Tettek és a Gyakorlat
Beszéljünk a mindennapi gyakorlatról, különböző helyzetekről, megoldásokról, tettekről, mindenről, amit nem a "fejünkben" csinálunk, hanem kinn az életben. Vagyis most a tett, csinálás és "mozgás" legyen a téma.
Ne elméletekről világnézetekről beszéljünk, ne filozófiáról, ne spirituális és ezoterikus elméletekről, hanem magáról a gyakorlat valóságáról. Ebben a blogban a hétköznapokról legyen szó, és ezen túl akár nem hétköznapi helyzetekről is, ami eszetekbe jut, tehát minden ami kinn történik vagy történhet az életünkben, és hogy mi mit csinálunk, mi teszünk ezekben... stb. Nyugodtan lehet akár egy spirituális ember vagy netán megvilágosodott ember tetteit, mindennapi életét is kivesézni, de mint mondtam most "elmélet és filozófia mentesen".
- Ademon blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
22 hozzászólásReggel kinyitottam a hűtőt és azt látom fogyóban a kaja. Fogtuk hát magunkat családostul, és elmentünk bevásárolni az Auchanba. Most este eszünkbe jutott, hogy jó lenne palacsintát sütni de persze lisztet elfelejtettünk venni. Holnap majd beugrunk érte útközben.
De hogy spirituális emberekről is beszéljünk: Sri Sri Swami Shiva általában reggel ötkor kel, elvégzi a reggeli teendőit, majd imádsággal és meditációval tölti napjait. Este 11 körül tér nyugovóra, mert 5-6 óra alvás elég neki.
Hát én még annyit sem alszom:) Nem mintha nem tudnék,de már évek óta,valahogy kb .4 órám marad alvásra.Elég rosszul osztom be az időmet,le vagyok alaposan lassulva,úgyhogy a nappal szépen átmegy az éjszakába.Meg is látszik rajtam,úgyhogy mindig elhatározom,hogy rendbe kapom magamat,de valahogy persze mindig elmarad...
Most azt hiszem ahogy beköszöntött a tavasz,mégiscsak érzek egy lökést,és valóban regenerálni készülök magamat.
Egyfelől meg kell reformálnom a táplálkozásomat,másfelől,valami állandó mozgást kell találnom,amit rendszeresen csinálok,mert ülök egész nap és egész éjjel,évek óta.
Komoly elakadásaim vannak kreativitás terén,azt hiszem blokkoltam magamat rendesen,úgyhogy rá
kell vennem magamat valamilyen komolyabb csakra munkára ,nincs mese.
Ezen kívül,lehet ,hogy ez itt furcsán hangzik,de az önbizalmamat kell erősítenem.Ehhez újra kell gondolnom az önértékelésemet,mert a kreatívitásom úgy apadt ,ahogy az önbizalmam:)
Vagyis hogy a terv megvan,az okokat tudom,/és már nem gátolnak/,már csak meg kéne mozdulnom:D
Amiben a legprofibb vagyok az utóbbi két évben az a nem cselekvés.
Ezt kéne most /mégiscsak/ felszámolnom. Hát nem lesz egyszerű:)))
Ha sumákolok tovább,nógassatok majd!!!
6.oo óracsörgés,affeneegyemegköszönömIstenemeztaszépnapot
6.00-6.30 azújnapgyönyörűségénekkómáskábulata és vissza visszahullás álmaim ringásába
6.30-7.00 megtisztulás, benedvesedés az új nap befogadásához
7.00-7.15 a lényeg elfedése,a lélek pucér marad
7.15-7.30 a távolság legyőzése és a felismerés : az út a lényeg:nem vonz a megérkezés
7.30-8.00 ráhangolódás a munkára , térugrás a semmibe
8.00-16.00 megvilágosodás : mindenki beteg
magányosságérzés,mint egyetlen egészséges lénynek
16.00 a Nap kapujában
16.15 fogadalomtétel : mától esténként csak gyümölcs , vagy könnyű étel
16.16 rájövök: nem is olyan könnyű
16.17 kezdek fogékonnyá válni egy bőséges vacsora gondolatára
16.18 az egyetemes szeretet dolgozni kezd bennem
és magamat jutalmazom,akit szeretek,azzal amit szintén szeretek:kandírozott gyümölcs tejjel
17.00 körülnézek:azönbecslésem romokban ,hisz megint elbuktam,már a szárnyaim is híznak,
a lakásban felbontott dobozok,a költözés utáni dúlás nyomai
17.10 eldöntöm,hogy mivel kezdem a rendrakást
17.11megakadoka számítógépnél
17.12minden rezgés : szidom a térerőt
17.15Csillagok Háborúja:az Erő visszatért
17.16-23.00 spirituális üzemmódban önmegvalósítás ( helyett)
23.00 kezdek elszállni az ágy felé (és közben lemondok a mai méregtelenítő izzadásról )
