Ingyen ölelés | Önmegvalósítás.hu

Ingyen ölelés

Hozzászólások

17 hozzászólás
Felvidítottad a napom
2009. január 05. hétfő, 15:29 | Mouna (útkereső)

KÖSZÖNÖM!

Vidám évkezdet
2009. január 06. kedd, 13:34 | Névtelen (útkereső)

Nagyon jó látni, amikor emberek örömmel megölelik egymást. Sajnos leszoktunk róla, a videón is látszik az emberek tétova bizonytalansága, hogy valami hátsó szándékot gyanítanak az őszinte ölelés helyett. Ismerek olyan embereket, akik még azt sem szeretik, ha közeli ismerős megérinti őket, hát még egy idegen. Ha nem nyitott rá, nem fog visszaölelni, legfeljebb megadóan tűri a bizalmaskodást, második alkalomra szemfüles lesz...
Pedig olyan jó, szívmelengető érzés, még a látványtól is kedvet kap hozzá az ember. A világ minden táján működik.
Erről eszembe jut egy másik történet. Egy buli után a családdal jókedvűen hazafelé autóztunk a kertvárosban, a kocsiban jó délutáni zene szólt. A gyerekek viccből átintegettek a szembe jövő morcos vezetőnek, aki csodálkozva ugyan, de visszaintett. Szerintem hazáig azon gondolkodott, vajon honnan ismer bennünket? Ezen felbátorodva minden autósnak, akivel csak találkoztunk, vígan integettünk, először csak a gyerekek, aztán már a férjem és én is, és nagyokat nevettünk a csodálkozó arcokon.
Nagyon érdekes volt, hogy tán kettő kivételével, de mindenki viszonozta az integetést.
Próbáljátok ki ti is!
Nagy ölelés:)))

alomkereso képe
Szabad az ölelés? :)
2009. január 08. csütörtök, 17:37 | alomkereso

Mi a barátaimmal már többször tartottunk "ölelés-napokat".
Itt van két videónk:

Szeretettel,
Álomkereső

gyöngyház képe
Ölelés
2009. február 02. hétfő, 19:15 | gyöngyház   Előzmény

A 2.sz. videót megkönnyeztem...
Próbálom magamnak megmagyarázni, miért, de nem tudom. Mert így kéne lennie. Mert arra vágyom, hogy így legyen.
Úgy itt van bennem egy ilyen kisugárzású Világ képe! Annyira erősen!!
Biztos vagyok benne, hogy sokan vagyunk így. Elérjük a kritikus tömeget, és beindul a láncreakció! De az nem atomrobbanás lesz... :-))))

Szegeden is
2009. február 06. péntek, 8:00 | Névtelen (útkereső)

Sziasztok!

Tegnap délután tini lányom fülig érő szájjal újságolta: Képzeld, ma volt ingyen ölelés!
A lányok a délutáni jó időben a forgalmas sétálóutcán vették észre a táblát tartó lányt.

Mivel már az egész családnak megmutattam a klipet, lányom azonnal odafutott, és elsőként boldogan megölelte.
Utána persze a többiek is, és később kezdtek csak méltatlankodni. Ez nem ér! Mi nem is akartunk idegeneket ölelgetni, de muszáj volt utánozni téged, annyira örvendeztetek
Hiába, a jó példa ragadós!
zsuzsa

ölelés :D
2010. április 05. hétfő, 22:08 | Eszti. (útkereső)

sziasztok ^^
tudom, hogy hülye kérdés, de ilyen free hug-os dolgot mindenki csinálhat, nem?
plusz még az lenne a kérdésem azokhoz, akik ezt már csinálták: hogy fogadtátok, ha például nem akartak megölelni titeket. ezt úgy értem, ha nem volt sikeres ez az egész kezdeményezés. vagy ilyen nem is volt?
ezeket azért szeretném, megtudni, mert én is nagyon afelé hajlok, hogy szervezek egy ilyen "ingyen" öleléses délutánt és úgymond szeretetet hozok kisvárosomba ^^

pureenergy képe
Országos Ölelésnap
2011. március 02. szerda, 23:06 | pureenergy

Legközelebbi ölelésnap 2011.március.21

A honlap még nem lett frissitve de a részletek itt

http://www.mosolyogjmagyarorszag.hu/olelesnap

Kirsikka képe
oktogon vagy vörösmarty tér?
2011. március 03. csütörtök, 7:09 | Kirsikka   Előzmény

nekem mind2 szimpatikus... vörösmarty könnyebbnek tűnik:P

Győrben?
2011. március 03. csütörtök, 20:02 | Látogató   Előzmény

Ha lenne Győrben szívesen csatlakoznék. Nagyon jó lenne, ha lenne. Legyen!
Szerintem még feliratos pólót is lenne időm csináltatni :)

