Tanulmány a természetes táplálkozásról, személyes beszámolóval

2008. március vége óta nem eszem húst. Nem csak kíváncsiságból akartam abbahagyni, nem egészen úgy indultam neki, hogy csak kipróbálom, valamivel erősebb volt az elhatározás, a megérzés, hogy ezen az ösvényen kell tovább haladnom. Nem akarok misztikuskodni, de tény, s nem szégyellem, természetesen ez is lényegi kérdés nálam, a táplálkozás. Alapvető szükséglet, meghatározza minden napomat. A testem egyik legjelentősebb kapcsolata az anyagi világgal a táplálkozás. Mint intenzív húsevő féltem, hogy negatív változás is lehet valami miatt - egyértelműen amiatt, hogyha én szellemiekben nem értettem még meg azt, hogy miért is kell áttérjek a húsmentes táplálkozásra. Szóval, ha felületes lesz részemről és/vagy valami magasztos misztikus elméletet gyártok aköré, hogy miért váltok át a természetes, növényevő, de tejtermék, s tojás fogyasztó életmódra. Úgy gondoltam, ha valami testi panasz, legyengülés, rosszullét stb. merül fel, akkor visszakényszerülök majd a régebbi étrendemre egy darabig, de tovább fogok foglalkozni a témával, hogy majd szellemiekben mégis sikerüljön egyszer megérteni és magamévá tenni és tényleg átállni a húsevő, mindenevő táplálkozásról az egészséges táplálkozásra. Utólag hallottam is olyasmit, hogy nem ajánlott a hirtelen áttérés. Az ilyesfajta híresztelések forrásai nyilván érdekeltek a hús- és a gyógyszeriparban. Egyébként szerintem, minden további nélkül ajánlott a hirtelen és éles váltás is. Az egészséges életmódot képviselőktől ajánlottan minden hónapban találkozunk a női magazinokban a gyümölcskúrákkal, zöldség, vagy ásványvíz kúrákkal, amelyek megfeleltethetőek a vallásos böjtökkel biológiai funkciójukat illetően. Mára biztos vagyok abban, hogy hiba lett volna bármiféle rosszullét és legyengülés esetén visszatérni, ugyanis a helyes táplálkozásra való hirtelen átálláskor tulajdonképpen végre esélyt adunk a szervezetnek a normális méregtelenítésre, és a méregtelenítésnél időnként előfordulhat legyengülés, pl. a hányás és a hasmenés is méregtelenítési folyamat.

Az első hónapban még vágytam az addig hússal megszokott ízekre, ételekre, állagokra és egyszer ettem sült párizsit ebben az időszakban - ennyi volt a visszaesés, egy vágyakozás miatt - a sült illat nagyon vonzott és a megszokás. Aztán nagyjából a 2. hónap után már elképzelhetetlen volt számomra, hogy bármit megkívánjak, amiben leölt állat maradványa van, a húsételek szaga elől is menekültem. Ahogy megéreztem ezt az undort, rájöttem, hogy ez mindig is meg kellett legyen bennem és szerintem tudat alatt megvan mindenkiben. Később bőven kifejtem a többi tényt, amelyből erre a következtetésre jutottam.

A hús elhagyása és a sült-főtt melegétel lecsökkentése, a kettő egy időben indult el nálam. Az 1.-2.-3. hónapban sok tojást, sajtot kívántam, szinte naponta, kétnaponta, később ez is alább hagyott, aztán volt főzelék "szezon" úgy egy hónapig, lezajlott a rántott gomba, karfiol és tök időszak. Még erősen éltek bennem vágyak különösen a sült, rántott dolgok után. Aztán 4.-5. hónapban már eljutottam oda, hogy délelőtt eszem egy darab almát, egy darab banánt, szóval 1-2 gyümölcsöt és délután 4-5-6 óra körül eszem egy szelet vajas kenyeret paradicsommal néha pl.: hagymát is (főtt ételt meg csak hétvégén). Kiegyensúlyozottabb fázisaimban - amik a nyár végére azért gyarapodtak, sőt stabilizálódtak is - elég volt 2x, 3x ennem egy nap. Természetesen ehhez hozzájárult olyan lelki, szellemi s így testi egészséget hozó tényezők, mint hogy volt jövedelmem, tanulási lehetőségem, mindez tisztességes emberi környezetben/közegben.

Igaz, én nem mozgok sokat, de pl. akkor nyáron (2008) félnapot járkáltam a városban ilyen-olyan ügyek miatt (nem mondom, hogy stresszes volt, de egy éve egy ehhez hasonló nap még kimerített többnyire, testileg-lelkileg, szellemileg). Érdekes módon az egy kifejezetten tevékeny napom volt és szinte a legkevesebbet ettem a nap folyamán. Ettől függetlenül a közérzetem teljesen pozitív volt (semmilyen erős éhségérzet nem zavarta meg) és ki sem fáradtam, csak éjszakára.

Ehhez képest a középiskolás és szakképző éveimet ezek előtt pl.: úgy éltem, hogy meg kell jegyezzem a lelki és szellemi állapotom bemutatásaként, hogy semmi jövőképem nem volt: iskolába jártam, de az év kezdés után szinte pár hét alatt eltűnt minden lelkesedésem és nem érdekelt, 4 órát tudtam végigülni ott és ez is teljesen kimerített, maga a leadott anyag hallgatása fárasztott, idegesített és az oda-vissza 2órás buszozás. 2-3 szendvicset ettem délelőtt minimum. Hazamentem és rögtön be kellett vágnom 1-2 nagy tál finom, főzött vagy sütött ételt és 3-4 óra múlva ismét kívántam az ételt, "éhes" voltam. Nem mondhatnám, hogy annyira elhíztam, 7-8 kilo plusz volt rajtam. Végülis én észre sem vettem, és nem is igazán érdekelt. Mindemellett húsfüggő is voltam, napi szinten igényeltem a húsételeket.

