Ez azért nagyon jó téma, mert nálam is aktuális... Az alsó három csakrámmal van gond, ami pont ebből fakad, hogy nem "itt" élek és most!

Szerintem, hogy mi lehet ennek az oka, én csak magamból indulok ki,akkor valami félelem, hogy elvesztem a kapcsolatot a fejlődéssel és menekülés, talán... Szerintem, ezek vagy ilyenek lehetnek az alapproblémák ebben/ezekben az esetekben... Tehát, nem ott élek a másik síkon, mert nem oda születtem, de még nem is itt élek, szóval maradt a "köztes" ingázás és bumm, a napok peregnek, pénz kellene, emberi kapcsolatos gyakorlatilag zéró...:S

Csinálom és haladok a Sirálycsomagokkal, szóval ha végére érek és dolgozom magamon kíváncsi leszek, hogy mennyit fejlődöm....

Off: Sirály csomag: :) érdekes.... lassan haladok vele, vannak dolgok, amiknek érlelődnie kell bennem és valamire még úgy érzem meg kell érnem... :)

Éreztétek már úgy, hogy ezek miatt az "elszállások" miatt féltek megnyílni?
Arra gondolok, hogy van bennem egy kép, amit ki kéne magamból irtani, egy elszállt, megzakkant, barlanglakó spirituális mestertől, aki megvilágosodott. Nem akarok ilyen lenni és ezért van hogy nem mennek a gyakorlatok.
A másik kép bennem egy kicsit eltér ettől, egy olyan megvilágosodott mester képe, aki a jelenben él, szabad, nem tudja semmi kizökkenteni a nyugalmából, de ettől még él. Méghozzá nem is kicsit. Élvezi az életet, de érzi hogy ha akarna akkor bármikor kiléphetne belőle.

Szerintem áthidalhatatlan az elszállás jelensége, a fejlődés egy lépcsőfoka (vagy több :), és ráadásul természetesen belőlünk fakad.

Ez azt jelenti, hogy aki elszáll, az a spiri út előtt is elszállt volt, csak legfeljebb nem tudott róla... a spiritualitás (beavatottság) útja nálam sok jelenséget felnagyított, addig, amíg fel nem ismertem vagy/és erőt/tudást nem nyertem változtatni. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy felismerni, és megvalósítani, az két külön világ, tér és idő-tartományt jelent.

Az elszállás olyan szempontból is természetes, hogy a spiritualitás a felsőbb csakrák/dimenziók világába kalauzol, és ezekhez meg kell tapasztalnunk "elszálltan" is, hiszen egy bizonyos szempontból nézve épp ez adja a tartalmukat. Igaz, a teljesség azt jelenti, hogy egyensúlyba hozzuk mindezeket, az összes csakránk megélését, de ehhez, külön-külön is tapasztalatokat kell szereznünk róluk.

Hogyan is segíthetne egy olyan hegymászó valakin, aki maga sose mászott hegyet? És hogyan is vezethetne ki bölcsességgel, elszántsággal bárit a poklaiból valaki, aki maga nem ismerte soha a poklok megéléseit, úgy hogy először maga is vakon élte át, majd meglelte a kulcsait a szabaduláshoz?

Az indiai kultúrában külön jelek (mudrák) jelzik a BEFOGADÁS, BEFELE TEKINTÉS, ADÁS, MEDITÁCIÓ, EGYSÉG, ENERGIA, TELJESSÉG megéléseit, és ezek mind különböző csakrák, vagy azok kombinációinak megélései. Ezek már mind a felső csakráké, de valószínűleg vannak az alsókra is, , és azok kombinációira akár a felsőkkel. (pl. hallottam már olyan meditációról, amiben az alsó csakrák energiáit feltranszformálják).

Azt gondolom, ezek a mindennapi megéléseink, csak legfeljebb még nem tudatosak. A tanulás lényege éppen az, hogy ezeket tudatossá tegyük és jól használjuk. Értelem, és érzék (megélés) szintjén is.