Gyuri1 képe
Gyuri1
2011. március 03. csütörtök, 20:57 | Gyuri1   Előzmény

Gyuri1 voltam. Abban a hitben voltam, hogy be voltam lépve. De nem baj, akkor nyomatákosítom. Érdekel egy ilyen ölelés esemény.

pureenergy képe
Március 21. hétfő, 16-18 óra között 5. Országos, Tavaszköszöntő
2011. március 04. péntek, 19:56 | pureenergy   Előzmény

Március 21. hétfő, 16-18 óra között
5. Országos, Tavaszköszöntő Ölelésnap :)

Eddig biztos helyszínek:
Budapest-Oktogon: Bohár Kata koordinálásával
Budapest-Vörösmarty tér: Lauter Judit koordinálásával
Kecskemét: Novák Marcsi koordinálásával
Nyíregyháza: Kassai Csillus koordinálásával
Siófok: Pergerné Kovács Ildi koordinálásával
Székesfehérvár: Öbi koordinálásával

A pontos helyszíneket és a koordinátorok által javasolt időpontokat folyamatosan töltjük fel az egyeztetések után.
Szeretettel várjuk a december 13.-i Ölelésnap minden résztvevőjét újra, és szeretettel várjuk az új jelentkezőket, és helyszíneket is :)

Mosolygós szép napot :) Itt a tavasz :)))
Szeretettel: Öbi

TOVÁBBI RÉSZLETEKET A FACEBOOKON TALÁLJÁTOK!

http://www.facebook.com/photo.php?fbid=154962227889832&set=a.123096541076401.32955.100001281674174&theater#!/event.php?eid=183080721735195

12. Országos Ölelésnap :)
2012. január 26. csütörtök, 18:13 | Örökös Bea - Öbi (útkereső)

Sziasztok :)

2012. február 14-én tartjuk a Mosolyogj Mozgalom (a két sárga videós csapat) szervezésében a 12. Országos Ölelésnapot.
Az eddig bejelentkezett városok:
Budapest, Vörösmarty tér
Budapest, Oktogon (ott én fogok akciózni :))
Kecskemét, Fő tér,

Ma hirdettem meg, folyamatosan jönnek a jelentkezések, a Facebookon tudjátok követni az eseményeket:
https://www.facebook.com/events/215589698535280/

Az Országos Ölelésnapok csoportot pedig itt találjátok:
https://www.facebook.com/groups/177100235649306/

Az elmúlt 4 évben résztvevő városok: Budapest, Székesfehérvár, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc, Kassa, Sopron, Győr, Veszprém, Nagykanizsa, Kaposvár, Gyula, Békéscsaba, Siófok, Mosonmagyaróvár, Mezőszilas, Eger.

Nagyon egyszerű részt venni rajta. Ismerősöknek és barátoknak küldünk körlevelet, és megszervezzük a csapatot. Írunk egy sárga alapon piros betükkel táblát "Ölelés" szóval.
Udvariasan megszólítjuk az Embereket, hogy országos ölelésnapot tartunk, elfogad-e egy ölelést.
Nagyon-nagyon-nagyon sokan vannak akik elfogadják, örülnek, és jót nevetünk utána. Valami mindig felszabadul ezekben az ölelésekben.
Természetesen vannak olyan Emberek is, akik nem fogadják el, ezt természetesen tiszteletben tartjuk és udvariasan további szép napot kívánunk Nekik. Fontos hogy ne gondoljunk semmit sem róluk, mert a gondolati energiával csak ártunk. Küldjünk áldást rájuk, mert szükségük van rá.

