Elindultam, hogy éljek, de lehet, hogy nem is akarok?
Még San Lorenzoban, amikor otthont kerestem, belefutottam egy temetésbe. Előszór csak azt vettem észre, hogy a templomban és körülötte milyen sok ember van. Azt hittem, hogy hamarosan kezdődik a mise, és ezért gyűltek ennyien össze. Csak órák múlva jöttem rá - az egész napot ebben a városban töltöttem -, hogy egy ember halála hozta őket össze, amikor találkoztam a szembejövő gyászmenettel.
Egy másik temetést napokkal később a tv közvetített. Ekkor már nagyon gyanús volt a dolog, hogy mi közöm nekem ehhez?!
Másnap jöttem rá, ahogy a megélhetés tudatosításával foglalkoztam, hogy legbelül nem akarok élni. Mintha lenne egy olyan részem, akinek az a vágya, hogy meghaljon. Ahogy más azt mondja, hogy de jó lenne egy piros Ferrari, ez a részem így szól: de jó lenne meghalni.
Hirtelen eszembe jutott a Hegylakó, hogy mennyire szenvedett attól, hogy kihalnak mellőle az emberek és mennyire szeretne együtt megöregedni, meghalni a kedvesével.
Nem értettem, hogy miért ragaszkodunk annyira az élethez, az életben maradáshoz? Tulajdonképpen mindent megteszünk, mindent bevállalunk csak hogy életben maradjunk, hogy elkerüljük a halált. Nem vállaljuk, nem fogadjuk el. Folyamatosan küzdünk ellene.
Pedig csak magunkba kellene fogadnunk, hogy a helyére találhasson és ezzel a világunkban is a helyére kerülne.
"Nem csak az életet kell tudnunk, hanem a halált is!"
- blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
14 hozzászólásélnek,azok könnyebben feláldozzák a testük életét. Fiatalkoromban iszonyodtam, megborzadtam, ha csak megérintett a halál gondolata. Én még nem éltem, nekem annyi kipróbálnivalóm van még... A feleségem arcán boldog mosoly volt, amikor rátaláltam. Azóta egy új szín van a palettán: kíváncsi lettem. Mi lehet ott túl? Egybe már akkor biztos voltam: vagy semmi, vagy az elképzelhetőn túli nagy-nagy meglepetés. De a dolgokat végig kell játszani. Annyit azért már tudok: ha küzdeni, könyörögni, nyüszíteni is fogok a saját halálomkor: nem kell komolyan venni: legbelül a kíváncsiság mosolyog. felacso
"De a dolgokat végig kell játszani."
Ez így igaz - ha mindig megtaláljuk a kapcsolatot gyermeki énünkkel, akkor képesek vagyunk "játszani" és nem olyan keményen "komolyan venni önmagunkat" - hihi!
Eta
Kezdem magam szinkronicitásba érezni. Olvasva folyamatosan a blogokat, átérzem minden egyes rezdülését, mondanivalóját. Érzem magamba, hogy bennem is van egy rész ami meg akar halni.
Egyrészt már nem érdekli a külső világ, úgy érzi eleget látott és tapasztalt beőle. Már nagyobb kihívás befelé menni az ismeretlenbe, mert kint már felfedezett mindent.
Másrészt meg csak úgy, VÁGYIK A HALÁLRA. És ráadásul most kapcsoltam ki a TV-t amibe Hegylakó pont említett része megy.
"Egyrészt már nem érdekli a külső világ, úgy érzi eleget látott és tapasztalt beőle."
Mindig van új, amit még nem tapasztaltunk - legyünk akár 100 évesek.
Eta
Aki már átélte a klinikai halál állapotát - és nem önszántából - az már tudja a fenti szavak értelmét.
Élj minden pillantot, de ne ragaszkodj görcsösen semmihez.
Eta
Tudom miről szólnak a szavaid,sajnos- vagy hála Istennek - többször is voltam odaát,s nem önszántamból... nem emlékszem fényekre,alagútra,semmire,csak a "tappancsok" okozta fájdalomra miuátn visszajöttem/visszahoztak.