23.15 Esti mese:a Taó egy véletlenszerűen kiválasztott részének mantraszerű ismételgetése
időtlen pont:feloldódás az öntudatlanságban , mint egy csókban
24.00 KI MER HORRRKOLNI AZ ÉN SZOBÁMBAN?
Üdvözlettel : felacso
Budapest, Rákóczi út, Rókus kápolna
http://tinyurl.com/4639jjw
Lehet ,hogy tompa vagyok ma:), de ezt nem értem:)))
Csak egy hely(zet)felismerés gyakorlatot végeztem.
Nekem ma kora reggel be kellett látnom, hogy még mindig hazudok. Már tegnap este is egy hazugságon kaptam magam, de a ma reggeli nagyobb volt. Először is jól kiszégyenkeztem magamat, majd elfogadás gyakszit csináltam a hazugságra. Ugyanis arra jöttem rá, hogy ma egy kisebb hazugságomat akartam elkendőzni egy még nagyobbal, mert szégyelltem: szóval nem vállalom fel, hogy hazug vagyok.
De nem hagyott nyugodni a dolog továbbra sem, így megkerestem az okot: miért hazudtam tegnap és ma? Azt találtam, hogy nem vállalom fel magamat, mert félek az el nem fogadástól, hogy mit fognak majd gondolni rólam. Akkor erre leültem egyet meditálni. Kb. 3 éves kisgyermekkoromban találtam magamat, amikor áradtam isteni mivoltomban, szabadon csináltam, ami jólesik, és az anyukám borzasztóan megszidott érte, és megvonta a szeretetét, megbüntetett. Akkor későbbi kor: már görcsben voltam, próbáltam mindenhogyan megfelelni, de bármit csinálhattam, nem sikerült. Nnna, mindegy ezt nem mesélem el, mert hosszú, de a vége az lett a meditációnak, hogy átéreztem: az isteni énem szabad áramlása volt a helyén, és a környezetem el nem fogadása volt a tévedés.
Találtam magamban egy kis gömböcskét napfonatcsakránál, ami kizárta magát az isteni én áramlásából, mindenhol máshol szépen áradt. Hát ez a gömböcske az egóm volt. Határain belül volt az üresség, körülötte a fény. Eszembe is jutott, hogy milyen érdekes: ebből a nézőpontból így látszik, míg az egómból kinézve meg pont fordítva: határokon belül tele van mindenfélével, körülötte pedig az üresség.
Akkor egy másik gyakorlattal arra dolgoztam, hogy az egóm is hagyja magát elárasztani ezzel az isteni fénnyel. Halálfélelmet, test elhagyástól való félelemet és nemléttől való félelmet találtam. Amikor hagyta magát kicsit (határok még mindig megvannak, de már belül is fényes valamennyire), akkor meg rájöttem, hogy milyen különleges és gyönyörű is vagyok az isteni mivoltomban! Utána meg arra jöttem rá, hogy mindenki milyen különleges és gyönyörű az isteni mivoltjában! Sorra vettem az ismerőseimet, és még a nemannyiraszeretem ismerősökben is rögtön megláttam Istent és ettől teljesen meghatódtam! Akkor jól kibőgtem magam, most meg itt írogálok. Ezután felmosok, ebédelek, virághagymát ültetek, és elmegyek sétálni, mert gyönyörű a napsütés!
Na,hát ez hiányzott már az oldalról ,de nagyon!!!
Köszi Csaesz,hogy megosztottad,meg Ádámnak is,hogy végre már nem csak filozofálgatunk,hanem kíváncsi volt a gyakorlati megvalósításra is.
Az az igazság,hogy amióta Anita nem osztja meg velünk a gyakorlatait,tapasztalatait,azóta ebből komoly hiány van az oldalon.
Remélem ,hogy most mindenki felbátorodik ,és jó nagyra duzzad majd ez a blog.
ez jó, ilyesmi szitura én is emlékszem. viszont nekem valahogy mindig nehezemre esett a hazudás, így inkább nem is csináltam. nem tudtam soha hazudni szerencsére. ma már tudnék mondjuk, sőt tökélyre is fejleszthetném ha akarnám, azt hiszem.. de ma meg már minek?:)
viszont a hazugság felháborít, a mai napig. miért van ez? azon gondolkodom, előző életes szitu lehet és azért is irtóztam tőle vajon mindigis?
vagy pedig.. a másik elmélet: szülői szigor, léc mindig magasabbra és magasabbra tétele, nem lehetsz soha elég jó, maximalizmus. vagy megpróbálsz hazugságokkal megfelelni, vagy beletörődsz hogy egy gyenge sz.r vagy. ez a két út van ebből a helyzetből. következésképpen vagy sikeres leszel a külvilágban, az anyagi világban, emberek manipulátorává válhatsz idővel, vagy pedig egy introvertált befeléforduló önbizalomhiányos őszinte megnemértett zseni leszel.:) mindez azon múlik megpróbálsz-e jobb híján hazugságokkal megfelelni, vagy képtelen vagy erre.