A TELJESSÉG-ben minden benne van, az összes megélésünk feletti uralom képessége. A régi magyarok, akik a csakrákat ALMA-nak nevezték, azt mondták ezekre az emberekre: HATALMAS-ok. (Vagyis. HAT ALMÁS ok). Akiknek mind a hat almájuk harmonikusan és tudatosan működnek. (mert működtetik őket!)

Az Ajurvéda azt tanítja, az ego egészséges fejlődése, és szolgálatba állítása esetén az ember 28 éves korától építi be az életébe a spirituális tanokat, de csak 42 éves korára kerül a Földön arra a helyre, ahová született, és dolga van. (Vagyis eddigre kezdenek végre működni is!) Eddigre már túl van a családalapításon, az anyagi életének megalapozásán, tehát az alsó csakrák tudatos működtetésének tanulásán. (És a szív természetesen jól működik, nem úgy, mint a nyugati embereknél). De ebben a feltételezésben benne van, hogy ezek az emberek megkapják időben a tanításokat, és a felmenőik e szerint élnek. (Vagyis élő példájuk van). A spirituális út, a földi fokozatos elengedése, a magasabb dimenziókba integrálódás folyamata, a "csodák"ra való képességek gyakorlása csak ezután következhet...

Mi nem ebben a helyzetben vagyunk. Karmákkal tömve, szív nélkül, túlsprázva, tele félelmekkel bizalom helyett, túlzott intellektuális működéssel vagy éppenséggel alul működéssel, az érzékeinknek, érzelmeinknek fogságában, példák, és valódi, a tudatosság tanulásához megfelelő tanítás híján (a kereszténység vajmi keveset őrzött meg számunkra), az ego teljes uralma alatt, amelyet már gyerekkorunkban belénk táplálnak egyéni, és társadalmi szinten is, szóval így kellene fejlődnünk, harmóniára lelnünk önmagunkkal és a világgal.

Ebben a helyzetben természetes, hogy a spirituális tanok mindent felborítanak. Kilökik az embert a status-quo-ból, egy beállt energetikai működésből, ami fenntartja ugyan, de élete közepére már roncsot csinál magából idegrendszerileg és testileg is, és vénen sem találja a helyét a társadalomban, a világban.

Ezért írtam már annyiszor, hogy csak vegetálunk valódi élet helyett. A valódi élet az ember számára azt jelenti, hogy a megfelelő életkorban, a megfelelő spirituális érettség működteti a rendszerét, a megfelelő csakrák tudatosan működnek, és a többi működését tanuljuk...

Ez egy szép álom a nyugati emberek számára és az is marad. Mi annak is örülhetünk, hogy egyáltalán megkapjuk a tanításokat, és ha szenvedések árán is, de van esélyünk harmonikussá tenni a működésünket. Befogadóvá és adakozóvá válni, bizalommal teltté az életünkkel szemben (ez mind a szív működése, ami nélkül SEMMI nem működik), és bepótolhatjuk az alsó csakráink tudatlan működésének hiányosságait, ha későn is, de felépíthetjük az egzisztenciánkat ÚJRA, aminek a lényege az, hogy ÚJ ALAPOKRA, ami a TUDATOSSÁG, A SZÍV!!!

Nem mindegy pl., hogy az ember a pénzért dolgozik, vagy szívből, és még meg is tud esetleg élni belőle.. És hogy ezt tudatlanul, vagy tudatosan teszi.

Bármi furcsa, én úgy látom, az, akinek felborul az élete a spirituális tanok hatására, mert még nem tud a szív szavára hallgatni, nem mer, vagy nem mert soha önmaga lenni, és erre épült az egzisztenciája (pl. egy férj mellett szolgál tudatlanul, úgy, hogy saját magát sohasem szolgálta, mert az anyja is szolga volt a férje mellett - ez csak egy példa a sok közül - és nem érti miért boldogtalan), annak számára lehet, h kívülről nézve katasztrófa, meg tévelygés a spirituális út megkezdése, és anyagi értelemben mindent elölről kell kezdenie, de gyakorlatilag egy áldás.

Hiszen egy lehetőség, hogy végre önmaga legyen.