Bennem folyamatosan küzd élet és halál,egész pici gyermekkorom óta.Én pedig harcolok velük:)
Tudjátok a halál egy nyitott kapu;bárki beléphet rajta. ...mert könnyű kiszállni... én mégis jobban szeretem azt,aki engem megteremtett,mint önmagamat,mintsem,hogy olyan bűnt kövessek el,melyet sem megbocsátani,sem visszafordítani nem lehet.Nem állhatnék Isten elé,ha nem tartanám be a "Ne ölj!" parancsolatát.Mindennek meg van a maga ideje,minden okkal történik,s mivel nem hiszek a véletlenekben,ezért azt kell mondjam,okkal tartott a földön... dolgom van még itt.
Ez persze nem jelenti,hogy életimádó vagyok,mert élni a legnehezebb dolog a világon.
Átestem már halálközeli és halálélményen is , amikor úgy tértem vissza odaátról.
Mivel a halálélményről előre tudtam, hogy át kell élnem ,egy meditációban sikerült legyőznöm a
természetes félelmemet és végül félelem nélkül ki tudtam mondani , Uram, legyen
meg a Te akaratod !
Másnap megtörtént a " halálom " Mesteri vezetéssel , rövid haldoklással , aztán többet nem tudtam
magamról , néha kongó árnyak , néha mérhetetlen szeretet vett körül .
Amire emlékszem,amikor újra lélekzetet vettem és a lelkem a számon keresztül újra visszatért
a testembe.
De most nem az élményről szeretnék hosszasan írni, hanem arról , hogy a halál nem egy olyan
óriási történet, mint gondoljuk . Ha az egónk félelmét le tudjuk küzdeni, épp olyan
változás, amilyen számtalan történhet meg velünk az életünkben is.
Szóval csak annyit, pusztán a halál nem old fel igazán semmi nagy dolgot .
A kérdés az, hogy az ember miért akar meghalni ?
Mert változásra vágyik ...
Cs.Zsuzsa
Szerintem a halál befogadása nem azt jelenti, hogy vágyjuk a halált. Inkább azt, hogy nem félünk tőle, teljesen közömbös. Nekem a mostani életemben háromszor volt halálvágyam. Én inkább menekülési útvonalat láttam benne. Amikor úgy éreztem, a probléma túl nagy ahhoz, hogy meg tudjam oldani, túl sok egyszerre, akkor a halállal akartam egy kis időt nyerni. Tudtam, hogy igazából nem menekülök, hogy következő életemben ugyaninnen indulok (jó esetben, ha nem kapok nehezített pályát), de - gondoltam -amíg újra megtanulok járni, meg beszélni, meg bilibe pisilni, addig jutok egy kis lélegzetvételhez.
És- így utólag belegondolva - mindig a halálvágy után jöttek a nagy-nagy előremutató változások az életemben. Tulajdonképpen, nagyon örülök, hogy mégsem haltam meg...
Tudom miről szólnak a szavaid,sajnos- vagy hála Istennek - többször is voltam odaát,s nem önszántamból... nem emlékszem fényekre,alagútra,semmire,csak a "tappancsok" okozta fájdalomra miuátn visszajöttem/visszahoztak.
Bennem folyamatosan küzd élet és halál,egész pici gyermekkorom óta.Én pedig harcolok velük:)
Tudjátok a halál egy nyitott kapu;bárki beléphet rajta. ...mert könnyű kiszállni... én mégis jobban szeretem azt,aki engem megteremtett,mint önmagamat,mintsem,hogy olyan bűnt kövessek el,melyet sem megbocsátani,sem visszafordítani nem lehet.Nem állhatnék Isten elé,ha nem tartanám be a "Ne ölj!" parancsolatát.Mindennek meg van a maga ideje,minden okkal történik,s mivel nem hiszek a véletlenekben,ezért azt kell mondjam,okkal tartott a földön... dolgom van még itt.
Ez persze nem jelenti,hogy életimádó vagyok,mert élni a legnehezebb dolog a világon.