Jóleső érzés, hogy épp ma reggel ugyanez a gondolat fogalmazódott meg bennem. Kíváncsi lennék, ki mit tesz nap, mint nap azért, hogy lelkileg fejlődjön és egészségesen éljen. Természetesen lehet azt mondani, hogy a mindennapi cselekvésben is próbálhatunk tudatosak lenni, és akkor egész nap ezzel foglalkozunk. Számomra azért fontos az is, amikor egyedül lehet az ember és befelé figyelhet. Sajnos, sok minden nekem is néha csak elmélet, fejben már nagyon jól tudom mit és hogyan kellene másképp csinálni, de a megvalósítás, a tett valahogy hiányzik. Most kicsit könnyebb helyzetben vagyok itt, kint egyedül, mivel csak magammal kell foglalkoznom. Még így is oda kell figyelnem, hogy a kitűzött célokért tegyek is valamit és ne csak elméletben létezzen.
Jelenleg mindennap sétálok 1 órát (munkába jövet-menet)
Kétnaponta, vagy naponta, attól függ, szobabiciklin tekerek 11km-t
A futás egyelőre még csak a fejemben létezik, de a múlt vasárnap már sikerült futnom is a közeli csudaszép parkban
Naponta-kétnaponta egy félóra meditáció
Kétnaponta fél- egy óra jóga
Hétvégét leszámítva mindennap délig csak gyümölcsöt eszem
Húsmentes táplálkozás
Most tényleg sok időm van magammal foglalkozni, végül is ezért vállaltam el ezt a külföldi munkát. A múltkor az jutott eszembe, hogy ez eddig mind szép és jó, de ha egyszer családom lesz, akkor vajon mennyi időm lesz magamra, mert ugye valószínűleg akkor is szükségem lesz egy kis magányra. Arra a döntésre jutottam, hogy akkor bizony 8 óra munka (és a 8 óra néha nem 8 óra, gondolom, ezt mindenki ismeri) nem fér bele az életembe. Kezdhetek álmodozni, hogy mit is kellene csinálni, hogy jól éljek, és sok-sok időm legyen tényleg azzal foglalkozni, ami igazán fontos az életben……
Elmélet a gyakorlatban
Jelenleg egy konkrét célon dolgozom. Eddig volt a vágy, most a megvalósulás.
Reggeli meditáció: 1, A cél vizualízálása – ellenőrzés, hogy jó-e, rendben van-e, minden részem egyetért- e. Ha nem, foglalkozni a gátakkal, akadályokkal, az általam ismert technikák segítségével.
Vagy: kérdés – mire (milyen érzésre) van most a legnagyobb szükségem? Választhatok, hogy mediben átélem, vagy napközben megkapom valamilyen élménytől.
Napi szokásos tevékenységek. Ami más lehet az eddigiekhez képest: ugyanazok az impulzusok más köntösben, más színekkel, hangsúlyosabban, vagy éppen hangsúlytalanabbul. Olyan új információk jelentkezése, amelyek eddig vagy nem voltak, vagy voltak, de nem figyeltem fel rájuk.
Új gondolatok felbukkanása. (jé, ez eddig eszembe sem jutott volna!)
Olyan szándékok megerősödése, és gyakorlatba való átültetése, amelyek tovább visznek az úton.
Új viselkedési formák felbukkanása.
Vagy semmi.
Gyakorlat az elméletben.
A nagy konkrét cél elérése közben sok csalódás ért. Több területen. Ma reggel ez volt a téma. A csalódás. NLP-ben van egy úgynevezett Mély Belső Átalakulás gyakorlat, amelynek segítségével rájöttem, hogy a csalódások célja, a középpontban levés.