Ezért újra ismétlem önmagam: a külsőből nem vonható le következtetés a tudatosság fokára. (Pl. aki pap, és nincs megélhetése, az biztos "elszállt") A tévelygés csak látszat, mint ahogy minden az. Egyetlen értelme és jelentősége van: az, amit tanít. És egyetlen ember számára: annak a számára, aki ÁTÉLI.

Namaszte

nálam leginkább emberi kapcsolatoknál... és véget csak az vet neki, amikor azt érzem:sok! Ilyenkor kicsit "beburkolózom" magamba és körbenézek. Megpróbálom megérteni mitől félek és azzal foglalkozni! Azután kommunikálok a másik felé tovább! Eddig ott tartok, hogy, amit nagyon meg akarok tartani, azt igyekszem elengedni (nem eldobni, csak nem függni tőle), amit pedig elengedtem, az az enyém maradt! Amit eldobtam elvesztettem, amit nem tudtam elengedni, azt is!

A spiritualitás elvi síkon megélések nélkül, egy ponton túl a lexikális tudás túltengése az elme kifinomult "üzemmódját " használja. Hajlamossá tehet olyan sugallatok Isteniként való azonosítására, melyről semmi bizonyíték erre. Nehéz ráébredni, hogy egonk incselkedik velünk.
E világban mentális fejlődésünk a fizikai síktól épp úgy függ, mint a forma nélkülitől. A fény az árnyéktól elválaszthatatlan, épp így a fizikai test a szellemitől.
A fizika törvényei épp úgy hatnak ránk és ezt tartsuk szem előtt.

Helo, hogy érted, Sanyi, hogy elszállni? Panka

Spiroid életszakaszom előtt is mindig azt kerestem.
Az első elszállásomnak a plafon vette véget.(De ezt a mondatot már csak a vicc kedvéért írtam.)
Kívánom mindenkinek,hogyha elszáll,akkor a felmérhetetlennél,felfoghatatlannál alább ne adja,és ne az iszonyatot,a semmivé válástól rettenetet pillanatát élje meg.

"Egyáltalán tévút-e ez, vagy a lelki fejlődés elengedhetetlen velejárója?"

Szerintem lehet tévút, de lehet a lelki fejlődés egy állomása is. Tévút lesz akkor, ha az ember beleragad és ott marad abban az állapotban, amikor a „Messiás típusú” szellemi vezetőt keresi, akit követhet, csodálhat, hallgathat és ebben ki is merül a spirituális gyakorlata. Ilyenkor könnyen "elszáll".

Állomás akkor, ha idővel észreveszi, hogy nem jut sehova azzal, ha a felelősséget kívülre helyezi, a csodát kívülről várja, ehelyett aktív jelenlévővé, figyelővé válik, elkezd végre befele nézni, feltérképezi saját korlátait, tévhiteit, és lépésről lépésre lebontja, transzcendálja azokat (meghaladja, fölülmúlja, túllépi a határait). Azaz imádás helyett tenni kezd.

Olvastam egy cikket a spirituális úton járók típusairól, amiből nagyon szépen lejön, hogy miért van ez így. Ha az első fázisban vagy, akkor leszel "elszállt", ha eljutsz a harmadik fázisba, akkor leszállsz a fellegekből, és... idézem:

"A harmadik archetípus, az Alkimista, aki megérti, hogy a spirituális munkában ő maga a nyersanyag és tökéletesedve a végcél is. Az útján egyedül halad, miközben bármikor, bármiben és bárkiben képes felfedezni a mesterét, ami vagy aki katalizálja a bensőjében zajló transzcendens folyamatokat." (forrás: http://lifesutra.hu/spiritualis)

A lényeg, hogy ha van erőd elkezdeni a belső munkát, és van elég kitartásod folytatni, akkor előbb-utóbb elengeded a Messiás üldözést, és alkimistává válsz. Saját ólmodat arannyá változtatod.

Tehát a válaszom: lehet tévút is meg a lelki fejlődés útja is. Te döntöd el, hogy melyik úton jársz...