Szóval és tettel, nagyon nagy szeretettel várunk Benneteket akár akciózni, akár ölelést kapni, akár csak egy jót beszélgetni utána :)

Szeretettel és országos öleléssel ((())) Örökös Bea - Öbi :)

Égilény képe
"Természetesen vannak olyan Emberek is, akik nem fogadják el,
2012. január 26. csütörtök, 20:44 | Égilény

"Természetesen vannak olyan Emberek is, akik nem fogadják el, ezt természetesen tiszteletben tartjuk és udvariasan további szép napot kívánunk Nekik. Fontos hogy ne gondoljunk semmit sem róluk, mert a gondolati energiával csak ártunk. Küldjünk áldást rájuk, mert szükségük van rá."

Ebben a három sorban már benne is van, hogy az elme mégis gyártott róla valami elméletet.. Sokan ölelnek vissza,mert nem mernek szólni.

A szeretetben nem kötelező az ölelés (bárkivel).

Az ölelés pedig még nem feltételez szeretetet.

Túl sok a bal agyféltekés ember..És ettől nem fog semmi változni. Lehet hogy Amerikából jött a dolog? :)

Domoszlai Katalin képe
A gondolati
2012. január 27. péntek, 6:54 | Domoszlai Katalin   Előzmény

energia információkat tartalmaz, tehát nem árt.

Ami árt, ha egyáltalán beszélhetünk ártásról az a negatív töltésű érzés, ami kíséri.

Minden embernek van jobb és bal féltekéje, az emberi evolúció csúcsán összehangoltan tudnak működni, ez megfigyelhető a megvilágosodott embereknél. Az elme csupán egy eszköz, mint egy kés, szelhetsz vele kenyeret az éhezőnek vagy hátba szúrhatod vele az ellenségedet.

Nem gondolati energia az elhallgatott, esetleg elfojtott negatív érzés. Az ereje alsó csakrákból származik. A szív pedig, a nyitottságától függően tud elfogadó lenni. Ha a szív zárt, az alatta és felette lévő csakrák átveszik a problémák kezelését.

Az elfogadás hiánya minden probléma alapja.
Az érzésekkel telített minősítés az elfogadás ellentéte.

Az irónia, a gúny, a lekicsinylés telítve van az egóból származó negatív energiával, még egy ilyen burkolt mondatban is "Lehet hogy Amerikából jött a dolog?"

Mert ha onnan jött akkor milyen?

Onnan jött az integrálpszichológia. Ott élt Martin Luther King. Steinbeck. Erik H. Erikson. Ott él két megvilágosodott, Adyashanti és Dr Hawkins, tehát az ő tanításaik is Amerikából jönnek.
Az minősítésen alapuló elméletalkotás kidobál minden olyan tényt, ami nem passzol bele az egónak maximálisan megfelelő elméletbe.

Alaptörvény, amit elutasítasz, ami foglakoztat, azzal dolgod van.

Égilény, ki beszélt itt bármiféle kötelező dologról és mi az oka annak hogy ezt a tartalmat belevetítetted?

Miért zavar téged, ha néhány ember, akiben annyi a szeretet energia hogy tud adni és tud példát mutatni, kimegy az utcára és ott tesz ezt?

Ha ezekre a kérdésekre megtalálod a válasz, a bal agyféltekéd kiválaszthatja a megfelelő meditációt ahol a jobb agyféltekén keresztül megkaphatod az őszinte válaszokat, ott találod a fő okokat a párkapcsolati nehézségeidnek is.

Az ok a másik ember cselekedeteinek a másik ember érzelmi motivációjának, egyszerűen a másságának az elutasítása. Az elfogadás hiánya.

Szívnyitás, elfogadás és újra és újra, amíg a világ újra kerek lesz, akár az emberi koponya, benne a tökéletesen illeszkedő jobb és bal agyféltekével.

Kedves Kati! Engem nem zavar a dolog, csak leírtam a
2012. január 27. péntek, 14:02 | Látogató (útkereső)   Előzmény

Kedves Kati!

Engem nem zavar a dolog, csak leírtam a véleményemet.

A véleményem viszont zavar téged.

Minden nagy szellemi tanító az önvalóhoz való elérést tanította. Jézus, Buddha, Krisna. Mert ők maguk voltak az Önvaló. Bennük felismerhette magát az, aki kinyitotta a szívét.

A járókelők zárt szívű emberek, szeretet éhesek, de nem fognak jól lakni, mert az Önvaló nem vesz részt a dologban, csak a felszín. ezért múlandó a dolog.

Esetleg borús napokon szép emlékké válik.