Ahogy ezt sikerült átélnem, megvalósítanom, egy-két órával később új gondolatom támadt: a nagy munkában elfelejtettem lazulni, önfeledten örülni. És most ahogy ezt írom, arra lettem figyelmes, zenét hallgatva dudorászom: (eddig is hallgattam zenét, de nem dúdoltam)
Ez nagyon érdekelne Ildikó: "rájöttem , h a csalódások célja, a középpontban levés".......pontosan és gyakorlatilag hogyan? Mire gondolsz itt? A csalódásoknak a célja.....van céljuk? Eddig csak okokat találtam....:-)
Épp a napokban, mélybe merülvén önmagamba, a csalódásokat fedeztem fel. Kicsit meglepő is volt, mert nem érzékeltem ennyire soha, hogy a csalódás érzése milyen erőteljesen kapcsolódik életem nehéznek megélt élményeihez.Fura volt átélni a Csalódást, immár tudatosan kivülről is figyelve.
Ramina voltam....nem értem miért nem irja ki a nevem, hiszem már többször is bejelentkeztem..
Ramina
Minden viselkedésnek, gondolatnak, érzésnek jó célja van. Amikor ezt először hallottam, abszolút kétségbe vontam a valódiságát. Aztán sikerült megtapasztalnom, hogy valóban így van. Egy triviális példa: a félelem jó célja a védelem.
NLP-ben (Neurolingvisztikus programozás) sikerült ezt teljes egészében átélnem. A módszer lényege, hogy átéljük a „megváltoztatandó” érzést, - mintegy tőlünk külön álló résznek tekintve - és magunkba figyelve megkérdezzük, mi a jó célja? Hagyjuk, hogy előjöjjön egy válasz (érzés, kép, vagy hang formájában). Tesszük ezt addig, amíg van válasz. Például, a félelem. Mi a jó célja? Védelem. És a védelemnek? Mondjuk biztonság. És a biztonságnak? Nyugalom. Stb, stb. Általában a legvégén valami spirituális érzés jelentkezik: Egység, Szeretet, Harmónia, és a többi.
Előfordul, hogy az első néhány válasz negatív (szétszedni, elpusztítani, megsebezni,…), de ha elég sokat kérdezünk, mindig jó cél derül ki a végére. Csak kitartás.
Konkrétan nekem az volt a gondom, hogy miért olyan helyzeteket (embereket) vonzok, be, amelyek csalódással végződnek?
A gyakorlatnak csak a lényegét írtam le, de így is meg lehet próbálni, kideríteni az érzések jó célját. És ekkor érdekes felfedezésre tehetünk szert: nincs ellenség.
Néhány NLP-s előfeltevés, ami nem biztos, hogy igaz, de bizonyos helyzetekben érdemes, úgy tenni, mintha valóság lenne.
1, Minden viselkedés hasznos valamire, valamilyen környezetben.
2, A viselkedés célja nem azonos a cselekvéssel, - a viselkedés célja mindig jó
3, Mindig a legjobbat választjuk. Cselekedetünk mindig a legjobb a lehetőségeink közül.
(Nemzetközi NLP Alapítvány, Murányi Péter, 1993-1996)
U. i.: Akkor hatásos a módszer, ha saját érzésről van szó, és nem átvettről. Bár az átvettnek is van jó célja! :) De még milyen....!
Valami hasonlót csinálok magam is , csak az nem NLP. A lényeg ugyanaz, eljutni az okokig és a mögöttes mozgatórugókig. Amit te úgy fogalmaztál: "miért vonzok be csalódást okozó embereket/helyzeteket?"
Nekem a csalódások arra hivják fel a figyelmemet, hogy változtassak....a hozzáállásomon. Vissza kell vonnom a kivetitéseimet, az illúzórikus érzés-csatolásaimat és az elvárásaimat vkivel/vmivel szemben. A valóság (mondjuk igy a realitás) puszta és tiszta érzékelése és elfogadása a megoldás.
P.S: Az elvárások ravaszul álcázott hatalmi motivációk: "azlegyen és úgy, ahogy én akarom"
Szerencsére az Élet fütyül erre......:-)
Ramina
Amit leírsz, az az egyik módszer a sok közül, és sok haszna van. Önismeret, pozitív változás, aktív részvétel a változásban, stb.
Amit én írok annak az a célja , - és ez azért nem volt kikövetkeztethető, mert a gyakorlatot nem írhatom le teljes egészében - hogy rájöjjön az ember, hogy - az én konkrét esetemben - a központba levés érzése miatt felesleges ilyenfajta embereket és eseteket bevonzani, hiszen ez az érzés (is) természetes módon (gyárilag) bennünk van. Erről tökéletesen megbizonyosodhatunk a gyakorlat során.
Ez nem zárja ki azt, hogy változni kell az élet területein: elvárás, hozzáállás és a többi. A kettő egymás mellett jól megfér, és legalább egy bevonzási ok letudva.