Ami mára bebizonyosodott számomra, hogy a köztudatban elfogadott étkezési szokások tulajdonképpen kemény szenvedélybetegségek és az ég-világon semmi közük az alapszükségleteinkhez, a szervezetünk egészségének megőrzéséhez vagy bármiféle természetes szükséglethez. Persze hangsúlyozzák („tudomány”, média, „józan” polgári okosságok) lépten nyomon, hogy nagyon fontos a nyers zöldség, gyümölcs. De kiknek mondják? Azoknak, akiket ezzel párhuzamosan melegétel-, hús-, édesség- (üdítők is), alkohol-, cigarettafüggővé tesznek? Így sajnos ez szinte a nullával egyenértékű, mint figyelmeztetés, vagy tanács. Először is azért, mert ennyi káros anyag bevitele mellett, hiába eszünk nyers zöldséget, gyümölcsöt, az egészség romlik. Másodjára pedig elég egyetlen káros szenvedély, hogy az ember már ne nagyon kívánja a természetes táplálékokat, ne okozzon neki örömet azok fogyasztása, mert legyen akár édesség, alkohol, vagy dohány stb. függő az ember, már más az íz és szagérzékelése is, másként jelez a szervezete, az emésztőrendszere. S nem egyszerűen csak másként, hanem konkrétan: tévesen. Ne essünk alternatív önámítások hálójába, attól, hogy a szervezet tévesen jelez, még nem leszünk attól jobban, s nem leszünk egészségesebbek, ha a mesterséges anyagok, s egyéb mérgek iránti rendszeres fogyasztási szenvedélyünknek eleget teszünk, azaz kielégítjük az egészségkárosító igényeink. Még akkor sem, ha a kereskedelmi médiában számtalanszor elhangzik az egyértelműen piac-növelő hazugság, hogy az adott terméknek vannak jótékony, egészségjavító hatásai. Az a hatás, ha egyáltalán van, akkor is olyan elenyésző, hogy nevetséges dolog számításba venni a káros hatásaival szemben, mert hogy azokat messze nem semlegesíti. Igaz, a cigaretta egészséges hatásairól nem nagyon keringenek marketingmesék (a dohányosok azt vallják, megnyugtatja őket) sőt, többnyire a reklámozását is szigorúan tiltják már több országban, de az édességről és az alkoholról bőven terjengnek hazugságok, pl. hogy a csoki milyen laktató, ha éhes vagy, tökéletes reggelire is akár, és természetesen vitaminok és hasznos ásványokkal is vannak benne, és friss tej (?!) – egyrészt friss tej aligha lehet benne, másrészt a tejre sincs szüksége már a csecsemő kort meghaladott gyermekeknek sem; az alkohol erősíti a gyomrot, használ a vérnyomás problémáknak; aztán a sült és főtt ételekről nem is beszélve, hiszen az „evidens”, hogy szükségünk van rájuk, mintha emberi méltóságunk kultikus bizonyítása lenne, s persze a gyomornak kell, jót tesz, „vérré válik bennünk”. Ennek ellenére lényegesen károsítják a szervezetüket, akik rendszeresen (naponta, két naponta mindig) eszik sült, főtt ételt, ráadásul húsosakat, cukrot, mellette még megveszi a boltból a műételeket, amelyek tartósítószert, színezéket, idegmérgeket (pl. üdítőkben, rágókban: aszpartám), ízfokozókat, édesítőszereket (amiknek étvágygerjesztő hatása ismert: ipari állattenyésztésben az állatok étvágyának növelésére használják) tartalmaznak stb. Ezek az emberek szenvedélybetegek - akik kaphatnak tiszta és szennyezett "anyagot", "drogot" - nem lesznek egészségesek egy kis gyümölcstől, zöldségtől - a függőségből nehezen gyógyítja őket ki. Nem felesleges természetes tápanyagot is enniük, bár, sokat nem is segít rajtuk, ez még korántsem egészséges életmód. (Egyelőre nem is beszélve az érzelmi és szellemi életük minőségéről - fogyasztói függőségeiken túl.)

Én főleg az itt Magyarországon elterjedt étkezési szokásokat, itt az ország területén árusított élelmiszereket ismerem, és biztosan állítom: elég nagy mértékben van lehetőség olyasmiket vásárolni fogyasztásra, ami nem is nevezhető tápláléknak.

2008 őszére egyre erősödött a vágyam a sült, főtt ételek után, s mai napig változó, hogy mikor kívánom őket gyakrabban, de a sülttel szemben is inkább előnyben részesítem a főtteket. Gyakran eszünk Szilárddal levest, rizst, főtt krumlit, főtt tojást, de rántottát is, míg a gyermekek a levest nem annyira kedvelik, a többi felsoroltat viszont igen, sőt, a sült krumplit is, amit viszont maximum egy-két havonta sütünk.

Az, hogy mikor mennyi ételt kívánok egy nap, ez főleg egy-két komolyabb (élet-) feladat felvállalásából fakadó szorongások révén erősödik.

Még a szüleimnél lakva, húsmentes táplálkozásom első évében történt, hogy megkívántam az édesanyám által készítet krumplistésztát és karfiollevest, gondoltam, jól kiélvezem az ízüket, mert akkor mindkettőt régen ettem már. Fel is borította az addig napi 2-3 gyümölccsel és 1-2 szelettel kenyérrel nyugalomban, nagyjából energikusan és jókedéllyel eltöltött hétköznapjaimat. A lakmározás után leültem olvasni, aminek akkoriban, ha neki ültem minimum 3-4 órát elmélyülten tudtam olvasni, vagy naplót írni, erre az élvezetesnek induló, de egyébként az első falat után semmilyenné, semlegessé váló alapos gyomor megpakolás után 1,5-2 óra múlva olyan őrületes, beteges éhségérzet keletkezett a gyomromban, aminek nem is igazán tudtam hogyan álljak ellen. Teljesen megrökönyödtem rajta és dühös is lettem, hogy kizökkent az olvasásomból, de ettől függetlenül is kétségbeejtő és stresszokozó volt. És a hihetetlen az, hogy képtelen voltam hinni abban, hogy gyümölcsöt kell ennem vagy zöldséggel egy kis kenyeret, egyszerűen muszáj volt még egyszer ennem a főtt ételből, már nem az íze miatt, hanem mert úgy éreztem, hogy csak a nagy tányér főtt étel (talán csak annak az állaga) nyugtathatja meg a gyomrom, csak azzal tölthetem ki, mert mintha tele kellene töltenem, hogy ne érezzem azt az erős éhséget. Ettem is újból. A gyomrom megtelt, éreztem, hogy feszül, az éhség érzet pedig még tompán meg is maradt, amin én szintén csak ámuldoztam, mert bár rémlik, hogy régen is főleg valamilyen stressz okozta éhségérzet elleni nyugtatóként ettem nagy tál (nem igazán az én alapadagomnak megfelelő) főtt ételeket és már rémlik, hogy akkor is megmaradt enyhén az éhségérzet. Nem is helyes éhségérzetnek hívni, mert nem az, hanem evési vágy, egyfajta élvezetvágy stresszoldásként. Elhiszem, hogy nem hat mindenkire ilyen kirívóan, rám sem mindig. Az ilyen problémára való hajlam kiolvasható a horoszkópból a Vénuszt, a Bika jegyet és a II. horoszkóp házat vizsgálva. Amennyiben bármelyik negatívan mutatkozik a születési horoszkópban, nagy eséllyel válik az illető személy evési szenvedélybeteggé.

