abban, hogy ha rálelünk igazi önvalónk útjára, akkor a nehézségek eltűnnek, a kapuk kitárulnak és a benne foglalt munka igenis feltölt és nem társul hozzá negatív visszhang.
Az én nevelésemből kimaradt az isteni akaratra nevelés, bár elképzelhető, hogy ez így jó, ahogy volt, mert ki tudja mit érthetünk isteni akaraton? Sokféle dolgot elhitetnek / elhitettek emberekkel az isteni akaratra való hivatkozással és kevés szó esett - megjegyzem ez az én tapasztalatom - az egyéni célról, egyéni küldetés fontosságáról.
Számomra, akinek még nem teljesen zökkenőmentes az égiekkel való kapcsolatfelvétel, vagyis nem is a kapcsolatfelvétel, hanem inkább az üzenetek pontos megértése, nos nekem még egy picit nehéz ellavíroznom abban, hogy mi is származik az egómtól és mely akarat a tisztánlátás, tisztánhallás következménye. De tudom, hogy sok gyakorlással ez is javulni fog.

Kriszti