Azóta, mióta erre rájöttem ( és végig csináltam a gyakorlatot), csalódottságot nem éreztem, azzal együtt, hogy bizonyos dolgok nem az elvárásaimnak megfelelően alakultak. Más érzések előjöttek, de csalódottság nem. :) (Düh, bosszúvágy, gyilkos indulatok..... :) :) :) Vicc volt!!)
Meghívtak a gimnáziumba, ahol érettségiztem, a gimnázium 25. jubileumi ünnepségére, és felkértek, hogy vegyek részt a műsorban, amiben a régi diákok szerepelnek. Természetesen azt kérték, zongorázzak. Ebben az iskolában hatalmas szellemi erővel, tudatossággal és szeretettel támogatták az egyéniségeket, engedték meg a fiataloknak, hogy keressék önmagunkat és azt tűzték ki célul az iskolát vezető tanárok (a rendszerváltás után indult), hogy segítsenek rátalálni mindnekinek arra a lényére, aki ki akar bontakozni belőle. És ezt jól csinálták.
Imádtak engem is, és mindig támogattak a zongorázással kapcsolatban. Cserében én megszámlálhatatlan rendezvényen, fórumon zongoráztam, kísértem az iskolai kórust, és még évekig vissza is jártam e célból, érettségi után is.
Néhány tanár tudta, milyen életszakaszt élek mostanában, hogy régóta nem tudok zongorázni, mégis már évek óta a nyakamra jártak, hogy noszogassanak: mikor zongorázok nekik újra.... nemrég ugyan elkezdtem újra gyakorolni, de még nagyon gyenge lábakon áll a rutinom visszavarázsolása. Öt év után és a teljesen elveszett inspiráció után ez igen csak nagy kihívás, mind szellemileg, lelkileg, de még fizikailag is. Tisztára, mintha valami jéghegyet feszítenék szét. Ahogy újra érzek, és merek, és teszek, és nem adom fel, és újra és újra nekirugaszkodom, és nem foglalkozom vele, h azt mondja az egóm: hogy játszol? hiszen nem mennek az ujjaid. hogy képzeled, hogy ebből lesz valami? na, tessék, már kottát olvasni se tudsz. lassú vagy. sietsz. rossz a tempo. Képtelen vagy átérezni?? mi van veled?? tiszta szégyen, hogy ez történt veled. na tessék, még rendszeres gyakorlásra sem vagy képes. Fáj a kezed, nincsenek izmaid, beteg vagy. Mit akarsz még? jobb, ha feladod. ezt még egy ötéves is tudja, te meg itt bénázol. 37 évesen mi a fenét akarsz még kezdeni magaddal? nem elég érzékeny. nem elég markáns. Úgysem fog már menni a tercmenet soha. ezt középiskolás korodban sem sikerült teljesen rutinra fejlesztened, felejtsd el.stbstbsb
Hetekig vacilláltam, igent mondjak e. Nem volt egy darabom, fájt a kezem, eleinte minden egyes gyakorláskor elkeseredtem. volt h heteket ki kellett hagynom. így egy régi darabot sem lehet felújítani. Tele voltam kétségekkel: kell ez nekem? Minek erőltetni valamit, ami lehet h már rég a múlté?
De a szívem nem hagyott nyugodni. Bár nem akartam. Egyetlen porcikám sem. Azt mondtam nekik: úgyis gyakorolok, az utolsó hétre elválik, mire jutottam. szerdán válaszolok. Annyira könnyű lett volna nemet mondani.
Nem voltam készen, de már a hétvégén meghoztam a döntést: magam miatt nem érdekel. De ők nagyon szeretnék és én nagyon szeretnék örömet okozni ezzel. Valahogy úgy éreztem, ez nagyon fontos.. Kiválasztottam egy technikailag könnyű, ámde nagyon szép, lírai darabot. Igyekeztem minden nap eljátszani, h ne legyen lelkiismeret furdalásom. egyáltalán nem éreztem a közösséget a darabbal, igazából untam, de nem volt jobb ötletem. Ma, az utolsó napon véletlenszerűen ráéreztem: csak erre az érzésre gondoltam: hogy ez jó. Jó, h ezt teszem, szívesen teszem. És az örömükre, valahányszor szívből örültek nekem és lelkesen öleltek ha játszottam. Az iskolámba megyek vissza. A tanáraihoz, akiket annyira szeretek, mintha a második otthonom lett volna az a hely, és akik annyira szerettek és tiszteltek engem. és az ez ő és a mi ünnepünkről szól, semmi másról.
És megszólalt a darab. :) elkezdtem érezni a közöm hozzá, és elkezdett szépülni. Már sajnáltam, hogy nem játszottam többet naponta, de rászóltam magamra: épp jó lesz!