A sült, főtt ételek elfogyasztását meleg állapotukban én többé nem nevezném táplálék bevitelnek, első számú tápláléknak semmiképp sem. Megnyugtat, kielégít egy szenvedélyt (nem szükségletet) de nem nyerek belőle energiát, nem laktat és ráadásul megterheli a gyomrot és az emésztő rendszert. Már nem emlékszem, hol hallottam (biológia órán vagy tv-ben vagy talán olvastam valahol) nagyon régen gyermekkoromban azt, hogy a meleg ételekre a gyomor és az ugyanúgy reagál, mintha egy enyhe jutott volna belé. Pl. a közismert álmosító, egész testünket elnehezítő érzés egyáltalán nem természetes. Logikus, hiszen bármi is, ami hőkezelten és még melegen kerül a szervezetünkbe, nem természetes - erre mégis hogyan másképpen kellene a szervezetnek reagálni, ha nem védekezően? Ráadásul, mivel többnyire nem természetes nem is kell vele harmóniába kerülnünk, mint a bacilusokkal és a vírusokkal, így pozitív következménye nem sok lehet. Érdekes, hogy én ezt gyerekként - amikor hallottam - teljesen hihetőnek tartottam, édesanyám viszont megbotránkozott rajta, mintha szó szerint valami istenkáromlás lenne, „gyomorvallásos” istenkáromlás. Sokan ugyanígy éreznek a témát illetően. Megbotránkoznak, vagy meg sem akarják hallani, cáfolnak stb. De nem ez az önérzetes méltatlankodás a lényeges, hanem az a fajta evési függés, ami miatt az ember megrémül és mindenféle irracionális félelem fogja el a hőkezelt ételek egészségtelensége hallatán, eszméletvesztést és a szervezet teljes összeomlását is képes összefüggésbe hozni a hőkezelt ételek elhagyásával. És ezek a félelmek azonnal és önkéntelenül jönnek elő. Én is ilyesmiket gondoltam a 2008 tavaszi étrend- és azt követő szemléletváltoztatásomig. Ez a kemény szenvedélybetegség az, ami zajlik fogyasztói társadalom és civilizált ember szükségletei címszó alatt.

A hőkezelt étel (a húst is belevéve, de nem csak a hőkezelés miatt) rendszeres fogyasztása nem kevésbé káros az egészségre, mint a dohányzás, az édesség-, alkoholfogyasztás és -függőség. Valóban nem tudom elképzelni én sem, hogy soha többé ne egyek sült, főtt ételeket, de amennyire csak lehet szeretném kiszorítani az életemből. Azért, mert nem természetes ragaszkodás köt az elfogyasztásukhoz és ezzel is távolabb vagyok a nyugodt, boldog, termékeny, tevékeny élettől.

Azt meg kell jegyeznem, hogy a sült ételek között azért lényeges a különbség az olajban sültek és a „magukra” sültek, mint pl. a házi kenyerek között. A kenyér is nélkülözhető, akár hosszú távon is, bár, ezt még nem próbáltam, de hallottam olyanokról, akik csak müzlin, gyümölcsökön, zöldségeken és magokon élnek.

Az, az éhségérzetnek hitt vágy - ami rám tört a karfiol leves és krumlistészta szenvedélyes elfogyasztása után - amit akkor már olyan 3-4 hónapja egyáltalán nem éreztem már, vagy ha az elején mégis, koránt sem emlékszem, hogy ilyen erejű lett volna, de talán csak az idő szépíti meg, vagy egyszerűen nem tűnt fel, hogy milyen erős, mert elfelejtettem ezt a gyermekkoromban még ismert természetes állapotot, amihez viszonyítani tudtam volna. Édesanyám mai napig meséli, hogy orvoshoz vitt kiskoromban, mert rendszeresen előfordult, hogy nem lettem éhes csak pl. kétnaponta (de mondjuk nem is voltam nyüzsgő gyerek, hanem kifejezetten nyugodt). Jó orvosunk volt, azt mondta anyukámnak, hagyja rám, majd ha éhes leszek kérek ételt. Régi szép idők? (Sok pénzbe és energiába a félrenevelt gyerek kerül ebből a szempontból is.) A gyermekkori fényképeimet nézve nem voltam sovány óvodás koromban sem, de persze kövérke sem.

Többször is észrevettem, hogy amikor a szüleimnél laktam, hogy ha csak hazaérve ettem egy szelet kenyeret, paradicsomot, az mind rendben történt, nem vált ízetlenné az étel a számban. És kellemes, normális - tehát (vad) éhségérzettől zavartalanul folytatódott a nap, este 10-11ig vagy akár tovább is olvasgattam, írogattam (8-9 körül keltem másnap). Míg azokon a napokon, amikor napközben becsábultam egy boltba és vettem egy péksüteményt (aminek az elfogyasztása már nem hozta a várt élményt, élvezetet, de azért mégis bedőltem még a megszokásnak, mert hajtott a sóvárgás), rá 1-1,5 óra múlva megéheztem és természetesen borult a nyugalmam, mert akkor már vártam, hogy teljenek az órák, jöhessek haza, egyek valamit itthon stb. A péksüteményeket is sikerült kiváltani, nem sok gusztusom van már hozzájuk és pl. a sótlan mogyoró, mazsola tökéletes helyette.

Mindenestre nem bánom, hogy sorra ábrándulok ki sok "étel"-ből, ami eddig megszokott volt. A lényeg, hogy annak a mennyiségnek, amit iskolai időkben ettem gimnazista és szakképzős koromban, annak felét se, hanem harmadát, ha eszem mennyiségileg, és amit viszont eszek teljesen más minőségű. Amióta Csíkszeredában (Erdély) lakom, azóta nem csak, hogy a magyarországi egyre ehetetlenebb, speciális porokból készült, hófehér-maszlag kenyerek helyett ehetek legalább házi jellegű teljes kiőrlésű (graham liszt), rozs-, árpa- kenyereket, de (klóros) csapvíz helyett rendszeresen borvíz kutakról hozzuk a vizet, amit iszunk nap, mint nap.