Domoszlai Katalin képe
Minden egyes lépés az úthoz
2012. január 27. péntek, 15:50 | Domoszlai Katalin   Előzmény

tartozik, ez a véleményem. Még az is, ha rossz felé megy valaki.

A másik pedig az, hogy ez egy igazi spirituális gyakorlat amiben mindenki a saját fejlődése miatt vesz részt. Adni tanulunk.

Az öleléssel kapcsolatban eszembe jutott egy emlék. Önismereti klubban történt, a Sanyi vezette. Ott volt egy srác, aki nem volt szimpatikus nekem. Egyszer csak odajött és átölelt. Nagy szükségem volt ott, akkor, arra az ölelésre. Így kezdődött, ma az egyik legjobb barátom.

Bármi elkezdődhet, bármelyik pillanatban.

Nem jóllakatni mennek ki az önkéntesek az utcára, hanem meglepő tapasztalattal gazdagítani azt aki arra jár. Mert ebben a világban semmi nem történik véletlenül. Az lesz ott, akinek pont ott kell lennie.

A táborban az mondta nekem egy másik srác, olvasott már róla, milyen a nyitott szívcsakrából jövő szeretet, de soha nem tapasztalta olyan tisztán és erősen, mint amikor én megöleltem. Erre azt mondtam, tanultam adni, tanfolyamon én is :-)

Gyuri1 képe
Hm...
2012. január 28. szombat, 21:22 | Gyuri1   Előzmény

Elfogult vagyok, tisztában is vagyok vele, próbálom objektíven nézni a hozzászólást. Bevallom nem értem. Ami átjön, így nyilván nem a mondanivaló, hanem annak egy része, vagy épp az ellenkezője jut róla eszembe. Szerintem (is) eléggé negatív a hangvétel. Főleg az utolsó sor.

Személyes tapasztalatom, hogy nem érdemes filozofálni a dolgon. Ki kell menni ölelgetni. Miért?
1. Mert akit nem érdekel, az észre sem veszi. Megdöbbenek, azokon az embereken, akik néznek engem és a táblát a kezemben, és mennek tovább bármiféle reakció nélkül. Nem sok ilyen ember akad, de van ilyen. Néz, de nem lát. - Vagyis velük nem érdemes foglalkozni.
2. Aki fél tőle, az "grimaszol", vagy elfordítja a fejét, és tovább sétál. A "gyenge pontjával" szembesült.
3. Aki fél is és kíváncsi is (vagy baráti társaságban van), ők mosolyognak, de nem jönnek ölelésért. Vagy ha nem mosolyognak a dolgon, akkor "tréfálkoznak", "beszólnak", de utána a haveri társaság nevet-röhög. Az ölelésnap már itt célba ért - az illető átölelése nélkül is. Emberek lettek mogorvából vidámak. Egy kis vidámságot adni ajándékba, engem is feldob. Ha még másoknak is elmesélik, és közben ismét felvidulnak, akkor duplán megéri. Itt mindenki nyert. Van olyan is, aki annyira kíváncsi, hogy odajön megkérdezni miért; vagy pár szót váltani, de ölelkezni nem mer. Nála a régi mintája, beidegződése meggyengül, talán megnyílik a változás előtt.
4. És van aki szívesen elfogadja az ölelést. Értük feltétlen megéri részt venni.
5. Van aki nagyon-nagyon kéri.

+1 Eredetileg azt terveztem leírni, hogy nem létezik, hogy valaki nem meri elutasítani az ajánlatot, hiszen van ideje kikerülni az embert. De aztán eszembe jutott egy hölgy egy ölelésnapon, akivel ölelgettünk. Hát ő lehengerlő. Nem erőszakos, csak nagyon közvetlen. Ha valaki nem látta - mondjuk háttal állt; akkor oda lépett hozzá, "megbökte" a vállát, hogy figyeljen, és így a zárkózottabb embereknél, már a kérdés elhangzásakor a privát zónán belül lehetett. (Átlagember számára a távolság abszolút nem lenne zavaró. - szerintem) Hm... Tényleg létezik ilyen. De ha valaki zárkózott, és így "megsértik" a privát terét, az egy leckét kapott. Vajon csak véletlenül? Ez még egy finom módja az élet leckéinek... Tehát szerintem ebben az igen ritka esetben is hasznos az ölelésnap.

Üdv:
Gyuri