Öt év után színpadra menni nem volt kispálya. Az első sorban ülve figyeltem az egómat. Mindent kitalált. El sem lehet mondani. Voltak izgulós korszakaim, de ez úgy összesűrítette az összeset.... Dobogott a szívem, felment a vérnyomásom. Remegett a kezem. Szégyelltem magam h izgulok,. 37 évesen, huszonnemudomhány évvel a hátam mögött, a legmagasabb szinten. A profik közül a kispadon. Azt mondtam magamnak mindegyikre: nem baj. Ez mind nem számít. Nem ezért jöttem, és amiért jöttem, meg fog történni.
Akkora szeretettel fogadtak, hogy magam mögé néztem, biztos én vagyok e...) és akkora örömmel. De jó, hogy eljöttél! Hogy vagy? Már alig várjuk h megint játssz. Mindenki. Mindenki elbűvölőnek és bájosnak, értékesnek, és egyéninek, és nagyon szeretetreméltónak talált. Hihetetlen volt.
Felmentem a színpadra és megcsapott az ismerős érzés: de jó, itt fény van, hang és hangszer van, és olyan jó magány, ami mégis másoké is. Ezt nem lehet leírni. Beugrott egy régi élményem, y másik koncertről.
Olyan ismerős volt, ahogy beállítottam a széket, nem remegett a kezem. Adtam időt magamnak, elképzelni, a zene világát, amit játszani fogok, hogy szóljon bennem, mielőtt megszólaltatom. Rátettem a kezem a hangszerre, és figyeltem, hogy szólal meg ( nem volt lehetőségem kipróbálni. )Szinte kíváncsi voltam. És eldöntöttem, bármit mond az egó, és bármit tesz, bármennyire remeg a kezem vagy a lábam, bármennyire nem "sikerül" úgy valami, ahogy azt ő képzeli, vagy mellé találok egy egy billentyűnek azt mondom magamnak: nem ez számít. csak az, hogy eggyé váljak a szép zenével, ha csak egy percre , percek sorozatáéra is.
Milyen jó, milyen ismerős játszani, simogatni a billentyűket.
és ilyen volt.
Tévesztettem is, de elegánsan továbbléptem, alig volt észrevehető. és nem bántam. Visszatértem a zenéhez, még ha kockázatos is, mert ha zenélsz, a technika a kisujjadban kell h legyen. De jobb zenélni, mint tökéletesen játszani a semmit.
Átadtam magam, amennyire csak ott és akkor képes voltam rá, és újra és újra, ha az elmém megzavart gondolatokkal egy egy pillanatra. A félelem gondoltaival, az egóéval, a kétségeivel, a kritikáival, a mérlegeléseivel, az összehasonlítási kísérleteivel.
és sikerült.
Felálltam, éreztem, hogy alig bírt el a lábam. De belül nyugodt voltam, legbelül, és meg tudtam hajolni és mosolyogni a tapsért, hogy örülnek.
És amikor visszafelé indultam, magamban újra elmosolyodtam.
Győztem.
Ez vagyok én.
Amikor az igazgatónő beszélt a műsor kezdetén, többször elsírtam magam. És a filmen is, amit vetítettek a végén.
Amíg én játszottam, ők sírták el magunkat. Mert ott voltam velük, nekik.
Sikerült. :)
Namaszte
Hát Aditi,még mindig borzongok,csodálatos volt ez az írás.
Megvívtad a harcodat a félelemmel,kishitűséggel,bizonytalansággal,ami persze mind-mind nem Te vagy,
de jól haza tudják vágni az embert,ha hagyja.
Ezek után ugye tudod ,hogy mindenre képes vagy.Meggyógyulni is!
Éva nagyon fontos dolgot írt le: ".......ami persze mind-mind nem Te vagy,...." Maradjunk a gyakorlatnál, és fogadjuk el ezt valóságként. Szeretném megkérdezni, hogy ha nem te vagy, akkor kicsoda? És most nem elméleti eszmefuttatásra vagyok kíváncsi ( egó, felsőbb én,meg ilyenek), hanem konkrét!! megnevezhető személyre. Leginkább a családodból. Ki az, aki ilyen gondokkal, érzésekkel küszködött, vagy küszködhetett a családtagok közül?
(persze nem akarom, hogy itt, mindenki előtt megnevezd, csak gondolkozz el rajta) ;)
A szüleim. Egyik sem tudott önmagával kapcsolatba lépve élni, csak öntudatlanul, egy egy rövid időszakra. Olyan félelemekkel küszködnek, amelyek nem engedik meg hogy önmagukkal lehessenek. De ezzel azt hiszem különböző mértékben minden ember így van ma. Voltam családállításon és sok minden kiderült ezekről, hogy melyik felmenőmtől, milyen sémák származnak, milyen traumák kapcsán, amelyek ezt a "célt" szolgálják.