HÚS NÉLKÜL - KÖNNYEBB EMÉSZTÉS, FÁJDALOMMENTES MENSTRUÁCIÓ

Ami étrendváltoztatásom pozitív hatásait illeti többek között pl. a váltás óta nem voltak 2-3 óra hosszas alhasi görcseim menstruáció idején. Jellemzőek voltak rám azelőtt a komolyabb alhasi, lábak lezsibbadását, hasmenést, erős fáradékonyságot, enyhe hányingert is okozó menstruációs rosszullétek. Nos, ezek a hús, a hullaméreg fogyasztásával egyértelműen eltűntek. Azóta a menstruáció legtöbbször semmilyen erőnléti és közérzeti, s egyéb problémát nem okoz. Ezek a görcsös rosszullétek akkor voltak különösen erősek, ha valamiféle feladatnak eleget kellett (volna) tennem, és a belső szellemi, érzelmi ellenállás hatására még, inkább felerősödött a testi rosszullét, és a feladatoktól való megszabadulással percek alatt teljesen elmúlt. Tehát a középiskolából és a szakképzőből való hazautazással (szüleimnél laktam), a nappaliban leülve már kezdtem is felfrissülni. Ez nem azt jelenti, hogy érettségi előtt ott kellett volna hagynom az iskolát és családot alapítani, oroszláni és ötös házas karmám miatt ez szintén keserves helyzetet jelentett volna akkor. Tehát egyértelmű, hogy tanulnom kellett, de a baj az, hogy nem volt bátorságom normális szabadidős elfoglaltságot keresni, sportolni, kisebb munkákat vállalni, arról nem is beszélve, hogy szüleim kertjében, házában próbálkozzak valami munkával. Ehelyett verseket, olvastam és írtam, filmeket néztem, főleg horrorokat, és 18 éves korom után sokat buliztam és minden korombelit vagy azzal nyaggattam, hogy az aktuális szerelmemet dicsértem túl, vagy pedig azzal, hogy nem tudtam kiszeretni azokból, akikkel kölcsönösen kikészítettük egymást „szerelemből”, és ezért sajnáltattam magam. (Oroszlán-Nyilas problémák)

Visszatérve a táplálkozáshoz: mind a gyomor, mind a bélműködésem egyértelműen javult a hús kiiktatásával, és sült, főtt ételek fogyasztásának hőmérsékleti, mennyiségi és fűszerezettségi korlátok közé állításával. Ha a sóvárgás diktálja a mértéket és az összetevőket és nem a természetes szükséglet – több órára elnehezedik az egész hasam, úgy érzem, mintha megrekedne benne az étel, eléggé zavaró érzés. Beszámolt régebben egy vegetáriánus barátnőm is arról, hogy nem szeret enni (meleg ételt), mert utána teltségérzete van, rosszabb mozognia utána stb. A váltás előtt még azt hittem, beteg vagyok, hogy így reagál az emésztőrendszerem bizonyos ételekre (konkrétan a sült, főtt ételekre, főként meleg állapotukban és sokszor a tejre, tejtermékekre, sajtokra is). Én elszomorítónak tartom, hogy sokan ezt az evés utáni elnehezült, kényelmetlenebb, fáradt állapotot szükséges rossznak hazudják, és úgy fogadják el, mintha kötelező lenne ez az egész.

Érdekesség, hogy nemrégiben kíváncsiságból próbáltam elfogyasztani csirkehús-ételt, kínai szósszal, s a szósz nagyon finom volt, de megjelent valamiféle érzékenység, kifinomodás az íz érzékelésemben és a húsnak igen kellemtelen izét érzem. Nem tudom leírni, meghatározni ezt az ízt, nem romlottnak érzem, csak valahogy mégis rosszízűnek, amolyan tompa "elhasznált", „romlott” ízt érzek, amit elneveztem dögíznek. Kérdeztem gyermekkora óta főleg növényi táplálékon élő barátnőm, hogy ő amikor néha napján eszik húst, milyennek érzi? S ő is számolt be valami különös rossz-ízről, amit ő savanykásnak ítél. Ugyan nem tartom kizártnak, hogy ez az íz-érzékelés pszichés is lehet, de inkább afelé hajlok, hogy a hús, mint nem emberi táplálék (a hullaméreg miatti) rossz íz érzékelése ez.

Soha nem bírtam se a cigifüstöt, se a szénsavas italokat, mert nagyon érzékeny a torkom, abból kifolyólag, hogy 19-20 éves koromig állandóan (évente legalább egyszer) mandula és/torokgyulladásom volt. Bár, sem a Bikában nem áll bolygó a születési képletemben, sem a Bikának megfelelő II. horoszkópházban nincs negatív bolygóm, hanem egy elég jól álló Szűz Merkúrom- bizonyára ennek hála ez a tanulmány :D viszont az I. horoszkópházban levő három negatív és egy pozitív fényszöget kapó Vénuszom által jelölt problémáim inkább erősödtek gyermek- és fiatalkorom során, a minden jellegű kényeztetés, édességevés és lustálkodás engedélyezés és szüleim viszonya, főleg édesanyám párkapcsolati harmóniátlan, folyton elégedetlenkedő, okoskodó, apámat lenézően, számonkérő viselkedése miatt. A cigihez hasonlóan a kávét sem bírtam soha, egy kortytól úgy éreztem magam percek leforgása múltán, mintha szívbeteg lennék, erősen vert a szívem és hulla fáradt lettem, álmossággal keveredve. Alkoholt 18 éves korom után elég sűrűn kezdtem iszogatni hétvégi szórakozások alkalmával, de erre is igen érzékeny voltam, nagyon hamar elkábultam (Halak Lilith által jelzett erős hajlam a kábulatokra, éberségvesztésre, valóság előli menekülésre). Talán a Hold-Lilith szembenállás által jelzett érzékenység az oka, hogy a gyomromból másodpercek alatt felszívódik az alkohol és rögtön erősen elkábít. Sokszor okozott az alkoholfogyasztás azonnali erős gyomorfájást, főként mikor már több éve éltem hétvégi iszogatós-bulizós életet. Nem véletlenül a gyomrom, hiszen pont azért ittam, mert már nem akartam több általam rossznak, nehéznek és sivárnak megélt helyzetet megemészteni, ezek elől menekültem a kábulatba. Az embereket, a világot így tudtam elfogadni, beleértve magamat is. A gátlásaimat is így oldottam, így kerültem közelebb látszólag az emberekhez, vagyis ezt a hamis nyitottságot használtam, hogy azt érezzem, végre közel tudok engedni magamhoz másokat, végre merem vállalni magamat. Nem voltam ilyenkor sem igazán bátor, de többet mertem megtenni, mint józanon. Főleg, ami a fiatal férfiakkal, fiúkkal való ismerkedést és kerítőnősködést illeti.