Volt egy csodálatos álmom, majd lehet h egy másik blogban leírom, amiben meg álmodtam h a húgom is most anyám sémáit éli, és az álmomban sikerült neki elmondanom azt, amit az életben még nem, hogy én már megtapasztaltam, mennyire kegyetlen anyám és apám egója önmagával, és rámutatnom, úgy, hogy ő is megláthatta, hogy ugyanezt teszi magával és a lányával. Sírás volt és oldás az álmomban. És a barátnőmmel való beszélgetésem hozzásegített ahhoz, hogy meglássam: bennem is ott vannak ezek a minőségek, az apám, az anyám, a húgom, a húgom lánya, és ők ezeknek a minőségeknek a kivetülései az életemben.
És a húgom lánya, aki az egész család meglátása szerint teljesen olyan, amilyen én voltam kislányként (max. ártatlan, húsz kilométerrel a föld felett, Csipkerózsika, gyönyörű, bájos, rendkívül finom lélek, nagyon érzékeny, engedelmes gyermek, akit mindenki arra rángat, amerre neki tetszik, és ő boldogan mosolyog mindenkire, és mindenki el van hűlve h milyen csodálatos és "jó" kislány), szóval őbenne, az ő lényében valahogy felismertem a sajátom. Rádöbbentett az álmom, és az álmomban ő képviselte ezt, hogy az én valódi lényem is egy ilyen finom, önmagát megosztó, boldog lény, és a másik énem, a tanult, nagyon rosszul bánik vele. Egyenesen és egyszerűen KEGYETLEN.
Ezt egyébként a Tarot is régen megmondta nekem, csak akkor még nem tudtam ezzel mit kezdeni, ellenkezést váltott ki belőlem és félelmet a felismerés, elhűltem, amikor kihúztam a kegyetlenség kártyát, azzal a szörnyű képpel, a véres lándzsákkal, de ma már tudom, ez az igazság. Fel is tudnám sorolni mindazokat a mintákat, sémákat, viselkedési módokat, amik ezt manifesztálják, az önkínzást, önemésztést, öngyötrést, önkritizálást, elégedetlenséget, maximalizmust, megfelelési kényszert, szeretet-nélküliséget, tökéletes önelfojtást, gyilkos indultatokat, amelyek születnek mindezek kapcsán, és amelyek újra visszacsapódtak rám.
Az álmom (amit nemrég álmodtam) és ez a tegnapi élmény rádöbbentett: az a dolgom, hogy ezt a énem, akit örököltem, de nem én vagyok, mégis a részem és bennem munkál, létezik, elfogadjam létezésében, mert már itt van, a testembe kódolva, és megszelídítsem, azáltal, hogy a tudatomban (tudatosan) viszont az vagyok (azt a lényem élem és választom), aki valójában vagyok. Hogy minél inkább az motiválhasson, az a szabad és finom lény, akinek egyáltalán nem olyan sok a dolga, kötelessége, helyzetekben és embereknek való megfelelése, mint ahogy azt a másik részem el akarja hitetni velem.
A színpadon is csak annyi volt, hogy ráhangolódjak. A többi nem számít, mert a többi az ego. Azt csak hagyni kell, hogy legyen, ellenállás nélkül, és tegye ő is a dolgát. Hadd próbálkozzon. Előbb utóbb majd csak "megvilágosodik". :)
Most eszembe jutott, hogy a Merlin című filmben, minden mágia, szeretet és hatalom, kitartó próbálkozás és küzdelem után végül úgy győzi le Merlin Maabot, a sötétség úrnőjét, a mágikus, ősvilág hatalmas varázslónőjét, aki minden földi hatalom felett állt, és Merlint, magát is magából hívta életre, és így abban a dimenzióban hatalma volt felette, hogy HAGYTA és egyszerűen ELFELEJTETTE.. És erre felszólította az embereket is. Kilépett a bűvköréből. Nem hagyta, hogy ezután bármilyen hatást gyakorolhasson rá, nem lépett vele többé interakcióba. Nem reagált rá, - mintha nem is létezne.
Többé nem szentelt neki figyelmet.
Ez is egy út, talán az enyém is lehet. Figyelmen kívül hagyni mindazt ami magamban vagy másokban bánt. Amitől remeg a kezem, felmegy a vérnyomásom, fáj a gyomrom, vagy halálra rémülök. Még ha bánt is, valahogy figyelmen kívül hagyni, elengedni, és abból kiindulva cselekedni, ami e mögött, állandóan ott van velem. Az én, saját, valódi önmagam.
Persze tisztában vagyok vele, hogy ez elmélet így, de a koncert jó példája volt annak, hogy ezt gyakorolni kell. Pont, mint a zongorázást. :)
Minél többet élem, minél több helyzetben, annál inkább működik. És Maab hatalma végül elenyészik.
Namaszte
U.I. Merlin azért is tehette meg amit megtett, mert addigra már mindent elveszített, ami neki, a személyes énjének fontos volt. Ha elengedjük az egot, az még nem jelenti, hogy az nem fog ellenünk lépéseket tenni. Sőt, az a tapasztalatom, minél nagyobb szeretetre és elfogadásra vagyunk képesek, annál nagyobb ellenerő jön velünk szemben de mindegyik csak arra tanít: ne álljunk ellen, de tudatosan nem álljunk ellen. Minden egyes esetben újra és újra ismerjük fel a saját énünket és hogy nincs okunk félni, bármi is történik. Ezt nehéz elfogadni, mert az emberi éltünk, az emberi részünk fontosnak tartja mindazt a jót, amit éppen élvezhetünk. Otthont, családot, gyermekünk közelségét, társainkat, tudásunkat....stb. De a beavatás útja, a tudatosodás útja olykor emlékeztet arra: ezek mind csak kölcsön vannak, és a jó soha nincs rossz nélkül, mert a földi, emberi világban a dolgok kiegyenlítik egymást. És valójában nem az a lényeg.
Ezért nem akkor vagyunk boldogok, ha sikerült megvalósítani a maradéktalan jót az életünk minden területén. Hanem inkább, amikor már minden jó és rossz közepette képesek vagyunk felismerni, érzékelni és gyakorolni saját magunk. És abból válaszolunk a világnak.
U.I. 2: Maab azt az anyai, nem elengedő energiát is manifesztálja, azt az Archetípust, a magyar mesékben a boszorkányt, akinek hatalma van felettünk, hiszen gyermekként vele voltunk egyek, mindent tőle tanultunk az életről, ezért bennünk is maradéktalanul munkál. De idővel felismerhetjük. hogy ő is csak egy ember, akiben ugyanúgy ott munkálnak a teremtés erői, és a saját élete az ő küzdelme is a az ő boszorkány énjével, amit ránk is átörökít. (Állítólag genetikai szinten is,a vérben is ott vannak ezek a minták. Létezik már olyan homeopátiás szer, amely ezekből képes sejt szinten semlegesíteni egypárat.) Felnőtté válásunk feladata, és a szülőktől való leválásunk kulcsa ez: nekünk önmagunkban kell ezt felismerni és elválasztani, és akkor benne is meglátjuk és meg tudjuk bocsátani a tudatlanságát. Hiszen mi is azok voltunk, és mindenkinek más az élete története. nem vagyunk felelősek az ő fejlődéséért, de a sajátunkért igen. Azzal adhatunk a legtöbbet magunknak , gyermekinknek és anyánknak is, ha mi képessé válunk arra, amire ő még nem volt. És mi nem válunk a boszorkányok áldozataivá. És benne sem azt látjuk, így.
Ő (Maab) a fekete pók az álmokban, az indián álmoskönyvben találtam meg a szimbólumot,már évek óta kutattam, mi ez.. A sötét anyai erőket szimbolizálja, azokat, amelyeknek halálos a csípésük, mert nincs, nem is lehet hatalmunk felettük. Nekem nem sok visszatérő álmom volt, de nagyon sokszor álmodtam gyerekkén és felnőttkén is az engem üldöző és megölő, elfojtó, behálózó, és halálba ölelő pókról.
Most már tudom, hogy nincs okom félni tőle, mert ha önmagam vagyok, akkor nincs hatalma felettem, és már rég járom ennek a tanulásnak az útját az életemben. És ezzel oldom nem csak a saját karmáimat, hanem visszafelé és előrefelé is a generációkban. Magyarul nem csak magammal teszek jót, hanem felemelem anyámat, és a gyerekeimet is, ha hagyom a pókot, hadd legelésszen. :)
Volt egy álmom, amiben kislányként kijöttem egy csatornából, felültem a hátára, és átvitt egy folyón és letett egy gyönyörű palota elé. A palotába lépve felismertem a szőnyeget: amely a nagyanyám szobájában volt, amiben most én lakom. Az otthonom.
üresség, folyó, halál, tisztítás, irányítás elengedése -nemakaródzik :D
ami még vár rám, hogy elfogadjam hogy nem akarom elengedni az irányítást :) mily meglepő :)))