Szóval szerencsére 1-2 függőségi lehetőségbe komoly munka lett volna belekeverednem (pl. kávéznom, vagy cigarettáznom). Az alkohol az más, mert ma divatos (egyedfejlődéshez hozzátartozó) bulizós korszakban, ami nekem is volt, próbáltam "szocializálódni", de "irigylésre méltóan" hamar elütött az alkohol és a 18-21 éves korom közötti szakasz olyan kietlenség érzéssel terhelt és beteges fantáziálásokkal teli volt, hogy nem szívesen idézem fel még magam előtt sem.

AZ ELMÉLETTEL VALÓ TALÁLKOZÁS

Azért kezdődött 2008 március végén a húsról való lemondás, mert Kozma Szilárd írásainak olvasásában akkor került nálam sorra a táplálkozással kapcsolatos dokumentum. Több írásában is említi, természetesen így korábban is tudtam róla, 2007. novemberében kezdtem olvasni tanulmányait és ekkor olvastam először metafizikáról komolyabban. Dehogy pontosan miért is, és hogy is van ez az egészséges táplálkozás ügy, azt nem tudtam és természetesen e nélkül nem volt, amiért belevágjak. Viszont, amikor elolvastam, hogy ő, miután elkezdett metafizikával foglalkozni, majd felhagyott a húsevéssel és mesterségesen előállított ételek fogyasztásával mennyire rendbe tudta hozni a saját egészségét és pl. tévhit, hogy a húsból, meg a jó adag finom sült-főtt ételekből lenne energiánk, az ő tapasztalatai nem ezt igazolták: járt edzeni, karatézni mindenféle erőnlét romlás nélkül, sőt annak javulásával stb. Míg én abban a tévhitben voltam, hogy aki lemond a húsról, annak nem lesz miből nagyobb energiát előállítani és a nyers növényi alapú étrend megfelel egy nyugodt, meditációkkal teli életmódhoz - hát, elég nagy tévhit. És rengetegen élnek ebben a tévhitben. Magyarul, el se tudtam képzelni mi fán terem a természetes táplálkozás, vagyis hogy mi fán terem, miből áll, azt igen (nyers gyümölcs, zöldség, magvak stb.), dehogy miféle életnek az alapja, azt sehogy sem tudtam elképzelni, esetleg teljesen tévesen, egyfajta "csökkentett üzemmód"-ként, majdnemhogy aszkétizmusként. De elismerve, hogy a növényevő állatoknak is van ám bőven energiájuk, és szép nagyra is nőnek (már amelyik fajnak sajátossága), és belátva azt is, hogy folyamatos készenlétben lévő, kegyetlen sprinteket futó ragadozó semmiképp nem vagyok, és nem is szándékszom az lenni, majd tudomásul véve azokat a tényeket is, hogy a ragadozóknak (húsevőknek) lényegesen eltérő módon működik az emésztése, mert pl. az ő szervezetük képes lebontani azt a bizonyos hullaméreg nevű anyagot, a miénk viszont nem, és ez nagyon lényeges különbség. A ragadozó törvényszerűen táplálkozik, a természet rendjét tartja fenn, az adott növényevő fennmaradását szolgálja, annak génállománya "kitisztításával", szűrésével. A hús megevése így van jelen a természetben.

És kérdem én az emberiségtől, kérdeztem én akkor magamtól, hogy mit csinálunk mi, emberek? Melyik állatfaj genetikai készletét tarjuk mi tisztán a húsevéssel? Egyszerűen nincs ilyen funkciónk. Az embernek soha-soha semmilyen esetben nem volt és kizárt dolog, hogy a jövőben lehessen ilyen funkciója.

A TUDOMÁNY

Nagyon sokan érvelnek azzal, hogy húsevés nélkül kihaltunk volna, mi emberek. Mikor? Felemlegetik a jégkorszakot, s én bár nem vagyok földtörténet kutató, de azt hiszem abban egyetért velem mindenki, hogy nem hollywoodi filmekből kellene a jégkorszakról tájékozódni. Ha csak az interneten a wikipédiába pillantunk bele, olvashatjuk, hogy a föld klímájának ciklikusan ismétlődő lehűléséről van szó, felmelegedésekkel váltakozva és a 14-19. Század között is volt egy globális lehűlés, amit tudományosan kisjégkorszaknak neveznek.

Én anno gimnáziumban, 6-7 éve, de szerintem már általános iskolában is úgy tanultam, hogy a majom és az ember a táplálkozás szempontjából nem kerül a mindenevő kategóriába a malac mellé, hanem külön csoportba tartozik, amit a biológia egyszerűen főemlősnek nevez (pl. Dr. Lénárd Gábor: Biológia II. - a gimnázium II. osztálya számára, Nemzeti Tankönyvkiadó) és szerintem érezhetjük is, hogy körvonalazódik a dolog, már elindult a megismerés, ami a dolgokat helyesen különválaszthatja, de nincsenek még meg, vagy nincsenek elismerve azok a bizonyítékok, amik az ember (és a majom) hovatartozását megnevezhetnék a táplálkozás szempontjából. Ettől függetlenül fellelhető néhány tudományos megközelítés, ami kimondja, hogy az ember semmiképp nem kell, nem szabad, hogy állati maradványokat fogyasszon, ez egyértelműen káros az egészségére. Én, akiktől olvastam aktuális, magyarra lefordított (azaz itthon is megjelent) publikációt az Johann Georg Schnitzer és Richard Lehne német fogorvosok, akik egyértelműen vallják és kimondják, hogy az ember fogazata alapján nem mindenevő (omnivor), hanem terményevő (frugivor) azaz a növényevőn belülre esik így és az emberiség történetében csak a kihalástól fenyegetve fordult elő (állítólag) az a szükségállapot, amikor a természeti viszonyok lehetetlenné tették a növényi táplálék fellelését, így megette más állat húsát, maradványát (Ideal magazin 2008. márciusi száma, a honlapjukon is megtalálható az anyag). Schnitzer már a nyolcvanas évek elejétől írt tanulmányt pl.: különböző anyagcsere-betegségek, vérnyomásproblémák kezeléséről, ami alatt a teljeskiőrlésű gabona és nyers gyümölcsök, zöldségek fogyasztását érti, azaz a természetes táplálkozást. (Tisztelet azon tudós orvosoknak, akik végre /újra?/ nem veszik teljesen természetesnek - szinte megelőzhetetlennek - a betegségeket és egyetlen "megoldásnak" a gyógyszeres tünetelfojtást és műtéteket és valami igazán hasznosat is becsempésznek az orvostudomány nagyraértékelt köreibe. Egyébként sem a doktor, sem az orvos szó nem túl bizalomgerjesztő, az orvos, "orv" szótővel pláne.)

A szükségállapot elméletet meg lehet kérdőjelezni. Nem lehet 100%-ra biztosan venni, hogy emiatt kezdett volna az embert húst enni, hiszen már az állítólagos szükségállapot rég elmúlt, s mi még mindig húst eszünk, miért ne lehetne, hogy eleve amikor elkezdődött az emberiségnél a hús, a dög fogyasztása, akkor sem azért történt, mert szükséghelyzet volt és egyébként kihaltunk volna, nem hiszem, hogy bármilyen túlélés függött volna ettől az egyértelműen pazarló táplálkozástól.

Azt hogy az emberi agy fejlődésében (!) a húsevésnek szerepe lenne, azt én misztikuskodásnak, miszticizálásnak és tudományos-fikció irodalomnak nevezném. Nem szellemülünk istenné a vérszagtól és nem növekszik az agyunk leölt állatok maradványainak magunkhoz vételével, ez persze most sarkítás, de a tudomány ezt tényleg csak Frankensteini módon tudná bebizonyítani. Az "együnk húst is, növényt is, mindent, amiről csak azt reklámozzák, hogy ehető" mentalitás nem fejlesztette az agyunkat, hanem úgy összezavarta a gondolkodásunkat, hogy mindjárt lakhatatlanná tesszük a bolygót húsevő, növényevő, mindenevő és minden élőlény számára. Az ember ember, és nem mindenevőként, hanem terményevőként van esélye tudománnyal, politikával, családdal, kultúrával stb.-vel érdemben foglalkoznia, nem mindent összeevő, világi "konyha" malacként, és nem ragadozóként. Háború idején nincs fejlődés egy országban, gyilkosság esetén nincs fejlődés egy ember személyiségében, szellemében, tehát semmi agytérfogat növekedés nem történik a spekuláns vadászgatás hatásaként. Egy állat leölésétől is összezavarodunk, agressziót, "bátorságot" akarunk gerjeszteni magunkban, hogy megtehessük (mint az öngyilkosságkor) aki megteszi, bátornak is képzeli magát, de mekkora bűntudatot kell legyőzni, elleplezni utána. Félünk állatot ölni, normális realitásérzékű ember fél, ösztönösen fél megtenni. Egy mindenevő érezne ilyet?

Persze el lehet tompítani ezeket a félelmeket, de soha nem lesz természetes érzés egy állatot sem leölni. Hogy ezt egyértelműen tagadná egy hentes vagy egy vadász, vagy jópár néhány vidéki háziasszony? Az biztos. Már rég megtanulták letagadni. S persze vannak félelmeink, sok, amit le kell győznünk ilyen az élet, de hol fordul elő a természetben táplálékszerzési félelem? Mikor fél ölni egy állat? Nem magát mikor félti, hanem a vértől, a vérszagától, látványától mikor fél egy ragadozó vagy egy mindenevő? Soha. Amikor egy állat a tápláléka szagát érzi meg a megszerzési ösztön, vagy egyszerűen csak "megvizsgálási" ösztön támad fel benne. A növényevő állatok riadnak meg a vértől. A mi emésztésünk és fogazatunk nem alkalmas mindenféle növény elfogyasztására, ez köztudott. Ezért vagyunk mi a terményevő kategóriában a növényevőn belül.

Szeretnék jobban belemélyedni a témában, mert szerintem a tudományos megközelítés nem elég ahhoz, egy a fórumra, honlapomra tévedő vagy a tanulmányomat bármely weboldalon, blogban megtaláló, metafizikát, természetes, egészséges életmódot illetően kevesebb ismerettel rendelkező olvasót igazán mélyen elgondolkodtasson. Mindenkinek szeretném ezeket írni, és fontosnak érzem a további belemélyedést is. Próbáljuk legalább az állítólagos szükséghelyzet fogalmát tisztázni. A szükségállapot, krízishelyzet, kihalási fenyegetettség alatt tényleg olyan helyzetről beszélünk, amit mi, mai emberek nehezen tudunk elképzelni. Pedig ugye élnek éhező népek napjainkban is. Legalábbis mi éhezőknek nevezzük őket a modern ételfogyasztási mániához és kultuszhoz viszonyítva, holott kétlem, hogy bármelyik Afrikai népcsoport eltűnését is okozta volna éhezés az utóbbi pár ezer évben, márpedig ott így élnek több ezer éve, mert nagyjából enni ideje nincs ott nagyobb bőség. Nem ismerek statisztikákat, de több cikk arra enged következtetni, hogy Afrikában inkább a vírusok, valamint a háborúskodás jelentik a nagyobb életveszélyt és nem az éhezés. Szerintem egyértelműen többen halnak meg vírusok, és erőszak által (pl. AIDS-ben), mint éhen. (És nem azért, mert éhezés közben legyengült volna a szervezetük, hisz ha ekkora éhezés lenne, akkor egyértelműen rég elnéptelenedett volna Afrika.)

A HÚS-EVÉS HUMÁNUS HATÁRAI

Még néhány logikus megközelítés, hogy miért nem egészséges, miért nem rendeltetésünk a húsevés.

Ép eszű, éber tudatú ember nem eszi meg kedvtelésből, gasztronómiai ismeretszerzésből sem a saját kutyáját, sem a szomszédfaluból áttévedt embert, asszonyt, gyereket. És egyáltalán nem egyértelmű, hogy a házisertést, baromfikat stb.-t vagy a vadat viszont igen, gondolkodás nélkül. A második világháború idején volt, aki megette a saját kutyáját, de még a szomszéd utcából való ember hulláját is, azon félelmében, hogy nincs mit ennie. Én legalább is olvastam ilyen orosz történetet. Igen gyenge és homályos a moralitásbeli mezsgye, amit a hús-evés esetében meghúz a modern társadalom. Elég hozzá valamilyen szélsőséges helyzet és meg is szűnik ez a mezsgye. Pl. a hús-evést magának eleve megengedő ember morálja olyan szinten zavaros és elveszett, hogy háborúban, vészhelyzetben, vagy a másik szélsőségben, az anyagi javak, egészség nyerési lehetőségek hajhászása közben eljut az emberevésig is. A háborúkban több ok miatt is zavaros az emberi elme, elsősorban azért: mert ölnek. Mert ember embert kezdett ölni. A másik ember, az idegen megölhet engem, elveheti az életem. Megölheti a családtagjaimat, kiirthatja az egész népemet hatalomvágyból, kötelességből. A háborúban őrületes mértékben bomlik a tudat. Minden mozzanatában ott van az őrület, a tudat mélyén ordító törvényellenesség érzése. Az emberölés "megengedett" bűne. Annak az embernek, aki elfogadja az állat leölés bűnét, már "csak" egy háború vagy más többnyire általa beidézett katasztrófa idején beálló nyomor és éhség kell ahhoz, hogy embert egyen.

És felüti a fejét a luxus kannibalizmus is, mert megtetszik az elméjében ugyanúgy erősen zavarodott, modern, luxus körülmények között élő embernek, mint az állati hús elfogyasztásában keresett élvezet (volt már rá példa nem egy; amerikai, japán, német... de a Szendi Gábor honlapján lehet cifrákat olvasni, én a kannibalizmus cikkbe éppenhogy beleolvastam: nőgyógyász doktornő kioperált magzatokat süt-főz, fűszerez.) Persze ez abszolút kis számú jelenség (de nem annyira, mint ahogy gondolnánk), persze nagyrészt törvénybe ütköző. De el lehet képzelni, mit okozna, ha pl.: az istentelen modern, klónozó tudomány és az istentelen, modern, élvezet-, pénz-, hatalomhajhász szemléleteknek és ambícióknak egyszer csak eresztene a társadalom egy kiskaput a jelenlegi morálon a nagy fejlődések közepette. Hiszen a húsevők csak humánus morálból nem eszik háziállataikat és embertársaikat. (És pl. a magzat élethez való jogfosztottsága már kiskapu. Érzékeltetni akartam, hogy a dolog gyökerénél kiderül, hogy miért egy lépés az állati maradvány fogyasztása, az emberölés felé.) Hiába lesznek már lassan android robotoknak is emberi jogai, ha egyszer maga az emberi jog alig ér valamit, nem az élethez való jogot jelenti a modern világban. Gazdasági és tudományi jog van, nem emberi, természeti. Maga az ember fogalma is végképp zavaros.

Messzire szaladtam most ezzel, és nem akarok negatív utópiákat gyártani (mintha a jelenben ne lenne a nyakunkon az embertelen új világ), de el kell ismernünk, hogy a hajlam megvan erre az emberiségben. Meg kell látnunk. Ahogyan pl. mindenkinek hasznára válik, ha tisztázza magában az önámításra, drogfüggőségre, szexuális szédelgésre, élvhajhászatra, dogmatizálásra, gyűlölködésre való hajlamokat. Csak így lehet elindulni a harmónia, a rend felé. Emberiség szinten is el kell, hogy induljon az önvizsgálat (emberiségvizsgálat), mert a háttérben, fű alatt olyan dolgok zajlanak, amit szerintem egyértelmű, hogy fényre, napvilágra kell hozni. Talán sok mindenkit észhez térít, legalábbis magamon azt tapasztalom, hogy ilyenekről olvasva messze más perspektívából látom a saját hétköznapi megnyilvánulásaimat, tetteimet és az "apró" hazugságokat.

Elgondolkodtattak egy időben az olyan speciális helyzetek, mint amiket amerikai filmeken láthatunk és Readers Digest kiadványokban, egyéb könyvekben igaz történetként olvashatunk: amikor emberek összezártan táplálék nélkül maradnak kilátástalan időre, szóval csapdába esnek, pl. elveszve egy hegyi barlangban, csónakban hánykolódva a tengeren, pl. normális-e, természetes-e az a késztetés egy idő után, hogy táplálékként néz a másikra. Semmiképp sem. A miértre a választ az ok és okozat törvényében találjuk, abban, hogy oka van, miért kerül valaki szélsőségesen nehéz, kiszolgáltatott helyzetbe. És egyáltalán nem azért, hogy ilyen moralitás nélküli gondolatok ébredjenek benne, senkinek sem oldja a sorsát, csak nehezíti, ha egy helyzetből ilyen kiutat lát. Ha el is követi, akkor pláne beterheli jobban a karmáját, a lelkét. Ha már az állat leölése és elfogyasztása elhomályosítja az éber istentudatot, akkor az emberölés végképp.

A kultikus állat - és emberáldozatokról (amelyek végül több magaskultúra leáldozó szakaszában megjelentek) az a véleményem, hogy semmilyen szükség nincs arra, hogy az ember kultuszból (isteni protekciót remélve) gyilkoljon. De persze hozzá kell tennem: nem minden mitológiai történetben szerepeltetett gyilkosság értelmezendő a szó gyakorlati szintjén, hanem bizonyos esetekben képletesen/jelképesen használják.

Tulajdonképpen a növényi "áldozat" teljesen más minőségű, mint az állati. (A növényi táplálék felvételét nem is biztos, hogy helyes áldozatként megnevezni, de a bibliai történethez kapcsolódva most ennél maradok. Istennel való kapcsolattartás, de nem áldozat, míg az állati áldozat a kapcsolatra nézve inkább elhomályosító hatású.) Istenhez nem kell könyörögnünk, hogy elfogadja, hogy a természetből növényi táplálékot vonunk ki magunk számára, ez természetes. Annak kell könyörögni, projekciózni Istenhez, felsőbb törvényekhez, aki tudja, hogy rosszban sántikál, öncélú sikerekre vágyik. Ezért nem fogadja el Isten Káin áldozatát, mert Káin a megtermelt javaival nem volt elégedett, ő versenyre akarta használni munkáját, képességeit. A termelés elvesztette kultuszát. Megjelent az ego és az egó-val a gyilkos önérvényesítés, versengés.

Az öncélúan hozott áldozattal, kereskedelmien spekuláló ésszel történő állatleöléssel a történelmünk átlép az ember- és testvérgyilkosság korába, hisz Káin amint elveszti emiatt a spekuláció miatt a kapcsolatát a belső istennel, elveszti kapcsolatát a felelősségtudatával is, megöli Ábelt, majd elmenekül a tette következményei elől.

Azokhoz a leírásokhoz melyekben felcserélődik a táplálék és Ábelt írják pásztornak, aki szép bárányt áldoz istennek annyit írnék, hogy vagy valamiféle tévedés és zavaros húsevő gondolkodás cserélte ki a két féle táplálékot, s akarta a bárányhússal pozitívabban feltüntetni Ábelt :D vagy pedig képletesen értendő a bárány és az, hogy Ábel pásztor volt, úgy ahogyan Jézus is pásztorként van megnevezve több helyen a tanítói, spirituális vezetői szerepkörét jelezvén. És talán Káin, mint termelő-kereskedő, akart a sors előtt versengeni a tanító Ábellel, de ezek csak feltételezések.

Nekem csak lassan állt össze a kép, hogy mennyire szorosan egybemosódik az áldozás és a táplálkozás fogalma (egyébként Szilárd írásaiban olvastam először, hogy Ábel azért "áldoz" gabonát, zöldséget, gyümölcsöt, mert ő ezt az információt fogadja be, ezzel táplálkozik, míg Káin hússal is, hamis információval is), most értettem meg teljesen, hogy mennyire téves szó szerint értelmezni az áldozat bemutatást (ez a bemutatás szó először idegennek tűnt), az áldozat, mint pl.: termés elégetése, tápanyag elégetése, valóban annak a megemésztése, biológiai feldolgozása, elégetése, elemésztése. Elégetése, ami révén energia szabadul fel. Nem (egy külső) isten nem fogadta el Káin "áldozatát", hanem ő maga nem tudta elfogadni, ő zavarodott össze és tagadta meg belső istenét, vagy lett annak szavára süket, hisz a spekuláló esze hatása alá került, féltékenységből ölte meg Ábelt, és ennek a féltékenységnek bármilyen hétköznapi oka is lehetett, akár az, hogy Ábel jobb viszonyban volt az istennel, akár nő miatt, ahogy egyes leírások mondják, sőt valószínű, hogy valamilyen földi és anyagi ok volt az irigység kiváltója, valamilyen versengés.

Az első ember pár, Ádám és Éva, ettek a jó és rossz tudás fájáról, így bennünk emberekben is megvan mindkettő, azaz egy részünk spekulál, akár mást eltiporva akar előre kerülni és ez a mentalitás gyilkolni is képes önkéntelenül is. Az első emberpár két gyermeke úgy lett egymás ellenpárja, hogy Ábel a harmóniát kezdte szolgálni, míg Káin a zavarodottság rabja lett. Mindannyiunkban megvan ez a kettősség. Vágy a harmóniára és vágy annak megbontására. Isten és Őskáosz (Lilith). És itt nem lehet pártatlannak maradni, nincs döntetlen, nem érvényes a látszat kiegyezés, az esztétikai, kényelmes béke. Ahogy Jézus is mondja: nem szolgálhatod Istent és Mammont is, hát ma sem hihetünk a fogyasztói társadalmat butítói, létrehozó áltudományos marketingmeséknek, a kényelmes és felelőtlen életélvezési mániánknak és Istennek egyszerre.

Aki húst, állati maradványt eszik, az nem érti az isten szavát, a hullaméreg lebénítja a spirituális gondolkodást. És bár, jégkorszak nincs, van globális szennyeződés korszak és energiakifosztás korszak, enni van mit, mégis lehet, hogy kihalunk és - ez nem a sors fintora - ez az ember felelőtlensége.

Viszont azt is fontos hozzátennem e tanulmányhoz, hogy bár, a táplálkozásunk természetesebbé tételével, főként a hús elhagyásával hetek alatt elérhetünk pozitív eredményeket egészségünk helyreállításában, de a teljes egészség nem érhető el pusztán táplálkozási és sportolási módok által. Azok a betegség hajlamaink, vagy már kialakult betegségeink, amelyek nem a táplálkozási és testmozgási rossz szokásainkból fakadtak, hanem más szellemi, spirituális hiányosságainkból, tévideáinkból, s tévideáinkból fakadó érzéseink és tetteink következménye. Ezeknek a karmikus tévideáknak, tudattalan, negatív meghatározottságoknak a pontos feltérképezésére egyedül a kauzális asztrológia tudománya szolgál és csak a kauzális asztrológia segítségével ismerhetőek meg az adott feloldási lehetőségek. Mert csak a kauzális asztrológia mondja ki egyértelműen negatívnak a Lilith és a Sárkányfarok, valamint a negatív fényszögek által jelzett tulajdonságokat spirituális információhiánynak, információ befogadási nehézségnek, téves ideáknak, tehát egyértelműen negatív meghatározottságoknak, és csak a kauzális asztrológia határolja el pontosan az adott jegyek, erőterek pozitív megnyilvánulásait, tehát a célba vehető feloldási lehetőségeket. Más asztrológiai irányzatok, már vagy elhatárolódnak a különbség tételtől, tehát liberálisan értékítélet-mentesek, és olyan csapdákba esnek, hogy a ilyen módon még pl. szenvedélybetegség, de akár rák betegség esetén, magát a betegséget sem ítélik meg negatívan, tehát gyógyításra sem feltétlenül van szükség szerintük, ugyanis valamelyest ismerik annak szellemi-lelki gyökerét, de annak ellenére, hogy a betegség nem egy pozitív állapot, annak szellemi-lelki okát humánus okokból kifolyólag nem ítélhetik el, így aztán lényeges segítséget nem tudnak nyújtani. Míg más asztrológiai irányzatok ugyan megkülönböztetnek pozitív és negatív fényszögeket, de metafizikai alapok nélkül hibásan értelmezik azokat. Pl. nem számolnak a szabad akarattal, a fejlődési lehetőségekkel és így jósolni kezdenek a horoszkóp motívumaiból, vagy megint csak más, metafizikátlan alapon, materialista, pragmatikus szemszögből pl. azt hiszik a negatív fényszög olyan „negatív” körülményt jelent, mint a pénztelenség, a II. horoszkóp házban álló negatívan fényszögelt bolygók esetén, holott ez egyáltalán nem pénztelenséget jelent, hanem az fizikai valósághoz való metafizikátlan viszonyulást, ami akár ösztökélheti az illetőt arra, hogy a kényelem és a luxus folytonos megléte mindennél fontosabb legyen számára, amit ezen ambíciójától vezérelten meg is szerez és biztosít magának, csak éppen emiatt a hozzáállása miatt sosem lesz igazán boldog, sem a családi életében, sem a párkapcsolatában, sem az egészsége nem biztosított stb. Ugyanis az életünk értelme nem csak az, hogy a fizikai világgal kapcsolatos igényeinket, vágyainkat elégítgessük spirituális gondolkodás nélkül, racionális spekulációk segítségével.

Írta: Joó Violetta
http://www.asztrologika.com